AZ AHL AS-SUNNA HITVALLÁSA
A muszlimmá válás első feltétele a hit (imán). Az igaz hit pedig attól függ, hogy az ember az Ahl as-sunna hitvallásának megfelelően hisz-e. Az értelmes, vallási nagykorúságot (bulúg) elért férfi és nő első kötelessége, hogy úgy higgyen, ahogyan Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) hitt, és ahogyan tudtul adta. Prófétánk egyetlen hitet adott tudtul. A nemes Társak mind úgy hittek, ahogyan ő tudtul adta, és a hitvallásban (a hitben) semmilyen különbség nem volt közöttük. Prófétánk elhunyta után az emberek a nemes Társaktól hallva és tőlük kérdezve tanulták meg az iszlámot. Mindnyájan ugyanazt a hitet adták tudtul. Meg kell tanulni azokat a hitbeli ismereteket, amelyeket az Ahl as-sunna tudósai a könyveikben megírtak, és ezeknek megfelelően kell hinni. A Feltámadás Napján a pokolbeli büntetéstől való megmenekülés attól függ, hogy hiszünk-e abban, amit ők tudtul adtak. Akik megmenekülnek a Pokoltól, azok csak az ő útjukon járók. Az ő útjukon járókat (szunnitának) vagy (Ahl as-sunnának) nevezik.
Egy nemes hadíszban ez áll: „Ummám hetvenhárom csoportra szakad. Közülük csak egy csoport menekül meg a pokolbeli büntetéstől, a többiek pedig elvesznek, és a Pokolba jutnak.” Ennek a hetvenhárom csoportnak mindegyike azt állítja, hogy az iszlámot követi, és azt mondja, hogy az a csoport, amelyről tudtul adatott, hogy megmenekül a Pokoltól, az ő csoportja. Az al-Mu’minún szúra 53. és az ar-Rúm szúra 32. nemes ájájában jelentése szerint ez áll: „Minden csoport annak örül, hogy az igaz úton véli magát.” Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) azonban így adta tudtul a különféle csoportok közül a megmenekülőnek a jelét, az ismertetőjegyét: „Ebben a csoportban azok vannak, akik azon az úton járnak, amelyen én és a Társaim járunk.” Aki a nemes Társak közül akár csak egyiküket nem szereti, az elválik az Ahl as-sunnától. Aki pedig nincs az Ahl as-sunna hitvallásán, az hitetlen lesz, vagy a vallási újítások népéhez (Ahl al-bid’a) tartozik, vagyis tévelygő.
A hitben, a hitvallásban egyetlen madzhab van.
A hitben, a hitvallásban egyetlen igaz csoport, vagyis egyetlen madzhab van. Ez a madzhab az Ahl as-sunna val-dzsamá’a madzhabja. Mert az iszlám minden embernek egyetlen hitet és hitvallást parancsol.
A hinni való dolgokban nincs különbség.
Ennek a hitnek az alapjait és azt, hogy miként kell hinni, maga Prófétánk aleyhisselam hirdette ki. Prófétánk, aki tudtul adta az embereknek Allahu teâlât, aki őket és mindent megteremtett, azt is tudtul adta, milyennek kell lennie az Allahu teâlâba, az Ő teremtményeibe, az Ő parancsaiba és tilalmaiba vetett hitnek. A hinni való dolgokban minden nemes Társat követni kell. Mert a hinni való dolgokban semmilyen különbség nincs közöttük. A hit alapvető feltétele az, hogy az ember szeresse Allahu teâlât és azokat, akiket Ő szeret, barátjuk legyen, ellenségeinek pedig ellensége legyen. Erről Mohammed Ma’szúm azt mondja: „Allahu teâlâ azt mondta: »Ó, Músza! Milyen cselekedetet tettél Értem?« Erre ő
»Uram! Érted imádkoztam, böjtöltem, zakátot adtam, és emlegettelek Téged (zikrt végeztem)« – felelte, mire Allahu teâlâ azt mondta: »Az ima bizonyíték (burhán) a számodra. A böjt pajzs, amely megóv téged a Pokoltól. A zakát a gyülekezés napján, amikor mindenki ég a hőségtől, árnyékot ad neked. A zikr pedig azon a napon fény lesz számodra a sötétségben. De mit tettél Értem?« Músza aleyhisselam megkérdezte: »Uram! Melyik az a cselekedet, amely Érted van?« Allahu teâlâ azt mondta: »Szeretted-e Értem azt, akit Én szeretek, és ellenségnek tekintetted-e az Én ellenségemet?«
„Ummám hetvenhárom csoportra szakad. Közülük csak egy csoport menekül meg a pokolbeli büntetéstől, a többiek pedig elvesznek, és a Pokolba jutnak” Nemes hadísz
Músza aleyhisselam megértette, hogy az a cselekedet, amelyet Allahu teâlâ szeret, az, hogy szeressük az Ő barátait, és ne szeressük az ellenségeit. Tehát szeretni azokat, akiket a szeretett szeret, és ellenségnek lenni az ellenségeivel szemben – ez a szeretet jele. Az al-Mumtahana szúra negyedik ájája, amelynek jelentése: »Ibráhím és akik vele voltak, azt mondták a hitetleneknek: Mi mentesek vagyunk tőletek és bálványaitoktól; mindaddig, amíg egyedül Allahban nem hisztek, ellenségeskedés lesz közöttünk. Ez a szép magatartásuk legyen példa számotokra«, megmutatja, hogy a hithez ez az ellenségeskedés feltétel, és hogy Allah ellenségeinek szeretése megsemmisíti a hitet. A nemes Társak, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy Allah Küldöttének társaságában lehettek, nagyon szerették egymást. Nem egymásnak, hanem a hitetleneknek voltak az ellenségei. Az al-Fath szúra huszonkilencedik ájája, amelynek jelentése: »Kemények voltak a hitetlenekkel szemben, és könyörületesek egymással szemben«, bizonyítja, amit mondunk” (Mohammed Ma’szúm, 29. levél).
A „Kimjá-i szaádat” című könyv ötödik fejezetében ez áll: Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) azt mondta: „A hit alapja és legerősebb jele az, hogy szeressük a muszlimokat, és ne szeressük azokat, akik a muszlimok ellenségei.” A Magasságos Allah Ísza aleyhisselamnak adott isteni parancsának jelentése ez: „Ha a földeken és az egekben lévő összes teremtmény istenszolgálatát elvégeznéd is, ha nem szereted az Én barátaimat, és nem vagy ellensége az Én ellenségeimnek, semmi haszna sincs.” A hívőnek nem szabad szeretnie azokat, akik Allahu teâlâ ellenségei, és szeretnie kell azokat, akik az iszlámhoz ragaszkodnak. Ezt a szavaiban, és ha lehetséges, a tetteiben is ki kell mutatnia. Nem szabad barátkoznia a lázadókkal és a fászikokkal, és nagyon kerülnie kell azokat, akik sok bűnt követnek el. Még inkább kerülnie kell a zsarnokokat, azokat, akik a muszlimokat bántják. Azoknak azonban, akik csak vele szemben követnek el igazságtalanságot, meg kell bocsátania, és türelemmel kell viselnie igazságtalanságukat, és ez nagyon jó.1 Prófétánk tudtul adta, hogy az egyenes út az a hit, amelyet az Ahl as-sunna tudósai adtak tudtul. Ezért az Ahl as-sunnában egyesülve testvérekké kell lennünk, és szeretnünk kell egymást. A vallási újítások csoportjait nem szabad összekeverni az Ahl as-sunna négy igaz cselekedetbeli madzhabjával. A négy madzhab kölcsönösen azt mondja egymásról, hogy az egyenes úton van, és szeretik egymást. A vallási újítások csoportjai viszont széttépik a muszlimokat. Az iszlám tudósai egyhangúlag tudtul adták, hogy ezt a négy igaz madzhabot nem lehet egyesíteni. Allahu teâlâ a cselekedetekben nem a madzhabok egyesítését akarja, hanem azt, hogy különállók legyenek. Így könnyíti meg az iszlám vallást. Az a nemes hadísz, hogy „Ummám tudósai között a véleménykülönbség könyörület”, tudtul adja, hogy ez a különbség hasznos.
A hitvallásban viszont Allahu teâlâ az egységet parancsolja. Az Ál Imrán szúra százharmadik ájájának jelentése: „Ó, ti, akik hisztek! Kapaszkodjatok Allah vallásába. Ne szakadjatok el egymástól!” Abusszuúd efendi ezt a helyet magyarázva azt mondta: „Ne szakadjatok darabokra, ahogyan a Könyv népe darabokra szakadt, elválva az igaz hittől! Ne oszoljatok meg, ahogyan a dzsáhilijja korában harcoltatok egymással!” Ibn Hadzsar al-Makkí azt mondja: „A vallási újítás embere az, akinek a hite eltér az Ahl as-sunna hitétől. Mindenki, aki olyasmit hoz létre, amit az iszlám nem helyesel, a vallási újítás embere lesz.” (al-Fatává al-hadíszijja). Akik az Ahl as-sunna hitvallásában hisznek, azok az Ahl as-sunna; akik nem hisznek benne, azok a vallási újítások népévé (Ahl al-bid’a) vagy hitetlenné lesznek.
Allahu teâlâ elégedett azokkal a muszlimokkal, akik az Ahl as-sunna hitvallásának megfelelően hisznek. Az ilyen hitnek sok feltétele van.
Az Ahl as-sunna hitvallásának néhány fontos kérdése
1. Hinni kell a hit hat pillérében, vagyis Allahu teâlâ létezésében és egyedülvalóságában, abban, hogy nincs párja és hasonmása, az Ő angyalaiban, az Ő Könyveiben, az Ő prófétáiban, a túlvilági életben, és abban, hogy a jót és a rosszat, a jóságot és a gonoszságot Allahu teâlâ teremti. (Ezeket az Ámantu adja tudtul.) 2. Hinni kell abban, hogy a nemes Korán, Allahu teâlâ utolsó Könyve, Allahu teâlâ szava (kalám). 3. A hívő egyáltalán ne kételkedjen a saját hitében. 4. Nagyon szeretni kell az összes nemes Társat, akik hittek Prófétánkban (sallallahu aleyhi ve sellem), és abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy életében láthatták őt. Nem szabad rosszat mondani négy kalifájáról, közeli rokonairól, az Ahl al-bajtról, és tisztelt feleségei közül egyikről sem. 5. A nemes Társak mind a Paradicsom lakói. [A ráfidíták azt mondják: (Öt kivételével a Társak mind hitetlenek.) A nemes Koránban azonban az áll, hogy mindnyájan a Paradicsom lakói.]2 6. Abu Bakr asz-Sziddík a nemes Társak legkiválóbbja.
7. Az istenszolgálatot nem szabad a hit részének tekinteni. Azokat a hívőket, akik hisznek Allahu teâlâ parancsaiban és tilalmaiban, de lustaságból nem teljesítik őket, nem szabad hitetlennek tekinteni. [A vahhábiták azt mondják: (A cselekedet a hit része; aki nem imádkozik, és harámot követ el, az hitetlen.)] Elveszíti a hitét, aki nem tulajdonít jelentőséget a harámoknak, aki könnyelműen veszi őket, és aki gúnyt űz az iszlámból. 8. Azokat, akik azt mondják magukról, hogy a kibla népéhez (Ahl al-kibla) tartoznak, és bár azt mondják: „hiszek Allahu teâlâban és Prófétájában, Mohammed aleyhisselamban”, téves hitvalláson vannak, nem szabad hitetlennek nyilvánítani (takfír), és nem szabad azt mondani, hogy hitetlenek. Ezért a kibla népét nem nyilvánítják hitetlennek, nem mondják rájuk, hogy hitetlenek. [A vahhábiták azonban önmagukon kívül mindenkit hitetlennek mondanak.] 9. Minden olyan imám mögött imádkozni kell, akiről nem tudni, hogy nyíltan bűnt követ el. Ez a szabály azokra az emírekre és helytartókra is vonatkozik, akik a pénteki és az ünnepi imát vezetik. 10. A muszlimok ne lázadjanak fel a felettük álló vezetők és kormányzók ellen. A lázadás (hurúdzs) viszályt (fitnát) szít, és különféle csapásokhoz vezet. Fohászkodni kell, hogy jó dolgokat tegyenek, és szelíd szóval kell intelmet adni nekik, hogy hagyjanak fel a nyílt bűnösséggel (fiszk) és a bűnökkel. 11. A rituális mosakodásnál a láb megmosása helyett a férfinak és a nőnek is megengedett, hogy a bőrlábbelin (meszt) egyszer nedves kézzel végigsimítson (maszh), még ha nincs is semmilyen mentség vagy kényszerítő ok. A mezítelen lábon és a harisnyán nem végeznek maszht. 12. Hinni kell abban, hogy Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) Mi’rádzsa lélekkel és testtel is történt. Mert áldott lelkével és testével együtt ment a Mi’rádzsra. Akik azt mondják: (A Mi’rádzs egy állapot volt, vagyis álomban történt), elválnak az Ahl as-sunnától. 13. A hit nem nő, és nem csökken. [A ragyogása nő és csökken.] 14. A nemes Korán nem teremtett (mahlúk).
„A hit alapja és legerősebb jele az, hogy szeressük a muszlimokat, és ne szeressük azokat, akik a muszlimok ellenségei” Imám Gazálí (rahmatullahi aleyh)
15. Allahu teâlâ mentes a helytől. Vagyis nem helyes azt mondani és hinni, hogy valamely hely Allahu teâlâ helye. [A vahhábiták azt mondják: (Allah az égben vagy az Arson van.) Ez hitetlenség (kufr).] 16. A sírbeli kérdezés és a sírbeli büntetés igaz. A sírban a büntetés a lelket és a testet is éri. A sírok meglátogatása megengedett. Az isztigásza, vagyis az, hogy a próféták és a valík sírjához menve az ő tiszteletükre fohászkodnak, és segítséget kérnek tőlük, megengedett. [A vahhábiták viszont ezt társításnak (sirk) nevezik. Ezért a szunnitákat és a síitákat társítóknak (musrik), vagyis hitetleneknek mondják.] 17. A láthatatlant (gajb) csak Allah ismeri; ha akarja, prófétáinak és valíjainak is tudtul adja. 18. A valík karámája igaz. A karámák rendkívüli állapotok, amelyek Allah szeretett szolgáinál jelennek meg, vagyis olyan dolgok, amelyeket Allahu teâlâ szokásán kívül, vagyis a fizika, a kémia és a biológia törvényein kívül ajándékoz és adományoz, és annyi van belőlük, hogy nem lehet tagadni őket. 19. Akit megölnek, és aki öngyilkos lesz, az is a rendelt idejében (adzsal) hal meg. 20. A próféták nem követnek el bűnt. 21. Ma a négy igaz madzhab valamelyikéhez tartozni. 22. A próféták közül az első Ádám aleyhisselam, az utolsó Mohammed aleyhisselam. [A vahhábiták tagadják, hogy nagytiszteletű Ádám, nagytiszteletű Idrísz és nagytiszteletű Sít próféta volt. Azt mondják, hogy az első próféta nagytiszteletű Núh. Egyes csoportok, amelyek vezetőiket raszúlnak [prófétának] nevezik, azt is mondják: (Nabí nem jön, de raszúl jön.) Ezért szaporodtak el azok a zindíkok, akik azt mondják: „Én küldött vagyok.”] 23. Hinni a közbenjárásban, a Szirátban, a számadásban és a Mérlegben (mízán). 24. A lélek nem hal meg. A hitetlen és a muszlim halottak lelke hall. 25. Hinni a Feltámadás jelei közé tartozó Daddzsálban és Dábbat al-ardban, nagytiszteletű Mahdí eljövetelében, nagytiszteletű Ísza égből való alászállásában, abban, hogy a nap nyugaton kel fel, és a Feltámadás többi tudtul adott jelében.
Nagytiszteletű Imám A’zam azt mondja: „A Feltámadás jeleiben átértelmezés (ta’víl) nélkül kell hinni.” Egy nemes hadísz jelentése: „Nem jön el a Feltámadás, amíg a nap nyugaton fel nem kel. Akkor mindenki hinni fog, de a hit már nem használ.” [Buhárí, Muszlim]
26. A túlvilágon Allahu teâlât látni fogják.
27. A hitetlenek örökké a Pokolban maradnak, és büntetésük nem enyhül, sőt egyre nő.
28. A Feltámadás Napján a próféták és a jámbor, jó emberek közbenjárnak. A sírban a lelkek hallják, amit az élők tesznek és mondanak.
29. A nemes Korán recitálása, adomány (szadaka) adása, sőt minden istenszolgálatunk jutalmának elküldése a halottak lelkének hasznukra van, és ahhoz vezet, hogy büntetésüket enyhítik vagy megszüntetik. Mindezekben hinni annak a jelei közé tartozik, hogy valaki az Ahl as-sunna hitvallásán van. (Ezeket az ismereteket az „al-Fikh al-akbar”, a „Nuhbat al-la’álí”, Imám Rabbání „Maktúbát”-ja, a „Rijád an-násihín” és a „Faráid al-faváid” című könyvekből vettük.)
A cselekedetekben, vagyis az elvégzendő istenszolgálatokban négy igaz madzhab van. Szajjid Ahmad Tahtáví a „Durr al-muhtár” című könyvhöz írt széljegyzetének az áldozati állatok levágásáról (zabá’ih) szóló részében azt mondja: „Ma minden muszlimnak vádzsib, hogy a négy madzhab valamelyikéhez tartozzon. Aki a négy madzhab egyikéhez sem tartozik, az elválik az Ahl as-sunnától. Aki pedig elválik az Ahl as-sunnától, az tévelygő vagy hitetlen lesz.”
A madzhabok ellenségei, mint Ibn Hazm, Savkání, Abduh, Rasíd Ridá és Sziddík Haszan, részben harámnak tartva a taklídot, részben pedig talfíkot gyakorolva, sok muszlimot sodortak tévelygésbe.
Madzhabjaink imámjai a hitvallásban és a cselekedetekben
A tábi’ún közül, akik az iszlámot a nemes Társaktól tanulták, és a tabá’ at-tábi’ín közül, akik tőlük tanultak, nagy imámok nevelkedtek, akik a vallási tudományokban felemelkedtek, és elérték az abszolút mudzstahid fokát.3 Ők a cselekedetekben is madzhabot alapítottak, és azokat a szabályokat, amelyek mindegyikük idzstihádjából születtek, az illető tudós madzhabjának nevezték. Mivel e tudósok többségének madzhabját nem foglalták könyvekbe, feledésbe merült. Csak négy nagy imám idzstihádját foglalták könyvekbe a tanítványaik, így maradt fenn, és terjedt el a muszlimok között. Akik a föld minden muszlimjának megmutatták az egyenes utat, és akiknek köszönhetjük, hogy Mohammed aleyhisselam útját változtatás és torzítás nélkül tanulhatjuk meg, négy nagy személyiség. Ők madzhabjaink imámjai a cselekedetekben. Az első Imám A’zam Abu Hanífa Nu’mán ibn Szábit (radiyallahu anh). Az iszlám tudósok legnagyobbjai közé tartozik. Ő az Ahl as-sunna vezetője. A második Imám Málik ibn Anasz, a harmadik Imám Mohammed ibn Idrísz as-Sáfi’í, a negyedik Imám Ahmad ibn Hanbal (rahmatullahi aleyhim ecmain). Aki ma e négy imám közül egyiket sem követi, nagy veszélyben van. Letért az egyenes útról.
E négy imám tanítványai közül kettő igen magasra emelkedett a hit tudományában. Így a hitvallásban két madzhab lett. A nemes Koránnak és a nemes hadíszoknak megfelelő hit az a hit, amelyet ez a kettő adott tudtul. Ők ketten terjesztették el a földön az Ahl as-sunnának, a megmenekülő csoportnak (firka-i nádzsijja) a hitbeli ismereteit. Az egyik Abu Manszúr al-Máturídí, a másik Abu l-Haszan Ali al-As’arí (rahmatullahi aleyhimá). Ez a két imám ugyanazt a hitet adta tudtul. A közöttük lévő néhány különbség nem jelentős. Valójában ugyanaz. Az iszlám tudósokat dicséri a nemes Korán és dicsérik a nemes hadíszok. Egy nemes ájában jelentése szerint ez áll: „Vajon egyenlők-e azok, akik tudnak, és azok, akik nem tudnak?”4 Egy másik nemes ájában jelentése szerint ez áll: „Ó, muszlimok! Amit nem tudtok, azt kérdezzétek meg azoktól, akik tudják!”5
„Ma minden muszlimnak vádzsib, hogy a négy madzhab valamelyikéhez tartozzon. Aki a négy madzhab egyikéhez sem tartozik, az elválik az Ahl as-sunnától. Aki pedig elválik az Ahl as-sunnától, az tévelygő vagy hitetlen lesz” Szajjid Ahmad Tahtáví (rahmatullahi aleyh)
Nemes hadíszokban ez áll:
„Allahu teâlâ könyörül azokon a muszlimokon, akik jóra tanítják az embereket, az angyalok és minden élőlény pedig fohászkodik értük.”
„A Feltámadás Napján először a próféták, azután a tudósok, azután a sahídok járnak közben.”
„Ó, emberek, tudjátok meg, hogy a tudást a tudóstól hallva lehet megtanulni.” „Tanuljátok a tudást. A tudás tanulása istenszolgálat. Aki a tudást tanítja, és aki tanulja, annak a dzsihád jutalma jár.”
„A tudás tanítása olyan, mint az adomány (szadaka) adása. A tudóstól tudást tanulni olyan, mint az éjszakai virrasztó imát (tahaddzsud) elvégezni.”
„A tudás tanulása nagyobb jutalommal jár minden önkéntes (náfila) istenszolgálatnál. Mert hasznára van annak is, aki tanulja, és azoknak is, akiket tanítani fog.”
„Aki azért tanul, hogy másokat tanítson, annak a sziddíkok jutalmát adják.”
„A tudás kincs. Kulcsa a kérdezés és a tanulás.”
„Tanuljátok a tudást, és tanítsátok.”
„Mindennek van forrása. Az istenfélelem (takvá) forrása az árifok szíve.”
„A tudás tanítása a bűnök engesztelése.”
Tetőtől talpig illem és szemérem,
fénye világosság a sötétségben,
ő a próféták pecsétje,
szeretett Prófétám.
A prófétaság forrása,
a könyörület kútfeje,
az elesettek menedéke,
szeretett Prófétám.
Hátán a prófétaság pecsétje,
ő a legkönyörületesebb Nabí,
a közbenjárás oka,
szeretett Prófétám.
A gyülekezés napjának zűrzavarának
egyedül ő vethet véget,
a túlvilág híreinek hírnöke,
szeretett Prófétám.