A BI’R MA’ÚNA-I ESET

Ugyanebben az évben, szafar hónapban Medinába érkezett Abu Bará Ámir ibn Málik, az arábiai Nadzsd vidékén élő Ámir fiainak vezére. Felkereste a Nemes Küldöttet (sallallahu aleyhi ve sellem). Prófétánk elmagyarázta neki az iszlámot, és azt tanácsolta neki, hogy legyen muszlim. Abu Bará nem lett muszlim, de azt mondta, hogy az iszlám szép és magasztos vallás. Ezenfelül azt kérte, hogy Prófétánk küldjön néhány Társat Nadzsdba, hogy ott terjedjen az iszlám. Szeretett Prófétánk így szólt: „Nem bízom Nadzsd népében azokat illetően, akiket elküldök!” Ámir így szólt: „Én oltalmamba veszem őket. Akkor senki sem árthat nekik.”

A Világok Vezetője elfogadta ezt a szilárd kötelezettségvállalást, és a Szuffa Társai közül hetven emberből álló küldöttséget készített fel. Ezek éjjelente a nemes Koránt recitálták. Valamennyien háfizok voltak, akik fejből tudták a Koránt. A kurrá Társainak nevezték őket. Közülük néhánynak a neve: Ámir ibn Fuhajra, Amr ibn Zamrí, Atijja ibn Abdullah, Anasz ibn Muávija, Hakam ibn Kajszán, Hárisz ibn Szimma, Ka’b ibn Zajd, Málik ibn Szábit, Munzir ibn Amr, Ráfi ibn Mazil, Szaíd ibn Huzám, Szalím ibn Milhán, Szuhajl ibn Ámir, Tufajl ibn Asz’ad, Urva ibn Szalt (radiyallahu teâlâ anhum). Allah Küldöttének parancsára nagytiszteletű Munzir ibn Amr parancsnoksága alatt indultak útnak. Allah Küldötte leveleket is íratott, és elküldte őket a Banú Amr és a Banú Nadzsd vezetőinek.

Abu Bará, aki azt akarta, hogy törzse elnyerje az iszlám kegyét, a Szuffa Társai előtt útnak indult, megérkezett törzséhez, közölte, hogy a küldöttséget oltalmába vette, és figyelmeztette őket, hogy senki se nyúljon hozzájuk. Unokaöccse, Ámir ibn Tufajl kivételével mindenki beleegyezett, hogy nem bántják őket. Ámir ibn Tufajl azonban három törzs embereit felfegyverezte, az élükre állt, és körülzárta a nemes Társakat, akik Bi’r Ma’únához érkeztek. A minden oldalról bekerített Társak kardot ragadtak, és valamennyien hősiesen harcoltak utolsó csepp vérükig. Kettő kivételével mindannyian kiitták a sahídság serbetjét. Nagytiszteletű Amr ibn Umajját fogságba ejtették. Nagytiszteletű Ka’b ibn Zajdot otthagyták, mert azt hitték, hogy meghalt.

E sahídként elesett áldott Társak utolsó szavai ezek voltak: „Uram! Most Rajtad kívül nincs senki, aki tudatná Allah Küldöttével állapotunkat. Add át neki szalámunkat!” Abban a pillanatban Dzsibríl aleyhisselam nagyon szomorúan megjelent Prófétánknál, átadta szalámjukat, és így szólt: „Találkoztak Allahu teâlâval. Allahu teâlâ elégedett velük, és ők is elégedettek Allahu teâlâval.”

Amikor szeretett Prófétánk így felelt: „Ve aleyhisselam”, nagyon szomorúan a nemes Társakhoz fordult, és tudatta velük, mi történt: „Testvéreitek összetalálkoztak a társítókkal. A társítók felkoncolták őket, és lándzsáikkal átdöfködték őket…”

„Ők (a Bi’r Ma’úna-i sahídok) találkoztak Allahu teâlâval. Allahu teâlâ elégedett velük, és ők is elégedettek Allahu teâlâval” Nemes hadísz

A Bi’r Ma’úna-i eset

Lelked Allah fényének egyetlen pontja, ó, Allah Küldötte,
szépséged lelket emel, és szívet tár ki, ó, Allah Küldötte.
Irgalmat hordozó lényed felragyogása a hitetlenség sötétjét
elűzte – ezt minden hívő tudja, ó, Allah Küldötte.
A prófétaság rózsakertjében te vagy a rózsabokor,
s Allah legvégső hajtása is te vagy, ó, Allah Küldötte.
Légy nagylelkű, ó, vezetőm, Urunk nemes bizonyítéka!
Nedzsíb fájdalmára bőséges kegyed (fajd) a gyógyír, ó, Allah Küldötte.
Sultan III. Ahmed (Necîb)

Ennél az eseménynél, miközben az ellenséggel harcolt, egy Dzsabbár nevű ember lándzsát döfött nagytiszteletű Ámir ibn Fuhajra hátába. Abban a pillanatban nagytiszteletű Ámir így szólt: „Allahra mondom, elnyertem a Paradicsomot!” Aztán Dzsabbár és a többi társító szeme láttára az ég felé emelkedett. Mindenki elcsodálkozott ezen, ám közülük csak Dzsabbár lett muszlim, aki őt sahíddá tette.

Prófétánk nagyon elszomorodott a radzsí’i és a Bi’r Ma’úna-i események miatt. Egy hónapon át minden ima után fohászkodott azok ellen a törzsek ellen, amelyek ezt a fájdalmas tettet elkövették, hogy csapás érje őket. Allahu teâlâ elfogadta Küldötte fohászát. Iszonyú szárazságot és éhínséget bocsátott ezekre a törzsekre. Aztán ragályos betegség következtében hétszázan haltak meg.1

Te a világok orvosa vagy, szívem pedig igen beteg,
abban a reményben, hogy gyógyulást lel, hozzád hoztam el.
Hátamon bűnök hegye, arcom sárga, mint a szalma,
de reményem nagy: azért hoztam ide, hogy bűneim elmúljanak.
Ó, Világok Vezetője! Szerelmes vagyok beléd, és elbűvöltél;
elválva tőled sírok éjjel-nappal.
Nagy irgalmad az áb-i haját, én pedig szomjazom;
ha egy csepp sem jut, meghalok, kilehelem lelkemet.
Erkölcse szerint dicsérni őt – hiábavaló fáradság,
szavakkal leírni még ennél is nehezebb.
Megbocsátó, nemes és oly bőkezű: vízből gyöngy,
kőből drágakő, tövisből rózsa terem.
Ha a nap fényt áraszt, az az ő fényeiből való,
a rózsán ülő harmatcsepp az ő rózsás arcáról ered.
Leírni őt ennél is magasztosabb dolog,
de ha még többet mondok, az idegenek tagadják.
A világot egyetlen részecskébe zárni lehetséges volna,
de szavakkal leírni őt még ennél is nehezebb.
Mavláná Hálid Bagdádí

„Allahra mondom, elnyertem a Paradicsomot!” Ámir ibn Fuhajra (radiyallahu anh)

A Banú Nadír elleni hadjárat