A PÓTLÓ UMRA (UMRAT AL-KADÁ) ÚTJA
Egy év telt el a hudajbijjai béke óta. Egy hónappal az áldozati ünnep előtt, zul-ka’da hónap elején a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) megparancsolta Társainak, hogy készüljenek fel az umrára. Az umrára el kellett jönnie mindazoknak, akik Hudajbijjába mentek, és részt vettek a Ridván-hűségeskün (Baj’at ar-Ridván), kivéve azokat, akik már a túlvilágra távoztak. E parancs nyomán kétezer Társ fejezte be az előkészületeket. Áldozatként hetven tevét vittek. Azzal a feladattal, hogy Mekkába hajtsák és útközben legeltessék őket, Nádzsija ibn Dzsundubot és négy társát bízták meg. Ezenkívül nagytiszteletű Mohammed ibn Maszlamát száz lovassal előreküldték, hogy vigyék a háborúban használt fegyvereket, mint a páncélokat, lándzsákat és kardokat. A társítókban nem lehetett megbízni. Bármilyen támadás esetén ezeket a fegyvereket használták volna. A Társak közül néhányan így szóltak: „Ó, Allah Küldötte! A hudajbijjai béke szerint a hüvelyben lévő kardokon kívül semmilyen fegyverrel nem jöhetünk az umrára!” A Világok Vezetője így szólt: „Ezeket a fegyvereket nem visszük be a Haramba, a kurajsiták közé. De a közelünkben, kéznél lesznek arra az esetre, ha a kurajsiták megtámadnának minket.”
Helyetteseként Medina al-Munavvarában Abu Zarr al-Gifárí maradt.1 Egy másik beszámoló szerint Abu Ruhm al-Gifárí maradt ott. Kétezer Társ indult útnak szeretett Prófétánkkal Mekka felé. A nemes Társak nagyon izgatottak voltak. Látni fogják otthonaikat, tűzhelyeiket és szülőföldjüket, amelyeket oly sok évvel azelőtt hagytak el Allahu teâlâ útján, szeretett Prófétánkért… Meglátogatják a Kába al-Muazzamát, amely felé a napi öt imában fordultak… Látni fogják rokonaikat, akik muszlimok lettek, de a szerződés miatt nem jöhettek Medinába. A kurajsita társítóknak, akik éveken át könnyek helyett vért sírattak velük, akik úgy elnyomták őket, hogy zokogtak és jajgattak, és akik sok testvérüket sahídként ölték meg, hogy rákényszerítsék őket bálványaik imádására, megmutatják az iszlám méltóságát és becsületét. Talán a társítók szívébe, akik ezt látják, belép az iszlám szeretete, és muszlimok lesznek!…
Akik Medinában maradtak, takbírokkal kísérték a Világok Vezetőjét egészen Szanijjat al-Vadáig, elbúcsúztak, és visszatértek… Amikor szeretett Prófétánk Zul-Hulajfába érkezett, amely mintegy tíz kilométerre van Medinától, magára öltötte az ihrámot. A dicső Társak követték. Mindannyian fehérbe voltak öltözve. Megkezdődött az umra útja Mekka al-Mukarrama felé. Ekkor föld és ég zengett e kiáltásoktól: „Labbajka, Allahumma labbajk! Labbajka, lá saríka laka labbajk! Innal-hamda van-ni’mata laka val-mulk, lá saríka lak!” (Itt vagyok, Allahom, itt vagyok! Hívásodra szóval és egész lényemmel feleltem újra meg újra, parancsodnak alávetettem magam. Neked nincs társad, egész lényemmel Feléd fordultam. A dicséret és a jótétemény egyedül a Tiéd. Az uralom is a Tiéd. Neked nincs párod.)
Az út nagy elégedettségben telt, Allahu teâlânak adott hálában, Hozzá intézett fohászban és áldott nevének megemlegetésében.
Amikor a Mohammed ibn Maszlama parancsnoksága alatt elöl haladó csapat Mekka közelébe ért, a kurajsita társítók észrevették. Félve közeledtek hozzájuk, és mintha azt akarnák mondani: „Hát így állapodtunk meg tavaly?”, megkérdezték: „Mi ez?” Mohammed ibn Maszlama olyan választ adott nekik, amelytől megfagyott ereikben a vér: „Ezek Allahu teâlâ Küldöttének lovasai… Ha Allahu teâlâ megengedi, holnap ő is megtiszteli eljövetelével ezt a helyet!…” A társítók félelmükben visszafordultak, és Mekkába vitték a hírt. A mekkai társítók így beszéltek: „Esküszünk, mi megtartottuk a szerződést. Miért harcolna velünk Mohammed?…” Azonnal küldöttséget menesztettek soraikból, hogy beszéljen Prófétánkkal.
„Labbajka, Allahumma labbajk! Labbajka, lá saríka laka labbajk! Innal-hamda van-ni’mata laka val-mulk, lá saríka lak!” Talbija
Ekkor a Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) a Batn Ja’dzsadzs nevű helyhez érkezett, ahonnan látni lehetett Mekkát. Ott hagyták az összes fegyvert, kivéve az övükbe tűzött kardokat. Kétszáz Társat állítottak őrségbe, hogy vigyázzanak a fegyverekre. Amikor ezek az előkészületek befejeződtek, a kurajsita küldöttség engedélyt kért, hogy beszéljen Prófétánkkal, és elé járulhasson. Amikor megengedték nekik, így szóltak: „Ó, Mohammed! A hudajbijjai szerződés óta semmiben sem árultunk el benneteket. Te mégis ezekkel a fegyverekkel akarsz belépni Mekkába, a néped közé? Szerződésünk szerint a hüvelyben lévő kardokon kívül semmi sem lehetett volna nálatok!…” Erre a Világok Vezetője így felelt: „Gyermekkoromtól a mai napig arról vagyok ismert, hogy megtartom az adott szót, és hűséges vagyok. A Haramba a hüvelyben lévő kardokon kívül semmilyen fegyverrel nem lépünk be. De azt akarom, hogy a fegyverek egy tőlem nem messze lévő helyen legyenek.” Amikor a követek megértették, hogy a dolgok másként állnak, mint ahogy nekik jelentették, megnyugodtak, és így szóltak: „Ó, Mohammed! Őszintén szólva tőled mindig csak hűséget és jóságot láttunk. Ez illik is hozzád.” Ezután visszatértek. Megérkeztek Mekkába, és mindenről tájékoztatták a kurajsitákat. Azok is megnyugodtak.
A kurajsita előkelők gyűlöletből és irigységből elhagyták Mekkát, és felmentek a hegyekbe, hogy ne kelljen nézniük Prófétánk és Társai e boldog pillanatait. Szeretett Prófétánk előreküldte a megjelölt áldozati tevéket a Zí Tuvá nevű helyre. Aztán, amikor Társaival befejezte az előkészületeket, elindult, hogy belépjen Mekka szent városába. A nemes Társak közrefogták a Világok Vezetőjét. A Világegyetem Szultánja Kaszvá nevű tevéjén fényt árasztott maga körül, mint a Nap, amely ezernyi csillag létét elhomályosítja. Uram! Micsoda szépség! Micsoda fenséges látvány!…
Ajkukon a „Labbajka, Allahumma labbajk! Labbajka, lá saríka laka labbajk!…” kiáltások, szívükben Allahu teâlâ és Küldötte szeretete.
Lépésről lépésre közeledtek a fenséges Kábához. Minél közelebb értek, annál jobban nőtt izgalmuk, mintha forrongana. A talbija kiáltásai, amelyeket mindannyian egy hangon mondtak, betöltötték Mekkát, és a társítók, valahányszor meglátták ezt a fenséges látványt, érezték, ahogy olvad a szívük, és ahogy lelkükbe édesen ömlik a szeretet serbetje. Sokuk szívébe már belépett az iszlám szeretete… Végül győzött a Világegyetem Szultánja, a két világ vezetője, szeretett és tisztelt Prófétánk, Mohammed (sallallahu aleyhi ve sellem)…
Íme, szeretett Prófétánk és dicső Társai övükbe tűzött karddal vonultak be a Kába al-Muazzamához. Nagytiszteletű Abdullah ibn Raváha haladt elöl, és Kaszvának, Prófétánk tevéjének kantárát tartotta. Néhány mekkai társító asszonyaival és gyermekeivel sorban állt a Dár an-Nadvában, és figyelte szeretett Prófétánkat és bátor Társait. Abdullah ibn Raváha, ahogy elöl haladt, verseket kezdett szavalni, és kétsorosai kalapácsként hullottak a társítók fejére, és egészen a szívükig hatoltak:
Ó, hitetlenek, térjetek ki a Próféta útjából,
hiszen Allahu teâlâ őhozzá küldte le a Koránt.
Minden jó, minden kegy az ő vallásában van,
és e vallásért halni a legjobb halál.
Ő Allah igaz Küldötte, szívből elfogadtam,
minden szavában hittem, most elfogadom őt.
Ó, hitetlenek! Amikor tagadtátok,
hogy a Koránt Allahu teâlâ küldte le,
ahogy váratlanul csapásainkkal lesújtottunk rátok,
és ahogy fejeteket testetekről leválasztottuk,
úgy, ha még értelmében sem hisztek,
ugyanazok a csapások hullnak majd fejetekre.
Annak az Allahnak áldott nevével kezdem,
akinek vallásán kívül nincs igaz vallás.
És újra annak az Allahnak nevével kezdem:
Mohammed az Ő szolgája és az Ő Küldötte.
Nagytiszteletű Omár nem tudta türtőztetni magát, és figyelmeztetni akarta: „Ó, Ibn Raváha! Hogyan szavalhatsz verseket Allah Küldötte előtt és az al-Haram as-saríf területén?” Prófétánk azonban így szólt: „Ó, Omár! Ne akadályozd őt! Allahu teâlâra esküszöm, hogy szavai gyorsabban és erősebben hatnak ezekre a kurajsita társítókra, mintha nyilak záporát zúdítanánk rájuk. Folytasd, ó, Ibn Raváha!”
Kicsit később Prófétánk így szólt nagytiszteletű Abdullah ibn Raváhához: „Mondd: »Nincs más isten, csak Allahu teâlâ! Ő az Egyetlen! Ő az, aki beváltja ígéretét! Ő az, aki megsegíti ezt a szolgáját! Ő az, aki megerősíti seregét! És egyedül Ő az, aki szétverte a szövetséges törzseket!«”
Erre Abdullah ibn Raváha szavalni kezdett:
Nincs más isten, csak Allahu teâlâ!
Nincs társa, lá iláha illallah!
Ő az, aki erőt ad a muszlimok seregének!
És Ő az, aki szétszórja és legyőzi a hitetleneket!
A muszlimok is ismételték ezeket a szavakat. Amikor szeretett Prófétánk belépett a Bajtullahba, felfedte áldott jobb vállát. Áldott testének szépsége ragyogott a szemek előtt, magához vonzotta a szíveket, és fényt árasztott, mint a Nap. Aztán így szólt: „Könyörülete által bocsásson meg Allahu teâlâ azoknak a hősöknek, akik ma erősnek és fürgének mutatják magukat a társítás (sirk) e népe előtt!” Erre a nemes Társak felfedték jobb vállukat, és gyors, méltóságteljes léptekkel háromszor körüljárták a Kábát a taváf során. Csak a Rukn al-Jamání és a Fekete Kő sarka között haladtak lassan. Prófétánk és Társai a Fekete Kőhöz léptek, és megcsókolták, vagy messziről a Fekete Kő felé fordított tenyérrel felemelték a kezüket.
„Allahu teâlâra esküszöm, hogy az ő (Ibn Raváha) szavai gyorsabban és erősebben hatnak ezekre a kurajsita társítókra, mintha nyilak záporát zúdítanánk rájuk” Nemes hadísz
A társítók messziről figyelték a Társakat, és csodálkoztak méltóságteljes és büszke járásukon. Azt beszélték ugyanis nekik, hogy a muszlimok, mióta Medinába mentek, legyengültek és megbetegedtek, és ehhez hasonló hírek terjedtek. Most pedig éppen az ellenkezőjének voltak tanúi, és csodálkozásuk egyre nőtt.
A taváf hátralévő négy körét könnyed, kimért léptekkel végezték el. A taváf után két rakát imát végeztek a Makám Ibráhímnál. Aztán hétszer elvégezték a szajt a Szafá és a Marva dombja között. Amikor az áldozati állatokat feláldozták, Prófétánk leborotválta áldott fejét. Áldott hajszálait még a levegőben elkapták. A nemes Társak is leborotválták a fejüket. Így teljesült az álom, amelyet a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) pontosan egy évvel azelőtt látott. Az umrát elvégezték, és eljött a dél ideje. Amikor a Világok Vezetője megparancsolta nagytiszteletű Bilálnak, hogy mondja el az azánt a Kábán, Bilál al-Habasí azonnal teljesítette a parancsot. Amíg a Kábán az Azán Muhammadí zengett, egész Mekka felbolydult. A nemes Társak nagy alázattal hallgatták az azánt, és halkan ismételték. Amikor az azán véget ért, Allah Szeretettje lett az imám. A déli ima (zuhr), amelyet mindannyian együtt végeztek, egészen különös hatással volt a társítók szívére.
Szeretett Prófétánknak az Abtahban bőrsátrat állítottak. A Társak is három napig a körülötte lévő sátrakban laktak. Az ima idején a Bajtullahban gyűltek össze, és közösségben imádkoztak. A többi időben meglátogatták rokonaikat, és szép erkölcsükkel, amelyet az iszlám ajándékozott nekik, példát mutattak nekik. Azok pedig a Társak e szép viselkedése előtt szinte elolvadtak, és nem tudták leplezni csodálatukat. E három nap alatt Mekkát szinte belülről hódították meg.
Eltelt a három nap… Eljött a búcsú ideje. Estefelé, amikor Prófétánk így szólt: „A muszlimok közül senki (aki umrára jött) ne töltse az estét Mekkában, hanem induljon útnak!”, mindannyian felkészültek, és Medina felé indultak… Dzsuhfában Allah Küldötte találkozott nagytiszteletű Abbásszal, és nagytiszteletű Abbász ezt javasolta neki: „Ó, Allah Küldötte! Majmúna bint Hárisz megözvegyült. Nem volna jó, ha feleségül vennéd?” Erre Prófétánk Abu Ráfit és egy anszári férfit Mekkába küldött, hogy megkérjék a kezét. Amikor nagytiszteletű Majmúna, miközben a tevén ült, megkapta a hírt, hogy Allah Küldötte feleségül akarja venni, így szólt: „A teve is, és ami rajta van, Allah Küldöttéé.” Odaajándékozta magát Prófétánknak. Azt a gondot, hogy a dolog úgy menjen végbe, ahogy kell, nővérére, Umm al-Fadlra bízta, az pedig férjére, nagytiszteletű Abbászra. Amikor az umráról Medinába visszatérőben a Szarif nevű helyre értek, nagytiszteletű Abbász Prófétánktól (sallallahu aleyhi ve sellem) négyszáz dirhamot fogadott el jegyajándékként (mahr), és megkötötte nagytiszteletű Majmúna és Allah Küldötte házasságát. Ott tartották a menyegzőt is. Nagytiszteletű Majmúna abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Allah Küldötte feleségül vette, és ő lett az utolsó felesége. Prófétánk ezután már nem nősült meg többé.
„Könyörülete által bocsásson meg Allahu teâlâ azoknak a hősöknek, akik ma erősnek és fürgének mutatják magukat a társítás (sirk) e népe előtt!” Nemes hadísz
Bátorkodtam gyertyatartót ajándékozni neked, ó, Allah Küldötte!
Fenséges küszöbödet vágyom szolgálni, ó, Allah Küldötte!
Csekély ajándékom nem méltó Raudádhoz,
fogadd el, tanúsíts jóságot és kegyet, ó, Allah Küldötte!
Kihez fordulhatnék rajtad kívül, kinek elmondhatnám állapotomat?
Tőled jön a jóság és a bőkezűség, ó, Allah Küldötte!
Oltalmadat kérem, kegyelem, százszor kegyelem, küszöbödre borultam,
könyörülj, járj közben értem (safá’a), ó, Allah Küldötte!
Mindkét világban vedd oltalmadba az igazságos Mahmud kánt,
tiéd az uralom kezdetben és a végén is, ó, Allah Küldötte!
II. Mahmud Hân
Hálid ibn Valíd muszlimmá válása
Amikor a Legkedvesebb Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem), akit a világok iránti könyörületként küldtek el, umrára ment Mekkába, így szólt Társához, nagytiszteletű Valíd ibn Valídhoz: „Hol van Hálid? Lehetetlen, hogy egy hozzá hasonló ember ne ismerje és ne tudja, mi az iszlám. Milyen jó volna, ha minden igyekezetét és hősiességét a muszlimok oldalán mutatná meg a társítók ellen! Szeretnénk és nagyra becsülnénk őt.” Valíd ibn Valíd már korábban is időről időre leveleket írt bátyjának, és arra buzdította, hogy legyen muszlim. Amikor Prófétánk ezen áldott szavait is átadta neki, Hálid ibn Valíd egyre inkább az iszlám felé hajlott. Az umrát elvégző Társak visszatértek Medinába. Teltek a napok, és elérkezett a hidzsra utáni nyolcadik év. Hálid ibn Valíd pedig nem tudott többé nyugton maradni: égett a vágytól, hogy minél előbb Medinába érjen, letérdeljen a Világok Vezetője előtt, és abban a megtiszteltetésben részesüljön, hogy muszlim lesz. Ő maga így beszélte el:
„Allahu teâlâ megajándékozott Prófétánk szeretetével. Szívembe helyezte az iszlám szeretetét. Olyanná tett, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Azt mondtam magamban: »Mohammed aleyhisselam ellen minden csatában ott voltam. De valahányszor elhagytam a csatateret, tudtam, hogy rossz és görbe úton járok, és hogy ő egy napon bizonyosan legyőz minket, és ezekkel az érzésekkel távoztam.« Akkor is, amikor Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) Hudajbijjába jött, én voltam az ellenséges lovasság parancsnoka. Uszfánnál a közelükbe értem, és megmutattam magam nekik. Allah Küldötte, nem tartva tőlünk, a déli imát vezette Társainak. Váratlanul meg akartuk támadni őket, de nem sikerült. És jó, hogy így történt. Allah Küldötte bizonyára megértette, mi van a szívünkben, mert a délutáni imát óvatosan végezték el. Ez nagy hatással volt rám. Azt mondtam: »Ez az ember bizonyosan Allah oltalma alatt áll.« Elváltunk egymástól. Miközben különféle gondolatok foglalkoztattak, Mohammed aleyhisselam eljött Mekkába umrára, én pedig nem mutatkoztam előtte. Öcsémmel, Valíddal együtt jöttek, de nem találtak meg. Öcsém ezt a levelet hagyta nekem: »Bismillahirrahmanirrahim! Allahu teâlâ dicsérete és magasztalása, valamint az Allah Küldöttére mondott szalát és szalám után ezt mondom: valóban nem ismerek különösebb dolgot annál, hogy hátat fordítottál az iszlámnak, és elmentél. Pedig nem vagy képtelen megérteni, hogy az út, amelyen jársz, helytelen. Miért nem használod az eszedet? Milyen különös, hogy nem tudsz megismerni és megérteni egy olyan vallást, mint az iszlám! Prófétánk rólad kérdezett engem. Azt kívánja, hogy megismerd az iszlámot, és igyekezetedet és hősiességedet a muszlimok között használd a társítók ellen. Ó, testvérem! Sok alkalmat elszalasztottál; ne halogasd tovább!…«
Amikor megkaptam öcsém levelét, nagyon felerősödött bennem a vágy, hogy muszlim legyek. Siettem útnak indulni. Allah Küldöttének szavai nagyon megörvendeztettek. Azon az éjszakán álmomban szűk, keskeny és víztelen, sivataghoz hasonló helyekről zöld, tágas és széles helyre jutottam ki. Elhatároztam, hogy amikor Medinába érek, elmondom ezt az álmot nagytiszteletű Abu Bakrnak, és megkérdezem tőle a jelentését. Miközben készülődtem, hogy Allah Küldöttéhez menjek, azon gondolkodtam: »Ki lehetne az útitársam odáig?« Ekkor találkoztam Szafván ibn Umajjával. Elmondtam neki, hogyan áll a dolog. Elutasította ajánlatomat. Aztán Ikrima ibn Abí Dzsahllal találkoztam. Amikor ő is elutasította, hazamentem. Felültem az állatomra, és Oszmán ibn Talhához mentem. Neki is elmondtam, hogy Allah Küldöttéhez megyek, hogy muszlim legyek, és megkértem, legyen az útitársam. Habozás nélkül beleegyezett, és másnap a hajnali étkezés (szahúr) idején együtt útnak indultunk. Amikor a Hadda nevű helyre értünk, találkoztunk Amr ibn Ásszal. Megkérdezte, hová megyünk. Amikor elmondtuk neki, mi a szándékunk, azt mondta, hogy ő is az abesszin földről jön, hogy Nadzsásí Ashamánál lett muszlim, és Medinába tart, hogy hűségesküt (baj’a) tegyen Allah Küldöttének. Mindhárman megérkeztünk Medinába. Amikor Prófétánk megtudta, hogy megérkeztünk, így szólt: »Mekka elénk vetette drága gyermekeit.« Amikor Medinába értem, levetettem úti ruhámat. Felvettem legszebb ruhámat, és felkészültem az Allah Küldöttével való találkozásra. Ekkor jött az öcsém, Valíd, és így szólt: »Siess. Mert Prófétánknak hírül adták, hogy megérkeztetek, és nagyon megörült. Most vár rátok.« Gyorsan e nemes Próféta elé siettem. Mosolygott. Szalámmal köszöntöttem, és így szóltam: »Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allahu teâlâ, és hogy te Allahu teâlâ prófétája vagy.« Ő így szólt: »Dicséret Allahu teâlânak, aki az igaz útra vezetett téged, és megmutatta neked az egyenes utat.« Aztán megkértem, fohászkodjon Allahu teâlâhoz, hogy bocsássa meg bűneimet. Fohászkodott értem, és így szólt: »Az iszlám eltörli az előtte elkövetett bűnöket.« Két társam is muszlim lett.”2 Így részesült ez a három hős, akik Mekka legbátrabbjai közé tartoztak, semmitől sem rettentek meg, és egy pillanatig sem haboztak életüket adni céljaikért, szívükből fakadó őszinteséggel a Nemes Küldött előtt abban a megtiszteltetésben, hogy a Társak közé tartozhattak. Mostantól minden erejükkel azon munkálkodnak majd, hogy kiirtsák a hitetlenséget (kufr). A Társak nagyon megörültek muszlimmá válásuknak, és örömüket „Allahu akbar!” takbírokkal fejezték ki.
Nagytiszteletű Mohammed a Hakk hangja,
a két világ vezetője ő.
Arab és perzsa az ő szolgája.
Az idő nem látott olyan rózsát, mint ez a Rózsa,
hajolj meg te is e Szép előtt.
Imám Búszírí
„Az iszlám eltörli az előtte elkövetett bűnöket” Nemes hadísz