Szeretett Prófétánk

A MEDINA AL-MUNAVVARAI IDŐSZAK

Szeretett Prófétánk Medinába való kivándorlásával, a prófétai küldetés tizenharmadik évében, rabí al-avval hónap 12. napján, i. sz. 622-ben kezdetét vette a medinai időszak, amely tíz évig tartott. Amikor a Próféta megtisztelte eljövetelével Hálid ibn Zajd Abu Ajjúb al-Anszárí házát, inkább a földszinten választott lakást, és ott telepedett le.1 Így ez az áldott ember abban a megtiszteltetésben részesült, hogy vendégül láthatta házában a Világegyetem Vezetőjét.

Nagytiszteletű Hálid így beszélte el: „Amikor Allah Küldötte megtisztelte a házamat, a földszinten választott lakást. Mi az emeleten laktunk, és ezért nagyon elszomorodtunk. Egy napon így szóltam: »Apám és anyám legyen váltságod, ó, Allah Küldötte! A szívem nem engedi, hogy én fent lakjam, te pedig lent; nem tartom illendőnek. Nagyon nehezen viselem. Kérlek, engedd meg, hogy te lakj fent, mi pedig lent!« Erre ő így szólt: »Ó, Abu Ajjúb! Nekünk jobban megfelel és kényelmesebb, ha a ház földszintjén vagyunk.« Hogy könnyebben fogadhassa az érkező látogatókat, helyesnek tartotta, hogy a földszinten maradjon. Mi pedig a ház emeletén voltunk.

Egy napon eltört a vizeskorsónk. Attól féltünk, hogy a kiömlött víz átszivárog Allah Küldöttére, és megzavarja őt, ezért feleségemmel azonnal rányomtuk a vízre egyetlen bársonytakarónkat, amellyel takarózni szoktunk.”

Abu Ajjúb al-Anszárínak nagyon kínos volt, hogy az emeleten van. Végül maga költözött le, Allah Küldöttét pedig az emeletre költöztette. Nagytiszteletű Abu Ajjúb így szólt: „Mindig vacsorát készítettünk Allah Küldöttének, és elküldtük neki. Amikor visszaküldte, ami megmaradt, feleségemmel, Umm Ajjúbbal azokat a helyeket kerestük, amelyeket Allah Küldöttének keze megérintett, azokról a helyekről ettünk, és így áldást nyertünk. Egy este Allah Küldötte visszaküldte a hagymás vagy fokhagymás ételt, amelyet elkészítettünk és elküldtünk. Amikor nem láttam rajta a keze nyomát, zokogva elmentem hozzá, és így szóltam: »Ó, Allah Küldötte! Apám és anyám legyen váltságod! Visszaküldted a vacsorát. De nem láttam rajta áldott kezed nyomát. Pedig én és Umm Ajjúb az általad visszaküldött ételben azokat a helyeket keressük, amelyeket a kezed megérintett, és így áldást nyerünk.« Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) így szólt: »Valami szagot éreztem azon a zöldségen. Ezért nem ettem belőle. Én olyan ember vagyok, aki az angyallal beszél.« Megkérdeztem: »Harám ez az étel?« Amikor azt mondta: »Nem! De a szaga miatt nem tetszett nekem«, így szóltam: »Ami neked nem tetszik, az nekem sem tetszik!« Prófétánk így szólt: »Ti egyétek meg!« Akkor mi ettük meg, és soha többé nem készítettünk Allah Küldöttének ételt ebből a zöldségből.

Máskor annyi ételt készítettem, amennyi Allah Küldöttének és Abu Bakrnak elég volt, és elvittem nekik. Allah Küldötte így szólt: »Ó, Abu Ajjúb! Hívj ide harminc férfit az anszárok előkelői közül!« Miközben azon gondolkodtam, hogy kevés az étel, és a Nemes Küldött talán soknak gondolja, ő újra így szólt: »Ó, Abu Ajjúb! Hívj ide harminc férfit az anszárok előkelői közül!« Ezernyi gondolattól gyötörve odahívtam harminc anszárt, és eljöttek. Ettek abból az ételből, és jóllaktak. Amikor megértették, hogy ez csoda, megerősödött a hitük, és újra hűségesküt tettek. Aztán elmentek. Amikor ezek a kiválasztott Társak elmentek, ezúttal így szólt: »Hívj ide hatvan férfit!« Mivel láttam, hogy az étel csodálatos módon nem fogyott el, még jobban megörültem, és hatvan férfit hívtam Allah Küldötte elé.

„Engedjetek utat a tevének! Meg van parancsolva neki, hol térdeljen le” Nemes hadísz

Medina al-Munavvara és környéke

Eljöttek, és ettek abból az ételből. Mindnyájan úgy tértek vissza, hogy tanúsították Allah Küldöttének csodáját. Aztán így szólt: »Hívj ide kilencven anszárt!« Odahívtam őket, és eljöttek. Allah Küldöttének parancsára tízesével ültek az étel köré, és ettek; mindnyájan látták ezt a nagy csodát, és elmentek. Így száznyolcvan ember evett. Az étel pedig annyi maradt, amennyit odavittem, és úgy nézett ki, mintha senki sem nyúlt volna hozzá.”2

Testvériség az anszárok és a muhádzsirok között

Hogy Medina al-Munavvarában még szilárdabb kötelék jöjjön létre, a Próféta testvérekké tette egymással a kivándorolt muhádzsirokat és az őket házukba befogadó anszárokat. Amikor nagytiszteletű Ali maradt utolsónak, azt gondolta, hogy megfeledkeztek róla, és megkérdezte: „Ó, Allah Küldötte! Megfeledkeztél rólam?” Ekkor a Világok Vezetője így szólt: „Te vagy a testvérem ezen a világon és a túlvilágon.” Ez a testvériség a kölcsönös anyagi és lelki segítségen alapult. Így legalább valamelyest enyhülhetett a hazától, otthontól és rokonoktól való elszakadás fájdalma. A medinai muszlimok egyébként is tárt karokkal fogadták muhádzsir testvéreiket, akik elhagyták hazájukat, hogy Allahu teâlâ vallása szerint élhessenek, és terjeszthessék azt; behívták őket házukba, és teljes szívükből igyekeztek minden segítséget megadni nekik. E testvériség megteremtésével még bensőségesebben kötődtek egymáshoz. Allah Küldötte minden muhádzsirt egy-egy olyan anszár testvérévé tett, aki természetében illett hozzá. Ez a testvériség olyan fokú volt, hogy még az apáiktól örökölt vagyonon is megosztoztak.3

Minden medinai két részre osztotta földjét, szőlőjét, kertjét, házát, vagyonát… mindenét, amije volt, és a felét szívből odaadta muhádzsir testvérének. A muhádzsirok egyike, nagytiszteletű Abdurrahmán ibn Auf így beszélte el: „Amikor kivándoroltunk Medina al-Munavvarába, Allah Küldötte Sza’d ibn Rabí testvérévé tett. Ekkor testvérem, Sza’d így szólt hozzám: »Ó, testvérem, Abdurrahmán! A medinai muszlimok közül én vagyok a leggazdagabb. Két részre osztottam a vagyonomat, a fele a tiéd.« Én pedig így szóltam: »Allahu teâlâ tegye áldottá a vagyonodat, és hozzon neked jót! Nekem nincs szükségem vagyonra. Csak vezess el a piacotokra, ahol kereskedtek, és az elég.«”

Ilyen önfeláldozás csak az iszlám testvériség révén volt lehetséges. Ádám aleyhisselamtól egészen addig az időig sok kivándorlás volt. De ilyen értelmes és magasztos kivándorlás, ilyen szeretettel teli közeledés és ilyen őszinte ölelkezés a bevándorlók és a helybeliek között nem volt. Így Allahu teâlâ jelentése szerint ezt mondta: „Bizony, a hívők egymás testvérei.”4 Ezzel tudtul adta, hogy az igaz szeretet és őszinteség nem nyugodhat anyagi hasznon, hanem csak a hiten és a valláson. A nemes Társak ezt az állapotot egyedül Allah Küldöttének társasága (szohbet) révén érték el. A lelki bőség (fajd) és az áldás, amely tengerként áradt szeretett Prófétánk áldott szívéből, a nemes Társak szívébe ömlött, és ennek köszönhetően páratlan önfeláldozással szerették egymást, és testvéreiket önmaguk elé helyezték.

„Uram! Ahogyan Mekka városát megkedveltetted velünk, úgy kedveltesd meg velünk Medinát is! Tedd nekünk Mekkánál is kedvesebbé! Uram! Adj áldást mértékeinkre és edényeinkre! Tedd Medina városát egészségessé számunkra! Tedd jóvá a levegőjét!” Nemes hadísz

Az anszárok és a muhádzsirok ebben az új iszlám központban kéz a kézben, szív a szív mellett megfogadták, hogy bármilyen áldozatot meghoznak az iszlám vallás megerősítéséért, és végül elérik a sahídság fokát. Így gyűltek össze Allah Küldötte körül, követték az iszlám vallás alapjait, és új rendet és boldog életet teremtettek. Az iszlám most a hidzsra eseményével megtette az első lépést azon az úton, hogy „állammá” váljon. Medina al-Munavvara pedig az iszlám vallás bölcsőjévé és központjává vált.

Medinában a nemes Társakon kívül keresztények, zsidók és bálványokat imádó társítók is éltek. A zsidók három törzsből álltak: Banú Kajnuká, Banú Kurajza és Banú Nadír. A végletekig ellenségesek voltak az iszlámmal és különösen szeretett Prófétánkkal szemben.

Közben a mekkai társítók nagy veszélyt láttak a maguk számára abban, hogy a Próféta Medinában testvérekké téve közel hozta egymáshoz Társait. Ha nem bánnak el ezzel hamarosan, a muszlimok megerősödnek, és megtámadják Mekkát, és elvehetik tőlük a földeket, házakat és a hazát, amelyet hátrahagytak… Az ilyen gondolatoktól gyötört mekkai társítóktól fenyegető levelek kezdtek érkezni a medinai muszlimokhoz. Az egyik ilyen levélben ez állt: „Bizony, az arab törzsek közül, amelyekkel ellenségeskedünk, egyik sem dühített fel minket annyira, mint ti. Mert ahelyett, hogy kiadtátok volna nekünk azt az embert, aki közülünk való, segítettetek neki, és tárt karokkal oltalmaztátok. Ez nagyon nagy vétek tőletek. Kérünk benneteket, ne álljatok közénk és közé, és hagyjátok őt ránk! Ha sikerrel jár, mi fogunk a legjobban örülni neki. Ha pedig az ellenkezője történik, ismét a mi dolgunk lesz megzabolázni őt!…”

Erre a levélre nagytiszteletű Ka’b ibn Málik nagyon szép választ írt, amelyben Prófétánkat dicsérte.

A mekkai társítók ugyanilyen fenyegető leveleket írtak a medinai társítóknak is. Őket is e szavakkal fenyegették: „Ha nem űzitek el emberünket a városotokból, vagy nem ölitek meg, felvonulunk ellenetek, lemészárolunk benneteket, és elvesszük asszonyaitokat, hogy minket szolgáljanak!…”

Erre a medinai társítók a képmutató (munáfik) Abdullah ibn Ubajj köré gyűltek, és elhatározták, hogy ártanak Allah Küldöttének, mihelyt alkalom kínálkozik rá.

Amikor a muszlimok ezt megtudták, minden lehetséges erőfeszítést megtettek, hogy megvédjék szeretett Prófétánkat, és szorosan köré tömörültek. Olyan helyzetbe kerültek, hogy éjjel sem az utcára nem mehettek ki, sem a házukban nem alhattak.

Ubajj ibn Ka’b így beszélte el: „Amikor Allah Küldötte és Társai megtisztelték eljövetelükkel Medina al-Munavvarát, a muszlimok a társító arab törzsek ellenségeskedésének céltáblájává váltak. A Társak fegyverrel a kézben virrasztottak reggelig.”

A nemes Társak olyanok lettek, mint egyetlen test, és a veszélyes pillanatokban teljes erejükkel siettek muszlim testvéreik segítségére. Élükön szeretett Prófétánk állt. Ahogyan Allah Küldötte minden szép tulajdonságban az első volt, úgy a bátorságban is Társai előtt járt. Az éjszaka bármely órájában hangzott is fel valamilyen kiáltás, Prófétánk lován villámként odaért, mielőtt bárki odaérkezett volna, tudatta Társaival, hogy nincs mitől félni, és megnyugtatta őket.

„Ó, Ali! Te vagy a testvérem ezen a világon és a túlvilágon” Nemes hadísz

A két világ szultánjának –
ismét eljött születése hava,
a tudás és a megismerés bányájának –
ismét eljött születése hava.
Jöjjön, aki közbenjárást kér,
leljen örömet, aki őt szereti,
a szép erkölcs birtokosának –
ismét eljött születése hava.
A sötétség teliholdjának, a délelőtt napjának,
Allah rózsakertje rózsájának,
a Hakk szeretettjének, Musztafának –
ismét eljött születése hava.
Hol az igaz, hű szerelmes? –
leljen nyugalmat lelke s teste,
a valóság titka kincsesházának –
ismét eljött születése hava.
Aki, Hudájí, őt szereti,
eléri vágyott célját,
a Világ Büszkeségének, az emberek legjobbjának –
ismét eljött születése hava.

Régi látkép Medináról

Maszdzsid an-Nabaví / Medina al-Munavvara

A telek, amelyen Kaszvá teve letérdelt, amikor Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) kivándorolt Medina al-Munavvarába.

Szeretett Prófétánk megvásárolta ezt a telket, és mecsetet építtetett rajta.

A mecsethez csatlakozó házában távozott a túlvilágra,

és áldott sírját abban a szobában készítették el.

Később nagytiszteletű Abu Bakrt és nagytiszteletű Omárt (radiyallahu anhumá) temették el abban a szobában.

Tudtul adatott, hogy a mellettük lévő, egy embernek való helyre

Ísza aleyhisselamot fogják eltemetni.