PRÓFÉTÁNK NÉHÁNY ZAVÁID SZUNNÁJA

A tisztaság, az ápoltság és a rend fontossága Prófétánknál

A Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) igen nagy fontosságot tulajdonított a tisztaságnak, az ápoltságnak és a rendnek. Szerette minden dolgot jobbról kezdeni és jobb kézzel végezni.6 Csak az isztindzsát (a szükség elvégzése utáni tisztálkodást) végezte bal kézzel.

Amennyire lehetséges volt, minden dolgot páratlan számszor végzett. Gyakran mondta: „Akinek haja van, gondozza jól!”

Amikor Prófétánk a mecsetben volt, belépett egy ember borzas hajjal és szakállal. A szeretett Próféta így szólt: „Nem akad egy kis rózsaolaj sem, hogy ez az ember rendbe hozza a haját?”, aztán kezével jelezte neki, hogy azonnal menjen ki, és hozza rendbe haját és szakállát. Amikor az ember ezt megtette, és visszajött, Prófétánk így szólt: „Jobb-e, hogy valaki közületek így jöjjön, vagy hogy borzas hajjal és szakállal jöjjön, mint a sátán?”

Utazásai során is magánál tartotta az olajat egy üvegcsében. Amikor bekente magát olajjal, előbb vékony kendőt tett a fejére, és a sapkát a kendőre tette. Így kívülről nem látszott, hogy bekente magát olajjal. Prófétánk minden nap kétszer fésülte meg a szakállát.

Anasz ibn Málik mondja: „A Küldött aleyhisselam gyakran kente áldott haját rózsaolajjal, áldott szakállát pedig azután fésülte, hogy vízzel megnedvesítette.”7 A Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) áldott szakállát hosszában és oldalt is kissé megrövidítette. Mielőtt a péntek (dzsuma) imára indult, megrövidítette áldott bajuszát, és levágta megnőtt áldott körmeit. A muszlimoknak is megparancsolta, hogy rövidítsék meg bajuszukat.

Valahányszor tükörbe nézett, Prófétánk dicséretet mondott Allahu teâlânak, és így fohászkodott: „Allahom! Ahogyan szép alakkal teremtettél, úgy tedd széppé az erkölcsömet is!”

Prófétánk minden éjjel lefekvés előtt háromszor tett szurmát áldott szemébe. Áldott jobb szemébe háromszor, áldott bal szemébe kétszer tett. Gyakran mondta: „Használjatok szurmát! Mert élesíti a látást, és növeszti a szőrt (a szempillákat).”8

Az iszlám tudósai tudtul adták, hogy a férfinak szabad orvosságként szurmát használnia, díszként viszont nem szabad. A dzsamál és a zína szavakat nem szabad összetéveszteni.

A dzsamál azt jelenti, hogy az ember eltávolítja a csúnyaságot, méltósággal bír, és megmutatja az adományt, hogy hálát adjanak érte. Azért mutatni, hogy mások lássák, és dicsekvésből, nem dzsamál, hanem gőg. Allah Küldötte igen nagy fontosságot tulajdonított a miszvák használatának. Soha nem tette le magától. Gyakran mondta: „Tisztítsátok fogatokat az arák fa ágából készült miszvákkal!” A miszvák kellemes illatot ad a szájnak. A Próféta így szólt: „Ez az én szunnám és az előttem élt prófétáké!”

A Próféta így szólt: „Ha nem volna nehéz ummámnak, megparancsolnám nekik, hogy minden imánál használjanak miszvákot!”9 „Nagyon ajánlom nektek a miszvák használatát!”

„A miszvák a száj tisztasága és Uram elégedettsége!” Szeretett Prófétánk, amikor belépett a házba, először miszvákkal megtisztította áldott fogait. Nem aludt el, amíg a miszvák nem volt mellette, és amikor felébredt, azzal kezdte, hogy miszvákkal megtisztította áldott fogait. Akkor is miszvákkal tisztította áldott fogait, amikor éjjel felkelt a tahaddzsud imára.10 Anyánk, nagytiszteletű Áisa (radiyallahu anhá) így szólt: „A Próféta aleyhisselam egyszer sem aludt sem éjjel, sem nappal úgy, hogy ébredés után a mosakodás előtt ne használta volna a miszvákot!” Szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) fia, Ibráhím túlvilágra távozott. A temetéskor a sírba rakott vályogtéglák egyike ferdén állt. A Próféta közbelépett, és kiegyenesítette. Elmagyarázta, hogy a ferdén álló vályogtégla az elhunytnak sem hasznára, sem kárára nincs, de őt zavarja az, amiben nincs rendezettség és rend.

Prófétánk Hána asz-szaádája (a Boldogság Háza)

Amikor szeretett Prófétánk Medinában felépítette mecsetét, a mecset mellett két szobát építtetett vályogtéglából, és datolyapálma-törzsekkel és -levelekkel fedette be őket. Amikor a Maszdzsid as-saríf épült, egy-egy szobát készítettek Áisának és Szaudának (radiyallahu anhumá). Anyánk, nagytiszteletű Áisa szobájának ajtaja a mecsetbe vezető útra nyílt. Az anyánk, nagytiszteletű Szauda számára készült szoba ajtaja pedig a mecset harmadik kapujára, az Ál Oszmán kapura nézett. Amikor Prófétánk más asszonyokat is feleségül vett, a szobák száma növekedett, és kilenc lett belőlük. Ezek is anyánk, nagytiszteletű Áisa szobája és a kibla között épültek. Egyes szobák vályogtéglából, mások kőből készültek. Némelyiket pálmalevelekből fonták (bagdadi módon), és sárral tapasztották, és a mennyezetük is pálmalevélből volt. Haszan ibn Abi l-Haszan (radiyallahu anh) mondja: „Amikor serdülő fiú voltam, beléptem Allah Küldöttének szobáiba, és amikor kinyújtottam a kezemet, elértem a mennyezetet. Allah Küldötte szobájának fedele csak ciprus- vagy borókatörzsekre kifeszített szőrszövet volt.”

Amint Imám Buhárí tudtul adta, „Allah Küldötte házának ajtaján nem volt kopogtató, hanem íj végével kopogtattak rajta”. Mohammed ibn Hilál és Atá Huraszání látták Prófétánk feleségeinek szobáit, és tudtul adták, hogy pálmalevelekből készültek, és ajtó helyett fekete szőrfüggönyök lógtak rajtuk. Dávúd ibn Kajsz szavai szerint, aki saját szemével látta őket, minden szoba szélessége az ajtótól az oldalfalakig mintegy 6–7 könyök (zirá’)11 (3–3,5 m) volt, belső mélysége pedig körülbelül tíz könyök (4,8 m). (Egy könyök 48 cm.)

„A miszvák a száj tisztasága és Uram elégedettsége!” Nemes hadísz

Azon a napon, amikor Abdulmalik kalifa levele arról, hogy a Próféta feleségeinek szobáit meg kell váltani, és a mecsethez kell csatolni, megérkezett Medinába, és felolvasták, sokan nem tudták visszatartani könnyeiket, és a medinaiak úgy sírtak, mint azon a napon, amikor Prófétánk túlvilágra távozott.12

Szaíd ibn Muszajjab is kifejezte emiatt érzett fájdalmát ezekkel a szavakkal: „Allahra mondom, mennyire szerettem volna, ha meghagyják őket olyannak, amilyenek voltak! A medinaiak fiatal nemzedékei és azok, akik kívülről jönnek Medinába, látnák, mivel érte be életében a Küldött aleyhisselam, és az emberek nem vágynának arra, hogy sok vagyonuk legyen, és dicsekedjenek vele.”

Prófétánk viselkedése otthon

Nagytiszteletű Huszajn elbeszéli: „Megkérdeztem apámat, mivel foglalkozott a Próféta otthon. Apám így mondta el: A Próféta attól a pillanattól, hogy belépett a házba, három részre osztotta idejét: Allah szolgálatára, háza népe ügyeire és saját személyes ügyeire. Azt az időt, amelyet magának tartott fenn, megosztotta maga és az emberek között. Ebben az időben csak a legkiválóbb Társak léptek be hozzá. A vallási kérdéseket általuk adta át a népnek, és semmit, ami a népet illette, nem tartott meg magának, és nem halmozott fel. A Próféta szokása volt, hogy azt az időt, amelyet ummája számára tartott fenn, az erényes emberek között vallási kiválóságuk foka szerint osztotta el, és eszerint hívta őket magához. Volt, akinek egy ügye volt, volt, akinek kettő, és volt, akinek még több. A Próféta foglalkozott vallási szükségleteikkel, megadta a szükséges válaszokat kérdéseikre, aztán így szólt: »Akik itt vannak, adják át azoknak, akik nincsenek itt! Annak ügyét, aki maga nem tud eljönni hozzám, és nem tudja elém tárni, ti tárjátok elém. Bizony, Allah a Feltámadás Napján a Szirát hídján megszilárdítja annak lábát, aki elém tárja annak ügyét, aki nem tudta elém tárni!«

A Prófétánál semmi más nem került szóba, és nem hangzott el. Ő maga sem fogadott el senkitől semmi mást. Akik beléptek a Prófétához, tudást keresőként léptek be, és a legnagyobb tudósokként távoztak, miután megízlelték a tudás édességét, és mások útmutatóivá váltak!”

Prófétánk viselkedése a házon kívül

Nagytiszteletű Huszajn megkérdezte apját, nagytiszteletű Alit a Próféta házon kívüli viselkedéséről. Ő ezt is így mondta el neki:

A Világegyetem Vezetője odakint nem beszélt. Csak akkor beszélt, amikor beszéde hasznára volt a muszlimoknak, amikor közelebb hozta őket egymáshoz, és eltávolította közülük a szakadást és a hidegséget. Minden népben a legjobb tulajdonságú embert tisztelte meg, és őt nevezte ki helytartónak népe fölé.13 Megóvta a népet a rossz emberektől és a gonoszságtól, és maga is óvakodott attól, hogy ilyen helyzetekbe kerüljön. Senkitől nem tagadta meg mosolygós arcát és szép jellemét.

Ha nem látta Társait, kereste őket, és a Társaktól tudakozódott, mi történik közöttük. A jót dicsérte és erősítette, a rosszat pedig rosszallta és gyengítette. Minden tette mértéktartó volt, ellentmondások nélkül. Nem mulasztotta el a muszlimok intését, ügyelve arra, hogy ne essenek közönybe. Minden állapota kiegyensúlyozott és állandó volt. Allah Küldöttében teljes készség volt az istenszolgálatra és az engedelmességre. Sem a jog határát nem lépte túl, sem teljesítését nem mulasztotta el. Akik közel álltak hozzá, az emberek legjobbjai voltak.

Nála a Társak közül az volt a legkiválóbb, akinek tanácsa a legátfogóbb volt, rang szerint pedig az volt a legnagyobb, akinek segítsége és jósága a rászorulók iránt a legszebb volt. A Világegyetem Vezetője nem ült le és nem állt fel úgy, hogy meg ne emlékezett volna Allahról.

A gyülekezetben nem jelölt ki magának külön helyet, és megtiltotta, hogy így tegyenek. Bárhol volt, amikor odaért egy ülő gyülekezethez, nem ment előre a főhelyre, hanem a gyülekezet szélére ült le, és ezt parancsolta a muszlimoknak is.

Mindenkinek, aki vele ült, megadta a részét, és akkora figyelmet szentelt neki, hogy mindenki azt hitte, Allah Küldötténél senki sem becsesebb nála. Mindent eltűrt attól, aki vele ült, vagy aki azért jött, hogy elé tárja ügyét, egészen addig, amíg az meg nem fordult, és el nem ment.14

Ha valaki egy ügyével vagy kívánságával fordult hozzá, nem utasította el: vagy megadta neki, vagy szelíd és kedves szóval bocsátotta el. Szép erkölcse olyan tág volt, hogy minden embert átölelt. Olyan volt számukra, mint egy gondoskodó apa. Ami a jogot illeti, nála mindenki egyenlő volt. A Próféta gyülekezete a tudás, a szemérem, a türelem és a bizalom gyülekezete volt.

Gyülekezetében nem emelték fel a hangot, senkit sem vádoltak, és nem leplezték le az elkövetett hibát vagy botlást. Akik a Világegyetem Vezetőjének gyülekezetében voltak, egyenlőek voltak egymással, és egyiknek a másik feletti elsőbbsége csak az istenfélelemben (takvá) volt. Mindannyian szerények voltak. Tisztelték az időseket, a fiatalabbak iránt könyörületet és irgalmat tanúsítottak, a rászorulókat előnyben részesítették másokkal szemben, és igyekeztek kielégíteni szükségleteiket, a szegényeket és az idegeneket pedig oltalmazták és gondozták. A Próféta mindig mosolygós arcú és szelíd természetű volt. Igen irgalmas volt, és sokat megbocsátott. Nem volt kemény szívű. Senkivel sem veszekedett. Soha nem kiabált, és nem mondott csúnya szavakat. Senkit sem szidott. Nem volt fukar. Ami nem tetszett neki, afölött szemet hunyt. Attól, aki remélt valamit, nem vette el a reményt, és valami iránti elégedetlenségét nem mutatta ki nyíltan.

Allah Küldötte három dolgot került:

– a vitatkozást az emberekkel,

– a sok beszédet,

„Én nem eszem valamire támaszkodva” Nemes hadísz

– a haszontalan és hiábavaló dolgokkal való foglalkozást.

Az embereket pedig három dologban békén hagyta:

– senkit sem szemtől szembe, sem a háta mögött nem rótt meg, és nem szidott,

– senkinek a hibáit és fogyatékosságait nem kutatta,

– senkinek nem mondott olyan szót, amely ne hozott volna neki jutalmat és jót.

Amikor a Próféta beszélt, akik előtte voltak, csendben és mozdulatlanul ültek, mintha madár szállt volna a fejükre; amikor befejezte beszédét, és elhallgatott, elmondták, amit mondani akartak, de jelenlétében soha nem vitatkoztak, és nem civakodtak. Amikor valaki a Prófétánál beszélt, a többiek hallgattak, amíg be nem fejezte. A Prófétánál nem volt különbség az utolsóként és az elsőként beszélő szavai között. Ha a gyülekezetében lévők nevettek valamin, ő is nevetett velük, és ha elcsodálkoztak valamin, ő is csodálkozott velük. Eltűrte a hozzá érkező jövevények és idegenek szavainak és kérdéseinek durvaságát és sértő voltát, hogy Társai is úgy viselkedjenek, mint ő. A Próféta gyakran mondta: „Ha láttok egy rászorulót, aki azt keresi, amire szüksége van, segítsetek neki, hogy elérje!”

A Próféta nem fogadta el az olyan dicséretet, amely nem felelt meg az igazságnak. Senkinek nem vágott a szavába, hacsak az túl nem lépte a jog határát. Ha pedig túllépte, vagy megállította, és félbeszakította a beszédét, vagy felállt a gyülekezetből, és elment. A Világegyetem Vezetőjének hallgatása négy dolgon alapult – a hilmen (szelídségen), a hazaron (óvatosságon), a takdíron (igazságos mérlegelésen) és a tafakkuron (elmélkedésen). Takdírja rögtön szembetűnt abban, hogy egyformán tekintett az emberekre, és egyformán hallgatta meg őket. Tafakkurja abban látszott, hogy ennek a világnak és a túlvilágnak az ügyein elmélkedett.

A hilmet és a türelmet egyesítette magában. Semmi, ami ehhez a világhoz tartozik, nem haragította meg. Ami a hazart illeti, e jelleme miatt négy tulajdonság egyesült benne:

– a legjobbat választotta, hogy kövessék,

– a csúnya dolgokat elhagyta, hogy kerüljék őket,

– véleményét arra fordította, ami ummája számára hasznos,

– minden igyekezetét arra irányította, ami ummája számára biztosítja a boldogságot ezen a világon és a túlvilágon.

Nem fordult elő, hogy a Világegyetem Vezetője bármire azt mondta volna: „Nem!” Amikor valaki olyasmit kért tőle, amit meg akart tenni, azt mondta: „Jól van!”, amikor pedig olyasmit kértek tőle, amit nem akart megtenni, elhallgatott, és ebből a hallgatásból megértették, hogy nem akarja megtenni. Mindenkinek a boldogságára törekedett ezen a világon és a túlvilágon. Amikor az egyik hadjáratban arra kérték, hogy fohászkodjon a hitetlenek pusztulásáért, így szólt:

„Nem azért küldtek, hogy átkozódjak, hogy az emberek büntetést szenvedjenek. Azért küldtek, hogy mindenkivel jót tegyek, hogy az emberek nyugalomra leljenek.”

Az al-Anbijá szúra százhetedik ájájában jelentése szerint ez áll: „Téged csupán a világok iránti könyörületből és jótéteményből küldtünk el.” Ezért mindig mindenki javára törekedett. Anasz ibn Málik közlése szerint a Próféta, amikor találkozott valakivel, muszáfahát15 végzett vele; ha az illető nem húzta vissza a kezét, a Próféta sem húzta vissza a magáét, és ha az nem fordította el az arcát, a Próféta sem fordította el tőle az arcát.

Nagytiszteletű Anasz ibn Málik ezt is elbeszéli: „Megkérdeztük a Prófétát: »Ó, Allah Küldötte! Hajoljunk meg egymás előtt?« Így felelt: »Nem!« Megkérdeztük: »Öleljük meg egymást?« Így felelt: »Nem! De végezzetek muszáfahát!«”16

Nagytiszteletű Bará ibn Ázib elbeszélte, hogy a Próféta így szólt: „Ha két muszlim találkozik, és muszáfahát végez, még mielőtt elválnak, bocsánatot nyernek!”

A Világegyetem Vezetője mindig elmélkedő volt. Hallgatása tovább tartott, mint beszéde. Allah Küldötte nem beszélt szükség nélkül. Amikor beszédét elkezdte, és amikor befejezte, megemlítette Allah nevét.

Rövid és tartalmas szavakkal beszélt. Allah Küldöttének szavai mindig igazak és helyénvalók voltak. Amikor Allah Küldötte beszélt, sem fölösleges, sem elégtelen szavakat nem használt. Senkinek a szívét nem törte össze, és senkit sem vetett meg.

Allah Küldötte e világ és evilági ügyek miatt nem haragudott meg. Amikor azonban valaki el akarta tiporni valakinek a jogát, semmi sem tudta megállítani haragját, amíg azt a jogot vissza nem adta.

Önmagáért soha nem haragudott meg, és nem állt bosszút. Amikor valamire rámutatott, nem az ujjával, hanem egész kezével mutatott. Amikor elcsodálkozott, megfordította a kezét, vagyis ha tenyere az ég felé nézett, a föld felé fordította, ha pedig a föld felé nézett, az ég felé fordította. Amikor beszélt, mozgatta a kezét, és áldott jobb tenyerével a bal hüvelykujja belső oldalát ütögette. Amikor megharagudott, azonnal felhagyott a haraggal, és nem mutatta ki. Amikor örült, és felderült, lehunyta áldott szemét. Legfeljebb mosolygott. Amikor mosolygott, áldott szájában áldott fogai gyöngyszemekként látszottak.17

A jó tettekben szívesen kezdett jobbról,
mosakodáskor, öltözéskor sietett a bőkezűség forrása.
Jobb oldalán feküdt, arccal a kibla felé,
minden lélegzettel a láthatatlant (gajb) szemlélte a bőkezűség forrása.

„Ha két muszlim találkozik, szalámmal köszönti egymást, és muszáfahát végez, még mielőtt elválnak, bocsánatot nyernek!” Nemes hadísz

Ágya bőrből volt, párnája pálmarosttal tömött,
éjjel, ha lefeküdt, keveset aludt a virrasztó bőkezűség forrása.
Szeme elaludt, de szíve nem, a Baráttal volt,
öröktől fogva (azal) szépségén ámult a bőkezűség forrása.

Hogyan feküdt le és aludt Prófétánk

Amikor a Próféta aludni akart az ágyában, áldott jobb oldalára feküdt, áldott jobb kezét áldott jobb arca alá tette, aztán így fohászkodott: „Allahom! Magamat Neked adtam át. Arcomat Feléd fordítottam. Ügyemet Rád bíztam. Hátamat Hozzád támasztottam. Félek büntetésedtől, és remélem irgalmadat. Nincs menedék, csak irgalmadnál, és nincs oltalom büntetésed elől.

Csak irgalmadhoz lehet menekülni, és csak irgalmad által lehet megmenekülni. Hiszek Könyvedben, amelyet kinyilatkoztattál, és Prófétádban, akit elküldtél.

Uram! Oldalamat a Te neveddel tettem a földre. Ha lelkemet megtartod, bánj vele irgalmad szerint! Ha pedig elengeded, óvd meg, ahogyan jó szolgáidat óvod!

Allahom! A Te neveddel halok meg, és a Te neveddel kelek életre. Allahom, aki táplálsz, itatsz, minden szükségünket kielégíted, fedelet és menedéket adsz nekünk! Számtalanszor dicsőítelek. Mennyi ember van, akinek nincs senkije, aki kielégítené szükségleteit, sem olyan, aki fedelet adna neki! Allahom! Azon a napon, amikor szolgáidat Magad elé gyűjtöd, óvj meg büntetésedtől! Allahom! Te vagy az Avval (az Első)! Előtted nincs semmi! Te vagy az Áhir (az Utolsó)! Utánad nincs semmi! Te vagy a Záhir (a Nyilvánvaló)! Fölötted nincs semmi!”

Amikor felébredt, így fohászkodott: „Nincs más isten Rajtad kívül! Magasztallak, és minden hiba fölé emellek. Allahom! Kérlek, bocsásd meg bűneimet, és irgalmadat kérem.

Dicséret Allahnak, aki életre keltett minket, miután meghaltunk. A Feltámadás Napján is Hozzá lesz visszatérésünk.”18 Aztán így fohászkodott: „Allahom! Gyarapítsd tudásomat! Miután megmutattad nekem az igaz utat, ne engedd, hogy szívem eltévelyedjen! Ajándékozz meg irgalommal is Magadtól! Hiszen Te bocsátasz meg a legtöbbet!” Nagytiszteletű Bará ibn Ázib elbeszéli: A Világegyetem Vezetője így szólt hozzám:

„Amikor arra a helyre érsz, ahol lefekszel, mosakodj meg úgy, ahogyan az imához mosakszol! Aztán feküdj a jobb oldaladra, és mondd: »Allahom! Magamat Neked adtam át. Arcomat Feléd fordítottam. Hátamat Hozzád támasztottam. Félek büntetésedtől, és remélem irgalmadat. Nincs menedék, csak irgalmadnál, és nincs oltalom büntetésed elől! Csak irgalmadhoz lehet menekülni, és csak irgalmad által lehet megmenekülni. Hiszek Könyvedben, amelyet kinyilatkoztattál, és Prófétádban, akit elküldtél!« Ha azon az éjjelen meghalsz, az iszlám fitrájában (eredendő természetében) halsz meg. Aki ezt elmondja, és azon az éjjelen meghal, az iszlám fitrájában hal meg!”

A Próféta így szólt: „Ha valaki közületek éjjel felkel az ágyából, aztán visszamegy, hogy újra lefeküdjön, rázza ki háromszor az ágyát. Mert nem tudja, mi történt, amíg fent volt, és mi jött, és telepedett meg az ágyon.” Abdullah ibn Tihfa (radiyallahu anh), a Szuffa Társainak egyike elbeszéli: „Amikor hajnalban a mecsetben aludtam hason fekve, vagyis arccal lefelé, valaki meglökött a lábával.

– »Ki ez?« – kérdezte.

– »Abdullah ibn Tihfa vagyok« – feleltem.

És íme – a Világegyetem Vezetője! Azonnal észbe kaptam, és felültem.

– »Ez az a fekvés, amelyet a magasztos Allah a legkevésbé szeret!« – mondta.”19 A Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) nem járt a földön mosakodás nélkül.

Senki sem látta, hogy Allah Küldötte az illemhelyre ment volna, és utána ne mosakodott volna meg.

Hogyan járt Prófétánk

Nagytiszteletű Hind ibn Abí Hála elbeszéli: „Amikor a Világegyetem Vezetője járt, fürgén emelte fel lábát a földről, nem dülöngélt két oldalra, széles léptekkel haladt, kissé előrehajolt, mintha lejtőn menne lefelé, és méltóságteljesen, nyugodtan és könnyedén járt.

Amikor valamerre oda akart nézni, egész testével fordult arra. Nem tekingetett ide-oda találomra.

A földre tovább nézett, mint az égre.

A földre pedig a szeme sarkából nézett. Amikor ment, Társai mögött haladt.

Amikor találkozott valakivel, ő köszöntötte elsőként szalámmal.”

Nagytiszteletű Abu Hurajra elbeszéli: „Nem láttam senkit, aki gyorsabban járt volna a Világegyetem Vezetőjénél. Amikor lépkedett, mintha a föld összegöngyölődött volna a lába alatt! Mi a végletekig megerőltettük magunkat, hogy utolérjük. A Világegyetem Vezetője pedig, amikor lépkedett, egyáltalán nem erőltette meg magát.”20

Hogyan ült Prófétánk

Leggyakrabban térdelve ült. Látták kurfuszá módon is ülni, vagyis felhúzott térddel, amelyet karjával átölelt.21 Soha nem nyújtotta ki lábát a gyülekezetében lévők felé. Rendszerint a kibla felé fordulva ült. A hozzá érkező vendégeknek leggyakrabban leterítette válláról az abáját (köpenyét), és arra ültette őket. Néha a párnáját is odaadta a vendégeknek, hogy azon üljenek. Hanzala ibn Hizjam elbeszélte: „Amikor a Prófétához mentem, keresztbe tett lábbal ülve láttam.” Dzsábir ibn Szamura is tudtul adta, hogy a Próféta, amikor elvégezte a hajnali (szubh) imát, keresztbe tett lábbal ült azon a helyen, ahol elvégezte, egészen napkeltéig.

„Ékesítsétek magatokat Allahu teâlâ erkölcsével!” Nemes hadísz

Saríd ibn Szuvajd mondja: „A Próféta betért hozzám. Abban a pillanatban úgy ültem, hogy bal kezem a hátam mögött volt, és fél tenyeremre támaszkodtam. Ekkor a Világegyetem Vezetője így szólt hozzám: »Úgy ülsz, ahogyan azok ülnek, akikre a harag lesújtott (a zsidók)?«” Abu Dzsuhajfa elbeszéli, hogy a Próféta így szólt: „Én nem eszem valamire támaszkodva.”22

Keresztbe tett lábbal, térdelve vagy felhúzott térddel ült,
tele illemmel nyíltan és titokban volt a bőkezűség forrása.
Három ujjal evett, s jóízűen lenyalogatta őket,
az üdítő vizet három kortyban itta a bőkezűség forrása.
Szerette a mézet, a halvát, a tököt, az ecetet és a szarídot, de
árpakenyérből sem evett jóllakásig a bőkezűség forrása.
Áldott hasára éhségében olykor követ kötött,
„Hogy a szívem meg ne remegjen” – mondta a bőkezűség forrása.
A Hána asz-szaádában hónapokig nem gyújtottak tüzet,
megelégedéssel datolyát és gránátalmát evett a bőkezűség forrása.

Hogyan evett és ivott Prófétánk

A Próféta így szólt:

„Az étel áldása az, hogy étkezés előtt megmosakodnak, étkezés után pedig kezet mosnak!”23

„Aki úgy alszik el, hogy nem mosta le kezéről a hús és a zsír szagát és a piszkot, és valami baj éri, ne okoljon senkit, csak önmagát!” „Az étel áldása a közepén van! Ha valaki közületek eszik, ne a tál közepéről egyen, hanem a széléről, mert az áldás a közepére száll alá!” Anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszéli: „A Világegyetem Vezetője így szólt: »Ha valaki közületek enni akar, mondja: Bismillahirrahmanirrahim, és említse meg a magasztos Allah nevét. Ha elfelejti mondani, mielőtt enni kezd, mondja: Bismillahirrahmanirrahim az étkezés elején és végén!«”24

Umajja ibn Mahsí közlése szerint egy ember úgy evett, hogy nem mondta el a baszmalát.

A Próféta megértette, hogy nem mondta el a baszmalát, és így szólt: „Mondd: »Bismillahirrahmanirrahim« az étkezés elején és végén!” Amikor az ember azt mondta: „Bismillahirrahmanirrahim”, a Próféta elmosolyodott, és így szólt: „Eddig a sátán evett veled. Amikor megemlítetted a magasztos Allah nevét, a sátán kihányta mindazt, ami a gyomrában volt, és semmit sem hagyott benne!”

Nagytiszteletű Abdullah ibn Omár közlése szerint a Próféta így szólt: „Ha valaki közületek eszik, jobb kezével egyen. Ha pedig iszik valamit, jobb kezével igyon. Mert a sátán bal kezével eszik, és bal kezével iszik!”25

Szalama ibn Akva’ az apjától hallotta és beszélte el: Prófétánk látta, hogy az Asdzsa’ törzsből egy Buszr ibn Rái al-Ír néven ismert férfi a bal kezével eszik mellette, és így szólt hozzá: „Egyél a jobb kezeddel!” A férfi hazudott: „Nem tudok, nincs erőm a jobb kezemmel enni!” Erre Prófétánk azt mondta: „Akkor ne is legyen rá erőd! Csak a gőg és a büszkeség tartja vissza attól, hogy a jobb kezével egyen!” Attól fogva az a férfi soha többé nem tudta a szájához emelni a kezét!26 Prófétánk ezt szokta mondani: „A Hatalmas és Fenséges Allahu teâlâ bizony elégedett azzal a szolgájával, aki eszik valamit az ennivalóból vagy iszik valamit az innivalóból, és ezért dicséretet mond Neki.”

Prófétánk a földön szokott ülni, és az ételét is a földön ette. Ezt szokta mondani: „Úgy ülök, ahogy a szolga ül, és úgy eszem, ahogy a szolga eszik. Hiszen én csupán szolga vagyok! Aki elfordul a szunnámtól, az nem tartozik hozzám!”27

Omár ibn Abí Szalama mondja: „Gyermek voltam, aki a Világegyetem Vezetőjének gondviselése alatt nevelkedett. Evés közben a kezem az egész tálban kalandozott. A Világegyetem Vezetője ezt mondta nekem: »Fiam! Mondd: Bismillah. Egyél a jobb kezeddel! Abból egyél, ami előtted van!«28 Attól fogva mindig így ettem.” Prófétánk soha egyetlen ételt sem vetett meg, és egyiket sem ócsárolta. Egyetlen adományt sem dicsért azért, mert ízlett neki, és nem is ócsárolta azért, mert nem ízlett neki. Ha kedve volt egy ételhez, megette, ha nem, otthagyta, és hallgatott. A legkisebb adományt is megbecsülte, és egyetlen adományt sem ócsárolt. Allah Küldötte nem szokta mondani: „Ezt készítsétek, azt készítsétek.” Azt ette, ami éppen akadt. Anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszéli: Prófétánk bejött hozzám, és megkérdezte: „Van nálad valami ennivaló?” Azt feleltem: „Nincs!” Erre azt mondta: „Akkor hát böjtölök!”29 Anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszéli: „Attól a naptól fogva, hogy Prófétánk Medinába érkezett, egészen az elhunytáig háza népe egyszer sem lakott jól búzakenyérrel három egymást követő éjjelen át.30 Többnyire csak árpakenyeret és datolyát ettek, és abból sem sokat. Prófétánk gyomrában egyetlen napon sohasem találkozott kétféle étel: amikor áldott gyomrát datolyával töltötte meg, kenyérrel nem töltötte meg, és amikor kenyérrel töltötte meg, datolyával nem töltötte meg. Hát ez az, ami engem sírásra fakaszt!”31

Prófétánk szerette a halvát és a mézet, a kenyérből és a datolyából készült szarídot és a zöldségételeket. Amikor tejet hoztak és kínáltak neki, ezt szokta mondani: „A tejben két áldás (baraka) van.”32

„Ha valaki közületek eszik, a jobb kezével egyen. És ha iszik valamit, szintén a jobb kezével igyon, mert a sátán a bal kezével eszik, és a bal kezével iszik!” Nemes hadísz

Abdullah ibn Abbász elbeszéli: Én, Hálid ibn Valíd és a Világegyetem Vezetője együtt mentünk el anyai nagynéném, Majmúna bint Hárisz házába. A nagynéném megkérdezte: „Megkínálhatlak titeket tejjel?”

A Világegyetem Vezetője azt mondta: „Jó!” A nagynéném kiment, és egy edényben tejet hozott. A Világegyetem Vezetője elvette, és ivott belőle. Én a Világegyetem Vezetőjének jobbján voltam, Hálid ibn Valíd pedig a balján ült. Allah Küldötte a megmaradt tejet nekem nyújtotta, és így szólt: „Igyál te. Ha akarod, kínáld meg előbb Hálidot.”

Azt feleltem: „Ha arról van szó, hogy azt ihatom, ami utánad megmaradt, soha senkit nem helyezek magam elé!” Erre Allah Küldötte ezt mondta:

„Akit Allahu teâlâ valamilyen étellel táplál, az mondja: Allahumma bárik lana fíhi va at’imná hajran minhu (Allahom! Adj nekünk áldást ebben az ételben, és táplálj minket nála jobbal is!).

És akit Allahu teâlâ tejjel itat, az is mondja: Allahumma bárik lana fíhi va zidná minhu (Allahom! Adj nekünk áldást ebben a tejben, és gyarapítsd nekünk belőle adományodat!). Mert a tejen kívül semmi sem pótolhatja egyszerre az ételt és az italt” – mondta.33

Amikor a medinai muszlimok meglátták datolyáik első termését, a zsengét, elvitték Prófétánkhoz. Allah Küldötte a kezébe vette, áldásért fohászkodott, majd magához hívta a legkisebbet azok közül a gyermekek közül, akiket meglátott, és neki adta. Ezt szokta mondani: „Ha egy házban nincs datolya, annak a háznak a népe éhes.” Prófétánk szerette megenni azt, ami az étel aljára maradt. Ezt szokta mondani: „Aki evés után kitörli a tányért vagy a tálat, amelyből evett, azért az bocsánatot kér (isztigfárt mond)!” Azt is feljegyezték, hogy Prófétánk ezt mondta: „Ó, Abu Zarr! Amikor húst főzöl, tégy bele több vizet, gondolj a szomszédaidra is, és oszd meg velük!”34

„Nem tökéletes hívő az, aki jóllakik, miközben a szomszédja éhezik!”

„Szolgáljátok Allahot! Adjatok enni! Terjesszétek a szalám-köszöntést, hogy bejussatok a Paradicsomba!”35

„Egy ember étele két embernek elég. Három ember étele négynek elég. Négy ember étele nyolcnak elég!”36

Nagytiszteletű Aszmá bint Abí Bakr elbeszélte: Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) azt tanácsolta, hogy a megfőtt ételt tartsák letakarva, amíg el nem áll a forrása és a gőzölgése, és ezt szokta mondani: „Ez a legnagyobb áldás!” Mekka meghódításakor Allah Küldötte elment nagybátyja, Abu Tálib leányának, nagytiszteletű Umm Háninak a házába. Megkérdezte tőle: „Van nálatok valami ennivaló?” Nagytiszteletű Umm Háni azt felelte: „Nincs! Csak száraz kenyérmorzsa és ecet! De szégyellem ezzel kínálni téged!” Prófétánk azt mondta: „Hozd ide. Morzsold bele a vízbe. Sót is hozz!” Miután ecetet öntött rá, és megette, hálát adott a magasztos Allahnak, és így szólt: „Ó, Umm Háni! Milyen jó kenyérre való az ecet! Az a ház, amelyben van ecet, nem számít kenyérre való nélküli háznak!”37 A kenyeret magában vagy datolyával, ecettel, gyümölccsel, húslevessel ette, vagy olívaolajba mártotta. Evett csirke-, nyúl-, teve-, gazella- és halhúst, szárított húst és sajtot. A húsok közül az első láb húsát szerette. A kezében tartotta, és harapva ette. (Megengedett a húst késsel felvágni, és úgy enni.) Legtöbbször tejet ivott vagy datolyát evett. Az ételek közül szerette a bárányhúst, a húslevest, a tököt, az édességeket, a mézet, a datolyát, a tejet, a tejszínt, a görögdinnyét, a sárgadinnyét, a szőlőt és az uborkát.38 A vizet lassan, három kortyban itta; Bismillahhal kezdte, a végén „Alhamdulillah”-ot mondott, és fohászkodott. Prófétánk édesvizet ivott, amelyet Bujút asz-Szukjából hoztak neki. Bujút asz-Szukjá kétnapi járóföldre volt Medinától.39 Amikor megkérdezték tőle: „Melyik ital a legízletesebb?”, Prófétánk azt felelte: „Az édes és hideg víz!”40

Prófétánk ezt szokta mondani: „Ha valaki közületek iszik valamit, ne lélegezzen bele az edénybe.” Ahogyan megtiltotta, hogy az ételbe és az italba belelélegezzenek, úgy azt is megtiltotta, hogy arany- és ezüstedényből egyenek és igyanak. Amikor Prófétánk megivott egy pohár vizet, kétszer-háromszor kifújta a levegőt, és azt mondta: „Így hasznosabb, és jobban oltja a szomjat.” Ezt is szokta mondani: „Ha valaki közületek iszik valamit, ne egy hajtásra igya meg.” És ezt: „Ne igyatok egy hajtásra, mint a tevék! Két vagy három kortyban igyatok! Amikor inni akartok, mondjátok: »Bismillah!«, és amikor elveszitek a szátokat az edénytől, mondjátok: »Alhamdulillah!«”41

Nagytiszteletű Naufal ibn Muávija elbeszéli: „A Világegyetem Vezetője ivás közben háromszor fújta ki a levegőt. Az elején megemlítette a magasztos Allah nevét, és azt mondta: »Bismillahirrahmanirrahim«, a végén pedig azt mondta: »Alhamdulillah«, és így mondott dicséretet Neki.”42

Abu Umáma al-Báhilí elbeszélése szerint Prófétánk ezt mondta: „Amikor a Hatalmas és Fenséges Uram felajánlotta nekem, hogy Mekka völgyét arannyá változtatja, azt mondtam: »Nem, Uram! Hadd legyek egyik nap jóllakott, a másik nap éhes. Amikor éhes vagyok, hadd forduljak alázattal Hozzád, és emlegesselek Téged. Amikor pedig jóllakott vagyok, hadd mondjak Neked dicséretet, és hadd legyek hálás Neked!«”43

Az evés és ivás tudományának megtanulása megelőzi az istenszolgálat tudományának megtanulását. Allah Küldöttének szokása volt evés előtt és után kezet mosni, a jobb kezével enni és a jobb kezével inni. Amikor evés előtt kezet mosnak, elsőként a fiatalabbak mosnak kezet, evés után pedig előbb az idősebbek.44 A tányér széléről enni, abból enni, ami az ember előtt van, a bal lábon ülni, a jobbat pedig felhúzva tartani – ez Allah Küldöttének szunnája. A nagyon forró ételt nem szabad sem megenni, sem megszagolni.

„Nem tökéletes hívő az, aki jóllakik, miközben a szomszédja éhezik!” Nemes hadísz

Prófétánk nem tartotta illendőnek, hogy evés közben egyáltalán ne beszéljenek. Ez a tűzimádók szokása. Derűs lélekkel kell beszélgetni.

Az étkezést sóval kezdeni és befejezni Allah Küldöttének szunnája, és gyógyír is. Az iszlámban elsőként megjelent vallási újítások (bid’a) egyike a teli hasig evés. Minden nap húst enni megterheli a szívet. Az angyalok nem szeretik. A túl kevés húsevés pedig az erkölcsöt rontja. Szép dolog szofrán, vagyis terítőn enni, és ezt a terítőt a földre teríteni. A szofra bőrből volt. A zöldség nagyon jó. Azt a szofrát, amelyen nincs zöldség, az értelem nélküli öregemberhez hasonlították.

Imám Dzsa’far Szádik azt mondta: „Aki sok vagyont és sok gyermeket akar, az egyen sok zöldséget!” Előbb a szofrához kell ülni, és csak azután hozni az ételt.

Prófétánk ezt mondta: „Szolga vagyok. A földön ülve eszem, ahogyan a szolgák.”45

Nem szabad enni, mielőtt az ember megéhezik, és fel kell állni az evéstől, mielőtt jóllakna [nem szabad sokat enni]; nem szabad nevetni, ha nincs min csodálkozni. Prófétánk ezt szokta mondani: „Minden jónak a kezdete az éhség. Minden rossznak a kezdete a jóllakottság.” Az étel íze annál inkább nő, minél nagyobb az éhség. A jóllakottság feledékenységet okoz. Elvakítja a szívet, és a szeszes italokhoz hasonlóan megrontja a vért. Az éhség megtisztítja az értelmet, és megvilágítja a szívet. A bűnösökkel (fászikokkal) és a rossz emberekkel nem szabad együtt enni és inni. A forró ételt letakarva kell hagyni kihűlni.

Allah Küldötte ezt szokta mondani: „Egyetek a jobb kezetekkel. Igyatok a jobb kezetekkel.” Három ujjal enni szunna. Prófétánk azt mondta: „Ó, Ali! Három ujjal egyél, mert a sátán két ujjal eszik.” Prófétánk a jobb kezébe vette a kenyeret, a dinnyét pedig a bal kezével ette. A kenyeret nem szabad egy kézzel törni, hanem két kézzel.46 A falat legyen kicsi, és jól meg kell rágni. Nem szabad jobbra, balra és felfelé nézni, hanem a falatra és maga elé kell nézni. Nem szabad nagyra tátani a szájat. A szofránál nem szabad a kezet a ruhába és a hajba törölni. Ha az embernek köhögnie vagy tüsszentenie kell, fordítsa hátra a fejét. Nem szabad olyan szofrához ülni, amelyhez nem hívták meg az embert. A szofránál nem szabad többet enni mindenki másnál. Ha jóllakott, fohászkodjon, hogy ezt a jóllakottságot ne bűnök elkövetésére fordítsa. Gondolni kell arra, hogyan kell majd számot adni róla a Feltámadás Napján. Azzal a szándékkal kell enni, hogy az ember erőt gyűjtsön az istenszolgálathoz. Még ha éhes is az ember, lassan kell ennie. Elsőként az idősebbek kezdjenek hozzá. Senkit sem szabad azzal terhelni, hogy háromnál többször mondják neki: „Egyél!” Allah Küldötte keveset evett, és nagyon hangsúlyozta, hogy nem szabad sokat enni. Ezt szokta mondani: „Az emberi szív olyan, mint a vetés a mezőn. Az étel olyan, mint az eső. Ahogyan a túl sok víz tönkreteszi a vetést, úgy a túl sok étel is megöli a szívet. Allahu teâlâ nem szereti azt, aki sokat eszik és sokat iszik.”

Allah Küldötte azt tanácsolta, hogy a gyomor egyharmadát hagyják az ételnek, egyharmadát az italnak. Az, hogy egyharmada a levegőé, vagyis üres marad, a legalacsonyabb fokozat. A legjobb fokozat keveset enni és keveset aludni. A sok evés a betegségek kezdete, a kevés evés a gyógyírek kezdete. A vendég ne várjon a vendéglátótól egyebet, mint kenyeret és sót. A vendéglátó nyújtson falatot a vendégnek. Öntsön vizet a kezére. Amit a vendég szeret, azt nyújtsa a szájához. Ha a vendég elejt valamit egy tiszta helyre, fel kell venni, és oda kell adni neki. Ha bepiszkolódott, a macskának és más állatoknak kell hagyni. Az ilyen ház áldása gyarapodik. Egészen az unokákig ér. Ha a földre esett falatot nem szedik fel, a sátán eszi meg.

Szunna kitörölni és megenni azt, ami az edényben marad. Nagy jutalommal jár, ha a kompót, az ajrán és hasonlók maradékára vizet öntenek, összekeverik és megisszák. Megengedett maradékot hagyni a tányérban és a pohárban. Allah Küldötte szívesen megette azt, ami egy hívő után megmaradt.

Evés után miszvákkal és fogpiszkálóval megtisztítani a fogakat Allah Küldöttének szunnája. Ez a tisztaság. A tisztaság erősíti a hitet. Evés után fohászkodni kell a vendéglátóért, hogy Allah áldást, könyörületet és megbocsátást adjon neki. Azután engedélyt kell kérni a távozásra. A vendéglátót pedig szintén meg kell hívni enni.

Evés közben nem szabad félelmetes és undorító dolgokról beszélni. Nem szabad a halálról és a betegségről beszélni. Nem szabad végigmustrálni a szofrára hozott ételeket. Nem szabad a második falatot a kézbe venni, mielőtt az elsőt lenyelte az ember. Étkezés közben semmiért sem szabad felállni a szofrától, még az imáért sem. Az imát előtte kell elvégezni. Ha az elkészített ételek kihűlnének vagy megromlanának, és az ima ideje megengedi, hogy evés után végezzék el, akkor az ima előtt kell enni. A szofrától akkor kell felállni, amikor a szofrát már leszedték. Nem szabad az utcán, állva és járás közben enni. Nem szabad lefeküdni, amíg a szájon és a kézen hús- és ételszag érződik. A gyermekek kezét is meg kell mosni. Teli hassal nem szabad lefeküdni. Élelmet mértékkel, a szükséges mennyiségben kell venni, nem mérték nélkül és sokat. Az pazarlás (iszráf) volna. Az étel- és italtartó edényeknek legyen fedele. Nem szabad folyóból vagy medencéből úgy inni, hogy az ember lehajol, és a szájával iszik. A korsó vagy a kancsó szájából sem szabad közvetlenül inni. A csésze vagy a pohár csorba részéből nem szabad inni. Nyáron hideget kell inni. Allah Küldötte szerette a hideg serbetet. A Zamzam vizét állva is lehet inni. Azt mondták, hogy az utazó bármilyen vizet ihat állva. Éhgyomorra nem szabad vizet inni. A vizet lassan, kortyonként kell inni. Allah Küldötte szerette a keskek nevű ételt. A haríszának, vagyis a keskeknek az elkészítését Dzsibríl aleyhisselam tanította meg Prófétánknak. A harísza nagyon erőt ad az embernek. Minden próféta árpakenyeret evett. Allah Küldötte szerette a tökből készült édességet és a lencselevest, a vadhúst és a bárányhúst. A birkának az első láb, a szegy és a lapocka húsát szerette. Legjobban a gida lapockáját szerette. A gidahús könnyen emészthető. Mindenkinek jót tesz.47

„Minden jónak a kezdete az éhség. Minden rossznak a kezdete a jóllakottság” Nemes hadísz

A hím állat húsa könnyebben emészthető, mint a nőstényé, a sötét hús pedig könnyebben, mint a fehér. Könnyű emészthetőség és íz tekintetében a bárányhús és a tehéntej a legjobb.

A vadhúsok közül a szarvashús a legjobb. A nyúlhús halal. Prófétánk is evett belőle. Vizelethajtó, és ha túl sokat esznek belőle, álmatlanságot okoz. Mindenkinek jót tesz. A madarak és a csirkék húsa mindenkinek jó. A szárnyasok közül a tyúknak a legjobb a húsa.

Prófétánk azt mondta: „Milyen jó étel az ecet!” Az ecet a leghasznosabb étel. A datolya is étel, vagyis kenyérrel eszik. A szőlő étel is, gyümölcs is. Szőlőt kenyérrel enni szunna. Datolyát páratlan számban enni szunna. Mazsolát, diót és mandulát enni szunna. A mézben gyógyír van. Hetven próféta fohászkodott azért, hogy a mézben áldás legyen. Allah Küldötte nagyon szerette a datolyát. A datolyát sárgadinnyével és görögdinnyével együtt ette. A sárgadinnye és a görögdinnye tisztítja a vesét, és elmulasztja a fejfájást. Kihajtja a férgeket. Erősíti a látást. Piláfevés közben szalavátot kell mondani. Prófétánk dicsérte a lóbabot, ha hüvelyestül eszik. Azt mondta: „A habbat asz-szaudá, vagyis a feketekömény, gyógyír a betegségekre.” A dió sajttal gyógyír. Magában árt. Valami mással együtt kell enni. Prófétánk a bal kezébe vett egy fürt szőlőt, és a jobb kezével ette a szemeket.48 A birsalma elűzi a szív szorongását. Minden sárgadinnyében, görögdinnyében és gránátalmában van egy csepp a Paradicsom vizéből. A gránátalmát egy embernek egyedül kell megennie, hogy egyetlen cseppje se vesszen kárba. A gránátalma jó a szívdobogás ellen. Erősíti a gyomrot. Ha a húsával együtt kifacsarják és megisszák, epehajtó, és megszünteti a székrekedést. A füge enyhülést ad a szívnek. Megszünteti a hát merevségét és az emésztőszervek fájdalmát.

Zöld uborkát sóval, diót pedig datolyával és mézzel enni Allah Küldöttének szunnája.49 Prófétánk dicsérte a padlizsánt, és azt mondta: „Olívaolajjal készítsétek el.”

A porcsint is dicsérte. A zeller elűzi a feledékenységet. Vizelethajtó. Vért és tejet képez. Tisztítja a májat. A harsaf, vagyis az articsóka feloldja az epekövet, tisztítja a vért, és jó az érelmeszesedés ellen. Az izzadságszagot is megszünteti. Az egészségnek jót tesz, ha az, aki egy országba érkezik, először egy kevés nyers hagymát eszik. A hagyma növeli a kórokozókkal szembeni ellenállást. Ha a hagyma után zellert esznek, elmulasztja a kellemetlen szagát. Azt mondták, hogy a szag akkor is elmúlik, ha az étellel rutát esznek. Allah Küldöttének utolsó ételében volt hagyma. Ezt szokta mondani: „A hagymát és a fokhagymát főzve egyétek.” A szaguk bántja az angyalokat. A retek vizelethajtó. Megkönnyíti az emésztést.

Prófétánk áldott szakálla és haja

Prófétánk áldott haja és szakállának szőrszálai sem nem voltak nagyon göndörek, sem nem voltak egészen egyenesek, hanem természettől fogva enyhén hullámosak voltak. Áldott haja hosszú volt. Kezdetben a homlokába engedte, később kétfelé kezdte választani. Áldott haját néha megnövesztette, néha pedig megnyíratta és rövidebbre vágatta.

Amikor nagytiszteletű Anasz ibn Máliktól megkérdezték, milyen volt Allah Küldöttének áldott haja, azt felelte: „Nem volt nagyon göndör, de egészen egyenes sem. A kettő között volt, közepes. Hosszúsága a fül és a váll közötti távolság feléig ért.”50 Nagytiszteletű Ibn Abbász azt mondta: „A Világ Büszkesége áldott haját a homlokába engedte. Később kétfelé kezdte választani.”51 A tudósok azt mondták: „A haj kétfelé választása a Világegyetem Büszkeségének szunnája, mert később így tett. Megengedett a homlokba engedni is, és kétfelé választani is. A választás azonban értékesebb.”

Anyánk, nagytiszteletű Áisa asz-Sziddíka azt mondta: „Prófétánk áldott haja a dzsummánál rövidebb, a vafránál hosszabb volt.”52 „Dzsummának” a vállig érő hajat nevezik. „Vafrának” a fülcimpáig érő hajat nevezik. Egyszóval anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszélése szerint Allah Küldöttének áldott haja áldott fülcimpáin alul ért, de a válláig nem ért le; a kettő között volt.

Nagytiszteletű Kádí Ijád azt mondta: „Ezek az elbeszélések így egyeztethetők össze: áldott fülei mellett a haja áldott fülcimpáiig ért, hátul pedig a haja áldott válláig.” Ezt is mondták: „Az, hogy egyes elbeszélésekben az áll, hogy a haja a füléig ért, másokban pedig, hogy áldott válláig, azt jelenti, hogy egyszer így volt, máskor úgy. Minden elbeszélés helytálló. Prófétánk áldott haját néha megnövesztette, és akkor a válláig ért. Néha pedig megnyíratta, és akkor áldott fülcimpáiig vagy áldott füle közepéig ért.” A férfiaknak szunna a fejüket leborotválni, vagy a hajukat megnöveszteni, fésülni és kétfelé választani. A körülményekhez, a szokáshoz és a korhoz kell igazodni. A hajat göndöríteni és befonni makrúh. Az arcot a nőkéhez hasonlóan simává tenni, a szakállat leborotválni, hogy az ember a nőkhöz hasonlítson, az ajak alatti szakállat leborotválni, és csak az orcákon hagyni szakállat – ez harám.

Nagytiszteletű Anasz így írja le Allah Küldöttének áldott szakállát: „Prófétánk áldott szakállában nagyon kevés ősz szál volt. Áldott hajában és áldott szakállában nem volt több tizenhét vagy tizennyolc fehér szálnál.”

Amikor egy napon nagytiszteletű Abu Bakr asz-Sziddík azt mondta: „Megőszültél, ó, Allah Küldötte”, Allah Küldötte azt felelte: „A Húd, az al-Vákia, az al-Murszalát, az an-Naba (Amma jataszá’alún) és az at-Takvír (Iza s-samszu kuvvirat) szúra őszített meg engem.”53

Vagyis ezekben a szúrákban sokszor esik szó a Paradicsom és a Pokol állapotairól. Azt mondta: „A hajam és a szakállam abból a gondból és bánatból őszült meg, hogy milyen lesz majd az ummám állapota.” Amr ibn Suajb azt mondta: „Allah Küldötte áldott szakállát szélességében és hosszában is rövidebbre vágta.” Egy nemes hadíszban, amelyet nagytiszteletű Tirmizí közöl, Prófétánk ezt mondta: „Aki nem rövidíti meg a bajuszát, nem közülünk való.”54 Egy másik nemes hadíszban pedig ez áll: „Hagyjátok dúsnak a szakállatokat, a bajuszotokat pedig jól nyírjátok meg.”55 Ibn Abdulhakím azt mondta: „A bajuszt jól meg kell nyírni, a szakállat pedig nem kell vágni. A bajusz jó megnyírásán nem borotválást értenek.” Nagytiszteletű Imám Navaví azt mondta: „A bajusz nyírásánál ez a helyes: addig vágni, amíg az ajak széle láthatóvá nem válik, nem tőből levágni, hanem rövidíteni.”

„A hagymát és a fokhagymát főzve egyétek” Nemes hadísz

A tudósok makrúhnak tartották, hogy a bajuszt felül megnyírják, a végeit pedig oldalt lelógni hagyják. Ibn Omár elbeszéli: „Allah Küldöttének a madzsúszok (tűzimádók) közösségéről beszéltek. Erre Allah Küldötte azt mondta: »Ők meghagyják a bajuszuk végét, és leborotválják a szakállukat. Ti tehát tegyétek az ellenkezőjét annak, amit ők tesznek.«”56

Amikor Abu Umáma azt mondta: „Ó, Allah Küldötte! A Könyv népe megnyírja a szakállát, és meghagyja a bajuszát”, Allah Küldötte azt felelte: „Ti nyírjátok meg a bajuszotok végét, és hagyjátok meg a szakállatokat.”

Amint a tudósok tudtul adták, szunna a bajuszt megnyírni, és a szemöldök hosszúságúra rövidíteni. Szunna a szakállat egy maroknyi hosszúra hagyni, és ami a maroknál hosszabb, azt levágni. A szakállat egy maroknál rövidebbre hagyni sem felel meg a szunnának. Ha valaki azzal a szándékkal hagy rövid szakállat, hogy a szunnát követi, az vallási újítás (bid’a), és harám. A szakáll meghagyása szunna zaváid. A jóra való felszólítás (amr bil-ma’rúf), a megélhetés megkeresése és a viszály (fitna) elkerülése érdekében megengedett, sőt szükséges a szakállat teljesen leborotválni. Ezek elfogadható okok a szunna elhagyására. Arra azonban nem mentség, hogy a rövid szakáll meghagyásával vallási újítást kövessenek el.

A ruha, amelyet Prófétánk viselt

A viselhető ruhák közül azt viselte, ami éppen akadt. Az ihrámhoz hasonló, varratlan, durva szövetdarabokba burkolózott, ágyékkötőt (pestamalt) kötött, és inget és dzsubbát is viselt. Ezeket pamutból, gyapjúból vagy kecskeszőrből szőtték. Legtöbbször fehéret viselt, néha zöldet. Előfordult, hogy varrott ruhát is viselt. Pénteken és ünnepeken, amikor idegen követek érkeztek, és háború idején drága ingeket és dzsubbákat viselt. Ruhájának színe többnyire fehér volt. Előfordult zöld, piros és fekete is. A karja csuklóig, áldott lába lábszárközépig volt fedve. Imám Tirmizí (rahimahullahu teâlâ) a „Samá’il saríf” című könyvében ezt mondja: „Allah Küldötte szerette a kamíszt, vagyis az inget viselni. Az ing ujja csuklóig ért. Az ing ujján és gallérján nem voltak gombok. A lábbelije bőrből volt, egy szíjjal és két kibállal. A kibál olyan szíj, amelynek egyik végét a szíjhoz, másik végét a lábbeli orrához varrják. A két ujj között halad át. A ruha és a lábbeli viselésében a szokást kell követni. A szokástól való eltérés oda vezet, hogy az ember kitűnik, és szóbeszéd tárgya lesz (suhra). Ezt kerülni kell. Amikor bevonult Mekkába, áldott fején fekete turbán volt.” Legtöbbször fehér, néha fekete vékony muszlint tekert turbánként a fejére, és a végét a lapockái közé engedte, körülbelül egy arasznyira. A turbánja sem nem volt túl nagy, sem nem volt túl kicsi; nagyjából három és fél méter hosszú volt. A turbánt sapka nélkül tekerte fel, néha pedig steppelt sapkát viselt turbán nélkül. Prófétánknak volt egy Hibara nevű ruhája, amelyet pamut- és lenfonalból szőtt csíkos jemeni szövetből készítettek. Ezt a ruhát nagyon szerette viselni. Prófétánknak (sallallahu aleyhi ve sellem) volt egy fehér ruhája is. Ezt szokta mondani: „Ruháitok közül a fehéret viseljétek! Élőitek viseljenek fehér ruhát. Halottaitokat pedig fehér halotti lepelbe takarjátok! Mert ez a legjobb és legszebb ruhátok!”57

„Allah elfordítja az arcát attól, aki hírnévért és hivalkodásért visel ruhát, amíg le nem veti! A Feltámadás Napján a megaláztatás ruháját adja rá!” Nemes hadísz

Azt is látták, hogy Prófétánk zöld ruhát viselt. Nagytiszteletű Abu Rimsza elbeszéli, hogy látta Prófétánkat egy kétrészes, alsó és felső darabból álló zöld ruhában.58 Prófétánk tarka Hullát is viselt. Nagytiszteletű Bará ibn Ázib azt mondta: „Azok közül, akiknek a haja a fülcimpájukig ér, nem láttam szebbet Allah Küldötte aleyhisselamnál a piros (tarka) Hulla nevű ruhában!”59 Prófétánknak volt egy piros dzsubbája, amelyet pénteken és ünnepeken vett fel. Prófétánknak volt egy jemeni készítésű dzsubbája is. A Damaszkuszban készült, szűk ujjú dzsubbát Prófétánk utazáskor vette fel. Azt a tajlaszán szövetből készült dzsubbát pedig, amilyet az iráni sahok viseltek, amelynek gallérján egy darab atlasz volt, alsó szegélyének elöl és hátul lévő két hasítékát és az ujjait atlaszszegély díszítette, Prófétánk a csatákban vette fel, amikor szembekerült az ellenséggel.

Ez a dzsubba nagytiszteletű Áisánál volt egészen a haláláig, utána pedig Aszmá bint Abí Bakr vette magához. Azzal a vízzel, amelyben ezt a Prófétánk viselte dzsubbát kimosták, a betegeket fürdették, és azok meggyógyultak.60 A Dúmat al-Dzsandal elleni hadjáratban szerzett hadizsákmányból egy dzsubba jutott szeretett Prófétánknak. Vetülék- és láncfonala is selyemből volt, atlaszszövetből varrták; a hímzett részeken aranyfonallal hímzett datolyalevelek voltak. Prófétánk felvette ezt a dzsubbát, felment a minbarra, leült, és egyetlen szó nélkül lejött a minbarról. A nemes Társak kezükkel megérintették, nézegették, és csodálták a szépségét. Prófétánk megkérdezte: „Csodáljátok a szépségét? Ennyire tetszik nektek?” Azt felelték: „Ennél szebb ruhát még nem láttunk!” Prófétánk azt mondta: „Esküszöm Allahra, akinek kezében van a lelkem, hogy Sza’d ibn Muáz zsebkendői a Paradicsomban szebbek és kedvesebbek annál, amit láttok!”

Prófétánk azt mondta: „Allah elfordítja az arcát attól, aki hírnévért és hivalkodásért visel ruhát, amíg le nem veti! A Feltámadás Napján a megaláztatás ruháját adja rá!”

Azt is mondta: „Aki hírnévért és hivalkodásért visel ruhát, arra Allah a Feltámadás Napján éppen olyan ruhát ad. Azután pedig tűzzel felgyújtja!”

Nagytiszteletű Szahl ibn Sza’d elbeszéli: „Egy asszony szegélyes burdát61 hozott Allah Küldötte aleyhisselamnak, amelyet maga szőtt, és azt mondta: »Ó, Allah Küldötte! Ezt a saját kezemmel szőttem. Ajándékba hoztam neked.« Allah Küldötte elfogadta az ajándékát. Ebbe a burdába burkolózva jött ki hozzánk. Az egybegyűltek közül egy férfi megérintette a kezével, és azt mondta: »Ó, Allah Küldötte! Ennél a burdánál semmi sem lehet szebb! Nekem adod?« Allah Küldötte azt felelte: »Jó!« Miután a mecsetben tanítást és tanácsokat adott nekünk, hazament, becsomagoltatta a burdát, és elküldte annak a férfinak. Az emberek szemrehányást tettek a férfinak: »Egyáltalán nem cselekedtél szépen! Olyasmit kértél Allah Küldöttétől, amit viselt, és amire szüksége volt! Hiszen te is tudod, hogy Allah Küldötte aleyhisselam senkit sem utasít el, aki kér tőle valamit, és senkit sem küld el üres kézzel!« Az a férfi azonban azt mondta: »Allahra mondom, nem azért kértem, hogy viseljem. Azért kértem, hogy a halotti leplem legyen azon a napon, amikor meghalok!« És valóban, ez a burda lett a halotti leple azon a napon, amikor meghalt.”62 Előfordult, hogy Prófétánk fekete gyapjúruhát is viselt. Anyánk, nagytiszteletű Áisa azt mondta: „Allah Küldötte aleyhisselamnak fekete gyapjúból varrtak ruhát. Amikor felvette, és megizzadt benne, megérezte a gyapjú szagát. Azonnal levette magáról, és félretette, mert csak a kellemes illatot szerette.” Prófétánk megengedte, hogy a ruha fölött viselt kaftán alsó széle csak lábszárközépig, vagy valamivel lejjebb, a bokáig érjen, és megtiltotta, hogy a bokán alul, vagyis olyan mélyen érjen, hogy a földet söpörje. Azt szokta mondani, hogy a magasztos Allah a Feltámadás Napján nem tekint könyörülettel azokra a férfiakra, akik gőgből a földön húzzák a kaftánjukat.

Egy napon Prófétánk azt mondta nagytiszteletű Dzsábir ibn Szulajmnak: „A kaftánod szegélye lábszárközépig érjen! Ha ezt nem tudod, akkor bokáig érjen! Vigyázz, nehogy olyan hosszú legyen, hogy a földet söpörje! Mert az a gőg jele. Allahu teâlâ pedig nem szereti a gőgöt!” Ezért Abdullah ibn Omár (radiyallahu anhumá) lábszárközépig érő kaftánt viselt.63

„Érzem, hogy Jemen felől a könyörület szele fúj” Nemes hadísz

Prófétánknak volt egy inge, amelyet egyszerű pamutfonalból szőtt vászonból varrtak. Anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszéli: Nagytiszteletű Abu Dzsahm egy mintás imaszőnyeget ajándékozott Prófétánknak. Egy napon, amikor Prófétánk ezen az imaszőnyegen imádkozott, áldott szeme megakadt a mintán. Amikor szalámmal befejezte az imát, azt mondta: „Vigyétek ezt vissza Abu Dzsahmnak. Az imént elvonta a figyelmemet az imában. Hozzon nekem egy egyszerűt, minta nélkülit.”

Mivel a medinai talaj nyirkos és szikes, ezt az imaszőnyeget, amikor Prófétánk elhunyt, áldott sírjának aljára terítették.

A Hirka-i saríf, amelyet nagytiszteletű Uvajsz Karanínak küldött

Uvajsz ibn Ámir Karaní (radiyallahu anh) a tábi’ún nagyjai közé tartozik. A jemeni Karan faluból származik. Miután muszlim lett, egész életében szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) iránti szerelemtől lángolt, és egy pillanatra sem feledkezett meg az Uráról. Allah szolgálatában olyan fokra jutott, hogy minden állapota, minden mozdulata és minden szava tanulság és intelem lett az emberek számára. Senkire sem neheztelt, és senkit sem bántott meg. Legfontosabb tulajdonságai a Próféta iránti szerelem, a szívvel-lélekkel végzett istenszolgálatban való kitartás és az édesanyja iránti tisztelet voltak. Sokat szolgálta az édesanyját, és elnyerte jó fohászát. Ez a szeretett Prófétánk iránti szeretete és az iszlámhoz való ragaszkodása volt az oka annak, hogy Prófétánk dicsérte őt. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) időnként Jemen felé fordította áldott arcát, és azt mondta: „Érzem, hogy Jemen felől a könyörület szele fúj.” Azt is mondta: „A Feltámadás Napján Allahu teâlâ hetvenezer angyalt teremt Uvajsz alakjában, és azok maguk között viszik Uvajszt Araszátra. Bemegy a Paradicsomba, és azon kívül, akit Allahu teâlâ akar (akinek tudtul adja), egyetlen teremtmény sem fogja tudni, melyikük Uvajsz.” „Ummámban van egy ember, aki a Feltámadás Napján annyi emberért fog közbenjárni, ahány szőrszál a Rabí’a és a Mudar törzs juhain van.” A nemes Társak megkérdezték: „Ó, Allah Küldötte, ki ő?” Azt felelte: „Allah egyik szolgája.” Azt mondták: „Mindannyian szolgák vagyunk; mi a neve?” Azt felelte: „Uvajsz.” Megkérdezték: „Honnan való?” Allah Küldötte azt felelte: „Karanból.” Amikor megkérdezték: „Látott téged?”, azt felelte: „A fején lévő szemével nem látott engem.”

Azt mondták: „Különös, hogy ennyire szeret téged, és mégsem jön el, hogy szolgáljon, és eléd járuljon.” Allah Küldötte azt felelte: „Két okból. Az első, hogy lelki állapotai legyőzték. A második pedig a vallásomhoz való ragaszkodása. Van egy idős édesanyja, aki hitre jutott. A szeme nem lát, a keze és a lába nem mozdul. Uvajsz napközben tevéket legeltet, és a bért, amelyet kap, a maga és az anyja megélhetésére fordítja.” Megkérdezték: „Mi látni fogjuk őt?” Nagytiszteletű Abu Bakrnak azt mondta: „Te a magad idejében nem fogod látni.” Nagytiszteletű Omárnak és nagytiszteletű Alinak pedig azt mondta: „Ti látni fogjátok. A teste szőrös. Bal oldalán és a tenyerén egy ezüstdirhamnyi fehér folt van. Ez nem a barasz-betegség fehérsége. Amikor eljuttok hozzá, adjátok át neki a szalámomat, és mondjátok meg neki, hogy fohászkodjon az ummámért.”

Nagytiszteletű Uvajsz Karaní (Uvajsz Karní) édesanyja halála után elhagyta Karan falut, és Kúfa városába ment. Amikor közeledett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) elhunytának ideje, megkérdezték: „Kinek adjuk a hirkádat (köpenyedet)?” Azt felelte: „Adjátok Uvajsz Karnínak.” Allah Küldöttének elhunyta után, amikor nagytiszteletű Omár és nagytiszteletű Ali Kúfába érkezett, nagytiszteletű Omár azt mondta: „Ó, nadzsdiak, van közöttetek valaki Karanból?” Azt felelték: „Van.” Megkérdezte tőlük, hol van nagytiszteletű Uvajsz. Azt felelték: „Ismerjük. Sokkal alábbvaló ember annál, akit keresel. Bolond, esztelen, és kerüli az embereket.”

„Uram! Ezért a Hirka-i sarífért, szeretett Prófétánkért (sallallahu aleyhi ve sellem) bocsáss meg Mohammed egész ummájának” Nagytiszteletű Uvajsz (radiyallahu anh)

Hirka-i saríf

Az áldott hirkát, amelyet szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) nagytiszteletű Uvajsz Karanínak (rahmatullahi aleyh) ajándékozott, az áldott ramadán hónapban lehet meglátogatni Isztambulban, a Fatih negyedben, a Hirka-i saríf mecsetben.

Nagytiszteletű Omár (radiyallahu anh) azt mondta: „Őt keresem; hol van?” Azt felelték: „Arna völgyében legelteti a tevéinket, mi pedig vacsorát adunk neki érte. A haja és a szakálla kócos, nem jár be a városokba, senkivel sem beszél, nem eszi azt, amit az emberek esznek. Nem ismeri sem a bánatot, sem az örömet: amikor az emberek nevetnek, ő sír, és amikor az emberek sírnak, ő nevet.” Nagytiszteletű Omár azt mondta: „Éppen őt keresem.” Elmondták nekik, hol található. Nagytiszteletű Omár és nagytiszteletű Ali elment oda, ahol volt. Imádkozás közben találták. Allahu teâlâ egy angyalt rendelt ki, hogy őrizze a tevéit. Amikor Uvajsz befejezte az imát, és szalámmal lezárta, nagytiszteletű Omár felállt, és köszöntötte. Ő viszonozta a köszöntést. Nagytiszteletű Omár megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt felelte: „Abdullah, vagyis Allah szolgája.” Amikor nagytiszteletű Omár megkérdezte: „Mindannyian Allah szolgái vagyunk; mi a valódi neved?”, azt felelte: „Uvajsz.” Nagytiszteletű Omár azt mondta: „Mutasd meg a jobb kezedet.” Amikor megmutatta, nagytiszteletű Omár azt mondta:

„Prófétánk szalámot küld neked. Elküldte neked áldott hirkáját, és azt üzente: »Vegye magához, öltse fel, és fohászkodjon az ummámért.«”

Uvajsz azt mondta: „Ó, Omár! Én gyenge, tehetetlen és bűnös szolga vagyok.

Nézd meg jól, nem valaki másnak szól-e ez az üzenet?” Nagytiszteletű Omár azt felelte: „Nem, ó, Uvajsz, akit keresünk, az te vagy. Prófétánk világosan leírta a külsődet és a tulajdonságaidat.”

Ekkor nagytiszteletű Uvajsz tisztelettel átvette a Hirka-i sarífot, megcsókolta, megszagolta, és az arcához és a szeméhez dörzsölte. Sokáig sírt, és azt mondta: „Ti várjatok itt”, és eltávolodott tőlük. Kicsit odébb leborult (szadzsdába). Sírva könyörögni kezdett Allahu teâlâhoz, és bocsánatért fohászkodott Mohammed ummájáért. Zokogva és sírva, esdekelve így fohászkodott: „Uram! A szeretett Próféta, noha nem érdemlem meg, elküldte Hirka-i sarífját nagytiszteletű Omárral és nagytiszteletű Alival ennek a Te szegény, tehetetlen szolgádnak. Azt mondta, hogy fohászkodjam bűnös ummájáért. Uram! Ezért a Hirka-i sarífért, szeretett Prófétánkért (sallallahu aleyhi ve sellem) bocsáss meg Mohammed egész ummájának… Bocsáss meg, Allahom, bocsáss meg… Allahom…” Amikor tudtul adták neki, hogy sok bűnös muszlimnak megbocsáttatott, tisztelettel felöltötte a Hirka-i sarífot.

Ez az Uvajsz Karanínak ajándékozott Hirka-i saríf egészen a Van környéki Irisán bégekig jutott, és 1618-ban elvitték és ajándékba adták az oszmán uralkodók egyikének, II. Oszmán szultánnak. Abdulmedzsid szultán ennek a Hirka-i sarífnak Fatihban mecsetet építtetett, amelyet „Hirka-i saríf mecsetnek” neveznek. Ezt az áldott Hirka-i sarífot, amely mind a mai napig ugyanolyan frissen őrzi magasztos, szeretett Prófétánk áldott testének rózsaillatát, és amelynek mézhabhoz hasonló krémszíne van, minden évben az áldott ramadán hónapban üveg alatt kiállítják, hogy a nép meglátogathassa.

A Hirka-i szaádat, amelyet nagytiszteletű Ka’b ibn Zuhajrnak ajándékozott

Nagytiszteletű Ka’b ibn Zuhajr (radiyallahu anh), egy költőcsalád sarja, maga is költő volt. Korábban Prófétánk és az iszlám ellen írt verseket. Ezt tudtul adták Prófétánknak, ő pedig megparancsolta, hogy öljék meg, bárhol látják.

„Tanúsítom, hogy nincs más, akit imádni kell, csak Allah. Mohammed aleyhisselam az Ő szolgája és az Ő küldötte” Ka’b ibn Zuhajr (radiyallahu anh)

Fivére, nagytiszteletű Budzsajr (radiyallahu anh), aki előtte lett muszlim, levélben értesítette erről a döntésről, és megírta neki, hogy szeretett Prófétánk, a könyörület tengere, megbocsát neki, ha muszlim lesz. Nagytiszteletű Ka’b a levél elolvasása után mélyen elgondolkodott. Kezdte felfogni a bálványimádás értelmetlenségét, az iszlám magasztosságát és Prófétánk nagyságát, és a szíve kezdett megvilágosodni. Végül elhatározta, hogy muszlim lesz, és útnak indult a fényes Medina felé. Hosszú verset írt, amelyben Prófétánkat (sallallahu aleyhi ve sellem) dicséri, és elmondja, hogy megbánta tetteit, és muszlim lett. Amikor Medinába érkezett, egy dzsuhajnai barátjával Prófétánk elé járult. Prófétánk a Társaival beszélgetett. Nagytiszteletű Ka’b, mielőtt bemutatkozott volna, azt mondta: „Ó, Allah Küldötte! Ka’b ibn Zuhajr megbánta, amit tett, és muszlimként jött, hogy biztonságot (amánt) kérjen. Ha elhozom hozzád, megadod neki a biztonságot, és elfogadod az iszlámját?” Prófétánk azt felelte: „Igen.” Ekkor nagytiszteletű Ka’b azt mondta: „Tanúsítom, hogy nincs más, akit imádni kell, csak Allah. Mohammed aleyhisselam az Ő szolgája és az Ő küldötte.” Prófétánk megkérdezte: „Ki vagy te?” Azt felelte: „Ka’b ibn Zuhajr vagyok, ó, Allah Küldötte.” Az anszárok közül valaki azt mondta: „Ó, Allah Küldötte, engedd meg, hogy levágjam ennek az embernek a fejét, aki ellened volt!” Prófétánk azonban azt mondta: „Hagyd. Megbánta korábbi állapotát, úgy jött, és a Hakkhoz tér vissza.” Ekkor Ka’b ibn Zuhajr (radiyallahu anh) elmondta híres kaszídáját, amelyben elmondja, hogy muszlim lett, és leírja szeretett Prófétánk és a nemes Társak nagyságát és értékét. Ez a kaszída, amely a „Bánat Szu’ád / A szeretett eltávozott” szavakkal kezdődik, és így folytatódik, nagyon tetszett Prófétánknak:

Egy napon minden embert koporsón visznek majd…
Mentségemet kérve jöttem, ó, Allah Küldötte, magasztos színed elé…
Az ő megbocsátása a leginkább remélt dolog…
Az ő színe előtt elfogadják a mentséget…
Könyörülj rajtam, ó, Allah Küldötte…
Bocsáss meg nekem, ó, Allah Küldötte…
Kétségtelen, hogy Allah Küldötte Hakk teâlâ
éles kardjai közül egy kivont kard, amely a rosszat elpusztítja…
Ő az igaz útmutatást árasztó, az egyenes utat mutató fény…

Prófétánk megbocsátott neki. És amikor Ka’b ehhez a kettős sorhoz ért:

Inna r-raszúla la-núrun juszta-dá’u bihí,
Muhammadun min szujúfillahi maszlúlu.
Allah Küldötte fény, amely bevilágítja a népet,
egy kard Hakk teâlâ kivont kardjai közül,

a két világ vezetője, a Világ Büszkesége, Mohammed Musztafa (sallallahu aleyhi ve sellem) levette áldott válláról „Hirka-i szaádat” nevű hirkáját, és nagytiszteletű Ka’b ibn Zuhajr vállára tette.64

Nagytiszteletű Muávija kalifátusa idején ezt üzente Ka’b ibn Zuhajrnak: „Add el nekünk Allah Küldöttének hirkáját!” Tízezer dirhamot küldött neki. Ka’b ibn Zuhajr ezekkel a szavakkal utasította el nagytiszteletű Muávija kívánságát: „Ha Allah Küldötte hirkájának viseléséről van szó, senkit sem helyezhetek magam elé!” Amikor nagytiszteletű Ka’b ibn Zuhajr elhunyt, nagytiszteletű Muávija húszezer dirhamért megvásárolta ezt a hirkát Ka’b fiaitól. Ez az áldott hirka, amelyet Prófétánk nagytiszteletű Ka’b ibn Zuhajrnak adott, örökségként szállt kalifáról kalifára.

Az Omajjád-uralom bukása után az első abbászida kalifa, Abu l-Abbász Szaffáh ibn Abdullah ibn Mohammed vásárolta meg háromszáz dínárért. Ünnepeken a kalifák viselték. Amikor az Abbászidák Egyiptomba jöttek, magukkal hozták. Amikor nagytiszteletű Javuz Szelim szultán elfoglalta Egyiptomot, és kalifa lett, ezt az áldott hirkát az egyiptomi „Áldott Kegytárgyak” (amánat) között Isztambulba hozták. Isztambulban, a Topkapı-palota „Hirka-i szaádat részlegében” bárki megtekintheti.

Ez az áldott hirka 124 centiméter hosszú, széles ujjú, és fekete gyapjúszövetből varrták. Belülről krémszínű gyapjúszövettel bélelték. Több kendőbe (bohcsába) csomagolva egy felül nyíló fedelű aranyládában őrzik, amelyet III. Murád szultán parancsára készítettek. Ez a Hirka-i szaádat-láda kivételes műalkotás, ráadásul smaragdokkal díszített. A ládára ez van írva:

„Lá iláha illallah, va má arszalnáka illá rahmatan lil-álamín. Lá iláha illallahul-malikul-hakkul-mubín, Muhammadun raszúlullah, asz-szádikul-va’dil-amín.”

Prófétánk fekhelye

A fekhely (matrac), amelyen Prófétánk feküdt és aludt, bőrhuzatú volt. Belül datolyapálma rostjaival tömték ki. Ő és a felesége is ezen aludt. A párna is, amelyet Prófétánk áldott feje alá tett, bőrhuzatú volt, és datolyapálma rostjaival volt kitömve. Prófétánk nem tulajdonított jelentőséget ennek a világnak és a dolgainak.

Abdullah ibn Masz’úd elbeszéli: A Világegyetem Vezetője gyékényen aludt, és a gyékény nyomot hagyott áldott oldalán. Amikor felébredt, megdörzsöltem áldott oldalát, és azt mondtam: „Apám és anyám legyen érted áldozat, ó, Allah Küldötte! Ha legalább szóltál volna nekünk, terítettünk volna a gyékényre valamit, ami megóv tőle!” Azután azt mondtam: „Szerezzünk neked puha fekhelyet?”

A Világegyetem Vezetője azt mondta: „Mi közöm nekem e világ dolgaihoz? Én ezzel a világgal olyan vagyok, mint a lovas, aki egy kis ideig megpihen egy fa árnyékában, azután otthagyja, és folytatja útját!”65 Anyánk, nagytiszteletű Áisa elbeszéli: Eljött hozzám egy asszony az anszárok közül. Amikor meglátta a Küldött aleyhisselam fekhelyét, elment, és gyapjúval tömött matracot küldött.

A Küldött aleyhisselam bejött hozzám, és megkérdezte: „Mi ez?” Azt feleltem: „Ó, Allah Küldötte! Itt járt az anszárok közül ez és ez az asszony. Meglátta a fekhelyedet, elment, és ezt küldte neked.” Azt mondta: „Azonnal küldd vissza neki!” Én azonban nem küldtem vissza. Örültem, hogy a házamban van. A Küldött aleyhisselam háromszor megismételte ezeket a szavakat. Végül azt mondta: „Allahra mondom, ó, Áisa! Ha akarnám, Allah úgy tenné, hogy arany- és ezüsthegyek járnának mellettem!”66 A Küldött aleyhisselam kis matraca is két abából állt.

„Allah Küldötte megparancsolta, hogy az arany- és vasgyűrűket vegyék le, az ezüstöt azonban nem tiltotta meg” Amr ibn Suajb (radiyallahu anh)

Egyik éjjel, amikor bejött hozzám, ezt az abát összehajtva és keskenyebbre véve készítettem el. Ezen aludt. Azután megkérdezte: „Ó, Áisa! Miért nem olyan volt ma éjjel a fekhelyem, mint mindig?” Azt feleltem: „Ó, Allah Küldötte! Összehajtottam neked, és keskenyebbre vettem.” Azt mondta: „Állítsd vissza olyanra, amilyen volt!”67

Nagytiszteletű Áisa így folytatja: „A mekkai kurajsiták számára semmi sem volt kellemesebb, mint ágyon (szarír) aludni. Amikor a Küldött aleyhisselam Medinába érkezett, és Abu Ajjúb házában szállt meg, megkérdezte tőle: »Ó, Abu Ajjúb! Nincs szarírotok?« Abu Ajjúb azt felelte: »Allahra mondom, nincs.« Amikor ezt az anszárok közül Sza’d ibn Zurára (radiyallahu anh) meghallotta, olyan szarírt küldött Allah Küldöttének, amelynek lábai tíkfából voltak, és amelyet lenrostból font gyékény borított. Allah Küldötte ezen aludt, amíg a saját házába nem költözött, és egészen az elhunytáig ezen aludt. Amikor a Küldött aleyhisselamot megmosták és halotti lepelbe takarták, erre a szarírra fektették, és a halotti (dzsanáza) imát is úgy végezték el érte, hogy ezen a szaríron feküdt. Az emberek elkérték tőlünk, hogy ezen vigyék a halottaikat, és áldást kerestek benne. Nagytiszteletű Abu Bakr és nagytiszteletű Omár holttestét is ezen vitték.”

Nagytiszteletű Áisa mondja: „A Küldött aleyhisselamnak volt egy gyékénye, amelyen éjjel imádkozott, nappal pedig leterítette, és rajta ült az emberekkel.”68

Prófétánk gyűrűi

Prófétánk tudtul adta, hogy a férfiaknak csak az ezüstgyűrű halal, és hogy harám arany-, vas- és sárgarézgyűrűt viselni. Ő maga is egészen az elhunytáig csak ezüstgyűrűt viselt.

Allah Küldötte áldott jobb kezén viselte a gyűrűt. Azt is látták, hogy a balon viselte. Megengedett a jobb és a bal kézen is viselni. A kisujjon vagy a mellette lévő ujjon viselik. Ünnepeken musztahabb, hogy mindenki gyűrűt viseljen. Hivalkodásból és dicsekvésből viselni harám.

Azok között az ajándékok között, amelyeket Ashama, az abesszin Nadzsásí küldött Prófétánknak, volt egy abesszin köves aranygyűrű is. Szeretett Prófétánk magához hívta unokáját, nagytiszteletű Umámát, Abu l-Ász leányát, és azt mondta: „Leányom! Ezt te viseld!”69

Egy napon nagytiszteletű Nu’mán ibn Basír eljött Allah Küldöttéhez (sallallahu aleyhi ve sellem). Az ujján aranygyűrű volt. Prófétánk azt mondta: „Miért használtad a Paradicsom ékességét, mielőtt bementél volna a Paradicsomba?” Erre vasgyűrűt kezdett viselni. Amikor Prófétánk meglátta, azt mondta: „Miért viselsz a Pokolból való dolgot?” Azt is levette, és bronzgyűrűt húzott fel. Amikor Prófétánk meglátta, azt mondta: „Miért érzem rajtad a bálványok szagát?” Megkérdezte: „Ó, Allah Küldötte! Milyen gyűrűt viseljek?” Prófétánk azt felelte: „Viselhetsz ezüstgyűrűt. A súlya ne haladja meg az egy miszkált (4,8 g), és a jobb kezeden viseld!”

Nagytiszteletű Amr ibn Suajb mondja: „Allah Küldötte megparancsolta, hogy az arany- és vasgyűrűket vegyék le, az ezüstöt azonban nem tiltotta meg.”

Amikor szeretett Prófétánk levelet akart íratni a perzsa sahnak, a bizánci császárnak (kajszarnak) és az abesszin Nadzsásínak, azt mondták neki: „Ó, Allah Küldötte! Ők nem olvassák el azt a levelet, amely nincs lepecsételve!” Ekkor Prófétánk ezüstből gyűrűt készíttetett, amelynek kövébe három sorban a „Muhammadun raszúlullah” szavakat vésték.

A pecsétgyűrű felirata három sorban, felülről lefelé így szólt: „Allah” – egy sor, „Raszúl” – egy sor, „Mohammed” – egy sor. Prófétánk ezüstgyűrűjének köve abesszin kő volt.70 Az is fennmaradt, hogy ennek az ezüstgyűrűnek a köve is ezüstből volt.

Nagytiszteletű Amr ibn Szaíd eljött Prófétánkhoz. Szeretett Prófétánk meglátott az ujján egy gyűrűt, és megkérdezte: „Milyen gyűrű van a kezeden?” Nagytiszteletű Amr ibn Szaíd azt felelte: „Ó, Allah Küldötte! Egy karika. Magam készítettem.” Prófétánk megkérdezte: „Mi van rávésve?” Amr ibn Szaíd (radiyallahu anh) azt felelte: „Muhammadun raszúlullah.” Prófétánk azt mondta: „Add ide, hadd nézzem meg.” Elvette, és saját pecsétjeként használta, a többieknek pedig megtiltotta, hogy gyűrűjükbe a „Muhammadun raszúlullah” szavakat vésessék.71 Szeretett Prófétánk ezzel a pecsétgyűrűvel áldott ujján hunyt el.

Prófétánk úgy viselte a gyűrűt, hogy a köves oldala áldott tenyere felé nézett. Amikor az illemhelyre akart menni, levette a gyűrűt áldott ujjáról. Szeretett Prófétánk elhunyta után pecsétgyűrűjét nagytiszteletű Abu Bakr viselte, utána nagytiszteletű Omár, nagytiszteletű Omár után pedig nagytiszteletű Oszmán. Nagytiszteletű Oszmán kalifa korában egy napon, amikor az Arísz-kút peremén ült, beleejtette a kútba. Noha a kútból kimerték az összes vizet, és három napig keresték, ez az áldott gyűrű nem került elő.72 A gyűrűk kövébe vésett feliratok szokása Prófétánk után is folytatódott.

Nagytiszteletű Abu Bakr gyűrűjén ez állt: „Ni’mal-kádirullah” (Milyen jó, hogy Allahu teâlâ mindenre képes), nagytiszteletű Omár gyűrűjén pedig: „Kafá bil-mauti vá’izan ja Omar” (A halál elég intelemnek, ó, Omár).

Nagytiszteletű Oszmán gyűrűjén ez állt: „La-naszbiranna” (Bizony, türelmesek leszünk), nagytiszteletű Ali gyűrűjén pedig: „Al-mulku lillah” (Az uralom egyedül Allahu teâlâé).

„Imádkozzatok saruban, hogy ne hasonlítsatok a zsidókhoz” Nemes hadísz

Nagytiszteletű Haszan gyűrűjén ez állt: „Al-izzatu lillah” (A dicsőség és a nagyság Allahu teâlâé).

Nagytiszteletű Muávija gyűrűjén ez állt: „Rabbigfir lí” (Uram, bocsáss meg nekem), nagytiszteletű Ibn Abí Lajlá gyűrűjén pedig: „Ad-dunjá garúr” (A világ csalóka, hazug).

Nagytiszteletű Imám A’zam Abu Hanífa gyűrűjén ez állt: „Kulil-hajra va illá faszkut” (Vagy jót mondj, vagy hallgass!).

Nagytiszteletű Imám Abu Júszuf gyűrűjén ez állt: „Man amila bi-ra’jihí nadima” (Aki a maga véleménye szerint cselekszik, megbánja), nagytiszteletű Imám Mohammed Sajbání gyűrűjén pedig: „Man szabara zafira” (Aki türelmes, győzelmet arat).

Nagytiszteletű Imám Sáfi’í gyűrűjén ez állt: „Al-barakatu fil-kaná’a” (Az áldás a megelégedésben van). Gyűrűiket pecsétként használták.

Prófétánk Naks-i kadam-i sarífja

A Naks-i kadam-i saríf szeretett Prófétánk, Mohammed aleyhisselam áldott lábnyoma. Prófétánk csodái közé tartozott az is, hogy amikor puha anyagra, például homokra lépett, a lábnyoma nem látszott, amikor viszont kőre és kemény anyagra lépett, a nyomok megmaradtak. Néhány követ és márványt, amelyre áldott lába rálépett, és amelyen nyomot hagyott, emlékként évszázadokon át megőriztek, kézről kézre adták mint rájuk bízott kincset (amánat), és áldást kerestek bennük.

Különösen a muszlim államférfiak és padisahok őrizték ezeket az értékes emlékeket fontos helyeken, külön védelem alatt; maguk is felkeresték őket, és másoknak is lehetővé tették, hogy felkeressék. A megőrzött Naks-i kadam-i sarífok közül a legismertebbek ezek: 1. A Naks-i kadam-i saríf, amely Indiában, Fírúz sah Tuglukh fia, Fath kán türbéjében (sírkápolnájában) található. 2. A két áldott lábnyom Kairóban, Kájitbáj türbéjében. 3. A két áldott lábnyom Kairóban, az Ászár an-Nabí mecsetben. 4. Az áldott jobb lábnyom Isztambulban, Hálid ibn Zajd Abu Ajjúb al-Anszárí (Ejüp szultán) türbéjében. Ezt a prófétai Naks-i kadamot I. Mahmud kán parancsára 1734-ben hozták át a palotából a türbébe.

5. A két lábnyom, amelyet I. Abdulhamid kán türbéjében, az Új mecset felőli falban, egy szekrényben őriznek.

6. A két áldott lábnyom azon a kövön, amelyet Laleliben, III. Musztafa szultán türbéjében, a falban külön erre a célra készített szekrényben őriznek. 7. A lábnyomok az isztambuli Topkapı-palota Szent Kegytárgyak részlegében. A Topkapı-palota Hirka-i szaádat részlegében hat Naks-i kadam-i saríf található, négy kőből és kettő téglából. Egyikük az az áldott lábnyom, amely azon a sziklán maradt meg, amelyre Prófétánk rálépett, amikor a Mi’rádzsra emelkedett; a Hirka-i szaádat teremben, egy szekrényben őrzik. Azon az áldott sziklán, amelyre Allah Küldötte rálépett, amikor a Mi’rádzsra emelkedett, a Kubbat asz-Szahra néven ismert épületet emelték. A Naks-i kadam-i sarífokat, mielőtt mai helyükre vitték volna őket, évszázadokon át különböző helyeken őrizték. Végül mai helyükre kerültek. A valódi Naks-i kadam-i sarífokat pedig áldásért keresik fel.

A Kadam-i saríf és I. Ahmed szultán

Az oszmán padisah, I. Ahmed szultán, aki tizenhárom éves korában lépett trónra, és huszonnyolc éves korában hunyt el, szívből ragaszkodott az iszlámhoz és Allah Küldöttéhez. I. Ahmed szultán, aki Bahtí és Ahmedí költői néven verseket is írt, drágakövekkel kirakott, a Naks-i kadam-i saríf alakját formázó turbánforgót (szorgucsot) készíttetett, és a közepére kék zománcra arannyal íratta fel ezeket a saját sorait:

Miért ne hordanám örökké fejemen, mint koronám,
a küldöttek sahjának, a nagytiszteletűnek tiszta lábnyomát?
A prófétaság rózsakertjének rózsája – ő e lábnyom ura;
ó, Ahmed, ne állj, arcodat dörzsöld e Rózsa lábnyomához!
Sultan I. Ahmed (Bahtî)

I. Ahmed szultán pénteken és ünnepeken, valamint más áldott napokon fejére tűzte ezt a forgót. Az ajntábi Mehmed Münib efendi Âsâr-ul-Hikem fî Nakş-il Kadem címmel művet írt, amelyben elbeszéli, hogyan találták meg az I. Abdulhamid szultán türbéjében lévő Naks-i kadam-i sarífot, és hogyan helyezték el a türbében. Ahmed szultán ezt a versszakot saját kezével írta le, és elküldte sejkjének, Azíz Mahmúd Hudájí efendinek. Ezenkívül Ahmed szultán ezt a verset egy táblára festette, és a szultáni trón elé függesztette. Ez a tábla, amelyre a verset írták, ma is a Szultán Ahmed mecsetben függ.

Prófétánk Na’lajn-i sarífja

A Prófétánk korában viselt lábbeli különbözött a maitól. Bőrtalpa volt, felül nyitott volt, és szíjai voltak, a szandálhoz hasonlóan. Allah Küldötte és a nemes Társak abban a saruban imádkoztak, amelyet az utcán viseltek. Sarujuk tiszta volt, a Próféta Mecsetét (Maszdzsid an-Nabaví) pedig homokkal szórták fel. Piszkos saruban nem mentek be.

Egy nemes hadíszban ez áll: „Imádkozzatok saruban, hogy ne hasonlítsatok a zsidókhoz.”

Úgy hitték, hogy még a Na’lajn-i szaádat képe is áldást hoz, ezért a házakban és a munkahelyeken kifüggesztették. A Hirka-i szaádat részlegben a Na’lajn-i szaádattal együtt fém- és famásolatai is megtalálhatók.

A hét dolog, amelyet Prófétánk magánál hordott

Szeretett Prófétánk fésűvel, tükörrel, miszvákkal, rózsaolajjal, szurmával és ollóval indult útnak, és sem úton, sem otthon nem vált meg tőlük. Nagytiszteletű Áisa azt mondta: „A hadjáratokra én készítettem el a Küldött aleyhisselam rózsaolaját, fésűjét, tükrét, két ollóját, szurmatartóját és miszvákját.” Anyánk, nagytiszteletű Áisa azt is mondta: „Úton és otthon a Küldött aleyhisselam hét dolgot hordott magánál:

1. a rózsaolajas üvegcsét, 2. a fésűt, 3. a tükröt, 4. a szurmatartót, 5. a miszvákot, 6. a két ollót, 7. a hajválasztó csontpálcát.”73

Prófétánk botja és pálcái

Pénteken, amikor a hutbát mondta, Prófétánk botra (aszá) vagy íjra támaszkodott, úton pedig íjra. Szeretett Prófétánk azt mondta, hogy a botra támaszkodás a próféták erkölcséhez tartozik; ő maga is botra támaszkodott, és tanácsolta, hogy támaszkodjanak rá. Amikor Muávija ibn Abí Szufján (radiyallahu anhumá) volt a kalifa, Prófétánk botja Sza’d al-Karaznál volt. Nagytiszteletű Muávija ibn Abí Szufján a hidzsra utáni ötvenedik évben eljött a zarándoklatra. Szeretett Prófétánk mecsetének minbarját le akarta szereltetni, és el akarta vinni Damaszkuszba. A Sza’d al-Karaznál lévő botot is elkérette. Nagytiszteletű Dzsábir ibn Abdullah és nagytiszteletű Abu Hurajra elmentek hozzá, és azt mondták: „Ó, hívők parancsolója! Nem helyes, hogy a Küldött aleyhisselam minbarját leszereljék arról a helyről, ahová felállították, és elvigyék, sem az, hogy a botját Damaszkuszba vigyék!” Erre nagytiszteletű Muávija elállt tőle, és bocsánatot kért.

Prófétánk nagytiszteletű Abdullah ibn Unajszt a mecsetből a házába vitte, adott neki egy botot, és azt mondta: „Őrizd meg ezt a botot magadnál, ó, Abdullah ibn Unajsz!” Amikor Abdullah ibn Unajsz (radiyallahu anh) ezzel a bottal kiment az emberek közé, megkérdezték tőle: „Miféle bot ez?” Azt felelte: „A Küldött aleyhisselam adta nekem, és megparancsolta, hogy őrizzem meg magamnál.” Azt mondták nagytiszteletű Abdullah ibn Unajsznak: „Miért nem mész vissza a Küldött aleyhisselamhoz, és nem kérdezed meg tőle, miért adta neked?”

Prófétánk Na’lajn-i sarífjának képe

Na’lajn-i saríf

Allah Küldöttének na’lajnja az egekig emelkedik,
minden teremtmény az ő árnyékában lakozik.
Míg Músza a Túr hegyén azt hallotta: „Vesd le sarudat”,
az Arson neki azt mondják: „Te ne vesd le.”
Ez a legnemesebb Küldött na’lajnjának alakja,
a csillagok is földdé lennének, amelyre lép.
Utána vágyik a hét ég minden lakója,
a szultánok koronái irigylik őt.
Nincs mása Musztafa Na’lajnjának,
szemnek fény, szívnek nyugalom – mind tőle jön.
A na’lajn képét a legdrágább kincsként őrizd,
minden fej azt kívánja, hogy talpa lehessen.
Ha baj és csapás borít be mindenfelől,
a Na’lajn-i saríf biztos váram lesz nekem.
Biztonságban vagyok ebben az erős várban,
ha szép alakjához menekülök, megóv engem.
A szív, a Na’lajn-i saríf alakját szolgálva,
a két világban árnyékában vágyik élni.
Ibn Masz’úd a na’lajnt szolgálva boldogságra lelt,
az én boldogságom pedig a képmásával jön.
Júszuf Nabhání

Ekkor Abdullah ibn Unajsz visszament Prófétánkhoz, és megkérdezte: „Ó, Allah Küldötte! Miért adtad nekem ezt a botot?” Szeretett Prófétánk azt felelte: „Ez jel közöttünk a Feltámadás Napján! Akkor a Paradicsomban nagyon kevés ember lesz, aki botra támaszkodik! Te a Paradicsomban rá fogsz támaszkodni!” Abdullah ibn Unajsz a kardjával együtt hordta, és soha nem vált meg tőle. Amikor halálos ágyára került, meghagyta háza népének, hogy tegyék a halotti leplébe, és temessék el vele együtt. A teste és a halotti lepel közé tették, és végakarata teljesült. Prófétánknak volt egy mihdzsanja, amely egy arsín (68 cm) hosszú vagy valamivel hosszabb volt. A mihdzsan hajlított végű bot. Prófétánk ezzel mutatott messziről a Fekete Kőre (al-Hadzsar al-aszvad), és így végezte el az isztilámot. Amikor tevére ült, maga elé akasztotta. Prófétánknak volt egy Urdzsún nevű mihszarrája is (száraz datolyapálma-ágból). Mihszarrának a faágból készült botot nevezik. Amikor Prófétánk a Bakí al-Garkadba ment, magával vitte, rátámaszkodott, és amikor ült, a kezében forgatta. Előfordult, hogy Prófétánk ezzel a mihszarrával a kezében mondta a hutbát. Prófétánknak volt egy Mamsúk nevű kadíbja (vékony pálcája) is, amelyet egy hegyi fáról vágtak. Amikor nagytiszteletű Oszmán Prófétánk kadíbjával a kezében a minbaron a hutbát mondta, Dzsahdzsáh ibn Szaíd vagy Dzsahdzsáh ibn Kajsz odalépett, kivette a kadíbot nagytiszteletű Oszmán kezéből, a térdéhez támasztotta, meghajlította, és eltörte. Az emberek rákiáltottak Dzsahdzsáhra. Ez sértette az isteni féltékenységet (gajrat-i iláhijja), és Allahu teâlâ Dzsahdzsáh kezét vagy térdét akila (rüh) nevű betegséggel sújtotta. Még mielőtt egy év eltelt volna attól, hogy nagytiszteletű Oszmán sahídként meghalt, Dzsahdzsáh vakarózva, vakarózva meghalt.

„Nincs mása Musztafa Na’lajnjának, szemnek fény, szívnek nyugalom – mind tőle jön” Júszuf Nabhání (rahmatullahi aleyh)

Prófétánk kardjai

Prófétánknak kilenc kardja volt.

Az apjától maradt kard, amelyet Ma’szúrnak neveztek, Prófétánknál volt, amikor Medinába kivándorolt.74 Abd: ezt a kardot nagytiszteletű Sza’d ibn Ubáda ajándékozta Prófétánknak, és Prófétánk magával vitte, amikor a badri csatába indult.

Zulfikár: a kurajsita társítók közül Munabbih ibn Haddzsádzs vagy Ász ibn Munabbih kardja volt, és a badri csatában hadizsákmányként maradt hátra. Prófétánk a Zulfikárt nagytiszteletű Alinak ajándékozta. Markolatának gombja, szíjának karikái és láncai ezüstből voltak.75

Amikor Prófétánk elhunyta után nagytiszteletű Abbász nagytiszteletű Abu Bakrhoz fordult, és a Zulfikárt nagytiszteletű Alitól kérte, nagytiszteletű Abu Bakr azt mondta: „Ezt a kardot mindig az ő kezében láttam. Nem tartom szépnek, hogy elvegyem tőle!” Így nagytiszteletű Abbász is nagytiszteletű Alinál hagyta a kardot.

Prófétánk lándzsái

A Banú Kajnuká zsidóitól három lándzsa maradt Prófétánkra hadizsákmányként. Prófétánk egyik lándzsájának neve Muszví, a másiké Muszná volt. Prófétánknak volt egy Bajdá nevű nagy harbája (rövid lándzsája) és egy Anaza nevű, lándzsánál kisebb harbája is. Az abesszin Nadzsásí, nagytiszteletű Ashama, három Nab’a nevű anazát (lándzsát) és egy harbát küldött szeretett Prófétánknak. Prófétánk az egyiket megtartotta magának, a másodikat nagytiszteletű Alinak, a harmadikat nagytiszteletű Omárnak adta.

A ramadáni ünnepen és az áldozati ünnepen Bilál al-Habasí (radiyallahu anh) Prófétánk előtt vitte a lándzsáját egészen az ünnepi ima helyéig (namazgáh), és ott Prófétánk elé szúrta. Szeretett Prófétánk pedig a lándzsa felé fordulva vezette az ünnepi imát. Prófétánk elhunyta után nagytiszteletű Bilál al-Habasí ünnepeken nagytiszteletű Abu Bakr előtt vitte ezt a lándzsát, és a namazgáhban elé szúrta. Nagytiszteletű Abu Bakr után nagytiszteletű Omár, majd nagytiszteletű Oszmán idejében ugyanígy a müezzin, nagytiszteletű Sza’d al-Karaz látta el ezt a feladatot. Így folytatódott a medinai helytartók idejében is.

Prófétánk íjai

Szeretett Prófétánknak (sallallahu aleyhi ve sellem) hat íja volt. Közülük hármat, a Rauhá, a Bajdá és a Szafrá nevűt, a Banú Kajnuká zsidóitól szerezte hadizsákmányként. A Szafrá íj nab’-fából készült.76 A Katúm nevű íj is nab’-fából volt, és az uhudi csatában eltört. A törött íjat nagytiszteletű Katáda ibn Nu’mán vette magához emlékként. Ezenkívül Prófétánknak volt Szadad és Zaurá nevű íja is.77

„Nincs ifjú Alin kívül, és nincs kard Zulfikáron kívül!” Nemes hadísz

Prófétánk pajzsai

Prófétánknak három pajzsa volt. A Zalúk nevű pajzson egy koskoponya képe volt. Ezt a pajzsot Prófétánk ajándékba kapta. Mivel azonban kép volt rajta, Prófétánknak nem tetszett. Amikor reggel lett, Allah eltávolította és megsemmisítette a képet a pajzsról.78

Prófétánk páncélingei

Allah Küldöttének hét páncélja (sodronyinge) volt. Ezek a páncélok:

Zát al-fudúl: nagytiszteletű Sza’d ibn Ubáda ajándékozta Prófétánknak, amikor a badri csatába indult.79

Sza’dijja és Fidda: ez a két páncél is a Banú Kajnuká zsidóitól maradt Prófétánkra hadizsákmányként. A Sza’dijja nevű páncél az a történelmi páncél volt, amelyet Dávúd aleyhisselam viselt, amikor Dzsálút ellen harcolt. Az uhudi csatában Prófétánk a Fudúlt és a Fiddát egymásra öltötte.80 Amikor Prófétánk elhunyt, a Zát al-fudúl nevű páncél zálogban volt a Banú Zafarhoz tartozó egyik zsidónál, akit Abu s-Sahmnak hívtak, harminc szá’ árpáért, amelyet a családja szükségleteire vettek.81

További páncéljai a Zát al-visáh, Zát al-havásí, Batrá és Hirnik voltak.82

A hunajni csatában Prófétánk a Zát al-fudúlt és a Sza’dijját öltötte magára.83

Prófétánk sisakjai

Allah Küldöttének első sisakja a Muvassah volt. Ez a sisak a Banú Kajnuká zsidóitól maradt rá hadizsákmányként. A Zu sz-szubúg, Zu sz-szuszub vagy Masbúg nevű sisak volt az a sisak, amely Prófétánk fején volt az uhudi csatában. A társítók kardcsapásaitól és hajított köveitől összetört, és két karikája szeretett Prófétánk áldott arcába fúródott.

Amikor bevonult, hogy meghódítsa Mekkát, akkor is sisak volt Prófétánk fején.

Lóra szállt a sereg, felemelte zászlait, lobogóit,
megszólalt a mehter84, harsant az üstdob és a dob.

Prófétánk zászlai és lobogói

A hadjáratokon Prófétánk kétféle zászlót (lobogót) használt. A rájája fekete volt, a livája kisebb és fehér. Júnusz ibn Ubajd, Mohammed ibn Kászim felszabadított rabszolgája elbeszéli: „Mohammed ibn Kászim elküldött Bará ibn Ázibhoz, hogy megkérdezzem tőle, milyen volt Allah Küldötte aleyhisselam zászlaja. Bará ibn Ázib azt mondta: »Fekete volt, négyszögletes, namirából (fekete-fehér csíkos gyapjúszövetből).«” Ez a zászló nagytiszteletű Áisa gyapjúból szőtt, tevenyereg-mintákkal díszített ágyékkendőjéből készült, és fekete volt. Ukábnak nevezték. Szeretett Prófétánk zászlaját nagytiszteletű Alinál őrizték. A hajbari csatában Prófétánk azt mondta: „Olyan hősnek adom a zászlót, aki szereti Allahot és az Ő Küldöttét, és akit Allah és az Ő Küldötte is szeret!”, magához hívta nagytiszteletű Alit, és neki adta a zászlaját.85 Allahu teâlâ nagytiszteletű Alinak adta meg Hajbar meghódítását.

Allah Küldöttének Livá al-hamd nevű lobogójára (zászlajára) ez volt írva: „Lá iláha illallah, Muhammadun raszúlullah”. A Harrár elleni szarijjánál (katonai osztagnál) Prófétánk fehér lobogót (zászlót, livát) kötött nagytiszteletű Sza’d ibn Abí Vakkásznak. Amikor nagytiszteletű Alit Jemenbe küldte, egy turbánt kötött a lándzsa hegyére, és azt mondta: „Ilyen a livá!” A livát csak a sereg parancsnoka tarthatta és vihette. Prófétánk fehér lobogóját az abvái (vaddáni) hadjáratban nagytiszteletű Hamza, a buváti hadjáratban Sza’d ibn Abí Vakkász, Kurz ibn Dzsábir al-Fihrí üldözésekor nagytiszteletű Ali, a Zul-Usajra elleni hadjáratban pedig nagytiszteletű Hamza vitte.

Amikor Prófétánk a badri csatába indult, a fehér lobogót (livát) Mus’ab ibn Umajrnak adta, fekete lobogóját (rájáját), az Ukábot pedig nagytiszteletű Ali vitte Prófétánk előtt.86 Prófétánk fehér lobogóját (liváját) a Banú Kajnuká elleni hadjáratban nagytiszteletű Hamza, a Karkarat al-Kudr elleni hadjáratban, az uhudi csatában és a kis badri hadjáratban nagytiszteletű Ali, az Árok csatájában (Handak) pedig Zajd ibn Hárisza vitte. Mekkát is fehér lobogójával hódította meg Prófétánk. A tabúki hadjáratban Prófétánk nagy lobogóját nagytiszteletű Abu Bakrral, a kicsit pedig Zubajr ibn Avvámmal vitette.

Prófétánk lovai

Szeretett Prófétánk első lova az a ló volt, amelyet Medinában a Banú Fazára egyik beduinjától vett tíz úkijja87 ezüstért, és amelyet a sivatag népe Dárisznak nevezett, Prófétánk pedig a Szakb nevet adta neki. Az uhudi csatában Prófétánk ezen lovagolt.88 Szakb ajkán fehér folt volt. Három lába fehér volt, csak az egyik jobb lába nem volt fehér. Szakb nagyon gyors volt, vagyis futás közben úgy áradt, mint a víz. A Murtadzsiz nevű lovat Prófétánk a Banú Murra egyik beduinjától vette. Murtadzsiz szép és kecses volt, és úgy nyerített, mintha verset mondana.89 A Lizáz nevű lovat Mukaukisz, Alexandria királya ajándékozta Prófétánknak. Lizáz nagyon gyorsan futott.90

A Zarib nevű lovat Farva ibn Umajr al-Dzsuzámí ajándékozta Prófétánknak. Zarib nagyon erős és kitartó ló volt.

Lahíf (vagy Luhajf). Ezt a lovat Rabí’a ibn Abí Bará al-Kalbí ajándékozta Prófétánknak. Lahífnak hosszú farka volt. A farka a földet söpörte. Ja’szúb volt Prófétánk lovai közül a legjobb.

„Olyan hősnek adom a zászlót, aki szereti Allahot és az Ő Küldöttét, és akit Allah és az Ő Küldötte is szeret!” Nemes hadísz

A Murávih versenyló volt; Ubajd ibn Jászir ajándékozta Prófétánknak Tabúknál. Murávih szélsebesen száguldott.

A Mirváh nevű lovat a Banú Rahá küldöttei ajándékozták Prófétánknak, akik a hidzsra utáni tizedik évben érkeztek Medinába. Amikor meglovagolva elvezették Prófétánk előtt, Mirváh nagyon megtetszett neki. Vard – ezt a lovat Tamím ad-Dárí ajándékozta Prófétánknak. Vard pej színű volt. Prófétánk nagytiszteletű Omárnak ajándékozta. Nagytiszteletű Omár Vardon harcolt Allahu teâlâ útján, és hadjáratról hadjáratra vitte. Prófétánk három lovát versenyeztette. Zarib lovasa nagytiszteletű Szahl ibn Sza’d, Lizázé pedig nagytiszteletű Abu Uszajd asz-Szá’idí volt. Lizáz lett az első, utána Zarib, Zarib után pedig Szakb.

Prófétánk szamara és öszvére

Allah Küldöttének szamara és öszvére is volt. Mukaukisz, Alexandria királya egy szürke öszvért és egy szürke szamarat ajándékozott Prófétánknak. Az öszvért Duldulnak, a szamarat Ja’fúrnak vagy Ufajrnak nevezték.91 Az első fehér öszvér, amelyet az iszlámban láttak, Duldul volt. Az az öszvér, amelyen Prófétánk a hajbari csatában lovagolt, ez a szürke öszvér volt, az pedig, amelyen a hunajni csatában lovagolt, egy másik szürke öszvér. Prófétánk megsarkantyúzta az öszvért, mert rá akart rontani a havázinokra; nagytiszteletű Abbász a kantárjánál, nagytiszteletű Abu Szufján ibn Hárisz pedig a kengyelénél fogta az öszvért, és igyekeztek lassítani, és megakadályozni, hogy Prófétánk az ellenség közé törjön. Feljegyezték, hogy Prófétánk a hajbari csatában Ja’fúron is lovagolt, amelyre nyerget tettek, és a fejére datolyapálma-rostból font kötélből kötőféket adtak. Amikor Prófétánk visszatért a Búcsúzarándoklatról, Ja’fúr már elpusztult, Duldul pedig Prófétánk elhunyta után nagytiszteletű Alira maradt. Nagytiszteletű Ali lovagolt rajta egészen a sahídságáig, utána nagytiszteletű Haszan, majd nagytiszteletű Huszajn, utána pedig nagytiszteletű Mohammed ibn Hanafijja. Duldul egészen nagytiszteletű Muávija idejéig élt.

Prófétánk tevéi

Kaszvá: Prófétánknak ez a tevéje, amelyet Dzsad’ának és Adbának is neveztek, a Banú Kusajr ibn Ka’b ibn Rabí’a ibn Ámir vagy a Hurajs ibn Ka’b nyájából származott; nagytiszteletű Abu Bakr négyszáz dirhamért vette meg, és ugyanazon az áron átengedte szeretett Prófétánknak. Prófétánk Kaszván vándorolt ki Medinába. Ezen ment el az umrára Hudajbijjába. Mekkát is ezen hódította meg. Prófétánk versenyeztette Kaszvát, és egyetlen teve sem tudta megelőzni. Egy beduin azonban egy kétéves tevével beállt a versenybe, és megelőzte. A Búcsúzarándoklaton Prófétánk Kaszván ülve mondta el a hutbát Arafátnál. Nagytiszteletű Abu Bakr kalifátusa idején Kaszvát a Bakí temetőbe (Dzsannat al-Bakí) engedték. Ott szabadon legelt, amíg el nem pusztult.92

„Allahom! Ahogyan szépnek teremtetted a külsőmet, úgy tedd széppé az erkölcsömet is” Nemes hadísz

Az Abu Dzsahltól zsákmányolt teve: a badri csatában Abu Dzsahl híres tevéje hadizsákmányként szeretett Prófétánknak jutott. Egészen a hudajbijjai umráig Prófétánk ezen a tevén is járt hadjáratokra. Az umrához az áldozati állat jelével jelölte meg. A társítók meg akarták szerezni, és száz tevét akartak adni érte. Prófétánk azt mondta: „Ha nem különítettük volna el, és nem jelöltük volna meg áldozatnak, teljesíteném a kívánságotokat.” Fejőstevék: Prófétánknak hét fejőstevéje volt, amelyek a Zul-Dzsadr és a Dzsamma legelőin legeltek, és Hanná, Szamrá, Urajsz, Sza’dijja, Bagúm, Jaszíra és Dabbá volt a nevük; Prófétánk háza népe abból a két tömlő tejből élt, amelyet minden éjjel hoztak nekik tőlük.93 Amikor azonban Prófétánk elhunyt, egyikük sem maradt meg.

A birtokok, amelyeket Prófétánk vakffá tett

Az iszlámban az első vakf (vallási alapítvány) az a hét gyümölcsös és kert volt, amelyet az Uhudnál sahídként meghalt Muhajrík végakaratában Prófétánkra hagyott, Prófétánk pedig elfogadta, és vakffá tette őket; ezek voltak a nevük: 1. Míszab, 2. Száfija, 3. Dalál, 4. Huszná, 5. Burka, 6. A’váf, 7. Masraba.94 Muhajrík, aki az iszlám felvétele előtt a zsidó tudósok és gazdagok közé tartozott, az uhudi csatakor összegyűjtötte törzsének tagjait, és így fejezte ki álláspontját: „Ti magatok is jól tudjátok, hogy Mohammed a végső idők prófétája. A Tavrátban világosan meg vannak írva a tulajdonságai. Most az illik hozzánk, hogy kövessük, és mellette álljunk nehéz napjaiban.” A zsidók azt mondták: „Igazad van, de ma szombat van. Ma nem dolgozunk!” Amikor látta, hogy a kérlelés nem használ, felkötötte a kardját, és kijelentette, hogy muszlim lett. Hozzátartozóinak meghagyta: „Ha megölnek, egész vagyonom Mohammedé. Azt tesz vele, amit akar.” Elment, és csatlakozott az iszlám seregéhez. És megízlelte a sahídság serbetjét, radiyallahu anh.

Végül a csata véget ért, és bekötözték a sebeket. Muhajrík hozzátartozói hűek maradtak a végakaratához, és vagyonát átadták Allah Szeretettjének. Prófétánk pedig ezeket a hűs vízben és bő gyümölcsben gazdag földeket vakffá tette, és megnyitotta a szegények és a rászorulók javára. Így kezdődött el az iszlám civilizációban a vakfok hagyománya. Prófétánk ezekkel a szavakkal dicsérte: „Muhajrík a zsidó nép jó embere.”

Prófétánk medinai vakfjai többnyire Muhajrík vagyonából származnak.

Ibn Humajd elbeszéli: „Omár ibn Abdulazíz kalifa datolyát kért Muhajrík vakf-datolyáskertjeiből. Egy tányéron hozták. Amikor Omár ibn Abdulazíz azt mondta: »Abu Bakr ibn Hazm azt írta nekem, hogy ez a datolya abból a datolyapálmából való, amely a Küldött aleyhisselam idejéből maradt meg, és hogy a Küldött aleyhisselam evett róla«, azt mondtam: »Ó, hívők parancsolója! Oszd szét közöttünk!« Szétosztotta. Mindegyikünknek kilenc datolya jutott.”

Omár ibn Abdulazíz azt mondta: „Amikor Medina helytartójaként bementem abba a datolyáskertbe, ettem annak a datolyapálmának a gyümölcséből, és soha nem láttam ilyen ízletes és édes datolyát!”

Amr ibn Muhádzsir elbeszéli: „A Küldött aleyhisselam tárgyai Omár ibn Abdulazíznál voltak egy szobában, és ő minden nap megnézte őket. A hozzá érkező és nála összegyűlt kurajsitákat bevezette ebbe a szobába, azután a tárgyak felé fordult, és azt mondta: »Íme, annak az öröksége, aki által Allah megtisztelt benneteket!«” Ezek voltak: 1. egy datolyalevélből font szarír,

2. egy bőrhuzatú, datolyapálma-rosttal tömött párna, 3. egy nagyobb tál, 4. egy vizesedény,

5. egy ruha, 6. egy kézimalom,

7. egy tegez, 8. egy bársonytakaró.

(Ez a takaró szebben illatozott a pézsmánál azoktól a kellemes illatoktól, amelyek Allah Küldöttének áldott testéből szálltak bele. Amikor Omár ibn Abdulazíz (radiyallahu anh) megbetegedett, megmosakodott abban a vízben, amelyben ezt a takarót kimosták, és meggyógyult.)

Amikor a szeretet tengere hullámot vetett,
megjelent az a páratlan gyöngy („Durr-i jetím”),
akiről a Tiszta Teremtő azt mondta:
„Laulák lamá halaktul-aflák.”
Amikor megszületett, e Nap fénye
betöltötte az egész világot.
Aki az ő nyomában jár,
minden dolgában jóra talál.
Bár országok hódoltak meg előtte,
még három inge sem volt.
Házában nem volt sok vagyon,
amikor meghalt, páncélja zálogban volt.
Ahhoz képest, amit oly gyakran látott,
mit ér ez a világ?
Adományai bőven jutottak mindenkinek,
a „nincs” szót nem ismerte.
Olykor oly sokat adott,
hogy még ellenségei is fejet hajtottak előtte.
Minden árvának gyengéd apja volt,
bő könyörülete a legalacsonyabbra is kiterjedt.
Minden tettében sok bölcsesség volt,
a jót, amelyet tett, senkinek sem vetette a szemére.
A beteget mindig meglátogatta,
a szenvedőnek gyógyírt hozott.

„Ó, Allah Küldötte! Nincs erőm, hogy méltón dicsérjelek, hiszen mindannyian a te tiszteletedre teremtettünk. Egyszóval, ó, a hűség országának sahja, életemet is feláldozom érted, mindenemet feláldozom!” Huszajn Hilmi ibn Szaíd (rahmatullahi aleyh)

Az éjszakai virrasztó imát (tahaddzsud) soha el nem hagyta,
Allah félelmétől nem aludt.
A Próféta minden embert
mindig önmagával egyenlőnek tekintett.
Büszke volt arra, hogy Allah szolgája,
jelleme az isteni erkölcs volt.
Aki erre az útra vágyik,
szép tulajdonságokkal ékesül.
Egyetlen iskolába járt mindig,
Allah volt a tanítója.
Hogy leírja őt, a Rahmán
a Koránban szépen leírta.
A gyülekezés napjáig szálljon a próféták sahjára
szalavát vég nélkül!
Családjára és Társaira is
szálljon szalavát és szalám, alázattal!

HILJAT ASZ-SZAÁDA Miután tanácsot adott Társainak, a Világ Büszkesége azt mondta: utánam aki meglátja tiszta leírásomat (hiljámat), olyan, mintha az arcomat látta volna. Ha láttára szeretet születik benne, vagyis beleszeret szépségembe, ha arra vágyik, hogy engem lásson, és szívét irántam való szeretet tölti be, a Pokol tilos (harám) lesz számára, Uram a Paradicsommal ajándékozza meg. A Hakk nem támasztja fel mezítelenül, a Hakk megbocsátásában részesül. Azt mondták: aki a Küldött leírását szeretettel a saját kezével leírja, azt a Hakk megóvja a félelemtől, még ha csapásokkal telne is meg a föld. Teste ezen a világon betegséget nem lát, fájdalmat sem szenved egész teste. Még ha bűnt követett is el az az ember, a Pokol tilos lesz a testének. A túlvilágon megszabadul a büntetéstől, ezen a világon minden dolga könnyű lesz. A magasztos Úr azokkal együtt támasztja fel, akik ezen a világon látták a Küldöttet. Bár nehéz a Nabí hiljáját leírni, hozzáfogunk, amennyire lehet. A Fenség Urához (Zul-Dzsalál) menekülve alázattal írjuk le. Ebben a szóban egyetértett az egész umma: a Világ Büszkesége fehér volt, rózsás árnyalattal. Áldott arca tiszta fehér volt, rózsásan pirosló, mint a rózsa. Arcán a verejték olyan volt, mint a gyöngy, még szebbé tette azt a drága ékkövet.

Amikor megizzadt az öröm e forrása,
mintha a fény tengere hullámzott volna.
Szeme mindig olyan volt, mintha szurmával festették volna,
szép szeme magához vonzotta a szíveket.
Szemének fehérje egészen fehér volt,
az Úr egy ájában dicsérte őt.
Szemének pupillája nem volt kicsi,
közelre és távolra egyformán látott.
Szeme nagy, szép és szelíd volt,
áldott arca mindig fényt árasztott.
Musztafa látása
éjjel is olyan erős volt, mint nappal.
Amikor valamerre nézni akart,
tiszta teste is arra fordult vele.
Teste a fejével együtt fordult,
ettől soha el nem tért.
Bár a Nemes Küldöttnek teste volt,
illő azt mondani: testet öltött lélek volt.
Szép és kedves volt a Küldött,
a Hakknak igen drága volt a Küldött.
Málik és Abu Hála azt mondta:
szemöldöke ívelt volt, mint az újhold.
A két szemöldöke közötti rész mindig
tisztán ragyogott, mint az ezüst.
Áldott arca kissé kerekded volt,
bőre tiszta és ragyogó.
Fekete szemöldökének mihrábja
kiblája volt az egész világnak.
Ha oldalról nézed, áldott orra
középen kissé kiemelkedőnek látszott.
Igen szép, egyenes és finom volt,
aki látta, sem tudta teljesen leírni.
Fogai ritkásak voltak,
ragyogtak, mint egy gyöngysor.
Amikor elülső fogai kilátszottak,
fény árasztott el körülötte mindent.

Amikor elmosolyodott a két világ vezetője,
minden élő és élettelen prófétája,
kilátszottak elülső fogai, egészen tisztán,
mint a jégszemek, igen finoman.
Ibn Abbász mondja: Allah Szeretettje
szemérmes volt a nevetésben.
Szemérmességből ő – a hit támasza –
mondják, soha hangosan nem nevetett.
Szelíd és szemérmes volt a magasztos Küldött,
mindig szemérmesen kerülte, hogy mereven nézzen.
Arca a kerek holdhoz hasonlított,
lénye a magasztos Úr tükre volt.
Az a szép arc mindig ragyogó volt,
ragyogásától nem lehetett belenézni.
Az a szép Nabí meghódította a szíveket,
százezer Társa lett szerelmese.
Még azok is, akik csak egyszer látták álmukban,
azt mondták: nincs ilyen édesség a világon.
Tudják meg, hogy szép orcája is,
mondják, nem volt túlságosan húsos.
Dzsenáb-i Hálik, a Teremtő őt
szeretettel teremtette fehér arcúnak, nyílt homlokúnak.
Nyakának fénye minden pillanatban
ott ragyogott hajszálai között.
Áldott szakállában, jól tudd meg,
csak tizenhét szál őszült meg.
Sem göndör, sem hosszú nem volt,
arányos, mint minden tagja.
A világok Küldöttének tiszta nyaka
egészen fehér volt és egészen tiszta.
A Társak közül sok tisztelettudó
azt mondta: hasa és mellkasa egy síkban volt.

Ha áldott keble feltárulna,
a tudás kincsestára fajdot95 árasztana.
Ha benne talált lakhelyet a szeretet,
lehet-e más az a magasztos kebel?
Áldott mellkasa széles volt,
oda szállt alá az ilm-i ladun.
Fehér és tiszta volt az a magasztos kebel,
aki látta, teliholdnak vélte.
Az Örökkévaló Lény iránti szeretet tüze
lángra lobbantotta azt a szépet.
Azt persze tudja öreg és ifjú:
a Világ Büszkeségének egyenes lapockái voltak.
Hátának közepe is telt volt,
bőkezű volt és magasztos szerencséjű.
Ezüstös testén ott volt a báj,
rajta a prófétaság elég nagy pecsétje.
A prófétaság pecsétje a hátán volt,
inkább a jobb oldala felé, bizony.
Akik leírták, tudatták velünk:
a magasztos pecsét nagy anyajegy volt.
Színe sötét, inkább sárgás,
nagysága galambtojásnyi.
Mintha vonalak vették volna körül –
apró szőrszálak, szorosan egymás mellett.
Akik leírták e magasztos származásút,
azt mondták: a Nabí erős csontú volt.
Minden csontja erős, férfias,
termete és jelleme császári.

Minden egyes áldott tagja
arányosnak és erősnek teremtetett.
A Próféta minden tagja olyan szép volt,
mint a Korán ájái.
Annak a szultánnak a tenyerei
és a lába talpa is
szélesek, tiszták, finomak és kedvesek voltak,
gyengédek és drágák, mint a friss rózsa.
Igen arányosak, mondják, akik látni tudnak,
voltak azok a karámákkal teli áldott kezek.
Amikor a Próféta valakit szalámmal köszöntött,
mindig elmosolyodott.
Még ha egy-két nap telt is el,
sőt, akár egy hónapnál is több,
azt az embert az emberek között
kellemes illatáról ismerték fel.
Szőrtelen teste olyan volt, mint a kristály,
hogyan magasztaljam azt a szépséget!
Hogy a Barátot szemlélhesse, az a magasztos
egész gyengéd testét szemmé változtatta.
Gyengéd teste tökéletes volt,
a Teremtő megmutatta rajta bölcsességét.
Mellkasán és hasán egyáltalán
egyetlen szőrszál sem volt – mint egy ezüstlap.
Mellkasa közepétől lefelé csak
egy sor szőrszál húzódott egyenesen.
Az a fekete vonal az áldott testen
szép volt, mint a hold körüli fényudvar.
Egész életében áldott tagjai
olyanok maradtak, mint ifjúkorában.
Minél több éves lett a Próféta,
annál inkább megújult, mint a bimbó.
És még: a világ Szultánjáról
ne gondold, hogy túl kövér volt.
Sem sovány, sem túl húsos nem volt,
arányos termetű volt és igen erős.

A szív emberei azt mondták róla:
tagjai közül egyik sem volt nagyobb vagy kisebb a másiknál.
A Mester teste palotáját
az igazságosság és a mérték alapjára építette.
Tiszta teste kiegyensúlyozott, arányos volt,
egész teste fénybe merült.
Középtermetű volt ő, akinek helye a Szidra,
általa nyert rendet a világ.
Mindazok, akik termetének csodáját látták,
magasztalva mondták:
Nem láttunk ilyen rózsaarcú szépet,
szép a termete, a jelleme és az arca is.
Bár középtermetű volt a Nabí,
ha valami magas emberrel ment együtt,
bármilyen magas volt is az az ember,
a Próféta még magasabbnak látszott.
A magas embernél az az ékkő
egy tenyérnyivel magasabb volt.
Amikor valamerre ment, méltósággal,
igen gyorsan járt.
Elmondjuk még magasztos tulajdonságairól:
járás közben előrehajolt.
Vagyis, mintha lejtőn ereszkedne,
mindig kissé előrehajolt.
Dicső és magasztos volt az a magasztos,
büszke volt rá a Halílok lelke.
Az a személy, akit Allah akar,
annak minden tagja bizony a legmagasztosabb.
Ha valaki az úton
hirtelen meglátta őt, Allah Küldöttét,
félelem szállt a szívébe
Allah Küldöttének nagysága előtt.
Ha pedig valaki a Nabíval sokat
beszélgetett, és hallgatta szavait,
szavainak édességétől ő
a rabszolgája lett volna, ha a Küldött elfogadja.

Az Örökkévaló Teremtő ékesítette őt
szép erkölccsel, páratlanul és pótolhatatlanul.
Ó, Allah Küldötte! Nincs erőm, hogy méltón dicsérjelek,
hiszen mindannyian a te tiszteletedre teremtettünk.
Egyszóval, ó, a hűség országának sahja,
életemet is feláldozom érted, mindenemet feláldozom!
Hüseyin Hilmi Işık
(kaddasallahu teâlâ sirrahul-aziz)

AZ AHL AS-SUNNA KASZÍDÁJA
Az Ahl as-sunna hitvallása az, amire először szükséged van,
hetvenhárom csoport van, de a többi a Pokolé.
A muszlimok mind szunniták; mindnyájuk vezetője Nu’mán.
A Paradicsom örömhírét kapta, aki a hitben őket követi.
Tedd szilárddá hitvallásodat, azután ragaszkodj az iszlámhoz!
Teljesítsd az iszlám öt pillérét; a harámtól mindjárt óvakodj!
Ha bűnt követsz el, bánd meg (tégy taubát), ne mulaszd el az időt!
Aki nem követi az iszlámot, egy napon bizony megbánja.
A vallástalan meg ne tévesszen, te is elveszel, vigyázz!
Ha a szép szónak hiszel, rossz lesz azután a sorsod!
Elszaporodtak a kétszínűek: kívül angyal, belül kígyó,
hogy csapdába ejtsenek, barátnak mutatják magukat, mégpedig szívből.
Mindenki magát hiszi igaznak: rossz, mondja, aki nem követ engem.
Az iszlám a mérleg, az választja ki, kinek van igaza!
Tudd meg: aki nem követi az iszlámot, az egyenes útról letért ember.
Ebben a szóban bizony hisz, aki jól érti a történelmet.
Miért fut az orvoshoz az, akinek bármely testrésze fáj?
Mert senki sem szeret meghalni; mindennél édesebb az élet.
Van-e, aki azt mondja: nincs bennem vágy, hogy örökké éljek?
Meghalni nem megsemmisülés; higgy a sírbeli életben!
Örök a Paradicsom, és a Pokol is; ezt adta tudtul a Korán,
az örök gyötrelemtől óvakodni kell, még ha csak sejtés volna is.
Van, aki ebben nem hisz; a denevér menekül a fénytől.
A varjú a szemétdombon lel gyönyört; a csalogány az, aki a rózsát keresi.
Az iszlámot bizony nem szeretheti, aki a vágyaiba és élvezeteibe merül.
Lehet-e e kettő egy? Külön válik a jó a rossztól!
A muszlimok elismerik az igazat, minden teremtménynek jót tesznek,
a hitetlenek olyanok, mint a kígyók; gyönyört lelnek abban, ha fájdalmat okoznak.
Kegyelem, Uram, kegyelem! Milyen nehéz a végső idő,
feledésbe merült a vallás tudománya; igen megfogyatkoztak, akik imádkoznak.