MI’RÁDZS

Szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) mindenkinek elmagyarázta az iszlámot, akivel csak találkozott, és minden törzsnek – azoknak is, akik zarándoklatra jöttek, és azoknak is, akik Mekkába és a vásárokra kereskedni érkeztek. Arra kérte őket, hogy védelmezzék, és segítsenek neki eljuttatni az iszlámot az emberekhez. De senki sem lett muszlim, és senki sem vállalta, hogy megvédi. Ellenkezőleg, sértegették, elnyomták, kínozták, kigúnyolták, és hazugnak nyilvánították. A Világok Vezetője nagyon fáradt, éhes, szomjas, bánatos és mélységesen szomorú volt. Így teltek a napjai, és ez az állapot késő éjszakáig tartott. A mekkai társítók szüntelenül a nyomában jártak, és ahogyan megakadályozták, hogy a Kába meglátogatására érkező emberek muszlimok legyenek, úgy a Legkedvesebb Küldött elnyomásával sem hagytak fel. Allah Küldöttének már nem maradt hely, ahová mehetett volna. Mindenütt ellenségek voltak. Néhány hónap nagyon nehezen telt el Mekkában.

Az áldott radzsab hónap huszonhetedik éjszakáján egyenesen Umm Háninak, nagybátyja, Abu Tálib lányának a házába ment, amely Abu Tálib negyedében volt. Umm Háni akkor még nem jutott hitre. Amikor megkérdezte: „Ki az?”, Allah Küldötte így szólt: „Mohammed vagyok, a nagybátyád fia. Ha befogadsz, vendégként jöttem hozzád.”

Umm Háni így szólt: „Legyen az életem áldozat egy olyan őszinte, megbízható, nemes és tiszteletre méltó vendégért, mint te. Csak előre tudattad volna, hogy jössz, készítettem volna valamit. Most nincs mivel megvendégelnem.” Allah Küldötte így szólt: „Nem kérek sem ételt, sem italt. Egyik sem fontos nekem. Elég nekem egy hely, ahol Uramat szolgálhatom, és esedezve könyöröghetek Hozzá.”

Umm Háni bevezette szeretett Prófétánkat, és adott neki egy gyékényt, egy mosdótálat és egy korsót. A vendég megvendégelését és ellenségeitől való megóvását az arabok a legbecsületesebb kötelességnek tartották. Ha a vendéget a házban valami baj érte volna, az nagy szégyen lett volna a házigazdára nézve. Umm Háni azt gondolta: „Sok ellensége van Mekkában. Olyanok is vannak, akik meg akarják ölni. Hogy megőrizzem a becsületemet, reggelig őrizni fogom.” Fogta apja kardját, és körbejárta a házat. Allah Küldötte aznap súlyosan megsebesült. Elvégezte a rituális mosakodást, és esedezve könyörögni kezdett Urához, bocsánatot kért, és azért fohászkodott, hogy a szolgák hitre jussanak, és elnyerjék a boldogságot. Nagyon fáradt, éhes és bánatos volt. Alighogy lefeküdt a gyékényre, elaludt.

Abban a pillanatban Allahu teâlâ így szólt Dzsibríl aleyhisselamhoz: „Szeretett Prófétámat nagyon elszomorítottam. Súlyosan megsebeztem áldott testét és gyengéd szívét. Ő pedig még ilyen állapotban is esedezve könyörög Hozzám. Semmi másra nem gondol, csak Rám. Menj, hozd el Habíbomat! Mutasd meg neki Paradicsomomat és Poklomat. Lássa a jótéteményeket, amelyeket neki és azoknak készítettem, akik szeretik őt. Lássa a büntetéseket, amelyeket azoknak készítettem, akik nem hisznek benne, és akik szavaikkal, írásaikkal és tetteikkel bántják őt. Én megvigasztalom. Én bekötözöm gyengéd szívének sebeit.”

Amikor Dzsibríl aleyhisselam Allah Küldöttéhez érkezett, édesen alva találta.

Nem merte felébreszteni. Emberi alakban volt. Megcsókolta áldott lábának talpát. Mivel Dzsibrílnek sem szíve, sem vére nincs, hideg ajka felébresztette Allah Küldöttét. A Próféta azonnal felismerte Dzsibríl aleyhisselamot, nagyon megijedt, hogy Ura megharagudott rá, és így szólt: „Dzsibríl testvérem! Miért jöttél ebben a szokatlan órában? Nem követtem el valami hibát? Nem haragítottam magamra az Uramat? Vagy valami keserű hírt hoztál nekem?”

„Nem kérek sem ételt, sem italt. Egyik sem fontos nekem. Elég nekem egy hely, ahol Uramat szolgálhatom, és esedezve könyöröghetek Hozzá” Nemes hadísz

Dzsibríl aleyhisselam így szólt: „Ó, minden teremtmény legnemesebbje! Ó, a Teremtő kedveltje, ó, a próféták vezetője, a jótétemények forrása, az erények kútfője, tiszteletre méltó és nagy Próféta! Urad szalámját küldi neked, és Magához hív. Kérlek, kelj fel, menjünk.” Szeretett Prófétánk elvégezte a rituális mosakodást. Dzsibríl aleyhisselam fényből való turbánt tett áldott fejére, fényből való ruhába öltöztette, és áldott derekára rubinokból való övet kötött. Áldott kezébe négyszáz gyönggyel díszített smaragdbotot adott. Minden gyöngy úgy ragyogott, mint a Hajnalcsillag. Áldott lábára zöld smaragdból való sarut adott.

Aztán kézen fogva elmentek a Kábához. Ott Dzsibríl aleyhisselam felhasította szeretett Prófétánk áldott mellkasát. Kivette a szívét, és megmosta zamzamvízzel. Aztán hozott egy bölcsességgel és hittel teli edényt, beleöntötte, és bezárta a mellkasát.

Első kiblánk, a Maszdzsid al-Akszá / Jeruzsálem

Aztán Dzsibríl aleyhisselam egy Burák nevű fehér állatra mutatott, amelyet a Paradicsomból hozott, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Ülj fel rá! Minden angyal az utadon vár.” Abban a pillanatban a Prófétát szomorúság fogta el, és gondolataiba merült. Ekkor Allahu teâlâ így szólt Dzsibríl aleyhisselamhoz: „Ó, Dzsibríl! Kérdezd meg tőle, miért szomorú Habíbom!”, és a Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) így felelt: „Ennyi megtiszteltetést és tiszteletet láttam. Eszembe jutott: milyen lesz gyenge ummám állapota a Feltámadás Napján? Hogyan fog ötvenezer évig gyalog állni az Araszátban, ennyi bűnének terhét hordozva, és hogyan kel át a Szirát hídon, amely harmincezer évnyi út?” Ekkor eljött Allah parancsa: „Ó, Habíbom! Légy nyugodt. Ummád számára az ötvenezer év idejét egyetlen pillanattá teszem. Ne szomorkodj!”

A Próféta felült a Burákra. A Burák nagyon gyorsan futott; egyetlen lépéssel messzebbre jutott, mint ameddig a szem ellát. Útközben Dzsibríl aleyhisselam azt mondta szeretett Prófétánknak, hogy egyes állomásokon szálljon le, és végezzen imát. A Világok Vezetője erre pontosan háromszor szállt le, és végzett imát. Dzsibríl aleyhisselam pedig megkérdezte tőle, ismeri-e a helyeket, ahol imát végzett. Maga válaszolt neki, és tudatta vele, hogy az első hely, ahol leszállt, Medina, és ebbe a városba fog kivándorolni. Azt is tudatta vele, hogy a többi hely a Túr Színá, ahol nagytiszteletű Músza irány nélküli, megismerhetetlen módon beszélt Allahu teâlâval, végül pedig Bajt Lahm (Betlehem), ahol Ísza aleyhisselam született. Aztán megérkeztek a jeruzsálemi (kudszi) Maszdzsid al-Akszához.

A Maszdzsid al-Akszánál Dzsibríl aleyhisselam az ujjával átfúrt egy sziklát, és hozzákötötte a Burákot. Ott emberi alakban összegyűltek egyes korábbi próféták lelkei. Hogy az imát közösen végezzék, sorban felajánlották Ádámnak, Núhnak és Ibráhímnak (aleyhimusselam), hogy legyenek az imámok. Mentegetőztek, és nem fogadták el. Dzsibríl így szólt: „Amíg te itt vagy, senki más nem lehet imám” – és előre állította Allah Szeretettjét.

A Próféta a próféták imámja lett, és két rakát imában vezette őket. Ami ezután történt, azt így beszélte el: „Dzsibríl (aleyhisselam) hozott nekem egy edény paradicsomi italt és egy edény tejet. A tejet választottam. Dzsibríl (aleyhisselam) így szólt hozzám: »A fitrát (a két világ boldogságát) választottad.« Aztán még két kupát kínáltak nekem. Az egyikben víz volt, a másikban méz; mindkettőből ittam. Dzsibríl így szólt: »A méz annak a jele, hogy ummád a Feltámadás Napjáig megmarad, a víz pedig annak, hogy ummád megtisztul a bűneitől.« Aztán együtt felszálltunk az égbe. Dzsibríl (aleyhisselam) bekopogott a kapun. »Ki vagy?« – kérdezték. »Dzsibríl vagyok.« »És ki van veled?« »Mohammed (aleyhisselam).« »Elküldetett hozzá (a kinyilatkoztatás és a meghívás a Mi’rádzsra, hogy felszálljon az égbe)?« »Igen, elküldetett« – mondta. »Marhaba annak, aki jön! Milyen drága utazó az, aki érkezik!« – mondták, a kapu azonnal kinyílt, és Ádám (aleyhisselam) előtt találtam magam. Azt mondta nekem: »Marhaba«, és fohászkodott értem… Ádám aleyhisselam jobbján és balján árnyékként álltak egyes emberek lelkei. Amikor Ádám (aleyhisselam) jobbra nézett, elmosolyodott, amikor pedig balra, sírva fakadt. Dzsibríl (aleyhisselam) így szólt: »Ó, Allah Küldötte, ezek az árnyak Ádám utódainak lelkei. A jobb oldalon lévők a Paradicsomnak, a bal oldalon lévők a Pokolnak valók! Amikor jobbra néz, elmosolyodik, amikor balra néz, sírva fakad!«

„Ó, minden teremtmény legnemesebbje! Ó, a Teremtő kedveltje, ó, a próféták vezetője, a jótétemények forrása, az erények kútfője, tiszteletre méltó és nagy Próféta! Urad szalámját küldi neked, és Magához hív. Kérlek, kelj fel, menjünk” Dzsibríl aleyhisselam

Ott sok angyalt láttam. Mindannyian állásban (kijám) voltak, alázattal és megalázkodva, a »Szubbúhun kuddúszun rabbul-maláikati var-rúh« zikrjébe merülve. Megkérdeztem Dzsibrílt: »Ez ezeknek az angyaloknak az istenszolgálata?« »Igen. Teremtésük óta a Feltámadás Napjáig állásban vannak. Kérd Hakk teâlât, hogy ezt az istenszolgálatot ajándékozza ummádnak« – mondta. Kértem Hakk teâlât. Elfogadta fohászomat. Ez az állás (kijám) az imában.

(Ott) egy csoportra bukkantam. Az angyalok szétzúzták a fejüket, és a fejük visszanyerte korábbi állapotát. Újra lesújtottak rájuk, és újra olyanok lettek, mint azelőtt. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Ezek azok, akik elhanyagolták a péntek imát (dzsuma) és a közös imát, és nem végezték tökéletesen a meghajlást (rukú) és a leborulást (szadzsda).«

Láttam egy csoportot. Éhesek és meztelenek voltak. A zabánik a Pokolban hajtották őket legelni. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Azok, akik nem könyörültek a szegényeken, és nem adták meg a zakátot.«

Elhaladtam egy csoport mellett. Ízletes ételeket tettek eléjük. Az egyik oldalon pedig dög hevert. Otthagyták az ízletes ételeket, és a dögöt ették. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Ezek azok a férfiak és nők, akik otthagyták a halalt, és a harám felé fordultak. Ezek azok az emberek, akik harámot ettek, bár halal vagyonuk volt.«

Láttam (néhány) embert, akiknek a hátukon lévő súlyos tehertől nem volt erejük megmozdulni. Úgy, ahogy voltak, az emberekhez fordultak, és kérték, hogy rakjanak rájuk még több terhet. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Ezek azok, akik elsikkasztották a rájuk bízott jószágot (amána). Bár elvették az emberek jogait, még mindig igazságtalanságot követnek el.«

Elhaladtunk egy csoport ember mellett, akik a saját húsukat vágták le, és megették. Azt mondtam: »Kik ezek?« Dzsibríl (aleyhisselam) azt mondta: »Ezek azok, akik rágalmaznak, és pletykát hordanak.«

Láttam egy csoport fekete arcú, kék szemű embert, akiknek a felső ajkuk a homlokukig ért, az alsó a lábukig lógott, és szájukból vér és genny folyt. Tűzből való poharakban a Pokolból folyó mérges vért és gennyet itatták velük, ők pedig úgy bőgtek, mint a szamarak. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Ezek azok, akik szeszes italt isznak.«

Egy csoport emberre bukkantunk, akiknek a nyelvét kitépték a fejükből, alakjukat megváltoztatták, és hinzír (disznó) alakjává változtatták, és így büntették őket. Dzsibríl (aleyhisselam) azt mondta: »Ezek azok, akik hamisan tanúskodnak.«

Egy másik népre bukkantunk. Hasuk felpuffadt és lelógott, színük elkékült, kezük és lábuk meg volt kötözve, és nem tudtak felkelni a helyükről. Megkérdeztem róluk Dzsibrílt. Azt mondta: »Ezek azok, akik kamatot esznek.«1

Néhány asszonyra bukkantunk. Arcuk fekete, szemük kék volt. Tűzből való ruhába öltöztették őket. Az angyalok tűzből való buzogányokkal verték őket. Ők úgy üvöltöttek, mint a kutyák és a disznók. Azt mondtam: »Kik ezek?« Dzsibríl azt mondta: »Ezek azok az asszonyok, akik paráználkodnak, és akik sértegetik a férjüket.«

Láttam egy csoportot. Nagyon sokan voltak. A Pokol völgyeiben voltak bebörtönözve. A tűz megégette őket, ők újra életre keltek, és a tűz újra megégette őket. Azt mondtam: »Kik ezek?« Azt mondta: »Ezek azok, akik engedetlenek voltak apjukkal szemben.«

Elhaladtam egy csoport mellett. Gabonát vetettek, és a gabona egy pillanat alatt megérett, és kalászt hozott. Azt mondtam: »Kik ezek?« Dzsibríl azt mondta: »Azok, akik Allahu teâlâért végzik istenszolgálatukat.«

Egy tengerhez értem. Ennek a tengernek a csodálatos állapotát nem lehet leírni. Fehérebb volt a tejnél, és hegynyi hullámai voltak. Azt mondtam: »Miféle tenger ez?« Azt mondta: »Ezt a tengert az Élet tengerének hívják. Amikor Hakk teâlâ életre kelti a halottakat, ebből a tengerből bocsát esőt. A rothadt és szétmállott testek életre kelnek, és úgy kelnek ki a sírokból, ahogyan a fű kinő…«

Aztán felszálltunk a második égbe. Dzsibríl (aleyhisselam) újra bekopogott a kapun. Azt mondták: »Ki vagy?« »Dzsibríl vagyok.« »És ki van veled?« »Mohammed aleyhisselam.« »Elküldetett hozzá a kinyilatkoztatás és a meghívás a Mi’rádzsra?« »Igen, eljött« – mondta. »Marhaba annak, aki jön! Milyen drága utazó az, aki érkezik!« – mondták, és a kapu azonnal kinyílt. Ísza és Jahjá ibn Zakarijjá (aleyhimesselam), a két nővér fiai mellett találtam magam. Azt mondták nekem: »Marhaba«, és fohászkodtak értem… (Ísza aleyhisselam középmagas volt, fehér, búzaszínbe hajló bőrű.)

Az angyalok egy csoportjára bukkantam. Sorba rendeződve álltak, mindannyian meghajlásban (rukú). Megvolt a maguk sajátos taszbíhja. Szüntelenül meghajlásban állnak, nem emelik fel a fejüket, és nem néznek fel. Dzsibríl (aleyhisselam) azt mondta: »Ilyen ezeknek az angyaloknak az istenszolgálata. Kérd Hakk teâlât, hogy ajándékozza ummádnak.«

Fohászkodtam. Ő elfogadta, és az imában megajándékozott a meghajlással. Aztán felszálltunk a harmadik égbe. Ugyanazon kérdés és felelet után kinyílt a kapu, és Júszuf (aleyhisselam) mellett találtam magam. Nézem, és neki a szépség fele adatott. Azt mondta nekem: »Marhaba«, és fohászkodott értem…

Sok angyalt láttam. Mindannyian sorokban, leborulva voltak. Teremtésük óta leborulva vannak, és sajátos taszbíhjukkal magasztalják Allahot. Dzsibríl (aleyhisselam) azt mondta: »Ilyen ezeknek az angyaloknak az istenszolgálata. Kérd Allahu teâlât, hogy könnyítse meg ummádnak ezt a cselekedetet.« Kértem Hakk teâlât. Elfogadta, és nektek ajándékozta az imában.

Aztán a negyedik éghez értem. Fényből való kapuja volt, tiszta ezüstből készült. Fényből való zár volt rajta. A zárra ez volt írva: »Lá iláha illallah, Muhammadun raszúlullah«. Ugyanazon kérdés és felelet után Idrísz (aleyhisselam) mellett találtam magam. Azt mondta nekem: »Marhaba«, és fohászkodott értem. Allahu teâlâ ezt mondta róla (jelentése szerint): »Magasztos helyre emeltük őt fel.«2

Láttam egy angyalt, amint trónon ült, szomorúan és gondterhelten. Körülötte annyi angyal volt, hogy számukat csak a Magasságos Allah ismeri. Jobbján fénylő (núrání) angyalokat láttam. Zöldbe voltak öltözve, és nagyon kellemes illat áradt belőlük. Szépségük miatt nem lehetett az arcukba nézni. Balján olyan angyalok voltak, akiknek a szájából tűz csapott ki. Előttük tűzből való lándzsák és korbácsok voltak. Olyan szemük volt, hogy senki sem bírta elviselni a tekintetüket. A trónon ülő angyalnak fejétől a talpáig szemei voltak. Szüntelenül az előtte lévő könyvbe nézett, és egy pillanatra sem fordította el róla a tekintetét. Előtte volt egy fa. Minden levelére egy ember neve volt írva. Előtte volt valami mosdótálhoz hasonló is. Hol jobb kezével vett ki belőle valamit, és jobbján álló fénylő angyalainak adta, hol bal kezével vett ki valamit, és balján álló sötét (zulmání) angyalainak adta. Amikor (arra) az angyalra néztem, félelem költözött a szívembe. Megkérdeztem Dzsibrílt: »Ki ez az angyal?« Azt mondta: »Ez Azráíl. Senkinek sincs ereje arra, hogy az arcába nézzen.« Dzsibríl odament hozzá, és így szólt: »Ó, Azráíl!

„»Marhaba annak, aki jön! Milyen drága utazó az, aki érkezik!« – mondták, a kapu azonnal kinyílt, és Ádám (aleyhisselam) előtt találtam magam” Nemes hadísz

Ez a végső idők prófétája, Allahu teâlâ habíbja, az Ő szeretettje.« Azráíl (aleyhisselam) felemelte a fejét, és elmosolyodott. Felállt, tiszteletét tette előttem, és így szólt: »Marhaba! Hakk teâlâ senkit sem teremtett nálad tiszteletre méltóbbnak. Ummád is minden umma fölött áll. Én könyörületesebb vagyok ummádhoz, mint az apjuk és az anyjuk.« Ekkor azt mondtam: »Van egy kérésem hozzád. Ummám gyenge. Légy szelíd velük. Gyengéden vedd el a lelküket.« Azt mondta: »Allahu teâlâra esküszöm, aki téged utolsó prófétaként küldött el, és habíbjává tett, Allahu teâlâ éjjel-nappal hetvenszer parancsolja meg nekem:

›Szelíden és könnyedén vedd el Mohammed ummájának lelkét, és ügyeiket kedvesen intézd.‹ Ezért vagyok én is részvétteljesebb ummád iránt, mint az anyjuk és az apjuk.« Aztán felszálltunk az ötödik égbe. Ott Hárúnnal3 (aleyhisselam) találkoztunk. Azt mondta nekem: »Marhaba«, és jó fohászt mondott értem. Láttam az ötödik ég angyalainak istenszolgálatát. Mindannyian a lábukon álltak, és a lábujjaikat nézték. Egyáltalán nem néztek máshová, és hangosan mondták a taszbíhot. Megkérdeztem Dzsibrílt (aleyhisselam): »Ez ezeknek az angyaloknak az istenszolgálata?« Azt mondta: »Igen, kérd Hakk teâlât, hogy ezt az istenszolgálatot ajándékozza ummádnak.« Fohászkodtam. A Magasságos Allah teljesítette. Aztán felszálltunk a hatodik égbe. Ott Múszával (aleyhisselam) találkoztunk. Azt mondta nekem: »Marhaba«, és jó fohászt mondott értem.

Aztán felszálltunk a hetedik égbe. Ugyanazon kérdés és felelet után Ibráhímot (aleyhisselam) találtam, amint hátát a Bajt al-ma’múrnak vetve ült. Ebbe a Bajt al-ma’múrba minden nap hetvenezer angyal lép be (és rájuk többé nem kerül sor). Szalámmal köszöntöttem Ibráhímot (aleyhisselam). Viszonozta a szalámomat. Azt mondta: »Marhaba, erényes próféta, erényes fiú.« (Aztán:) »Ó, Mohammed! A Paradicsom talaja nagyon szép, és a földje tiszta. Mondd meg ummádnak, hogy ültessenek ott sok fát.« Azt mondtam: »Hogyan ültetnek fát a Paradicsomban?« Azt mondta: »A ›Lá haula va lá kuvvata illá billah‹ taszbíh mondásával« (egy elbeszélés szerint pedig: »›Szubhánallahi val-hamdu lillahi va lá iláha illallahu vallahu akbar‹«). Aztán Dzsibríl (aleyhisselam) elvezetett a Szidrat al-muntahához. A Szidrat al-muntahá olyan fa, amelynek gyökere a hatodik égben van, törzse és ágai a hetedik ég fölött; levelei olyanok, mint az elefánt füle, gyümölcsei olyanok, mint a tornyok.4 Olyan fa volt, amely mintha árnyékával beborította volna az összes eget és a Paradicsomot. Amikor megnyilvánul (tadzsallí) rajta Allahu teâlâ fenségének és nagyságának fénye, különféle színeket ölt, rubinokkal, smaragdokkal vagy hozzájuk hasonló drágakövekkel ékesül, és olyan széppé válik, hogy Allahu teâlâ teremtményei közül senki sem tudja leírni szépségét.

Dzsibríl (aleyhisselam) a Szidrat al-muntahán túlra vezetett, és elbúcsúzott tőlem. Azt mondtam: »Ó, Dzsibríl! Egyedül hagysz?« Dzsibríl (aleyhisselam) nyugtalan lett. Remegni kezdett a Hakk teâlâ iránti félelemtől, és így szólt: »Ó, Mohammed! Ha (még) egy lépést teszek, elpusztulok Allahu teâlâ fenségétől. Egész lényem elég és megsemmisül.«”

A Világok Vezetője idáig jutott el Dzsibríl aleyhisselammal. Dzsibríl aleyhisselam ott abban az alakban mutatkozott meg Allah Küldöttének, amelyben teremtetett, kitárt hatszázezer szárnnyal, amelyek mindegyikéből gyöngyök és rubinok hullottak.

Aztán eljött egy Rafraf nevű zöld paradicsomi szőnyeg, amelynek ragyogása erősebb volt a napnál. Szüntelenül Allahu teâlâ zikrjébe merült, és taszbíhjának hangja betöltötte a világot, amelyben volt. Szalámmal köszöntötte a Prófétát. Allah Küldötte leült a Rafrafra. Egy pillanat alatt nagy magasságokba emelkedtek, és áthaladtak a hidzsábnak nevezett hetvenezer függönyön. Bármely két hidzsáb között igen nagy volt a távolság. Minden függönynél angyalok álltak, akiket oda rendeltek. A Rafraf egyik függönyön a másik után vitte át a Prófétát. Így haladtak át a Kurszí, az Ars és a lelkek világain. A Legkedvesebb Küldött, a Tisztelt Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem), amikor egy-egy függönyön áthaladt, ezt a parancsot hallotta: „Ne félj, ó, Mohammed! Jöjj közelebb, jöjj közelebb!” Annyira közel került, hogy elérte a Káb kauszajn fokát (makám). Megismerhetetlen, felfoghatatlan és leírhatatlan módon eljutott azokra a magaslatokra, amelyeket Allahu teâlâ akart. Hely nélkül, idő nélkül, irány nélkül, mód nélkül megtörtént a rujá (látás), vagyis meglátta Allahu teâlât. Szem nélkül, fül nélkül, eszköz nélkül és közvetítő nélkül beszélt Urával. Olyan jótéteményekben részesült, amelyeket egyetlen teremtmény sem ismerhet meg, és nem foghat fel.

Nagytiszteletű Imám Rabbání a „Maktúbát” című könyvben ezt mondja: „Ő, a Vezető (aleyhissalatu vesselam), a Mi’rádzs éjszakáján nem ezen a világon látta Urát; a túlvilágon látta Őt. Mert a Küldött aleyhisselam azon az éjszakán kilépett az idő és a hely keretéből. Kezdet és vég nélküli pillanatra talált. A kezdetet és a véget egyetlen pontként látta. Azon az éjszakán látta, hogyan lépnek be a Paradicsomba azok, akik belépnek, több ezer év múlva, és hogyan lesznek benne. Az ezen a fokon történt látás tehát nem evilági látás. Túlvilági látás.”

Amikor azt mondták a Prófétának: „Dicsőítsd Uradat!”, azonnal így szólt: „Attahijjátu lillahi vasszalavátu vattajjibát” (vagyis: minden dicséret, magasztalás és dicsőítés, amelyet minden nyelven mondanak, minden szolgálat és engedelmesség, amelyet a testtel végeznek, és minden jótétemény és bőkezűség, amelyet a vagyonnal gyakorolnak, Allahu teâlâé).

„Hakk teâlâ senkit sem teremtett nálad tiszteletre méltóbbnak. Ummád is minden umma fölött áll” Azráíl aleyhisselam

Először Allahu teâlâ köszöntötte Habíbját szalámmal, szem nélkül, fül nélkül, közvetítő nélkül, hely nélkül, ezekkel a szavakkal: „Asszalámu alajka ajjuhannabijju va rahmatullahi va barakátuh” (Ó, Küldöttem! Legyen veled szalámom, áldásom és irgalmam). A Próféta így felelt: „Asszalámu alajná va alá ibádillahisszálihín” (Uram! Legyen szalám velünk is és erényes szolgáiddal is).

Amikor az angyalok ezt meghallották, egy hangon így szóltak: „Ashhadu an lá iláha illallah, va ashhadu anna Muhammadan abduhu va raszúluh” (Tudom és hiszem, mintha saját szememmel látnám, hogy nincs más imádatra méltó isten, csak Allahu teâlâ. Mohammed aleyhisselam az Ő szolgája és küldötte).

Amikor a Próféta azt mondta: „Asszalámu alajná…”, Allahu teâlâ így szólt: „Ó, Habíbom! Itt rajtunk kettőnkön kívül senki sincs. Miért mondtad: »alajná« (velünk)?” Allah Küldötte így felelt:

„Allahom! Ummám teste ugyan nincs velem. De a lelkük velem van. Gondoskodó tekintetem és minden figyelmem nincs távol tőlük. Szalámmal köszöntöttél, és távol tartottál minden rossztól. Hogyan foszthatnám meg szegény, gyötrődő ummámat, amely a végső idők kísértésébe esett, ettől a nagy megtiszteltetéstől és jótéteménytől? Hogyan hagyhatnám őket részesedés nélkül egy ilyen jótéteményből?”

Allahu teâlâ így szólt: „Ó, Habíbom! Ezen az éjszakán te vagy a vendégem. Kérj Tőlem – mit akarsz?” Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) így szólt: „Az ummámat akarom (Uram)!”

Egy elbeszélés szerint Hakk teâlâ hétszázszor ismételte meg ezt a kérdést. Allah Küldötte minden alkalommal így felelt: „Az ummámat akarom.” Amikor Allahu teâlâ azt mondta: „Folyton az ummádat kéred”, így könyörgött: „Uram! Én vagyok az, aki kér, és Te vagy az, aki ad. Ajándékozd nekem egész ummámat.” A Magasságos Allah így szólt: „Ha ma éjjel neked ajándékoznám egész ummádat, sem az Én irgalmam, sem a te megtiszteltetésed nem mutatkozna meg. Egy részüket ma éjjel neked ajándékoztam. Két részt elhalasztottam. A Feltámadás Napján te kérsz, és Én megbocsátok. Hogy így megmutatkozzék az Én irgalmam is és a te megtiszteltetésed (becsületed) is.”

Szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) egy nemes hadíszban ezt mondta: „Azon az éjszakán (a Mi’rádzs éjszakáján) azt kértem Allahu teâlâtól, hogy egész ummám számadását bízza rám. Hakk teâlâ így szólt: »Ó, Mohammed! A te kívánságod az, hogy senki se tudjon ummád hibáiról. Az Én kívánságom pedig ez: mivel részvétteljes próféta vagy, hibáik és rossz tetteik előtted is legyenek rejtve, ahogyan az idegenek előtt rejtve vannak. Ó, Mohammed! Te vagy a vezetőjük. Én vagyok az Uruk. Te csak nemrég láttad meg őket. Én kezdet nélküli öröktől fogva vég nélküli örökkévalóságig néztem és nézem őket. Ó, Mohammed! Ha nem szeretnék szólni ummádhoz, a Feltámadás Napján nem szólítanám őket számadásra. Egyetlen bűnükről sem kérdezném őket, sem nagyról, sem kicsiről.«”

„Allahu teâlâ így szólt: »Ó, Mohammed! Nyisd ki áldott szemedet, és nézz a lábad alá.« Odanéztem, és egy maréknyi port láttam. Hakk teâlâ így szólt: »Minden, ami létezik, por a lábad alatt. Ezt az Én poromat hoztad a Barát elé? Könnyebb Nekem megbocsátani ummádnak, mint elnézni a port, amely a Barát ruhájának szegélyére tapadt.«”

Ummádat neked ajándékoztam, ó, Habíb!
Paradicsomomat jelöltem ki osztályrészükül.
Ó, Habíbom, mi az, amit kértél –
talán egy maréknyi porért könyörögtél?

A Próféta egy nemes hadíszban ezt mondta: „Sok kérdést tettem fel Hakk teâlânak. Hallottam a válaszokat. Megbántam, hogy kérdeztem. (Néhány közülük a következő:)

»Uram! Dzsibrílnek hatszázezer szárnyat adtál. Mit adtál ezzel szemben nekem?« Hakk teâlâ így szólt: »Egyetlen hajszálad drágább Nekem Dzsibríl hatszázezer szárnyánál. Egyetlen hajszáladért a Feltámadás Napján engedetlen bűnösök ezreit szabadítom meg. Ó, Mohammed! Ha Dzsibríl kitárná a szárnyát, betöltené a keletet és a nyugatot elválasztó teret. Ha te közbenjársz, még ha a kelet és a nyugat közötti tér engedetlenekkel volna is tele, mindet neked ajándékozom.« Azt mondtam: »Megparancsoltad, hogy az angyalok leboruljanak ősatyám, Ádám (aleyhisselam) előtt. Milyen megtiszteltetésben részesítettél ezzel szemben engem?«

Hakk teâlâ így szólt: »Az angyalok azért borultak le Ádám előtt, mert a te fényed volt a homlokán. Ó, Mohammed! Neked ennél magasztosabbat adtam. Nevedet az Én nevem mellé helyeztem, és felírtam a Fenséges Arsra (Ars al-a’lá). Akkor Ádám még nem volt megteremtve, sem neve, sem nyoma nem volt. Nevedet felírtam az egek kapuira, a hidzsábokra, a Paradicsom kapuira, a palotákra és a fákra, a Paradicsom minden helyére. A Paradicsomban nem volt semmi, amire ne lett volna felírva: ›Lá iláha illallah, Muhammadun raszúlullah‹. Ez a fok magasztosabb az Ádámnak adott foknál.«

Amikor megszerettelek, ó, magasztos,
nem a tiéd lesz-e mindkét világ, ó, kegyes!
Lényedet Lényem tükréül választottam,
nevedet az Én nevemmel együtt írtam fel.

»Uram! Núhnak (aleyhisselam) bárkát adtál. Mit ajándékoztál ezzel szemben nekem?« Így szólt: »Neked a Burákot adtam, és egyetlen éjszaka alatt a földről egészen az Arsig vittelek. Láttad a Paradicsomot is és a Poklot is. Ummádnak mecseteket adtam, így a Feltámadás Napján ummád, mintha hajókra szállna, e mecsetekben ülve egy szempillantás alatt átkel a Szirát hídon, és megmenekül a Pokoltól.« »Uram! Izrael fiainak a kudret halvát (mannát) és fürjhöz hasonló madár húsát bocsátottad le.« Hakk teâlâ így szólt: »Neked és ummádnak ennek a világnak és a túlvilágnak a jótéteményét ajándékoztam. Izrael fiainak alakját emberi alakból medvék, majmok és hinzírek alakjává változtattam. Ummád egyetlen tagjával sem tettem ezt. Bár olyan tetteket követnek el, mint azok, nem akartam, hogy ez a csapás érje őket. Ó, Mohammed! Olyan szúrát adtam neked, amilyenhez hasonló sincs sem a Tavrátban, sem az Indzsílben. Ez a szúra az al-Fátiha szúra. Aki ezt a szúrát recitálja, annak teste harám lesz a Pokol számára. Megkönnyítem anyja és apja büntetését is. Ó, Mohammed! Senkit sem teremtettem, aki nálad akram (drágább, nemesebb, tiszteletre méltóbb) volna. Neked és ummádnak éjjel-nappal ötven imát tettem kötelességgé (fard).

„Azon az éjszakán (a Mi’rádzs éjszakáján) azt kértem Allahu teâlâtól, hogy egész ummám számadását bízza rám” Nemes hadísz

Ó, Mohammed! Aki elfogadja egyedülvalóságomat, és senkit sem állít Mellém társul, azé a Paradicsom. Ummádnak ilyen tagjai számára harámmá tettem a Poklot. Ummád iránti irgalmam megelőzte haragomat.

Ó, Mohammed! Nálam te vagy minden teremtmény közül a legdrágább és a legtiszteletreméltóbb. A Feltámadás Napján olyan megtiszteltetésekben részesítelek, hogy az egész világ csodálkozni fog. Ó, Habíbom! Amíg te be nem lépsz a Paradicsomba, a többi prófétának és ummájuknak tilos belépnie. Amíg a te ummád be nem lép, egyetlen más umma sem lép be. Ó, Mohammed! Akarod-e látni, mit készítettem neked és ummádnak?« Azt mondtam: »Akarom, Uram!« Iszráfílhoz fordult, és így szólt: »Ó, Iszráfíl! Mondd meg szolgámnak, bizalmasomnak és küldöttemnek, Dzsibrílnek, hogy vezesse Habíbomat a Paradicsomba, és mutassa meg neki, mit készítettem a Paradicsomban Habíbomnak és ummájának. Hogy így áldott szíve megszabaduljon a gondoktól.«”

A Világok Vezetője, szeretett Prófétánk Iszráfíl aleyhisselammal együtt Dzsibríl aleyhisselamhoz érkezett. Hogy teljesítse Allahu teâlâ parancsát, Dzsibríl aleyhisselam a Paradicsomba vezette a Prófétát (sallallahu aleyhi ve sellem). Angyalok vártak, és tálcákat tartottak a kezükben: az egyiken hulla (paradicsomi ruha) volt, a másik tele volt fénnyel. Dzsibríl aleyhisselam így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Ezek nyolcvanezer évvel Ádám aleyhisselam előtt teremtettek. Ezen a helyen türelmetlenül várják, hogy a tálcákon lévőt rád és ummádra hintsék. A Feltámadás Napján, amikor te és ummád Allahu teâlâ parancsára a Paradicsom küszöbére léptek, ezek az angyalok rátok hintik a tálcákon lévő drágaköveket.” Egy Ridván nevű angyal fogadta őket, akit a Paradicsomra rendeltek. Örömhíreket hozott a Prófétának, és így szólt: „Hakk teâlâ három részre osztotta a Paradicsomot, hogy két részt a te ummádnak, egyet pedig a többi próféta ummáinak adjon.” Aztán végigvezette az egész Paradicsomon. A Legkedvesebb Küldött így szólt: „A Paradicsom közepén láttam egy folyót.

Az Ars fölött folyik. Egyetlen helyről fakad belőle víz, tej, bor és méz. Egyáltalán nem keverednek egymással. A folyó partja krizolitból volt. Kövei drágakövekből, iszapja ámbrából, füve sáfrányból volt. Körülötte ezüstkupákat helyeztek el, többet, mint ahány csillag van az égen. Körülötte madarak voltak, amelyeknek nyaka olyan volt, mint a tevék nyaka. Aki eszik a húsukból, és iszik abból a folyóból, elnyeri Hakk teâlâ elégedettségét. Megkérdeztem Dzsibrílt: »Miféle folyó ez?« Azt mondta: »Ez a Kausar. Hakk teâlâ neked adta. Ebből a Kausarból folyik a víz a nyolc Paradicsom kertjeibe.« A folyó partján sátrakat láttam. Mind gyöngyökből és rubinokból volt. Megkérdeztem róluk Dzsibrílt. Azt mondta: »Ezek feleségeid lakhelyei.« Ezekben a sátrakban húrikat láttam. Arcuk úgy ragyogott, mint a nap, és mindannyian különféle dallamokon énekeltek. Azt mondták: »Mi vidámak és jókedvűek vagyunk. Semmilyen bánat nem ér minket.

Mi ékesek vagyunk, soha nem vagyunk mezítelenek. Mi fiatalok vagyunk, soha nem öregszünk meg. Mi jó természetűek vagyunk, soha nem haragszunk. Mi mindig ilyenek vagyunk, soha nem halunk meg.« Dallamaik és hangjuk eljutott a boldogság palotáihoz és fáihoz, és betöltött minden helyet. Hangjuk olyan szép volt, hogy ha ezek a dallamok erre a világra jutnának, nem volna a világon sem halál, sem csapás. Dzsibríl így szólt: »Akarod-e látni az arcukat?« Azt mondtam: »Akarom.« Kinyitotta az egyik sátor ajtaját. Benéztem. Olyan szép alakokat láttam, hogy ha egész életemben szépségüket írnám le, sem tudnám befejezni. Arcuk fehérebb volt a tejnél, orcájuk vörösebb a rubinnál és fényesebb a napnál. Bőrük finomabb volt a selyemnél és világos, mint a hold, illatuk szebb a pézsmánál. Hajuk nagyon fekete volt: némelyiké befonva, némelyiké feltűzve, némelyiké leeresztve; amikor valamelyikük leült, haja sátorként vette körül, amikor pedig felállt, a lábáig ért. Mindegyikük előtt egy szolga állt. Dzsibríl így szólt: »Ez a te ummádé.«”

A Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) így szólt: „Láttam a nyolc Paradicsom ligeteit és kertjeit és mindenfajta jótéteményüket. Eszembe jutott, hogy a Poklot és fokozatait is látni szeretném. Dzsibríl kézen fogott, és Málikhoz, a Pokol legnagyobb angyalához vezetett. Így szólt: »Ó, Málik! Nagytiszteletű Mohammed látni akarja az ellenségek helyét a Pokolban, mutasd meg neki a Poklot.«” Amikor Málik levette a takarót a Pokolról, a Pokol annyira forrni és emelkedni kezdett, hogy a Próféta (aleyhissalatu vesselam) saját szemével látta, hogyan ragad meg és éget el mindent a Pokol, látta a szomjúság gyötrelmeit a Pokolban, a büntetésre szolgáló láncokat, kígyókat és skorpiókat, és az ottani büntetések némelyikét.

„Málik kinyitotta a Pokol rétegeit. Láttam (mind a) hét réteget. A hetedik réteget Hávijának nevezik. Büntetése sokszorosa volt a többi réteg büntetésének. Megkérdeztem Málikot: »Melyik csoportot büntetik ebben a rétegben?« Málik azt mondta: »A fáraót, Kárúnt és ummád képmutatóit (munáfik) büntetik.« A hatodik réteg a Lazá. Ott a társítókat büntetik (azokat, akiknek semmilyen vallásuk nincs). Az ötödik réteg a Hutama. Ott azokat büntetik, akik a tüzet és a bikát imádják, és a buddhistákat.

A negyedik réteg a Dzsahím. Ott azokat büntetik, akik a napot és a csillagokat imádják. A harmadik réteg a Szakar. Ott a keresztényeket büntetik. A második réteg a Szaír. Ott a zsidókat büntetik. Az első réteg a Dzsahannam. Büntetése kisebb volt a többi réteg büntetésénél. (Ennek ellenére) ott hetvenezer tűztengert láttam. Minden tenger olyan nagy volt, hogy ha a földet és az egeket egyetlen tengerbe vetnék, és egy angyalnak megparancsolnák, hogy keresse meg őket, ezer év alatt sem találná meg őket. A zabánik (a Pokolra rendelt angyalok) olyan hatalmasak voltak, hogy ha valamelyikük a földet és az egeket szája egyik szegletébe tenné, egyáltalán nem látszana. Ezek a tengerek hömpölyögtek, és rettenetes hangok törtek elő belőlük. Ha ebből a hangból csak egy kevés is eljutna erre a világra, minden élőlény elpusztulna.

»Melyik csoportnak való ez a réteg?« – kérdeztem. Málik nem felelt. Újra megkérdeztem. Hallgatott… Dzsibríl így szólt Málikhoz: »Választ vár tőled.« Ő ezekkel a szavakkal mentegetőzött: »Bocsáss meg nekem.« Azt mondtam: »Bármi legyen is, felelj, hogy ma még orvosságot lehessen találni ellene.« Málik így szólt: »Ó, Allah Küldötte! Ummád engedetlenjeinek való; intsd őket, hogy óvakodjanak ettől a rettenetes helytől. Óvakodjanak attól, ami testüket ilyen büntetésbe sodorná. Azon a napon nem könyörülök az engedetleneken. Sem fehér szakállú öregjeik, sem fiataljaik iránt nem tanúsítok részvétet.«”

„A Mi’rádzs az a hely, ahol az ész véget ér, és a hit kezdődik” Nemes hadísz

A Világok Vezetője sírva fakadt. Levette turbánját áldott fejéről, és könyörögni és esedezni kezdett (Allahu teâlâhoz). Ummája gyengeségéről beszélt, és arról, hogy nem tudná elviselni az ilyen büntetést, és úgy sírt, hogy vele együtt sírt Dzsibríl aleyhisselam és minden angyal is. Ekkor Allahu teâlâtól ez a szózat érkezett: „Ó, Habíbom! Tekintélyed és értéked nagy Nálam; fohászod elfogadtatott. Légy nyugodt. Teljesítettem kívánságodat. Olyan fokot (makám) adok neked, hogy közbenjárásodra mérhetetlenül sok engedetlennek megbocsátok, amíg azt nem mondod: »elég«. Ó, Habíbom! Aki ragaszkodik parancsomhoz, megmenekül a büntetéstől és a fenyítéstől, és elnyeri irgalmamat. Elnyeri azt a megtiszteltetést, hogy Engem lásson a Paradicsomban. Neked és ummádnak éjjel-nappal ötven imát tettem kötelességgé (fard).”

Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) így folytatta: „Erről a fokról (aztán) az Arshoz értem. Amikor áthaladtam az egeken, arra a helyre értem, ahol Músza (aleyhisselam) volt. Megkérdezte tőlem: »Mit tett kötelességgé Hakk teâlâ számodra és ummád számára?« Azt mondtam: »Kötelességemmé tette, hogy minden nappalra és éjszakára ötven imát végezzenek.« Azt mondta: »Térj vissza Uradhoz, és kérd, hogy könnyítsen rajta egy kicsit. Hiszen ummád nem fogja tudni elviselni. Én próbára tettem és kipróbáltam Izrael fiait.« Erre visszatértem Uramhoz, és azt mondtam: »Uram! Könnyíts egy kicsit (ezen a parancson) ummám számára!« Erre az ötven imából csak ötöt vett el. Visszatértem Múszához (aleyhisselam), és elmondtam (hogy ötöt elvett). Azt mondta: »Térj vissza Uradhoz! Kérd, hogy könnyítsen még egy kicsit. Hiszen ummád nem fogja tudni elviselni.« Így jártam ide-oda Músza (aleyhisselam) és Uram között, míg végül Allahu teâlâ így szólt: »Ezt az imát ötre csökkentettem. Minden imáért tíz jutalom (szavab) jár. Így végül újra ötven. Hiszen aki elhatároz egy jó cselekedetet, és nem sikerül végrehajtania, annak egy jutalmat írnak fel. Ha pedig végrehajtja, egyért teljes tíz jutalmat írnak fel neki. Ha viszont bűnt határoz el, és nem követi el, semmit sem írnak fel neki. Ha elköveti, csak egy bűnként írják fel neki.« Aztán leszálltam Múszához (aleyhisselam), és elmondtam neki, hogyan állnak a dolgok. Újra azt mondta: »Térj vissza, kérd, hogy könnyítsen még egy kicsit.« Erre azt mondtam neki: »Már annyit kértem Uramat, hogy most szégyellem magam.«”5 Így vigasztalta meg Allahu teâlâ szeretett Prófétánk áldott szívét, amelyet az elszenvedett megpróbáltatások megsebeztek. Olyan jótéteményekkel ajándékozta meg, amilyeneket egyetlen teremtményének sem adott, és amelyeket senki sem ismerhet meg, és nem foghat fel.

Jöjj ide, te, aki a szerelem tüzében égsz,
te, aki a Kedves szerelmesének tartod magad.
Jöjj, hallgasd tisztán annak a Királynak Mi’rádzsát,
ha szeretsz, ne állj – égj a szerelem tüzében.
Hétfőre virradó éj volt – a hír bizonyos,
az az éj, úgy tűnik, Lajlat al-kadr volt.
Ő, a szerencsés sorsú és magasztos értékű
azon az éjjelen Umm Háni házában volt.
Előtte senki sem nyerte el e megtiszteltetést,
senki sem jutott el e magaslatra.
Mert mindent látott, és továbbhaladt,
eljutott egészen ama fenséges Jelenlétig.
A Zul-Dzsalál, aki a hat iránytól mentes,
mérték és mód nélkül megmutatta neki dzsamálját.
Nyíltan meglátta a hatalom Urát,
így látja majd Őt a túlvilágon ummája is.
Te, aki felszálltál a Mi’rádzsra, és Hozzám könyörögtél,
ummád mi’rádzsává tettem az imát.

„Ó, Habíbom! Aki ragaszkodik parancsomhoz, megmenekül a büntetéstől és a fenyítéstől, és elnyeri irgalmamat. Elnyeri azt a megtiszteltetést, hogy Engem lásson a Paradicsomban” Hadísz kudszí