A BANÚ KURAJZA ELLENI HADJÁRAT
Amikor a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) az Árok csatája után visszatért Medina al-Munavvarába, anyánk, nagytiszteletű Áisa házába ment. Levetette fegyvereit és páncélját. Áldott testét por borította. Megmosakodott. Ebben a pillanatban egy lovas érkezett nagytiszteletű Dihja alakjában, páncélban és fegyveresen. Dzsibríl aleyhisselam volt az. Amikor a Próféta odalépett hozzá, közölte vele a parancsot: „Ó, Allahu teâlâ Küldötte! A Magasságos Allah megparancsolja neked, hogy azonnal vonulj a Kurajza fiai ellen!” A Világegyetem Szultánja hívatta nagytiszteletű Bilált, és megparancsolta neki, hogy ezt a parancsot hirdesse ki a nemes Társaknak: „Ó, Társaim! Keljetek fel, üljetek lóra és tevére! Akik engedelmeskednek, a délutáni imát a Kurajza fiainak földjén végezzék el!”
A Legkedvesebb Küldött azonnal felvette páncélját, és felkötötte kardját. Áldott fejére sisakot tett, pajzsát a hátára vetette, kezébe lándzsát fogott. Aztán lóra ült. Társai közé lépett, átadta nagytiszteletű Alinak az iszlám zászlaját, és előőrsként a Kurajza-zsidók erődjéhez küldte, amely közvetlenül Medinától délkeletre, a síkságon feküdt. Abdullah ibn Umm Maktúmot hagyta helyetteséül Medinában.1
A dicső Társak, akik körülvették szeretett Prófétánkat, „Allahu akbar! Allahu akbar!” takbírok közepette vonultak ki Medinából. Útközben a Ganm fiaiba ütköztek. Felfegyverkezve várták Allah Küldöttét. A Próféta megkérdezte tőlük: „Elhaladt valaki mellettetek?” Ők így feleltek: „Ó, Allah Küldötte! Dihja al-Kalbí haladt el mellettünk. Fehér, felnyergelt öszvéren ült. Az öszvéren atlaszselyem bársonytakaró volt.” Szeretett Prófétánk így szólt hozzájuk:
„Dzsibríl volt az. A Banú Kurajzához küldték, hogy megrengesse erődjeiket, és félelmet ültessen a szívükbe…” Mire a Kurajza-zsidók erődjéhez értek, az iszlám sereg létszáma háromezerre nőtt. Nagytiszteletű Ali leszúrta az iszlám zászlaját a Kurajza-zsidók erődje előtt. Ezt látva a zsidók csúnya szavakat mondtak a Prófétára. Nagytiszteletű Ali elment, és elmondta a Prófétának, mi történik. Amikor a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) háromezer katonával odaérkezett, kegyelméből az iszlámra hívta őket. A zsidók nem fogadták el ezt a szép ajánlatot. Szeretett Prófétánk ajánlatát is visszautasították: „Akkor vessétek alá magatokat Allahu teâlâ és az Ő Küldötte ítéletének, jöjjetek le az erődből, és adjátok meg magatokat!”
Erre a Világok Vezetője így szólt nagytiszteletű Sza’d ibn Abí Vakkászhoz, az íjászok mesteréhez: „Ó, Sza’d! Lépj előre, és zúdíts rájuk nyílzáport!” Nagytiszteletű Sza’d és a többi íjász takbírok hangja mellett lőni kezdték tegezükből a nyilakat a zsidó erődre. Ők is nyilakkal és kövekkel feleltek, és így megkezdődött a harc. Ez a zsidó csőcselék, amely a nehéz pillanatokban hátba döfte a muszlimokat, és irigységből nem ismerte el Mohammed aleyhisselam prófétaságát, nem merte kinyitni az erőd kapuját, és kijönni a csatatérre.
„Ó, Társaim! Keljetek fel, üljetek lóra és tevére! Akik engedelmeskednek, a délutáni imát a Kurajza fiainak földjén végezzék el!” Nemes hadísz
A harc ostromként folytatódott. Az iszlám seregben levő képmutatók titokban üzeneteket küldtek az erődbe: „Semmiképpen ne adjátok meg magatokat! Még ha azt kérik is, hogy menjetek el Medinából, ne egyezzetek bele! Ha folytatjátok a harcot, minden erőnkkel segítünk nektek, és semmit sem tagadunk meg tőletek. Ha pedig kiűznek titeket Medinából, mi is kivonulunk, és elmegyünk veletek!…” A zsidók, akik megkapták ezt az üzenetet, és a képmutatók segítségére vártak, új elszántsággal és reménnyel folytatták a védekezést. Az ostrom elhúzódott; bár csaknem egy hónap telt el, a képmutatóktól semmiféle segítség nem érkezett. Félelem szállta meg a szívüket, és üzenték, hogy megegyezést akarnak.
A megegyezés megkötésére egy Nabbás ibn Kajsz nevű zsidó jött Allah Küldöttéhez, és így szólt: „Ó, Mohammed! Tanúsítsd irántunk is azt a kegyelmet, amelyet a Nadír fiai iránt tanúsítottál. Legyen tiéd a vagyonunk és a fegyvereink! Csak a vérünket ne ontsd! Engedd meg, hogy gyermekeinkkel és asszonyainkkal elhagyjuk földünket. Azt is engedd meg, hogy minden család a fegyvereken kívül egy-egy teherre való holmit vigyen magával!…” A Világok Vezetője így szólt: „Nem! Ezt az ajánlatot nem fogadhatom el!” Ezúttal Nabbás azt mondta: „Lemondunk arról, hogy vagyont vigyünk magunkkal. Ne ontsátok a vérünket! Engedjétek meg, hogy magunkkal vigyük asszonyainkat és gyermekeinket!” Szeretett Prófétánk így szólt: „Nem! Nincs más kiutatok, mint hogy feltétel nélkül alávessétek magatokat az ítéletemnek, engedelmeskedjetek, és megadjátok magatokat!” A zsidó Nabbás teljesen összetörve tért vissza az erődbe, és elmondta a beszélgetést. A Kurajza fiai ekkor nagy kétségbeesésbe és bánatba merültek.2 Vezetőjük, Ka’b ibn Aszad az igazság felé hajolt, megvallotta népének a következőket, és ezt javasolta: „Ó, népem! Amint látjátok, nagy szerencsétlenség ért minket. Ebben a helyzetben három tanácsom van számotokra. Válasszátok, amelyiket akarjátok, és aszerint cselekedjetek! Az első: kövessük ezt az embert, és fogadjuk el a prófétaságát! Allahra mondom, mindnyájan tudjuk, hogy ő az a próféta, akit Allah küldött, és akinek ismertetőjegyeit láttuk a könyveinkben. Ha hiszünk benne, megmentjük életünket, gyermekeinket, asszonyainkat és vagyonunkat. Az egyetlen ok, amiért nem követjük, az arabok iránti irigységünk, és az, hogy nem Izrael fiai közül való. Ezt pedig Allah tudja. Gyertek, kövessük őt!…” A zsidók mind egy szálig ellenezték ezt, és azt mondták: „Nem! Ezt nem fogadjuk el, és nem követünk senkit, aki nem közülünk való!”
Ekkor Ka’b előadta második javaslatát: „Öljük meg mindnyájan gyermekeinket és asszonyainkat, és amikor senki sem marad utánunk, akiről gondoskodnunk kellene, vonuljunk ki a muszlimok ellen, és harcoljunk halálig!…” A zsidók ezt is visszautasították.
Harmadik javaslatában Ka’b ezt mondta: „Ma éjjel szombatra virradó éjjel van. Mivel a muszlimok tudják, hogy ezen az éjszakán nem harcolunk, gondtalanok és figyelmetlenek lehetnek. Rántsunk kardot, és mindnyájan együtt törjünk ki a kapun. Egy ilyen rajtaütéssel talán győzhetnénk!…”
A zsidók azt mondták: „Nem szeghetjük meg a szombati munkatilalmat!”, és ezt a javaslatot is visszautasították. Csak Aszíd és Sza’laba testvérek és unokatestvérük, Aszad fogadták el az első javaslatot, és nyerték el azt a megtiszteltetést, hogy muszlimok lettek. Kijöttek az erődből, és csatlakoztak a nemes Társakhoz.3 A zsidók sokáig vitatkoztak egymás között. Végül kitűzték a megadás zászlaját, és arra kérték a Prófétát, jelöljön ki számukra választott döntőbírót (hakam), aki ítéletet hoz felettük. Allah Küldötte így szólt: „Válasszatok döntőbírónak Társaim közül, akit akartok.” Ők azt mondták: „Elfogadjuk azt az ítéletet, amelyet Sza’d ibn Muáz hoz.” A Próféta ezt elfogadta, és megparancsolta, hogy hozzák el nagytiszteletű Sza’d ibn Muázt.
Sza’d ibn Muáz az Árok csatájában súlyosan megsebesült. Allah Küldötte egy sátorban ápoltatta a Próféta Mecsetében (Maszdzsid an-Nabaví). Amikor döntőbíróvá választották, nagytiszteletű Sza’dot hordágyon vitték a Kurajza fiainak erődjéhez. Útközben nagytiszteletű Sza’d így szólt magában: „Allahra mondom, Allahu teâlâ útján nem törődöm egyetlen gáncsoskodó szemrehányásával sem!” Allah Küldötte előtt letették a hordágyról. A Próféta így szólt: „Ó, Sza’d! Ezek beleegyeztek, hogy a te ítéleted szerint adják meg magukat. Nos, közöld velem ítéletedet felőlük.” Sza’d ibn Muáz azonban így szólt: „Életem legyen áldozatod, ó, Allah Küldötte! Bizony, Allahu teâlâ és az Ő Küldötte méltóbb arra, hogy ítéletet hozzon.” Allah Küldötte így szólt: „Allahu teâlâ megparancsolta neked, hogy ítéletet hozz felettük.” Nagytiszteletű Sza’d szilárd szót vett a zsidóktól, hogy elfogadják ítéletét. Mindkét fél feszülten várni kezdte a kimondandó ítéletet. Ekkor nagytiszteletű Sza’d kihirdette ezt a fenséges ítéletet, amely megmutatta nagyságát, amelytől megfagyott az ereikben a vér, és amely méltó volt becsületéhez:
„Az ítéletem az, hogy minden épelméjű és vallásilag nagykorú (bálig) férfit fejezzenek le! Asszonyaikat és gyermekeiket ejtsék fogságba, vagyonukat pedig osszák szét a muszlimok között!…”
E határozott ítélet hallatán a zsidók megdermedtek. Mert a saját könyvükben is pontosan ilyen büntetés állt azok számára, akik ilyen gonoszul fellázadnak. Az volt megírva: „Amikor egy városhoz érsz, hogy harcolj ellene, ajánlj neki békét. Ha elfogadják, és megnyitják előtted kapuikat, mindenki, aki benne van, fizessen neked adót, és szolgáljon téged. Ha azonban a harcot választják, ostromold meg őket. Amikor Allahu teâlâ ajándékából győzelmet aratsz felettük, minden férfijukat hányd kardélre. Asszonyaikat, gyermekeiket és vagyonukat vedd el zsákmányul!…”
Mivel a nagytiszteletű Sza’d ibn Muáz által hozott ítélet összhangban volt Allah ítéletével, a Világok Vezetője, szeretett Prófétánk gratulált neki, és ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését: „Azzal az ítélettel összhangban döntöttél felőlük, amelyet Allahu teâlâ a hét ég felett, a Lauh al-mahfúzban (az Őrzött Táblán) hozott!”
A zsidók nem vonhatták kétségbe ezt az ítéletet, amely a saját könyvükben is benne állt. Minden épelméjű és vallásilag nagykorú férfinak a nyakához kötözték a kezét, és Medinába vitték őket. Másnap Allah Küldöttének parancsára nagytiszteletű Ali és nagytiszteletű Zubajr végrehajtotta az ítéletet. A gyermekeket, az asszonyokat és a vagyont szétosztották a nemes Társak között.4 Így tisztult meg Medina és környéke ettől a fondorlatos, áruló és bomlasztó néptől, amely a muszlimokat legnehezebb pillanataikban hátba döfte, minden szerződést megszegett, és már a Próféta gyermekkorától kezdve megpróbálta eltenni őt láb alól. A foglyok között egy asszony elnyerte azt a boldogságot, hogy muszlim lett. Ez a Rajhána nevű asszony a Prófétának jutott zsákmányrészül. Allah Küldötte rábízta, hogy megmarad-e a maga vallásában, vagy muszlim lesz. Rajhána azt mondta, hogy a maga vallásában akar maradni. Umm Munzir házába küldték. Később Sza’laba ibn Sza’ja tanácsai és fáradozása nyomán szíve az iszlám felé hajlott. Erre Prófétánk így szólt hozzá: „Akarsz-e Allahu teâlâ és az Ő Küldötte útjára lépni? Én helyesnek tartom.” Rajhána azt felelte: „Igen.” Szeretett Prófétánk, akinek végtelen örömet szerzett ez a lépése, könyörületből, hogy ő is örüljön, és hogy fokozata a Paradicsomban igen magas legyen, felszabadította, és feleségül vette. Jegyajándékot (mahr) adott neki, és megkötötte vele a házasságot (nikáh). Az esküvőjük is Umm Munzir házában volt. Így nyerte el Rajhána (radiyallahu anhá) azt a megtiszteltetést, hogy minden muszlim anyja lett.5
„Nem! Nincs más kiutatok, mint hogy feltétel nélkül alávessétek magatokat az ítéletemnek, engedelmeskedjetek, és megadjátok magatokat!” Nemes hadísz
Sza’d ibn Muáz sahídként hal meg
Amikor Sza’d ibn Muáz meghozta ítéletét a Banú Kurajza zsidóiról, ismét a sátrába vitték. Sebe elfertőződött, és állapota súlyosra fordult. A Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) odament hozzá, átölelte, és így fohászkodott: „Allahom! Sza’d a Te utadon harcolt, a Te tetszésedért. És igaznak vallotta Küldöttedet. Könnyíts rajta…” Amikor nagytiszteletű Sza’d ibn Muáz meghallotta szeretett Prófétánknak ezeket az áldott szavait, kinyitotta a szemét, és ezt suttogta: „Ó, Allah Küldötte! Szalámot és tiszteletet küldök neked. Tanúsítom, hogy te Allahu teâlâ prófétája vagy.” Aztán Sza’d ibn Muáz rokonai átvitték abból a sátorból, amelyben feküdt, az Abdulashal fiainak házába. Azon az éjszakán állapota nagyon megromlott. Dzsibríl aleyhisselam eljött a Prófétához, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Ki az ummádból, aki ma éjjel elhunyt, és akinek távozását az angyalok között örömhírként hirdették?” Erre a Világegyetem Szultánja azonnal Sza’d ibn Muáz hogyléte felől érdeklődött. Azt mondták neki, hogy hazavitték. A Próféta néhány nemes Társával Sza’d ibn Muázhoz indult. Mivel útközben igen sebesen haladtak, a nemes Társak azt mondták: „Elfáradtunk, ó, Allah Küldötte!” A Próféta elmagyarázta nekik, miért sietnek: „Ahogyan Hanzala temetésén is előttünk voltak az angyalok, Sza’d temetésén is előttünk lesznek. Nem érünk oda előbb, mint ők.”
Amikor Sza’d ibn Muázhoz ért, a Próféta már halottan találta. Fejéhez állt, kunjáján szólította meg Sza’d ibn Muázt, és így szólt: „Ó, Abu Amr! A vezetők legjobbja voltál. Ajándékozzon meg Allahu teâlâ boldogsággal, áldással és a legjobb jutalommal! Teljesítetted az Allahu teâlânak adott szavadat. Allahu teâlâ is megadja neked, amit megígért!” Ebben a pillanatban Sza’d ibn Muáz anyja sírva elmondta ezt a kétsorost:6
Jaj, hogy viseli ezt el szegény, szerencsétlen anyja!
Türelem kell ide; azon sírok, ami engem ért!
Aszlam ibn Hárisz így beszélte el: „Allah Küldötte Sza’d ibn Muáz házához jött. Mi az ajtónál vártunk. A Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) belépett; igen nagy léptekkel haladt. Mi is utána mentünk. Amikor Allah Küldötte jelt adott, hogy álljunk meg, megálltunk, és visszafordultunk. Odabent Sza’d holttestén kívül senki sem volt. Amikor Allah Küldötte egy ideig ott állt, kijött. Kíváncsi voltam, ezért megkérdeztem: »Ó, Allah Küldötte! Mi a bölcsessége annak, hogy ilyen nagy léptekkel haladtál?« Erre így szólt: »Soha nem voltam ilyen zsúfolt gyülekezetben. (Az angyalok megtöltötték a házat.) Egy angyal a szárnyára vett, és csak azután tudtam leülni.« Aztán kunjáján szólította meg Sza’d ibn Muázt, és így szólt: »Boldog vagy, ó, Abu Amr! Boldog vagy, ó, Abu Amr! Boldog vagy, ó, Abu Amr!«”
Túlvilágra távozása mélyen elszomorította Allah Küldöttét és a nemes Társakat, úgyhogy könnyeket hullattak és sírtak. Temetésére összegyűlt valamennyi nemes Társ. Szeretett Prófétánk vezette a halotti imát (dzsanáza), és ő vitte a holttestét. Amikor Sza’d ibn Muáz holttestét vitték, a nemes Társak azt mondták: „Ó, Allah Küldötte! Soha nem láttunk holttestet, amelyet ilyen könnyű lett volna vinni!” Erre a Próféta így szólt: „Leszálltak az angyalok, ők viszik.” Amikor a képmutatók, miközben a gyászmenet haladt, hogy kisebbítsék, azt mondták: „Milyen könnyű!”, szeretett Prófétánk így szólt: „Sza’d temetésére hetvenezer angyal szállt le. Ilyen nagy számban még soha nem szálltak le a földre.”
Abu Szaíd al-Hudrí elbeszélte, hogy a nagyapja ezt mondta: „Én is azok közé tartoztam, akik Sza’d ibn Muáz sírját ásták. Amikor ásni kezdtük a sírját, pézsmaillat áradt szét körülöttünk a sírból!” Surahbíl ibn Haszana pedig ezt mondta: „Amikor Sza’d ibn Muázt temették, valaki vett egy marék földet a sírjáról. Amikor aztán hazavitte, az a föld pézsmává változott. Amikor a testét a sírba eresztették, Prófétánk a sír mellett ült; áldott szeme megtelt könnyel, kezével áldott szakállát fogta, és nagyon szomorú volt. Így szólt: »Sza’d ibn Muáz halálán megremegett az Ars.«” Egyszer Prófétánknak igen értékes ruhát ajándékoztak. Amikor a nemes Társak arról beszéltek, milyen szép, így szólt: „Sza’d ibn Muáz zsebkendői a Paradicsomban szebbek ennél.”
Abu Szufján bosszúvágya
Amikor Abu Szufján visszatért az Árok csatájából, egyszer, amikor törzse körében ült, így szólt: „Nincs senki, aki bosszút állna értünk Mohammeden?!” Egy beduin meghallotta ezeket a szavakat, és Abu Szufjánhoz ment. Így szólt: „Ha előteremted, amire szükségem van, én megteszem. Az utat is jól ismerem. Éles tőröm is van. És senkitől sem félek.” Abu Szufján előteremtette, amire szüksége volt, és teljesítette kívánságait. Vett egy tevét, átadta neki, és meghagyta, hogy tartsa titokban a dolgot. A beduin éjjel kiment Mekkából, és rövid idő alatt Medinába ért. Megtudta, hogy a Próféta aleyhisselam a Banú Abdulashal törzsnél van. Tevéjét egy helyen kikötötte, és gyalog ment oda. A Próféta aleyhisselam annak a törzsnek a mecsetében tanított. Amikor messziről meglátta a beduint, így szólt: „Ennek az embernek, aki jön, gonosz szándéka van. Ám Allahu teâlâ kegye és ajándéka fátyol lesz köztem és közte.”
A beduin Allah Küldötte felé indult. Ebben a pillanatban Uszajd ibn Hudajr megragadta, és visszarántotta. „Takarodj Allah Küldöttétől, te átkozott!” – kiáltotta, és az övéhez kapott. Meglátta az övében a tőrt. Megértette, hogy gonosz szándéka van. A beduin a lába elé vetette magát, és felkiáltott: „Ne ontsd a véremet!” Uszajd Allah Küldötte elé vitte. A Próféta aleyhisselam így szólt: „Ó, beduin, mondd meg az igazat, ki vagy! Semmi sem segít rajtad, csak az igaz szó. Ha hazudsz, Allahu teâlâ már tudtomra adta a szándékodat.” A beduin amánt (biztonságot) kért, és elmondta, hogyan áll a dolog. Allah Küldötte aleyhisselam parancsára bezárták.
Másnap hívatta, és így szólt: „Amánt adtam neked; menj, ahová akarsz. De ajánlok neked valami értékesebbet is.” A beduin megkérdezte: „Mi az?” A Próféta aleyhisselam így szólt: „Azt akarom, hogy tanúsítsd Allah egyedülvalóságát és az én prófétaságomat.” A beduin azonnal kimondta a tanúságtételt (kalimat as-saháda), és így szólt: „Ó, Allah Küldötte, soha senkitől sem féltem. Amikor megláttalak, megállt az eszem. Tudomásodra jutott, mit forgattam a fejemben. Ezt rajtam és Abu Szufjánon kívül senki sem tudta. Megértettem, hogy te Allah Küldötte vagy, és az Ő oltalma alatt állsz, Abu Szufján terve pedig sátáni terv.”
„Allahom! Sza’d a Te utadon harcolt, a Te tetszésedért. És igaznak vallotta Küldöttedet. Könnyíts rajta” Nemes hadísz
Mivel Abu Szufjántól ilyen gonoszság indult ki, a Világegyetem Tanítója (sallallahu aleyhi ve sellem) megparancsolta Amr ibn Umajjának és Damra ibn Aszlamnak, hogy menjenek Mekkába, és ha alkalmat találnak, öljék meg Abu Szufjánt. Amikor ez a két Társ a Szent Területre (Haram) érkezett, és taváfot végzett, egy rabszolganő felismerte őket. Felkiáltott: „Ó, mekkaiak, ne legyetek gondtalanok! Ezek Amr ibn Umajja és Damra ibn Aszlam!” Amikor az emberek felismerték őket, ők ketten szétváltak. Amr elrejtőzött egy barlangban a mekkai hegyekben. Ibn Aszlam pedig Medinába ment. Néhány nap múlva Amr kijött a barlangból. Abu Szufján két kéme állta útját. Az egyiket nyíllal lelőtte, a másik elmenekült. Aztán Amr épségben Medinába érkezett. Amikor Abu Szufján ezt megtudta, rettenetesen megijedt.
A hidzsra ötödik évének néhány fontos eseménye
A Nemes Küldött zul-ka’da hónapban feleségül vette Zajnab bint Dzsahst.7 Ebben az évben kerültek kinyilatkoztatásra a hidzsábról (a lepelről) szóló nemes áják, és a muszlim nőknek megparancsolták, hogy takarják el magukat.8 A Muzajna törzs, amely Medina al-Munavvara közelében élt, követséget küldött, felvette az iszlámot, és a muhádzsirok közé sorolták.9 Ebben az évben földrengés és holdfogyatkozás is volt. Ezenkívül ebben az évben vált a zarándoklat (haddzs) kötelességgé (fard). Az Árok csatája után a környező törzsek egy része elismerte az iszlám állam erejét. Kezdték úgy gondolni, hogy a leghelyesebb út, ha barátságban élnek a muszlimokkal, sőt felveszik az iszlámot. Némelyikük eljött a Prófétához, és elnyerte azt a megtiszteltetést, hogy muszlim lett.
A Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) Társaiból csapatokat állított össze, és elküldte őket, hogy az iszlámra hívják a környező törzseket, hogy terjedjen az iszlám vallás. Néhány törzset személyesen is felkeresett. Az olyan törzsek, mint Dúmat al-Dzsandal népe, megfogadták a tanácsot, és felvették az iszlámot. Az olyan törzsek pedig, mint a gatafániak és a Lihján fiai, attól való félelmükben, hogy szembe kell kerülniük az iszlám seregével, elmenekültek. Így a környező törzseket megfélemlítették.
A Banú Lihján elleni hadjárat
A radzsí’i esetnél a társítók megölték Ászim ibn Szábitot, Hubajb ibn Adít és társaikat (radiyallahu anhum ecmain), akik így sahídként haltak meg. A Próféta emiatt nagyon szomorú és megrendült volt. Alkalmas időre várt, hogy a Banú Lihjánt felelősségre vonja azért, amit tettek, mert árulást követtek el. Amikor a körülmények megértek, kétszázfős erővel vonult a Banú Lihján ellen. Medinában Abdullah ibn Umm Maktúmot hagyta helyetteséül. Hogy megtévesszék az ellenséget, úgy tettek, mintha Sámba mennének, és a Radzsí’ vizéhez érkeztek, ahol azok a hívők sahídként haltak meg. Ott a Magasságos Allahtól bocsánatot kértek Ászimnak és társainak. Amikor a Banú Lihján emberei meghallották, hogy jön az iszlám serege, a hegyekbe menekültek.
Egy napig maradtak ott. Katonákat küldtek minden irányba, de minden keresés ellenére sem lehetett megtalálni az ellenséget. Ez a félelem elég volt nekik. Aztán Uszfánba érkeztek. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) így szólt nagytiszteletű Abu Bakrhoz (radiyallahu anh): „Tíz emberrel fésüljétek át a vidéket Ganímig, és térjetek vissza.” A hitetlenek meghallották az iszlám sereg hangját, és félelem szállta meg a szívüket. Eltűntek a hegyek között. A muszlimok senkibe sem ütköztek. Ez a hadjárat azonban a környező társítók számára olyan volt, mint egy oklevél a muszlimok fölényéről. Aztán visszatértek Medinába. Ez a hadjárat tizennégy napig tartott.
A Gába-hadjárat
Zú Karad-hadjáratnak is nevezik. Allah Küldöttének húsz borjas nőstény tevéje volt. Abu Zarr (radiyallahu anh) fia legeltette őket a mezőn. A Fazára törzsből egy bizonyos Ujajna ibn Hiszn szerdára virradó éjjel negyven lovassal jött, megölték Abu Zarr fiát, aki sahídként halt meg, a tevéket pedig elhajtották.
Amikor ez a hír eljutott Allah Küldöttéhez, Abdullah ibn Umm Maktúmot hagyta helyetteséül Medinában, ő maga pedig ötszáz lovassal útnak indult. Nagytiszteletű Mikdád ibn Aszvadnak (radiyallahu anh) adta a zászlót, és a Társak egy részével előőrsként előreküldte. A hitetlenek után küldte Szalama ibn Akva’t (radiyallahu anh) is. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) egy Zú Karad nevű helyen ütött tábort.
Az előőrs utolérte az ellenség hátsó sorait. Abu Katáda (radiyallahu anh) megölte a hitetlen Maszada al-Fazárít. Ukkása (radiyallahu anh) megölt egy Ibbán ibn Amr nevű hitetlent. A muszlimok közül egy ember halt meg sahídként. Szalama ibn Akva’ (radiyallahu anh) a hitetlenek nyomába eredt. Kiváló íjász volt. Sokat megölt azok közül az átkozottak közül, és sokat megsebesített. Rákényszerítette őket, hogy sok holmit hátrahagyjanak. Tíz tevét ragadott ki a hitetlenek kezéből. Amikor Abu Katáda (radiyallahu anh) a táborba érkezett, Allah Küldötte így fohászkodott érte: „Allahom! Ajándékozd meg Abu Katádát egészséggel, és add, hogy élete végéig friss maradjon!” Allah Küldötte Maszada al-Fazárí lovát és fegyvereit nagytiszteletű Abu Katádának adta. Abu Katáda után Szalama ibn Akva’ is megérkezett. Két lovat is hozott magával, amelyek a társítóktól maradtak. Prófétánk őt is fogadta, gratulált neki, és így szólt: „Ma lovasaink legjobbja Abu Katáda, gyalogosaink legjobbja pedig Szalama ibn Akva’.”
Ez a hadjárat felejthetetlen lecke volt mind a társítóknak, akik nagy vakmerőséggel kezet emeltek a Próféta vagyonára, mind a többi törzsnek. Zú Karadban egy éjszakát és egy napot töltöttek. Aztán visszatértek Medinába. Ez a hadjárat öt napig tartott.
„Sza’d ibn Muáz zsebkendői a Paradicsomban szebbek ennél” Nemes hadísz
Eljöveteled kegyelem, öröm és boldogság, ó, Allah Küldötte,
megjelenésed gyógyír a szerelmesek bánatára, ó, Allah Küldötte.
Próféta voltál, mikor Ádám még víz és agyag között volt,
illő, hogy a próféták imámja légy, ó, Allah Küldötte.
A tökéletesek tökéletessége a te fényedből telt meg,
lényed az isteni tökéletes megnyilvánulás helye, ó, Allah Küldötte.
Általad jutottak el a Lényeghez s minden rendű gyönyörűséghez,
a te dolgod a szűkölködők megajándékozása, ó, Allah Küldötte.
Járj közben Hudájíért nyíltan is, titokban is,
koldus ő, ki ajtódhoz menekült, ó, Allah Küldötte!
Aziz Mahmûd Hüdâyî