AZ ISZLÁMRA HÍVÓ LEVELEK

Az uralkodóknak küldött levelek

Amikor a Tisztelt Próféta (sallallahu aleyhi ve sellem) visszatért Hudajbijjából, arra vágyott, hogy az iszlám elterjedjen az egész világon, hogy az emberek megmeneküljenek a Pokol büntetésétől, és elnyerjék az igazi boldogságot. Hiszen őt az egész világ iránti könyörületként küldték el. Ezért úgy döntött, hogy követeket küld a környező uralkodókhoz, és az iszlámra hívja őket. A hidzsra utáni hatodik év zul-hiddzsa hónapjának vége felé, vagyis a hetedik év muharram hónapjának elején Amr ibn Umajját (radiyallahu anh) az abesszin, Dihja al-Kalbít (radiyallahu anh) a bizánci, Hátib ibn Abí Balta’át (radiyallahu anh) pedig az egyiptomi uralkodóhoz küldte. Ugyanezzel a feladattal küldte Abdullah ibn Huzáfát (radiyallahu anh) az iráni uralkodóhoz, Sudzsá’ ibn Vahbot (radiyallahu anh) Gasszánba, Szalít ibn Amrt (radiyallahu anh) Jamámába, Alá al-Hadramít pedig Bahrajn emírjéhez, Munzir ibn Szávíhoz.1 Ezek a követek a nemes Társak legkiválóbbjai közül valók voltak: nekik volt a legszebb megjelenésük és a legszebb beszédük. Minden uralkodónak külön levelet írtak, amelyben az iszlámra hívták. Szeretett Prófétánk a pecsétjével zárta le a leveleket: ezüstgyűrűje kövébe három sorban, alulról felfelé ez volt vésve: „Mohammed, Raszúl, Allah”. Az uralkodókhoz induló követek Prófétánk csodájaként reggelre úgy ébredtek, hogy beszélték annak az országnak a nyelvét, ahová menniük kellett.2

Levél Nadzsásí Ashamának

Az Abesszíniába induló Amr ibn Umajjának azt is meg kellett kérnie Nadzsásí Ashamától, hogy küldje Medinába azokat a Társakat, akik korábban oda vándoroltak ki (hidzsrát tettek). Allah Küldötte két levelet küldött Nadzsásínak. Amr ibn Umajja hamarosan megérkezett Abesszíniába, és Nadzsásí Ashama király elé járult. Először az első levelet nyújtotta át neki. Nadzsásí leszállt a trónjáról, és nagy tisztelettel és szeretettel vette át a levelet. Megcsókolta, az arcához és a szeméhez érintette, majd felbontotta, és felolvastatta: „Bismillahirrahmanirrahim! Mohammed aleyhisselamtól, Allahu teâlâ Küldöttétől Nadzsásí Ashamának, Abesszínia királyának!… Béke annak, aki az igaz útmutatást követi!…

„Ó, uralkodó! Arra hívlak, hogy higgy Allahu teâlâban, akinek nincs párja és társa, hogy Őt szolgáld, hogy engem kövess, és higgy abban, amit Allahu teâlâ hozzám küldött. Mert én Allahu teâlâ Küldötte vagyok, akit arra rendeltek, hogy ezt tudtul adja” Szeretett Prófétánk, Mohammed aleyhisselam

az uralkodóknak küldött

A levél bal alsó sarkában lévő pecséten a „Mohammed, Raszúl, Allah” szavak három sorban, alulról felfelé olvashatók. Ezt az ezüstgyűrű kövébe vésett pecsétet minden elküldött hívólevél aljára rányomták. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) ezt a gyűrűt állami pecsétként használta, egészen addig, amíg a túlvilágra nem távozott. Utána ez volt a pecsét nagytiszteletű Abu Bakr, majd nagytiszteletű Omár, harmadikként pedig nagytiszteletű Oszmán kalifasága idején. Nagytiszteletű Oszmán csak hat hónapig használhatta. Egy napon a gyűrű lecsúszott a kalifa ujjáról, és beleesett az Arísz-kútba. Hiába keresték mindenütt, sehogyan sem találták meg.

Ó, uralkodó! Békességet kívánok neked, és hálát adok Allahu teâlânak a jótéteményekért, amelyeket neked adományozott. Nincs más isten Rajta kívül. Ő al-Malik (az egyetlen, aki rendelkezik az egész világegyetem fölött). Ő al-Kuddúsz (aki mentes minden hibától és fogyatékosságtól). Ő asz-Szalám (aki szolgáit minden veszélytől megóvja). Ő al-Mu’min (aki biztonságot ad). Ő al-Muhajmin (aki mindent felügyel és mindent megőriz).

Tanúsítom, hogy Ísza (aleyhisselam) Allahu teâlâ lelke és szava, amelyet Ő a tiszta és erényes Marjamba helyezett, aki teljesen visszavonult az evilági élet minden dolgától. Így fogant meg Íszával. Allahu teâlâ úgy teremtette meg Íszát, ahogyan hatalmával Ádámot teremtette.

Ó, uralkodó! Arra hívlak, hogy higgy Allahu teâlâban, akinek nincs párja és társa, hogy Őt szolgáld, hogy engem kövess, és higgy abban, amit Allahu teâlâ hozzám küldött. Mert én Allahu teâlâ Küldötte vagyok, akit arra rendeltek, hogy ezt tudtul adja. Íme, tudtodra adtam, amire szükséged van, és megadtam neked a tanácsot, amely biztosítja boldogságodat ezen a világon és a túlvilágon. Fogadd meg tanácsomat! Béke azokra, akik elnyerték az igaz útmutatást, és rátaláltak az egyenes útra.”

Ashama, az uralkodó, aki nagy illemmel és alázattal hallgatta végig a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) levelét, azonnal kimondta a tanúságtételt (kalimat as-saháda), és muszlim lett:

„Ashhadu an lá iláha illallah, va ashhadu anna Muhammadan abduhu va raszúluh.” Majd így szólt: „Esküszöm, hogy ő az a próféta, akinek eljövetelét a Könyv népe, a zsidók és a keresztények várták, és akinek eljövetelét a korábbi próféták megjövendölték. Ha módom lenne elmenni hozzá, bizonnyal elmennék, és abban a megtiszteltetésben részesülnék, hogy szolgálhatom!” A levelet tisztelettel egy szép ládikába tette, és ezt mondta: „Amíg ezek a levelek itt lesznek, a jó és az áldás (baraka) nem távozik Abesszíniából.”3 Nadzsásí Ashama tisztelettel elolvasta a második levélben közölt parancsokat is, és a Próféta parancsára megkötötte a házasságot (nikáh) anyánk, Umm Habíba és a Nemes Küldött között, így Umm Habíba szeretett Prófétánk áldott felesége lett. Ezután anyánkat, Umm Habíbát és az ott tartózkodó Társakat mintegy két hónapig vendégül látta, majd hajókra szállította, és rengeteg ajándékkal Medinába küldte őket. A levélben, amelyet velük küldött, tudatta, hogy hitre jutott.

Levél Hérakleiosz bizánci császárnak

Nagytiszteletű Dihja al-Kalbí azt a feladatot kapta, hogy a bizánci császárt hívja az iszlámra. A levelet Buszrában a gasszáni uralkodónak, Hárisznak kellett átadnia, aki azt Hérakleiosz bizánci császárhoz küldte volna tovább. Nagytiszteletű Dihja, aki Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) hívólevelét nagy tisztelettel vette át, sietve megérkezett Buszrába. Találkozott Hárisszal, és elmondta neki, miről van szó. Hárisz Dihja mellé adta Adí ibn Hátimot, aki akkor még nem volt muszlim, és elküldte őket Hérakleioszhoz, aki akkoriban Jeruzsálemben (Kudszban) tartózkodott. Ketten együtt megérkeztek Jeruzsálembe, és keresni kezdték a módját, hogyan találkozhatnának a császárral. A császár emberei így szóltak hozzá: „Amikor a császár (kajszar) elé járulsz, lehajtott fejjel lépkedsz, amikor pedig a közelébe érsz, a földre borulsz, és leborulsz előtte (szadzsda). Amíg meg nem engedi, hogy felkelj a leborulásból, semmiképpen sem emeled fel a fejed a földről.” Ezek a szavak nehezére estek nagytiszteletű Dihjának, ezért így szólt hozzájuk: „Mi, muszlimok, senki más előtt nem borulunk le, csak Allahu teâlâ előtt. Ráadásul az ember teremtett természetével ellenkezik, hogy ember előtt boruljon le.” A császár emberei erre azt mondták: „Akkor a császár soha nem fogadja el a levelet, amelyet hoztál, és elkerget magától.” Nagytiszteletű Dihja így felelt: „A mi prófétánk, Mohammed aleyhisselam nemhogy azt nem engedi meg, hogy mások leboruljanak előtte, de még azt sem, hogy akár csak egy kicsit is meghajoljanak előtte. Aki beszélni akar vele, még ha rabszolga is, annak figyelmet szentel. Fogadja, meghallgatja a gondját, megszünteti a nehézségét, és megvigasztalja a szívét. Ezért mindazok, akik őt követik, szabadok és megbecsültek.”

„Esküszöm, hogy ő az a próféta, akinek eljövetelét a Könyv népe, a zsidók és a keresztények várták, és akinek eljövetelét a korábbi próféták megjövendölték” Nadzsásí Ashama (rahmatullahi aleyh)

Az egyik, aki e szavakat hallotta, így szólt: „Ha már nem akarsz leborulni a császár előtt, mutatok neked egy másik módot, hogy teljesíthesd a vállalt feladatodat. A császárnak a palota előtt van egy helye, ahol pihenni szokott. Minden délután kijön erre az udvarra, és ott sétálgat. Van ott egy minbar. Ha valamilyen írás van rajta, a császár előbb azt veszi kézbe és olvassa el, csak azután pihen le. Menj most, tedd a levelet arra a minbarra, és várj odakint. Amikor meglátja a levelet, hívatni fog. Akkor teljesítheted a feladatodat.”

Nagytiszteletű Dihja tehát a megnevezett helyre tette a levelet. Hérakleiosz kézbe vette, és arabul tudó tolmácsot kért. A tolmács olvasni kezdte Allah Küldöttének levelét. A levél legelején ez állt: „Bismillahirrahmanirrahim! Mohammedtől (aleyhisselam), Allahu teâlâ Küldöttétől Hérakleiosznak, a bizánciak nagyjának.” Hérakleiosz unokaöccse, Jennak nagyon feldühödött azon, hogy a levél így kezdődik, és teljes erőből mellbe vágta a tolmácsot. Az ütés erejétől a tolmács a földre esett, és az áldott levél kiesett a kezéből. Amikor Hérakleiosz megkérdezte tőle: „Miért tetted ezt?”, így felelt: „Nem látod a levelet? A saját nevével kezdte a tiéd előtt, és még azt sem mondta, hogy uralkodó vagy, hanem azt írta: »Hérakleiosznak, a bizánciak nagyjának«. Miért nem azt írta, hogy »a bizánciak uralkodójának«, és miért nem a te neveddel kezdte? Az ő levelét ma nem olvassuk fel.”

Hérakleiosz erre így szólt: „Allahra mondom, vagy nagyon esztelen vagy, vagy teljesen megőrültél. Nem tudtam, hogy ilyen vagy. Szét akarod tépni és el akarod dobni a levelet, mielőtt egyáltalán megnéztem volna, mi áll benne? Az életemre esküszöm: ha ő, ahogy mondja, Allah Küldötte, akkor joga van ahhoz, hogy levelében a saját nevét írja az enyém elé, és a bizánciak nagyjaként említsen engem. Én csak a gazdájuk vagyok, nem az uralkodójuk.” Azzal elkergette Jennakot maga elől. Végül hívatta a keresztények legtudósabbját, fejüket és saját tanácsadóját, egy Uszkúf nevű embert. Vele olvastatta fel a levelet. A levél folytatásában ez állt: „Béke azoknak, akik Allahu teâlâ útmutatását követik, és rátaláltak az egyenes útra!” Majd ez: „(Ó, bizánciak nagyja!) Az iszlámra hívlak. Fogadd el az iszlámot, és megmenekülsz. Légy muszlim, és Allahu teâlâ kétszeres jutalmat ad neked. Ha elfordulsz, az összes keresztény bűnének terhe rajtad lesz. (Küldöttem!) Mondd: »Ó, Könyv Népe (zsidók és keresztények)! Jöjjetek a köztünk és köztetek közös szóra: arra, hogy nem szolgálunk mást, csak Allahu teâlât, semmit sem állítunk Mellé társul, és egyikünk sem fogadja el teremtő Urának a másikat Allahu teâlâ helyett! Ha pedig elfordulnak ettől a szótól, mondjátok: Tanúsítsátok, hogy mi igaz muszlimok vagyunk!«”4

Amíg a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) levelét olvasták, Hérakleiosz homlokáról izzadságcseppek peregtek. Amikor a felolvasás véget ért, így szólt: „Szulajmán aleyhisselam óta nem láttam olyan levelet, amely így kezdődött volna: »Bismillahirrahmanirrahim«.” Amikor Hérakleiosz megkérdezte Uszkúfot, mi a véleménye erről, Uszkúf így felelt:

„Allahra mondom, ő az a próféta, akinek eljövetelét Músza és Ísza (aleyhimesselam) megjövendölte nekünk. Hiszen mi is az ő eljövetelét vártuk.”

Hérakleiosz megkérdezte: „Mit tanácsolsz, mit tegyek ebben az ügyben, mit tartasz helyesnek?” Uszkúf így felelt: „Azt tartom helyesnek, hogy kövesd őt.” Hérakleiosz így szólt: „Nagyon jól tudom, amit mondasz. De nincs erőm ahhoz, hogy kövessem őt, és muszlim legyek. Mert akkor elveszítem az uralkodásomat, és engem is megölnek.” Ezután hívatta nagytiszteletű Dihját és Adí ibn Hátimot. Adí így szólt: „Ó, uralkodó! Ez a férfi itt mellettem, a juh- és tevenyájakat tartó arabok közül, az országában történt különös eseményről beszél.” Amikor Hérakleiosz megkérdezte: „Milyen esemény történt az országotokban?”, nagytiszteletű Dihja így felelt: „Megjelent köztünk egy férfi. Kijelentette, hogy próféta. A nép egy része követi őt, más része ellene szegül. Közöttünk, akik hittünk, és azok között, akik nem hittek, összecsapások folynak.”

Ezután Hérakleiosz tudakozódni kezdett Prófétánk felől. Megparancsolta a damaszkuszi helytartónak, hogy keressen valakit, aki a Nemes Küldöttel azonos nemzetségből való. Közben egy héberül tudó római tudós barátjának is levelet írt, és megkérdezte őt erről az ügyről. Római barátjától levél érkezett, amely tudatta, hogy az a férfi, akiről kérdez, a végső idők prófétája. A damaszkuszi helytartó pedig egy kereskedni induló kurajsita karavánra bukkant. Köztük volt a kurajsiták vezetője, Abu Szufján is, aki akkor még nem volt muszlim. Abu Szufján így beszéli el: „Amikor Gázában voltunk, Hérakleiosz damaszkuszi helytartója úgy jött felénk, mintha meg akarna támadni minket, és megkérdezte: »Ti annak a hidzsázi férfinak a népéből valók vagytok?« »Igen« – feleltük. Mire ő: »Gyertek, velünk jöttök a császárhoz!«” Abu Szufjánt és társait Damaszkuszba vitte. A damaszkuszi helytartó Hérakleiosz elé vezette Abu Szufjánt és a vele lévőket. Hérakleiosz akkoriban Jeruzsálemben, a Bajt al-Makdiszban tartózkodott. A vezírjével ült, fején a koronájával. Hérakleiosz itt fogadta Abu Szufjánt és a vele lévő mintegy harminc mekkait.

Tolmácsot hívott, és megkérdezte tőlük: „Ki áll közületek származás szerint a legközelebb ahhoz a férfihoz, aki azt mondja, hogy próféta?” Abu Szufján így felelt: „Én állok hozzá származás szerint a legközelebb.” Hérakleiosz azt kívánta, hogy Abu Szufjánt hozzák közelebb hozzá, a többiek pedig álljanak Abu Szufján mögé. Amikor Hérakleiosz megkérdezte: „Milyen fokú köztetek a rokonság?”, így felelt: „Ő az apai nagybátyám fia.” (Abu Szufján nagyapja ugyanis Umajja, Allah Küldöttének nagyapja pedig Abdulmuttalib. Nagyapáik két testvér fiai voltak. Ezért mondta: „az apai nagybátyám fia”. Nemzetségük nagyapáik nagyapjában, Abd Manáfban kapcsolódik össze.) Bár Abu Szufján eleinte hazudott, megijedt az uralkodó fenyegetésétől, és többé nem tudott hazudni.

„Allahra mondom, ő az a próféta, akinek eljövetelét Músza és Ísza (aleyhimesselam) megjövendölte nekünk. Hiszen mi is az ő eljövetelét vártuk” A jeruzsálemi Uszkúf

Ezután a következő beszélgetés zajlott le köztük. Hérakleiosz: – Milyen a származása köztetek annak a férfinak, aki azt mondja, hogy próféta? – Korának legelőkelőbb származású embere. Származását tekintve ő a legkiválóbb közöttünk. – Állította-e valaki közületek előtte, hogy próféta? – Nem. – Volt-e az ősei között uralkodó? – Nem. – A nép előkelői követik-e őt, vagy a szegények és a gyengék? – A szegények, a gyengék, az ifjak és az asszonyok követik. Népe idősei és előkelői közül alig követi valaki. – Követőinek száma nő vagy csökken? – Nő. – Van-e olyan, aki miután belépett a vallásába, elégedetlenségből vagy haragból visszafordult? – Nincs. – Látták-e őt valaha hazudni, mielőtt azt mondta, hogy próféta? – Nem. – Megszegte-e valaha ez a próféta a fogadalmát, nem tartotta-e meg a szavát? – Nem, soha. Most azonban szerződést kötöttünk vele, hogy egy bizonyos időre felhagyunk a harccal. Nem tudjuk, mit tesz majd ezalatt. – Mit parancsol nektek? – Azt parancsolja, hogy egyedül az egy Allahot szolgáljuk, és semmit se állítsunk Mellé társul. Megtiltja, hogy azt imádjuk, amit őseink imádtak (a bálványokat). Megparancsolja, hogy imádkozzunk, igazmondók legyünk, segítsünk a szegényeken, kerüljük a harámot, hűek legyünk a fogadalmunkhoz, ne sikkasszuk el, amit ránk bíztak (amána), és látogassuk a rokonainkat. Ez a beszélgetés a Bajt al-Makdiszban zajlott le, és ott olvasták fel Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) áldott levelét. Amikor Hérakleiosz megcsókolta a levelet, a szeméhez érintette, és a fejére tette, a bizánciak között még nagyobb zúgolódás támadt.

A császár megparancsolta, hogy vezessék ki Abu Szufjánt és a vele lévő kurajsitákat. Abu Szufján, aki akkor még nem volt muszlim, ott esküvel kijelentette, hogy hisz abban: szeretett Prófétánk ügye sikerrel fog végződni. Nagytiszteletű Dihja Hérakleiosz elé állt, és áldott, szép arcával és kellemes hangjával így szólt: „Ó, császár! Hozzád Buszrából egy férfi (Hárisz) küldött, aki jobb nálad. Allahu teâlâra esküszöm, hogy az, aki engem hozzá küldött (Allah Küldötte), jobb nála is és nálad is. Alázattal kell meghallgatnod szavaimat, és el kell fogadnod a tanácsokat, amelyeket kapsz! Mert ha alázatos leszel, megérted a tanácsokat. Ha pedig nem fogadod el a tanácsokat, nem lehetsz igazságos!”

Amikor Hérakleiosz azt mondta: „Folytasd!”, nagytiszteletű Dihja így szólt: „Arra hívlak tehát, hogy higgy Allahu teâlâban, akihez Ísza aleyhisselam imádkozott. Arra hívlak, hogy higgy ebben az ummí (olvasni-írni nem tanult) Prófétában, akinek eljövetelét előbb Músza aleyhisselam, utána pedig Ísza aleyhisselam megjövendölte és hírül adta. Ha tudsz valamit erről, és el akarod nyerni a boldogságot ezen a világon és a túlvilágon, tartsd ezt szem előtt. Különben elveszíted a túlvilági boldogságot, és hitetlenségben (kufr) és társításban (sirk) maradsz. Jól tudd azt is, hogy Allahu teâlâ, aki a te Urad, elpusztítja a zsarnokokat, és megváltoztatja az adományokat.”

Hérakleiosz így szólt: „Én nem hagyok elolvasatlanul egyetlen írást sem, amely a kezembe kerül, és nem engedem el a hozzám érkező tudóst, amíg meg nem tudom tőle, amit nem tudok. Ebből csak jót és hasznot látok. Adj nekem időt, hogy gondolkodjam, amíg meg nem találom az igazságot.” Később Hérakleiosz magához hívatta nagytiszteletű Dihját, és négyszemközt beszélt vele. Így tárta fel, mi van a szívében: „Tudom, hogy aki téged küldött, az a végső idők prófétája, akinek eljövetelét a könyvek hírül adják, és akinek eljövetelét várják. Csakhogy ha követem őt, attól félek, hogy a bizánciak megölnek. Elküldelek Szafátírhoz – ő a legnagyobb tudósuk, és jobban tisztelik őt, mint engem. Minden keresztény őt követi. Ha ő hitre jut, az összes bizánci hitre jut. Akkor én is nyíltan megmutatom, mi van a szívemben, és miben hiszek.”

Ezután Hérakleiosz levelet írt, átadta nagytiszteletű Dihjának, és elküldte őt Szafátírhoz.

Szafátír, a szerzetes

Allah Küldötte Szafátírnak is küldött levelet. Amikor Szafátír elolvasta a leveleket, és hallott Prófétánk tulajdonságairól, kijelentette, hogy semmi kétség afelől, hogy ő a végső idők prófétája, akinek eljövetelét nagytiszteletű Músza és nagytiszteletű Ísza hírül adta, és hitre jutott. Hazament, bezárkózott, és három teljes hétig nem ment ki prédikálni, ahogy vasárnaponként szokta. A keresztények kiabáltak: „Mi történt Szafátírral? Amióta beszélt azzal az arabbal, nem jön ki. Látni akarjuk!”

Szafátír levetette fekete szerzetesi ruháját. Fehér ruhát öltött, kezébe vette a botját, és elment a templomba. Miután összegyűjtötte a város lakóit, felállt, és így szólt: „Ó, keresztények! Tudjátok meg, hogy levél érkezett hozzánk Ahmadtól (aleyhisselam). Az igaz vallásra hív minket. Világosan tudom és hiszem, hogy ő Allahu teâlâ igaz küldötte.” Amikor a keresztények ezt meghallották, rátámadtak Szafátírra, és addig verték, amíg sahídként meg nem halt. Nagytiszteletű Dihja eljött, és hírül adta Hérakleiosznak, mi történt.

Hérakleiosz így szólt: „Nem megmondtam neked? Szafátír kedvesebb és drágább a keresztények szemében, mint én. Ha tőlem hallották volna, engem is megöltek volna, mint őt.” Abban a hagyományban pedig, amelyet Buhárí „Szahíh” című könyvében közöl, és amelyet Zuhrí beszél el, ez áll: „Hérakleiosz összehívta a bizánci előkelőket homszi palotájába, és megparancsolta, hogy zárják be a kapukat. Aztán felment egy magas helyre, és így szólt: »Ó, bizánciak közössége! Akarjátok-e elnyerni a boldogságot és a békességet, hogy uralmatok tartós maradjon, és kövessétek azt, amit nagytiszteletű Ísza mondott?« A bizánciak megkérdezték: »Ó, uralkodónk! Mit tegyünk, hogy ezt elnyerjük?« Hérakleiosz így szólt: »Ó, bizánciak közössége! Egy jó ügy miatt hívtalak össze benneteket. Levél érkezett hozzám nagytiszteletű Mohammedtől. Az iszlám vallásra hív engem. Allahra mondom, ő az a próféta, akit szüntelenül vártunk, akit könyveinkben megírva találtunk, és akinek ismertetőjeleit ismerjük. Jöjjetek, kövessük őt, hogy megmeneküljünk ezen a világon és a túlvilágon.« Erre mindannyian durva szavakat kiabálva és morogva a kapukhoz rohantak, hogy kimeneküljenek. Mivel azonban a kapuk zárva voltak, nem tudtak kimenni. Amikor Hérakleiosz látta a bizánciak viselkedését, és megértette, mennyire menekülnek az iszlámtól, az életéért kezdett félni, és így szólt: »Ó, bizánciak közössége! Ezeket a szavakat csak azért mondtam, hogy próbára tegyem, mennyire ragaszkodtok vallásotokhoz. Saját szememmel láttam vallásotokhoz való ragaszkodásotokat és viselkedéseteket, amely megörvendeztetett.« Erre a bizánciak leborultak Hérakleiosz előtt, és amikor a palota kapui kinyíltak, kimentek és eltávoztak.”5 Hérakleiosz hívatta nagytiszteletű Dihját, és elmondta neki, mi történt. Egyik értékesebb ajándékot adta neki a másik után. Ezenkívül levelet írt Prófétánknak (sallallahu aleyhi ve sellem). Levelét és az elkészíttetett ajándékokat nagytiszteletű Dihjával küldte el szeretett Prófétánknak.

„Semmi kétség afelől, hogy ő a végső idők prófétája, akinek eljövetelét nagytiszteletű Músza és nagytiszteletű Ísza hírül adta” Szafátír, a szerzetes

Hérakleiosz muszlim akart lenni, de a rangja elvesztésétől és a haláltól való félelmében nem jutott hitre. Prófétánknak írt levelében ez állt: „Mohammednek, Allah Küldöttének, akit nagytiszteletű Ísza hírül adott, a császártól, Bizánc uralkodójától! Követed eljött hozzám a leveleddel együtt. Tanúsítom, hogy te Allah igaz küldötte vagy. Hiszen mi megírva találtunk téged az Indzsílben, és nagytiszteletű Ísza hírül adott téged nekünk. Hívtam a bizánciakat, hogy higgyenek benned, de nem voltak hajlandók. Ha hallgattak volna rám, bizonnyal javukra vált volna. Nagyon szeretnék melletted lenni, szolgálni téged, és megmosni a lábadat.” Nagytiszteletű Dihja eltávozott Hérakleiosztól, és megérkezett Hiszmába. Útközben, a Sanár-völgyben, Dzsuzám egyik völgyében, Hunajd ibn Úsz, a fia és az emberei kirabolták nagytiszteletű Dihját. Régi ruháján kívül mindent elvettek tőle, ami nála volt. Ezen a vidéken Dubajb ibn Rifá’a ibn Zajd és a népe már elfogadta az iszlámot. Amikor Dihja hozzájuk ment, és elmondta, mi történt, felvonultak Hunajd ibn Úsz és törzse ellen, és minden holmit visszaszereztek.

Később Allah Küldötte Zajd ibn Háriszát küldte Hunajd ibn Úsz és emberei ellen. Mindazok, akik azon a vidéken éltek, hitre jutottak. Amikor nagytiszteletű Dihja megérkezett Medinába, be sem tért a házába, hanem egyenesen a Legkedvesebb Küldött ajtajához ment. Bekopogott. Prófétánk megkérdezte: „Ki az?” Dihja így felelt: „Dihja al-Kalbí.” A Világok Vezetője így szólt: „Lépj be!” Nagytiszteletű Dihja belépett, és minden részletével elmondta, mi történt. Felolvasta Prófétánknak Hérakleiosz levelét. Allah Küldötte így szólt: „Még egy ideig megmarad (a trónon). Amíg a levelem náluk van, uralmuk tartani fog.”

Bár Hérakleiosz levelében azt írta, hogy hitre jutott Prófétánkban (sallallahu aleyhi ve sellem), Allah Küldötte így szólt: „Hazudik. Nem fordult el a vallásától.” Hérakleiosz szeretett Prófétánk levelét selyematlaszba csavarta, és egy kerek aranyládikában őrizte. Hérakleiosz családja megőrizte ezt a levelet, és mindenki elől elrejtette. Azt mondták és hitték, hogy uralmuk addig tart, amíg ez a levél a kezükben van. És valóban így is lett.6