Szeretett Prófétánk

A ZARÁNDOKLAT KÖTELESSÉGGÉ VÁLIK

A zarándoklat (haddzs), az iszlám öt pillérének egyike, szintén a hidzsra utáni kilencedik évben vált kötelességgé (fard). Az akkor kinyilatkoztatott nemes ája jelentése szerint ezt mondja: „Világos jelek vannak benne (a Kábában) – Ibráhím helye (makám). Aki belép abba, az biztonságban van a támadástól. E Ház zarándoklata (és meglátogatása) Allahu teâlâ joga az emberekkel szemben, kötelesség azoknak, akiknek módjuk van eljutni oda (akik képesek rá). Aki pedig tagadja ezt a kötelességet, Allahu teâlâ bizony nem szorul rá a világok egyikére sem (Ő semmire sem szorul).”1 A Világ Büszkesége (sallallahu aleyhi ve sellem) tudatta Társaival Allahu teâlâ e parancsát. Ő maga is el akarta végezni a zarándoklatot zul-ka’da hónap végén. Amikor azonban hír érkezett arról, hogy a társítók meztelenül végzik a taváfot, nem tartotta helyénvalónak, hogy ilyen állapotban együtt legyen velük. Hogy megtanítsa az embereknek a zarándoklat szertartásait (manászik), nagytiszteletű Abu Bakrt nevezte ki a zarándoklat emírjévé.

Nagytiszteletű Abu Bakr és nagytiszteletű Ali elküldése a zarándoklatra

Abban az évben a nemes Társak nagytiszteletű Abu Bakr emír vezetésével háromszázfős karavánban indultak Mekkába. Abban az időben nyilatkoztatták ki az al-Bará’a szúra első nemes ájáit. Ezekben a szerződésekre vonatkozó bizonyos rendelkezéseket adtak tudtul. Hogy kihirdesse ezeket a rendelkezéseket, szeretett Prófétánk nagytiszteletű Alit is Mekkába küldte.2

Az arabok között akkoriban elterjedt szokás szerint, ha szerződést kötöttek, vagy egy megkötött szerződést felbontottak, azt személyesen az hirdette ki, aki megkötötte, vagy valamelyik rokona, akit kijelölt. A Próféta erre a feladatra nagytiszteletű Alit küldte Mekkába a zarándokkaraván után. Nagytiszteletű Ali utolérte a karavánt, és együtt vonultak be Mekkába.3 Nagytiszteletű Abu Bakr hutbát mondott, és elmagyarázta a zarándoklat istenszolgálatát. A nemes Társak (aleyhimurridvan) a megtanult szabályok szerint végezték el a zarándoklatot. Miközben a zarándoklat istenszolgálatát végezték, nagytiszteletű Ali is hutbát mondott Minában, a Dzsamrat al-Akaba nevű helyen. Hutbáját így kezdte:

„Ó, emberek! Engem Allah Küldötte küldött hozzátok.” Ezután elrecitálta az al-Bará’a szúra első nemes ájáját. Majd így szólt: „Azt a parancsot kaptam, hogy négy dolgot tudassak veletek.” Ez a négy dolog a következő volt:

1. A hívőkön kívül senki sem léphet be a Paradicsomba.

2. Ezen év után egyetlen társító sem közelítheti meg a Kábát.

3. Senki sem végezheti meztelenül a taváfot a Kába körül. (Akkoriban a társítók meztelenül végezték a taváfot a Kába körül.)

4. Akinek szerződése van Allah Küldöttével, annak szerződése a határidő lejártáig érvényes. A többieknek négy hónap haladékot adnak. Azután egyetlen társítónak sem lesz sem szerződése, sem védelme.

„Világos jelek vannak benne (a Kábában) – Ibráhím helye (makám). Aki belép abba, az biztonságban van a támadástól. E Ház zarándoklata (és meglátogatása) Allahu teâlâ joga az emberekkel szemben, kötelesség azoknak, akiknek módjuk van eljutni oda (akik képesek rá)” Ál Imrán: 97

Attól a naptól fogva egyetlen társító sem jött a Kábához, és senki sem végezte meztelenül a taváfot a Kába körül. Amikor ezeket a dolgokat kihirdették, a társítók többsége felvette az iszlámot. Amikor a zarándoklat kötelessége teljesült, nagytiszteletű Abu Bakr és nagytiszteletű Ali a velük lévő nemes Társakkal visszatért Medinába.4

Hálid ibn Valíd katonai osztaga (szarijja) Jemenbe

Szeretett Prófétánk a hidzsra utáni tizedik évben, rabí al-avval hónapban négyszáz mudzsáhiddal elküldte Hálid ibn Valídot, hogy hívja az iszlámra a Jemen környékén élő Hárisz ibn Ka’b fiait. Allah Küldöttének parancsára nagytiszteletű Hálid ibn Valíd három egymást követő napon hívta az iszlámra ezt a törzset. Ők pedig elfogadták a hívást, és muszlimok lettek.

A nap forrásából szüntelenül alászáll a fajd tiszta vize,
valahányszor szüksége van rá az építőnek, ki sírodat megújítja – víz.
A Pokol félelme a bánat tüzét vetette égő szívembe;
remélem, bőkezűséged felhője vizet önt arra a tűzre.
Dicséreted áldásából Fuzúlí szavai gyöngyökké váltak,
ahogy királyi gyönggyé válik az áprilisi felhőből hulló víz.
Amikor a gyülekezés napján a gondatlanság álmából felébrednek,
s a virrasztó szemek a vágyakozás könnyeiből vizet hullatnak,
remélem, a gyülekezés napján nem maradok osztályrész nélkül,
s a veled való találkozás forrása nekem, ki arcodra szomjazom, vizet ad.
Fuzûlî

A hidzsra utáni tizedik év eseményei

A hidzsra utáni tizedik évben az iszlám elterjedt az egész Arab-félszigeten. Akárcsak a kilencedik évben, ebben az évben is csoportokban jöttek az emberek Arábia minden vidékéről Medinába, és versengtek, hogy az iszlám megtiszteltetésében részesüljenek, és elnyerjék az örök boldogságot. Most már nem volt Arábiában olyan erő, amely szembeszállhatott volna a muszlimokkal, és az iszlám minden irányban uralkodóvá vált. Csak néhány zsidó és keresztény törzs nem lett muszlim.

Ugyanebben az évben a Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) levelet küldött Nadzsrán keresztényeinek, és az iszlámra hívta őket. Ők tizennégy férfit választottak ki, és Medinába küldték őket, hogy közelről megvizsgálják Allah Küldöttének állapotát. Egy idő múlva a küldöttség békeszerződést kötött. Közülük néhányan később maguktól muszlimok lettek. Abban az évben meghalt Jemen kormányzója, Bázán. Amikor halálhíre megérkezett, Allah Küldötte felosztotta földjét, és egy részét fiának, Sahrnak, egy részét Abu Músza As’arínak, egy részét Ja’lá ibn Umajjának, egy részét pedig Muáz ibn Dzsabalnak adta.

A Próféta abban az évben kormányzókat küldött minden vidékre, ahol az iszlám elterjedt. Nagytiszteletű Alit is elküldték háromszáz emberrel, hogy hívja az iszlámra a jemeni Mudlidzs törzset. Ők először ellenálltak, és nyilakkal lőttek a muszlim seregre. A muszlimok azonnal visszavágtak. Húsz embert megöltek. A többség elfutott. Nagytiszteletű Ali (radiyallahu anh) nem engedte, hogy a Társak üldözzék az ellenséget. Tanácsot adott nekik, és ismét az iszlámra hívta őket. Elfogadták, és hitre jutottak. Nagytiszteletű Ali és a Társak azonnal Medinába siettek, és Mekkában érték utol Allah Küldöttét. Ebben az évben is, akárcsak a kilencedikben, továbbra is érkeztek követek. Egyesek a Gámid, mások a Banú Hanífa követei voltak. Eljöttek Allah Küldöttének társaságába, és muszlimok lettek.

Eljött Fírúz, a Nadzsásí lánytestvérének fia, és muszlim lett. Az Abdulkajsz törzsből is jött egy küldöttség, és tagjai muszlimok lettek.

Abban az évben másfél éves korában elhunyt Allah Küldöttének fia, Ibráhím. Amikor Allah Küldötte elvesztette drága gyermekét, áldott szeme megtelt könnyel. Nagytiszteletű Ibráhímot a Bakí temetőben temették el Oszmán ibn Maz’ún mellé. Ő az első, akinek a sírjára vizet öntöttek.5

Szegény a te ummád, bűneire ne tekints,
kezeddel el ne űzz, a Pokolban vágyakozással ne égess.
Könyörülj, amán, elszakadásod tüzében ne égess;
egy szóval: Gálib szolgádat, ki bűnnel teli, el ne hagyd.
Te vagy Ahmad, Mahmúd és Mohammed is, vezetőm,
te vagy szultánunk, akit a Hakk megsegít, vezetőm.
Şeyh Galib

„Óvakodjatok az elnyomott átkától. Az elnyomott fohásza és Hakk teâlâ között nincs fátyol” Nemes hadísz

Az iszlám terjedése az Arab-félszigeten