A BÚCSÚZARÁNDOKLAT

A hidzsra utáni tizedik évben a Próféta felkészült a zarándoklatra, és a medinai muszlimoknak is megparancsolta, hogy készüljenek fel a zarándoklatra. Azoknak is üzenetet küldött, akik Medinán kívül éltek. Erre muszlimok ezrei gyűltek össze Medinában. Allah Küldötte száz tevét vásárolt áldozatul. Mielőtt útnak indult volna, teljes rituális fürdést (guszl) végzett. Megfésülte áldott haját, kellemes illatokkal illatosította magát, és felöltötte az izárt és a ridát. Amikor az előkészületek befejeződtek, szeretett Prófétánk zul-ka’da hónap huszonötödik napján, a déli ima után több mint harmincezerfős karavánnal útnak indult Medinából. Sadzsarán át Zul-Hulajfába érkeztek. Ott a Társak száma meghaladta a negyvenezret. Az éjszakát ott töltötték. Szeretett Prófétánk odahozatta azt a száz tevét, amelyet magával vezetett. Hogy az áldozat jele legyen, mindegyiknek a púpja jobb oldalát addig vágta be, amíg vér nem folyt belőle, nyakukba két-két sarut akasztott, és megparancsolta a Társaknak, hogy ők is így tegyenek. Két rakát ihrám-imát végzett. Miután dicsérte és magasztalta Allahu teâlât, a Világegyetem Vezetője így fohászkodott: „Allahom! Tedd ezt a zarándoklatomat mabrúrrá és makbúllá (elfogadottá), olyanná, amelyben nincs sem képmutatás, sem mutogatás, sem hírnévkeresés!” Ihrámba lépett, és amikor Dzsibríl aleyhisselam tudatta vele, hangosan mondani kezdte a talbiját. Amikor a nemes Társak is csatlakoztak hozzá, a föld és az ég visszhangozni kezdett a talbija hangjától: „Labbajka, Allahumma labbajk! Labbajka, lá saríka laka labbajk! Innal-hamda van-ni’mata laka val-mulk, lá saríka lak!…”

A Bajdá útját követték, és Malal felé tartottak. A Társak áradatként hömpölyögtek utána. Útközben egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Amikor a Ravhá-völgybe ért, ahol csaknem hetven próféta végzett imát, köztük Músza aleyhisselam is, Allah Küldötte így szólt: „Ez a völgy a Paradicsom völgyeinek egyike.” Ott imádkoztak. Onnan Munszaraf felé indultak, és a hajnali imát Aszászában végezték. Amikor Lahj al-Dzsamalba értek, rosszul lett, köpölyöztetett (hidzsáma), és Szukjában megállt. Amikor Abvába értek, ahol tisztelt anyja, nagytiszteletű Ámina elhunyt, meglátogatta a sírját, és sírt. A vele lévőket is megríkatta. Ezután Tal’at al-Jamanba, Dzsuhfába, Gadír Hummba, Kudajdba és az Uszfán-völgybe értek. Ott a Próféta így szólt nagytiszteletű Abu Bakrhoz: „Húd és Szálih aleyhimesselam erre haladt el, köpenybe (abá) burkolózva, tarka szövetben, fiatal vörös tevéken, amelyek kötőféke datolyapálma-rostból volt fonva, és a zarándoklat talbiját mondták.”1 Ganímon, Marr az-Zahránon és Sarífon át Zí Tuvába érkeztek. Miután ott éjszakáztak, és elvégezték a hajnali imát, áthaladtak Hadzsúnon, és a Kadá-hágón át bevonultak Mekkába. Tíznapi út után zul-hiddzsa hónap negyedik napján érkeztek Mekkába. Amikor a Jemenből és más vidékekről zarándoklatra érkezők is csatlakoztak hozzájuk, a muszlimok száma meghaladta a kilencvenezret. (Egy hagyomány szerint száztizennégyezren, egy másik szerint mintegy százhúszezren voltak.)

„Allahom! Tedd ezt a zarándoklatomat mabrúrrá és makbúllá (elfogadottá), olyanná, amelyben nincs sem képmutatás, sem mutogatás, sem hírnévkeresés!” Nemes hadísz

Amikor Allah Küldötte meglátta a Bajtullahot, így fohászkodott:

„Allahom! Növeld e Ház becsületét, fenségét, méltóságát és tekintélyét. Növeld azok becsületét, méltóságát, tiszteletét és jóságát is, akik zarándoklattal és umrával tisztelik meg.”

Ezután megkezdte a zarándoklat szertartásait (manászik). A zarándoklat ideje alatt az Abtahban, Mekka és Miná között felállított sátorban lakott. Szeretett Prófétánk zul-hiddzsa hónap nyolcadik napján (a tarvija napján) Minába, kilencedikén (az arafa napján) Arafátra ment. Az Arafát-völgy közepén fekvő Urana-völgybe érkezett, és ott megállt. Délután Kaszvá nevű tevéjén elmondta a Búcsúprédikációt, és elbúcsúzott a nemes Társaktól, radiyallahu anhum.2

HOZZÁD JÖTTEM!
Ó, bűnösök menedéke, eljöttem, hogy hozzád meneküljek!
Sok rosszat tettem, eljöttem, hogy könyörögjek hozzád!
Sötét helyekre tévedtem, mocsarakba merültem,
eljöttem a fény forrásához, mely beragyogja az igaz utat.
Egy életem maradt, mely elszállni készül, ó, minden lelkek lelke!
Illik-e azt mondani: „Eljöttem, hogy életemet feláldozzam”?
Orvosa vagy a szükséget szenvedőknek, és én szívbeteg vagyok.
Szívem sebére orvosságért jöttem kopogni ajtódon.
Hiba a bőkezűek ajtajához bármit is vinni,
eljöttem, hogy csókoljam a port, melyet lépteddel megtiszteltél.
Bűnöm annyi, mint a hegy, arcom fekete, mint a kátrány!
Eljöttem, hogy teljesen megszabaduljak e tehertől és e feketeségtől.
Mind megtisztítja persze bőkezűséged tengerének egy cseppje,
bár fekete, mint az arcom, tetteim könyvével jöttem.
Bárcsak arcomat küszöbödre hajthatnám, ó, drága, drágább életemnél,
ami vízzel el nem érhető, az elérhető azzal a porral!