A KIS BADRI HADJÁRAT
Ezt a hadjáratot (gazva) Badr al-Mau’údnak és Badr asz-Szugrának is nevezik. Amikor Abu Szufján az Uhudból hazatérőben azt mondta: „Jövőre ismét megütközünk Badrnál”, nagytiszteletű Fárúk al-A’zam Omár (radiyallahu anh) a Legkedvesebb Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) intésére így felelt neki: „Legyen úgy!” Abu Szufján sereget gyűjtött, és harcra, küzdelemre buzdította a kurajsitákat. Szíve mélyén azonban nem akarta a háborút. Mégis a nép élére állt, nehogy azt mondják róla, hogy nem állta a szavát. Ekkor érkezett Mekkába Nu’ajm ibn Masz’úd Asdzsaí. Elbeszélte, hogy az iszlám serege harcra készen áll, és ecsetelte erejét és hatalmát. Abu Szufján így szólt hozzá: „Ha elmész Medinába, és lebeszéled Mohammedet és Társait arról, hogy hadba vonuljanak, húsz hároméves tevét adok neked. Szuhajl ibn Amr legyen kezes ezért az ígéretemért.” Nu’ajm beleegyezett. Medinába ment, és hírül adta, hogy a hitetlenek serege igen nagy. A Társak egy része elbizonytalanodott. Abu Bakr és Omár (radiyallahu anhumá) azonban a Próféta elé járultak, és azt javasolták, hogy vonuljanak ki Medinából. Allah Küldötte megörült ennek. Így szólt: „Arra az Allahra mondom, akinek kezében van a lelkem, hogy mindenképpen hadba vonulok!” Abdullah ibn Raváhát hagyta helyetteséül Medinában, a zászlót pedig nagytiszteletű Alinak adta.
Ekkor a mekkai társítók (musrik) Abu Szufján parancsnoksága alatt kétezer katonával Badr felé indultak, hogy megakadályozzák az iszlám terjedését. A Világok Vezetője ezerötszáz hős Társával előttük érkezett Badrhoz. Amikor a társítók megtudták, hogy a mudzsáhidok megelőzték őket, félelem szállta meg a szívüket. Csak Marr az-Zahránig tudtak előrenyomulni. Nem merték felvenni a harcot a hős iszlám sereggel. Rettegésükben az abban az évben uralkodó éhínségre hivatkozva visszatértek Mekkába. A mekkaiak gúnyt űztek belőlük, és kinevették őket.
A muszlimoknak csak két lovuk volt, kereskedelmi áruk azonban sok. Badrban jó áron eladták. Zul-ka’da hónap közepe volt. Szép hasznot értek el. A Nemes Küldött dicső Társaival nyolc napig várt Badrnál a társítókra. Aztán örömmel és dicsőséggel indultak vissza Medinába.
A Zát ar-Riká-hadjárat
Ez a hadjárat muharram hónapban zajlott. Egy ember, aki birkát hozott eladni Medinába, hírül adta a muszlimoknak, hogy a Banú Anmár és a Banú Szalama sereget gyűjt ellenük. A hír eljutott Prófétánkhoz (sallallahu aleyhi ve sellem). Nagytiszteletű Oszmánt hagyta helyetteséül Medinában, a muszlimok pedig négyszáz, egy másik elbeszélés szerint hétszáz emberrel a hónap tizedik napján, vasárnapra virradó éjjel vonultak ki Medinából. Elérték azt a helyet, ahol a társítók laktak. Az asszonyokon kívül senkit sem találtak ott. A férfiak a hegyekbe menekültek. Hogy a társítók ne vethessenek csapdát, és ne támadhassanak rájuk, azt a vidéket feldúlták, a környező társító törzseket pedig megfélemlítették és megfékezték.1 Tizenöt napig voltak úton, aztán visszatértek Medinába.
„Arra az Allahra mondom, akinek kezében van a lelkem, hogy mindenképpen hadba vonulok!” Nemes hadísz
A Murajszí-hadjárat
A Dúmat al-Dzsandal-hadjárat
Allah Küldötte ezerfős sereggel vonult azok ellen a törzsek ellen, amelyek Dúmat al-Dzsandalban éltek, zaklatták a Damaszkuszba tartó és onnan visszatérő utazókat, és Medina al-Munavvarát fenyegették. Hétfő volt, rabí al-avval hónap vége felé. Medinában Szibá ibn Urtufát jelölte ki helyetteséül. Amikor az ellenséges törzsek meghallották, hogy jön az iszlám serege, elmenekültek. A muszlimok néhány napig ott maradtak, majd rabí al-áhir huszadika táján visszatértek Medinába.2
A Murajszí-hadjárat
Ezt a hadjáratot a Banú Musztalik elleni hadjáratnak is nevezik. Murajszí a Huzá’a törzs Kudajdban levő kútjainak és a védelmükre épített erődnek a neve. Ez a hely egyben a Banú Huzá’a előőrse is volt.
A hidzsra ötödik évében a Musztalik fiainak vezetője, Hárisz ibn Abí Dirár, nagy tömeget gyűjtött össze, hogy harcoljon a Próféta ellen. Fel akarta fegyverezni őket, és Medina ellen akart vonulni. Amikor ennek híre eljutott szeretett Prófétánkhoz, azonnal hétszázfős csapattal indult a Musztalik fiai ellen. A Murajszí-kútnál ütöttek tábort, és a Musztalik fiait először az iszlámra hívták. Ők ezt nem fogadták el, hanem nyílzáporral kezdték meg a harcot. A nemes Társak teljesítették Allah Küldöttének parancsát: „Rohamozzatok egyszerre mindnyájan!”, és tíz embert megöltek a Musztalik fiai közül. A törzs vezetője futással mentette az életét, lánya, Barra és törzséből hatszáz ember azonban fogságba esett. A hadizsákmányt szétosztották. Barra a Próféta elé járult, és így szólt: „Megegyeztem a gazdámmal, akinek a zsákmányból jutottam, hogy kilenc aranyért visszanyerem a szabadságomat. Segíts rajtam!” A Próféta megkönyörült rajta, teljesítette a kérését, és kiváltotta. Aztán felszabadította. Amikor szeretett Prófétánk elmagyarázta neki az iszlámot, muszlim lett. A Világok Vezetője, akinek végtelen örömet szerzett, hogy Barra muszlim lett, jutalmul azzal tisztelte meg, hogy feleségül vette. Ezt látva a nemes Társak mind azt mondták: „Szégyellnénk szolgaként tartani anyánknak, Allah Küldötte feleségének a rokonait”, és szabadon engedték foglyaikat. Ez a házasság foglyok százainak szerezte vissza a szabadságát.
Szeretett Prófétánk áldott feleségének nevét Barráról Dzsuvajrijjára változtatta. Anyánkról, nagytiszteletű Dzsuvajrijjáról anyánk, nagytiszteletű Áisa ezt szokta mondani: „Nem láttam nőt, aki jobb és áldottabb lett volna Dzsuvajrijjánál.”3
Amikor az iszlám serege győztesen tért vissza a fényes Medinába, a környező társító törzsek megrettentek, és megértették, milyen veszélyes dolog a muszlimok megtámadására vetemedni.
A hidzsra ötödik évének néhány eseménye
A Banú Musztalik elleni hadjáratból hazatérőben erős szél kerekedett. A Társak azt hitték, hogy az ellenség Medinába akar menni, hogy kifossza. Allah Küldötte így szólt: „Ne féljetek! Medina biztonságos hely; minden zugában őrangyalok vannak. Ma azonban meghalt egy képmutató (munáfik). Zajd ibn Furáa volt az, Ubajj ibn Szalúl barátja.”
„Nem láttam nőt, aki jobb és áldottabb lett volna Dzsuvajrijjánál” Nagytiszteletű Áisa (radiyallahu anhá)
Ebben a hadjáratban a hívők anyjai, nagytiszteletű Áisa és Umm Szalama is részt vettek. A képmutatók rágalmat koholtak anyánkra, nagytiszteletű Áisára. Néhány muszlim is felült ezeknek a rágalmaknak. Nemes áják kerültek kinyilatkoztatásra, amelyek leleplezték a képmutatók rágalmait, nagytiszteletű Áisát pedig dicsérték.4 Allah Küldötte így szólt: „Örülj, ó, Áisa! Hakk teâlâ tisztára mosott téged. Tanúságot tett a tisztaságodról.” A Próféta aleyhisselam összegyűjtötte a Társakat a mecsetben. Hutbát (prédikációt) tartott, és felolvasta a kinyilatkoztatott nemes ájákat. Ezeknek a nemes ájáknak az áldásából eloszlott a kétely a hívők szívéből. Akik pedig ezt a rágalmat merték terjeszteni, megkapták büntetésüket. E hadjáratból hazatérőben került kinyilatkoztatásra a tajammumról szóló ája.5
Áisa (radiyallahu anhá) nyaklánca még egyszer elveszett, mégpedig egy Szalszala nevű helyen. Ez a hely közel volt Medinához. Ott vártak, amíg a nyakláncot meg nem találják. Nem volt ott víz, és a Társaknál sem volt víz. Allah Küldötte aleyhisselam Áisa asz-Sziddíka térdére hajtott fejjel aludt. A nemes Társak elpanaszolták nagytiszteletű Abu Bakrnak, hogy víz nélkül maradtak. Ő Allah Küldöttéhez ment, Allah Küldötte aleyhisselam pedig felébredt. Allahu teâlâ kinyilatkoztatta a tajammumról szóló áját. A Társak tajammumot végeztek, és elvégezték a hajnali imát. Aztán Áisát (radiyallahu anhá) tevére ültették. Amikor a teve felállt, előkerült a nyaklánc.
Ma te vagy a világ fénye, s Allah kedvese,
ne válaszd el ajtódtól szerelmeseidet egy pillanatra se!
Áldott neved ajkamról soha el ne tűnjön,
fájó szívemnek gyógyír, lelkem benne lel örömöt.
Remélem, minden neved külön közbenjár értem:
Ahmad és Mahmúd, Abu l-Kászim, Mohammed Musztafa.
Hisz róla mondatott: „Va s-sams”, s „Va d-duhá” is,
mi csoda, ha arcát, homlokát Naphoz, Holdhoz hasonlítom?
Kanûnî Sultân Süleymân (Muhibbî)