PRÓFÉTÁNK TÚLVILÁGRA TÁVOZÁSA

Uszáma ibn Zajd kinevezése parancsnokká

Szafar hónap utolsó napjai voltak. A Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) azt akarta, hogy mielőtt az északi Bizánci Birodalom nagy veszéllyé válna a muszlimok számára, újra az iszlámra hívja a bizánciakat, és ha nem fogadják el, harcoljon velük, és az Iszlám Állam uralma alá vonja őket. Ezért megparancsolta hős Társainak, hogy készüljenek fel a bizánciak elleni harcra. A nemes Társak szétszéledtek, hogy felkészüljenek. A Nemes Küldött hívatta nagytiszteletű Uszáma ibn Zajdot, és így szólt: „Ó, Uszáma! Allahu teâlâ nevével és áldásával menj el Sámba, a Balká határához, a palesztinai Dárúmhoz, arra a helyre, ahol apád sahídként halt meg. Tapossák le lovak azokat a vidékeket. Kineveztelek ennek a seregnek a főparancsnokává. Hirtelen törj rá Ubná lakóira, és csapj le rájuk, mint a villám. Olyan gyorsan menj, hogy a hír ne érjen oda előbb, ahová mész, mint te. Vigyél magaddal vezetőket és kémeket, és küldj magad előtt őrjáratokat. Ha Allahu teâlâ győzelmet ad neked, maradj egy ideig közöttük.” Ezután megparancsolta, hogy a tábort Dzsurfban állítsák fel, áldott kezével megkötötte a zászlót, és átadta Uszámának.4

A mecsetben felment a minbarra, és így szólt: „Társaim! Ahogy Uszáma apja, Zajd méltó volt arra, hogy parancsnok legyen, és ahogy ő volt nekem a legkedvesebb, úgy utána fia, Uszáma is méltó arra, hogy parancsnok legyen. Uszáma nekem az egyik legkedvesebb ember.”

Azok között, akiknek nagytiszteletű Uszáma parancsnoksága alatt kellett harcba indulniuk, ott voltak olyan kiemelkedő Társak is, mint nagytiszteletű Abu Bakr, nagytiszteletű Omár, nagytiszteletű Abu Ubajda ibn Dzsarráh és nagytiszteletű Sza’d ibn Abí Vakkász.

Mivel azonban a Világegyetem Szultánja másnap hirtelen megbetegedett, a sereg indulását a Próféta túlvilágra távozása utáni időre halasztották. Szeretett Prófétánk súlyos lázba (humma) esett. Láza egyre emelkedett, és betegsége súlyosbodott.

Egy éjszaka, amikor fájdalmai enyhültek, éjfélkor felkelt fekhelyéről. Felöltözött, és ki akart menni. Amikor anyánk, nagytiszteletű Áisa ezt látta, megkérdezte: „Apám, anyám, sőt az életem is legyen váltságod, ó, Allah Küldötte! Hová mész?” A Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) így felelt: „Azt a parancsot kaptam, hogy bocsánatot kérjek azok számára, akik a Bakí temetőben vannak eltemetve. Oda megyek.”

Magával vitte Abu Muvajhibát és Abu Ráfit, és elmentek. A temetőben sokáig fohászkodott, és arra kérte Allahu teâlât, hogy bocsásson meg nekik, és könyörüljön rajtuk. Amikor a vele lévő Társak látták, milyen állhatatosan könyörög a Próféta, így szóltak: „Bárcsak mi is itt volnánk most eltemetve, hogy abban a megtiszteltetésben részesüljünk, hogy Allah Küldöttének e fohásza nekünk is jusson!” Szeretett Prófétánk Abu Muvajhibához fordult, és így szólt: „Ó, Abu Muvajhiba! Választást kaptam e világ kincsei és a túlvilág jótéteményei között. Azt mondták nekem: »Ha akarod, maradj ezen a világon, és azután lépj be a Paradicsomba, ha pedig akarod, részesülj Likáullahban (az Allahu teâlâval való találkozásban), és lépj be a Paradicsomba.« Én a Likáullahot választottam, és utána a Paradicsomot.”

„Ó, hívők! Allahra kérlek benneteket, akinek bármilyen joga van nálam, álljon fel, jöjjön, és vegye el itt, a Feltámadás Napja előtt” Nemes hadísz

Egy napon elindult, hogy bocsánatot kérjen az Uhudnál nyugvó sahídok számára. Sokáig fohászkodott értük, és könyörgött Allahu teâlâhoz. Ezután a mecsetbe jött, és így szólt a nemes Társakhoz: „Én érkezem elsőként közületek a Kausar-medencéhez (haud), és ott foglak fogadni benneteket. Ott lesz a találkozóhelyünk… Nem féltelek benneteket attól, hogy utánam visszatértek a társításhoz (sirk). Attól féltelek azonban, hogy átadjátok magatokat ennek a világnak, hogy miatta irigykedni fogtok egymásra, hogy egymást fogjátok öldösni, és hogy végül elpusztultok, ahogy az előttetek élők elpusztultak…” Ezután áldott házába ment. Betegsége súlyosbodott. Áldott feleségei tudatták szeretett Prófétánkkal, hogy azt kívánják, maradjon anyánk, nagytiszteletű Áisa házában, és átengedik neki a jogaikat. Megörült tiszta feleségei ezen önfeláldozásának, mindegyikükért fohászkodott, és hátralévő napjait anyánk, nagytiszteletű Áisa házában kezdte tölteni. A Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) láza nagyon felszökött. A láz erőssége miatt fekhelyén egyik oldaláról a másikra kellett fordulnia. Miközben ilyen állapotban volt, a nemes Társak eljöttek meglátogatni, és nagyon elszomorodtak a súlyos szenvedés miatt, amelyet elviselt. Abu Szaíd Hudrí így beszélte el: „Allah Küldöttének áldott jelenlétébe érkeztem. Bársonytakaróval volt betakarva. A láz forrósága áthatolt a takarón, úgyhogy a forróság miatt nem tudtuk kézzel megérinteni a takarót. Amikor Allah Küldötte látta csodálkozásunkat és szomorúságunkat, így szólt:

»A legsúlyosabb próbatétel a prófétákat éri. Ennek ellenére a próféta jobban örül a próbatételeknek, mint ahogy ti örültök a jótéteményeknek, amelyeket kaptok.«”

Umm Bisr bint Bará így beszélte el: „Elmentem meglátogatni Allah Küldöttét. Áldott teste égett, mint a tűz. Így szóltam: »Életem legyen váltságod, ó, Allah Küldötte! Soha nem láttam ilyen súlyos betegséget!…« Ő így szólt: »Ó, Umm Bisr! A láz azért súlyos, hogy nagy legyen a jutalmam. Ez a betegség annak a mérgezett húsnak a nyoma, amelyet Hajbarban megkóstoltam. Annak a húsnak a keserűségét szüntelenül éreztem. A méreg, amelyet azon a napon ettem, most szaggatja az abharomat, vagyis az aortámat.«”5

Szeretett Prófétánk nagytiszteletű Abdullah ibn Masz’údnak is ezt mondta: „Nincs olyan muszlim, akit betegség ér, hogy Allahu teâlâ ne hullatná le róla hibáit és bűneit, ahogy a fáról lehullanak a levelek!”6 A betegség napról napra súlyosbodott. A nemes Társak ezért nagyon elszomorodtak, és otthonaikban nem találtak nyugalmat. Összegyűltek a mecsetben. Hogy megtudják, hogyan van a Próféta, elküldték hozzá nagytiszteletű Alit. A Világok Vezetője intéssel megkérdezte: „Mit mondanak Társaim?” Ő így felelt: „Nagyon szomorúak és nyugtalanok, és azt mondják: »Mi lesz, ha Allah Küldötte itt hagy minket!…«” Szeretett Prófétánk, akinek Társai iránti könyörülete határtalan volt, legyőzte betegsége erejét, felkelt, és nagytiszteletű Alira és nagytiszteletű Fadl ibn Abbászra támaszkodva a mecsetbe jött. Felment a minbarra, és miután dicsérte és magasztalta Allahu teâlât, így szólt a nemes Társakhoz:

„Ó, Társaim! Hallottam, hogy a halálom gondolata gyötör benneteket. Maradt-e valaha is próféta örökre a népe (ummája) között, hogy én örökre közöttetek maradjak? Tudjátok meg, hogy én az Uramhoz távozom. Azt tanácsolom nektek, hogy becsüljétek meg a muhádzsirok közül az idősebbeket! Ó, muhádzsirok! Nektek pedig ezt hagyom meg: tegyetek jót az anszárokkal! Ők jót tettek veletek. Befogadtak benneteket az otthonukba. Bár maguk is szűkölködtek, titeket önmaguk elé helyeztek. Társaikká tettek benneteket a vagyonukban. Bárki legyen is az anszárok vezetője, gondoskodjék róluk, és bocsásson meg azoknak, akik közülük hibát követnek el!” – mondta. Ezután sok szép és megindító tanácsot adott nekik, majd így szólt: „Allahu teâlâ választást engedett egyik szolgájának: ezen a világon marad-e, vagy az Urához távozik. Ez a szolga azt kívánta, hogy az Urához távozzék.” Nagytiszteletű Abu Bakr megértette, hogy Allah Küldötte ezekkel a szavakkal a halálára utal, és e szavakkal sírva fakadt: „Lelkünket áldozzuk érted, ó, Allah Küldötte!” A könyörület óceánja, szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) így szólt: „Ne sírj, ó, Abu Bakr!” – és türelemre, kitartásra intette. Áldott szeméből könnyek peregtek. „Ó, Társaim! Nagyon elégedett vagyok Abu Bakrral, aki őszintén, tiszta szívvel (ihlász) feláldozta vagyonát az iszlám vallás útján. Ha a túlvilág útján barátot választhatnék magamnak, őt választanám” – mondta, majd megparancsolta: „Zárjátok be a mecsetbe nyíló összes ajtót, kivéve Abu Bakrét!”

Ezután lejött a minbarról, és visszatért anyánk, nagytiszteletű Áisa szobájába. A nemes Társak sírva fakadtak. Erre a Próféta nagytiszteletű Ali és Fadl ibn Abbász karjára támaszkodva ismét eljött a mecsetbe. Megállt a minbar alsó lépcsőfokán, és így szólt a nemes Társakhoz: „Ó, muhádzsirok, ó, anszárok! Nincs értelme siettetni azt, aminek ideje meg van szabva. Allahu teâlâ egyetlen szolgája kedvéért sem siet. Aki meg akarja változtatni Allahu teâlâ végrehajtott elrendelését (kadá) és elrendelését (kadar), és felül akar kerekedni az Ő akaratán, azt Ő összezúzza és elpusztítja.

Aki Allahu teâlât rá akarja szedni és be akarja csapni, annak a dolgai rosszra fordulnak, és ő maga marad becsapva. Tudjátok meg, hogy én szelíd és könyörületes (raúf és rahím) vagyok irántatok. Ti is csatlakoztok majd hozzám. A hely, ahol csatlakoztok hozzám, a Kausar-medence (haud) mellett van. Aki be akar jutni a Paradicsomba, és csatlakozni akar hozzám, ne beszéljen hiábavalóságokat! Ó, muszlimok! A hitetlenség (kufr) és a bűnök elkövetése okozza, hogy az adományok megváltoznak, és a megélhetés megfogyatkozik. Ha az emberek engedelmeskednek Allahu teâlâ parancsainak, az uralkodók, az elöljárók és a helytartók könyörületesek és jóságosak lesznek irántuk. Ha azonban bűnöket és gonoszságokat követnek el, ha minden mértéket túllépnek és vétkeznek, nem jutnak könyörületes uralkodókhoz. Ahogyan az életem jó a számotokra, úgy a halálom is jó és könyörület. Ha valakit igazságtalanul megütöttem, vagy rossz szót mondtam neki, beleegyezem, hogy ugyanezt tegye velem, és így vegye vissza a jogát; ha bármelyikőtöktől igazságtalanul elvettem valamit, beleegyezem, hogy visszakövetelje, és kész vagyok arra, hogy kölcsönösen megbocsássunk egymásnak. Mert az evilági büntetés sokkal könnyebb a túlvilági büntetésnél. Azt könnyebb elviselni.” Ahogyan korábban nagytiszteletű Abu Bakrral való elégedettségét fejezte ki, ebben a hutbában nagytiszteletű Omárral való elégedettségét is kifejezte, és ezt mondta: „Omár velem van, és én vele vagyok. Utánam az igazság Omárral lesz.”

„A legsúlyosabb megpróbáltatások a prófétákat érik. Mégis jobban örül a próféta a megpróbáltatásoknak, mint ti a nektek adott adományoknak” Nemes hadísz

E hutba után Allah Küldötte lejött a minbarról. Az ima után ismét felment a minbarra, megtette utolsó intelmeit, tanácsait, és így szólt: „Allahu teâlâra bíztalak benneteket.” Ezután elbúcsúzott a Társaktól, és bement a szobájába. Egy napon, amikor fájdalmai nagyon erősek voltak, a Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) magához hívatta nagytiszteletű Bilál al-Habasít, hogy kölcsönösen megbocsássanak egymásnak a nemes Társakkal, és ne távozzék úgy a túlvilágra, hogy mások joga terheli. Így szólt hozzá: „Hívd össze az embereket! Gyűljenek össze a mecsetben! Utolsó intelmeimet akarom elmondani nekik!…”

Nagytiszteletű Bilál összehívta a Társakat a mecsetbe. Szeretett Prófétánk nagytiszteletű Alira és Fadlra támaszkodva eljött a mecsetbe. Leült a minbarra, hálát és dicséretet (hamd) mondott Allahu teâlânak, és így szólt: „Ó, Társaim! Tudjátok meg, hogy közel van már a tőletek való búcsúm. Akinek joga van velem szemben, követelje tőlem. Aki kedvel engem, követelje tőlem a jogát, vagy bocsássa meg nekem, hogy azután távozzam az Uramhoz és az Ő kegyelméhez, miután e jogokat rendeztem.” Ezután lejött a minbarról, és levezette a déli (zuhr) imát. Az ima után ismét felment a minbarra, és megismételte, amit az ima előtt mondott. Betegsége alatt a Próféta minden imára hívás (azán) után kiment az áldott mecsetbe, imámja volt a nemes Társaknak, és közösségben imádkozott.7 Három nappal azelőtt, hogy szeretett Prófétánk a túlvilágra távozott, betegsége súlyosbodott. Nem tudott kimenni a mecsetbe, és nem tudta vezetni a közös imát. Az első ima, amelyet nem tudott a többiekkel együtt elvégezni, az éjszakai (isá) ima volt.

Nagytiszteletű Bilál, mint mindig, ebben az időben is az ajtóhoz jött, és így szólt: „Asz-szalát, ó, Allah Küldötte!” Szeretett Prófétánk annyira kimerült volt, hogy nem volt ereje kimenni a mecsetbe. Így szólt: „Mondjátok meg Abu Bakrnak! Ő vezesse Társaim imáját!” Anyánk, nagytiszteletű Áisa megkérdezte: „Lelkemet áldozom érted, ó, Allah Küldötte! Apám lágyszívű és nagyon érzékeny. Ha a helyedre áll, és nem lát ott téged, a sírástól nem tud majd recitálni. Nem parancsolnád meg, hogy Omár legyen az imám?” A Próféta ismét így szólt: „Mondjátok meg Abu Bakrnak! Ő legyen Társaim imámja, és ő vezesse az imát!” Nagytiszteletű Bilál közölte ezt Abu Bakr asz-Sziddíkkal. Amikor nagytiszteletű Abu Bakr nem látta Allah Küldöttét a mihrábban, mintha szíven találták volna; majdnem elájult. Sírt!… sírt!… A nemes Társak is sírva fakadtak. Amikor Allah Szeretettje megkérdezte, miféle sírás hallatszik a mecsetből, anyánk, nagytiszteletű Fátima így magyarázta meg neki: „Lelkemet áldozom érted, ó, Allah Küldötte! A Társak sírnak, mert nem tudják elviselni, hogy el kell válniuk tőled!…”8 A könyörület óceánja, szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) nagyon meghatódott. Hogy megvigasztalja Társait, súlyos betegsége ellenére nagy nehezen felkelt. Nagytiszteletű Alira és nagytiszteletű Abbászra támaszkodva eljött a mecsetbe. Az ima után így szólt: „Ó, Társaim! Allahu teâlâ oltalmában vagytok, és én Allahu teâlâra bíztalak benneteket! Legyetek istenfélők. Féljétek Allahu teâlât. Ragaszkodjatok Allahu teâlâ parancsához, és engedelmeskedjetek. Én most eltávozom erről a világról.”

Három nappal azelőtt történt, hogy szeretett Prófétánk a túlvilágra távozott. Dzsibríl aleyhisselam eljött meglátogatni Allah Küldöttét, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Allahu teâlâ üdvözletét (szalám) küldi neked. Bár tudja, milyen állapotban vagy, megkérdezi, hogy vagy és hogyan érzed magad.” A Világok Vezetője így felelt: „Szomorú vagyok!” Dzsibríl aleyhisselam vasárnap is eljött, és ugyanezt mondta. A Próféta ismét ugyanazt a választ adta neki. Dzsibríl aleyhisselam azt is tudtul adta, hogy megölték Aszvad Anszít, aki Jemenben prófétának mondta magát. A Nemes Küldött ezt közölte Társaival. Betegsége előtt néhány aranypénzt kapott; egy részét a szegényeknek, egy részét nagytiszteletű Áisának adta. Vasárnap Allah Küldöttének betegsége súlyosbodott. A sereg parancsnokának, nagytiszteletű Uszámának, aki eljött hozzá, nem mondott semmit. Áldott kezét azonban felemelte, és végigsimította vele. Az emberek megértették, hogy fohászkodott érte. Betegségének tizenharmadik, utolsó napja… Ez a nap – akárcsak az a nap, amelyen szeretett Prófétánk eljövetelével megtisztelte a világot – rabí al-avval hónap tizenkettedik napja volt, hétfő. A Világegyetem Szultánja némi könnyebbülést érzett áldott testében… Amikor a nemes Társak Abu Bakr asz-Sziddík mögött a hajnali (szubh) imát készültek elvégezni, a Világok Vezetője eljött az áldott mecsetbe. Látta, hogy ummája sorokba rendeződve Allahot szolgálja. Megörült, és elmosolyodott. A nemes Társak is megörültek, amikor meglátták Allah Küldöttét a mecsetben, mert azt hitték, hogy elmúlt a betegsége. Abu Bakr asz-Sziddík (radiyallahu anh) megértette, hogy szeretett Prófétánk megérkezett, és hátra akart lépni. A Próféta intett neki, ami ezt jelentette: „Maradj a helyeden!” Ő maga pedig nagytiszteletű Abu Bakr mögött, őt követve végezte el az imát.9 Így nagytiszteletű Abu Bakr Allah Küldöttének parancsára tizenhét imában volt a nemes Társak imámja. A Nemes Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) az ima után nagytiszteletű Áisa szobájába ment, és lefeküdt. Így szólt: „Úgy akarok Allahu teâlâ elé járulni, hogy ne hagyjak magam után evilági vagyont. A megmaradt aranypénzeket is oszd szét a szegények között!” Ezután felszökött a láza. Kis idő múlva ismét kinyitotta a szemét, és megkérdezte nagytiszteletű Áisát, szétosztotta-e az aranypénzeket. Ő azt felelte, hogy szét fogja osztani. Többször is megparancsolta, hogy azonnal osszák szét. Amikor azonnal szétosztották, és ezt közölték vele, így szólt: „Most megnyugodtam.” Miután egy kicsit pihent az ágyán, magához hívatta nagytiszteletű Alit. Áldott fejét az ölébe hajtotta. Áldott homlokát verejték lepte el, és áldott arcának színe megváltozott. Anyánk, nagytiszteletű Fátima, amikor ebben az állapotban látta áldott édesapját, nem bírt ránézni, ezért kiment a fiaihoz, nagytiszteletű Haszanhoz és nagytiszteletű Huszajnhoz. Kézen fogta őket, és sírva fakadt: „Ó, apám! Ki gondoskodik majd a lányodról? Kire bízod Haszant és Huszajnt? Jaj, apám! Lelkemet áldozom érted! Mi lesz velem nélküled? Kire néz majd a szemem a te áldott arcod után?” Amikor Allah Küldötte meghallotta lánya szívet perzselő szavait, kinyitotta áldott szemét, magához hívta, és így fohászkodott: „Uram! Adj neki türelmet!” – majd így szólt: „Ó, Fátima! Ó, szemem fénye! Apád a halálos ágyán fekszik!” Erre zokogással teli sírása még erősebb lett. Amikor nagytiszteletű Ali így szólt: „Ó, Fátima! Kérlek, hallgass, ne szomorítsd el még jobban Allah Küldöttét!”, szeretett Prófétánk ezt mondta: „Ne bántsd őt, ó, Ali! Hagyd, hadd sírja ki magát az apja miatt!…” Ezután lehunyta áldott szemét, mintha elvesztette volna az eszméletét. Ezután nagytiszteletű Haszan jött áldott nagyapjához, és sírva így szólt: „Ó, áldott nagyapám! Ki tudja elviselni a tőled való elválást? Kinek mondjuk el szívünk bánatát? Ki lesz gyengéd utánad anyámhoz, apámhoz és a testvéremhez? Hol találják meg feleségeid és Társaid a te szép erkölcsödet?…” Ekkor a Próféta áldott feleségei már nem bírták tovább, és mindannyian csendesen sírni kezdtek. A nemes Társaknak, akik nagy szomorúsággal várakoztak odakint, amikor meghallották, hogy a Próféta betegsége nagyon súlyosra fordult, szörnyű seb hasított a szívükbe. Sírva fakadtak. Hogy legalább még egyszer, utoljára láthassák szeretett Prófétájuk áldott arcát, az ajtónál könyörögtek: „Kérünk benneteket, nyissátok ki az ajtót! Hadd lássuk még egyszer a Küldött (aleyhisselam) áldott arcát!…” Allahu teâlâ habíbja, szeretettje, akit a világok iránti könyörületből küldött el, megkönyörült, amikor meghallotta Társai e könyörgését, és így szólt: „Nyissátok ki az ajtót!” A legtekintélyesebb Társak beléptek. Szeretett Prófétánk türelemre intette őket, és így szólt: „Ó, Társaim! Ti vagytok a legnemesebbek és legtiszteletreméltóbbak az emberek között. Bárki jön is utánatok, ti mindenki előtt bejuttok a Paradicsomba. Legyetek szilárdak a vallás megtartásában, és a nemes Koránt tegyétek imámmá (vezetővé).

„Ó, Társaim! Allahu teâlâ oltalmában vagytok, és én Allahu teâlâra bíztalak benneteket! Legyetek istenfélők” Nemes hadísz

Ne legyetek közönyösek a vallás parancsai iránt!” – mondta. Ezután így szólt: „Uram! Átadtam az üzenetet?” – és lehunyta áldott szemét. Áldott arcát verejték lepte el. Nagytiszteletű Ali intett a Társaknak, hogy menjenek ki. Amikor elmentek, anyánk, nagytiszteletű Áisa odalépett hozzá, és tanácsot kért tőle. A Próféta így szólt hozzá: „Ó, Áisa! Maradj otthonod zugában, és óvd magad!” – majd áldott szeméből kicsordultak a könnyek. A Világegyetem Szultánja sírt… A jelen lévők szíve megsebződött, lelkük majd megszakadt. Amikor anyánk, nagytiszteletű Umm Szalama megkérdezte: „Lelkemet áldozom érted, ó, Allah Küldötte! Miért sírsz?”, így felelt: „Azért sírok, hogy ummám könyörületben részesüljön.”

A nap a delelő felé emelkedett. Közeledett az idő… Szeretett Prófétánk áldott feje anyánk, nagytiszteletű Áisa keblén nyugodott. A Világok Vezetője utolsó pillanatait élte, és áldott ajkáról ezek a szavak hullottak: „Vigyázzatok! Vigyázzatok! Bánjatok jól a kezetek alatt lévő rabszolgákkal! Ruházzátok fel őket, lakassátok jól őket. Beszéljetek velük szelíden. Az imát, az imát – tartsatok ki az imában! Féljétek Allahu teâlât feleségeitek és rabszolgáitok dolgában!… Allahom! Bocsáss meg nekem! Részesíts kegyelmedben!… Juttass el engem ar-Rafík al-a’lá közösségébe!…” Anyánk, nagytiszteletű Fátima könnyei patakokban folytak, zokogása szíveket perzselt. Szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) maga mellé ültette, és így szólt: „Lányom, türelmeskedj egy kicsit, ne sírj. Mert az Ars hordozói (az angyalok) sírnak, amikor te sírsz.” Letörölte anyánk, nagytiszteletű Fátima könnyeit. Megvigasztalta, türelemért fohászkodott érte Allahu teâlâhoz, és így szólt: „Ó, lányom, a lelkemet elveszik. Mondd: »Inná lillahi va inná ilajhi rádzsi’ún.« Ó, Fátima! Minden csapásért, amely az embert éri, jutalom jár.” Egy darabig csukva tartotta áldott szemét, majd így szólt: „Mostantól apádnak nem lesz se bánata, se gondja. Mert megszabadul a mulandó világtól és a szenvedés helyétől.” Ezután így szólt nagytiszteletű Alihoz: „Ó, Ali! Ennek és ennek a zsidónak ennyi és ennyi vagyonnal tartozom. A sereg felszerelésére vettem fel. Vigyázz, el ne felejtsd visszaadni. Te bizonyosan megfizeted az adósságomat, és te leszel az első azok közül, akik a Kausar-medencénél találkoznak velem. Utánam sok csapás ér majd, de te légy türelmes; amikor az emberek erre a világra vágynak, te a túlvilágot válaszd.”

Uszáma ismét eljött. Allah Küldötte így szólt hozzá: „Allahu teâlâ legyen a segítőd! Menj, indulj harcba!” Ő kiment, elment a seregéhez, és azonnal elrendelte az indulást.10

A Világok Vezetője most az utolsó leheleteit vette… Már egészen közel volt az idő… Allahu teâlâ ezt tudatta Azráíl aleyhisselammal: „Menj el Szeretettemhez a legszebb alakban! Ha megengedi neked, vedd el a lelkét nagyon gyengéden és könnyen. Ha nem engedi meg, térj vissza!” Azráíl aleyhisselam a legszebb alakban, emberi formában eljött szeretett Prófétánk áldott házának ajtajához, és így szólt: „Esselamu aleykum, ó, a prófétaság házának ura! Megengeded, hogy belépjek? Allahu teâlâ könyörüljön rajtatok!”

Anyánk, nagytiszteletű Áisa nagytiszteletű Fátimához fordult, aki szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) mellett ült, és így szólt: „Te felelj annak, aki jött.” Nagytiszteletű Fátima az ajtóhoz ment, és nagyon szomorú hangon így szólt: „Ó, Allahu teâlâ szolgája! Allah Küldötte most a saját állapotával van elfoglalva.” Azráíl aleyhisselam ismét engedélyt kért. Ugyanazt a választ kapta. Amikor harmadszor is megismételte köszöntését, és hangosan azt mondta, hogy mindenképpen be kell lépnie, a Próféta meghallotta, és így szólt: „Ó, Fátima! Ki van az ajtóban?”

Nagytiszteletű Fátima így felelt: „Ó, Allah Küldötte! Valaki az ajtóban engedélyt kér a belépésre. Többször is feleltem neki. De amikor harmadszor szólt, beleremegett a testem.” Erre Allah Küldötte így szólt: „Ó, Fátima! Tudod, ki van az ajtóban? Ő a halál angyala, Azráíl, aki véget vet a gyönyöröknek, szétszakítja a közösségeket, özveggyé teszi az asszonyokat, árvává a gyermekeket, elnépteleníti a házakat, és benépesíti a sírokat. Ó, Azráíl, lépj be!” Ekkor anyánkat, nagytiszteletű Fátimát leírhatatlan fájdalom fogta el, és áldott ajkáról ezek a szavak szakadtak fel: „Jaj, Medina, elpusztultál!” Prófétánk megfogta nagytiszteletű Fátima kezét, áldott mellére tette, és lehunyta áldott szemét. A jelen lévők azt hitték, hogy áldott lelkét elvették. Anyánk, nagytiszteletű Fátima nem bírta tovább, apja áldott füléhez hajolt, és szíveket sebző hangon felkiáltott: „Édesapám!…” Mivel nem jött válasz, ezúttal így szólt: „Lelkemet áldozom érted, ó, Allah Küldötte! Kérlek, nyisd ki még egyszer áldott szemedet, és mondj nekem valamit…” A Világok Vezetője kinyitotta áldott szemét, letörölte lánya könnyeit, és a fülébe súgta, hogy a túlvilágra távozik. Erre nagytiszteletű Fátima sírva fakadt. Ezúttal ezt mondta a fülébe: „Ahl al-bajtom közül te jössz utánam elsőként.” Megörült ennek az örömhírnek, és megnyugodott.

„Allahom! Bocsáss meg nekem! Részesíts kegyelmedben!… Juttass el engem ar-Rafík al-a’lá közösségébe!…” Nemes hadísz

Anyánk, nagytiszteletű Fátima megkérdezte: „Édesapám! Ma van a búcsú napja! Mikor találkozom veled újra?” Allah Küldötte így felelt: „Lányom! A Feltámadás Napján a medencénél (haud) találsz meg. Én adok majd vizet ummám azon tagjainak, akik a medencéhez érkeznek.” Amikor nagytiszteletű Fátima megkérdezte: „És ha ott nem talállak meg, mit tegyek?”, a Próféta így felelt: „A Mérlegnél (mízán) találsz meg. Ott fogok közbenjárni az ummámért.”

Amikor anyánk, nagytiszteletű Fátima így szólt: „És ha ott sem talállak meg, ó, Allah Küldötte?”, a Próféta így felelt: „A Szirát hídnál találsz meg. Ott fogok könyörögni az Uramhoz: »Uram! Óvd meg ummámat a Tűztől!«”

Ezután nagytiszteletű Ali szomorú hangon megkérdezte: „Ó, Allah Küldötte! Amikor átadod a lelkedet, ki mosdat meg téged, mibe takarunk, ki vezeti a halotti (dzsanáza) imádat, ki helyez a sírba?” A Próféta így felelt:

„Ó, Ali, te mosdass meg engem, és Fadl ibn Abbász öntse neked a vizet. Harmadikként Dzsibríl lesz veletek. Amikor befejezitek a mosdatást (guszl), takarjatok be a halotti lepelbe. Dzsibríl illatot hoz a Paradicsomból. Azután vigyetek a mecsetbe, és menjetek ki. Mert előbb Dzsibríl, azután Míkáíl, azután Iszráfíl, azután pedig az angyalok csapatról csapatra elvégzik felettem a halotti imát. Azután ti lépjetek be, és rendeződjetek sorokba. Senki ne álljon elém.”11 Ezután megkérdezte a várakozó Azráíl aleyhisselamot: „Ó, Azráíl! Látogatóba jöttél, vagy azért, hogy elvedd a lelkemet?…” Azráíl aleyhisselam így felelt: „Vendégként is és kötelességből is jöttem. Allahu teâlâ megparancsolta nekem, hogy csak engedéllyel lépjek be hozzád. Áldott lelkedet csak a te engedélyeddel veszem el. Ó, Allah Küldötte! Ha megengeded, engedelmeskedem parancsodnak, és elveszem a lelkedet. Ha nem, visszatérek, és az Uramhoz távozom.” A Próféta így szólt: „Ó, Azráíl! Hol hagytad Dzsibrílt?…” Azráíl így felelt: „Dzsibrílt az evilági égen hagytam. Az angyalok részvétüket fejezik ki neki a halálod miatt.” Mialatt így beszélgettek, megérkezett Dzsibríl aleyhisselam. Allah Küldötte így szólt: „Ó, Dzsibríl testvérem! Eljött az ideje, hogy eltávozzam erről a világról. Mi vár rám Allahu teâlânál? Vigasztalj meg, hogy nyugodt szívvel adjam vissza a rám bízott letétet (amána) a Tulajdonosának.” Dzsibríl aleyhisselam így szólt: „Ó, Allahu teâlâ szeretettje! Nyitva hagytam az ég kapuit. Az angyalok sorokba rendeződtek, és szeretettel várják a lelkedet.” A Próféta így szólt: „Dicséret egyedül Allahu teâlânak. Vigasztalj meg! Mi vár rám az Uramnál?…” Dzsibríl aleyhisselam így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Érkezésed tiszteletére megnyíltak a Paradicsom kapui, megindultak a Paradicsom patakjai, meghajoltak a Paradicsom fái, és felékesítették magukat a húrik.”

A Próféta ismét így szólt: „Dicséret egyedül Allahu teâlânak. Vigasztalj meg újabb örömhírrel, ó, Dzsibríl!…” Dzsibríl aleyhisselam így szólt: „Ó, Allah Küldötte! A Feltámadás Napján te jársz közben elsőként, és a te közbenjárásodat fogadják el elsőként.” Amikor szeretett Prófétánk ismét így szólt: „Dicséret egyedül Allahu teâlânak. Ó, Dzsibríl! Vigasztalj meg még egy örömhírrel!”, Dzsibríl aleyhisselam így felelt: „Ó, Allah Küldötte! Mit kérdezel?…” Erre a Próféta így szólt: „Minden gondom, bánatom és aggodalmam az ummám, amelyet magam után hagyok.” Nagytiszteletű Dzsibríl így szólt: „Ó, Allahu teâlâ habíbja! Allahu teâlâ a Feltámadás Napján addig bocsát meg ummádnak, amíg elégedett nem leszel. Minden próféta előtt téged, és minden umma előtt a te ummádat vezeti be a Paradicsomba.” Szeretett Prófétánk így szólt Dzsibríl aleyhisselamhoz: „Három kérésem van Allahu teâlâhoz: az első, hogy engedje meg, hogy közbenjárjak ummám bűnöseiért. A második, hogy ne büntesse meg őket az evilágon elkövetett bűneikért. A harmadik, hogy minden csütörtökön és hétfőn mutassák meg nekem ummám cselekedeteit. (Ha cselekedeteik jók, fohászkodom értük, és Allahu teâlâ elfogadja a fohászt. Ha rosszak, közbenjárok értük, és kérem, hogy töröljék ki őket a cselekedetek könyvéből.)” Dzsibríl aleyhisselam elhozta Allahu teâlâtól a hírt, hogy mindhárom kérését elfogadták. Erre szeretett Prófétánk megnyugodott.

Allahu teâlâ így szólt: „Ó, Szeretettem! Ki helyezett áldott szívedbe ennyi szeretetet és gyengédséget ummád iránt?…” A Próféta így felelt: „Magasztos Uram, aki megteremtett és felnevelt engem.” A Magasságos Allah így szólt: „Az Én kegyelmem és könyörületem ummád iránt ezerszer nagyobb a tiédnél. Hagyd őket Rám.” Ezután szeretett Prófétánk így szólt: „Most megnyugodtam. Ó, Azráíl! Teljesítsd a kötelességet, amelyet parancsba kaptál!” Azráíl aleyhisselam, hogy teljesítse kötelességét, közeledett a Világegyetem Szultánjához, akinek kedvéért ő maga is teremtetett. Szeretett Prófétánk mindkét áldott kezét belemártotta a mellette álló vizesedénybe, nedves kezével végigsimította áldott arcát, és így szólt: „Lá iláha illallah! Allahom! Ar-Rafík al-a’lá!…” Azráíl aleyhisselam elkezdte elvenni a Világok Vezetőjének áldott lelkét. Allah Küldöttének áldott arca hol kipirult, hol elsápadt. Amikor így szólt Azráíl aleyhisselamhoz: „Ummám lelkét is ilyen keményen és erőszakkal veszed el?…”, az így felelt: „Ó, Allah Küldötte! Senkinek a lelkét nem vettem el ilyen könnyen.” Szeretett Prófétánk, aki utolsó pillanatában sem feledkezett meg ummájáról, így szólt: „Ó, Azráíl! A gyötrelmet, amelyet ummámnak okoznál, okozd nekem! Mert ők gyengék, nem bírják elviselni…” Ezután így szólt: „Lá iláha illallah! Ar-Rafík al-a’lá!…” – és áldott lelkét elvették, és felemelték az A’lá illijjínbe…

Safaat ya Resulallah!
Dahilek ya Resulallah!
Essalatu vesselamu aleyke ya Resulallah!
Essalatu vesselamu aleyke ya Habiballah!
Essalatu vesselamu aleyke ya Seyyidel-evveline vel-ahirin!

Dzsibríl aleyhisselam ezekkel a szavakkal búcsúzott el a Prófétától: „Esselamu aleykum, ó, Allahu teâlâ Küldötte! Te voltál a célom és a vágyam. Többé nem szállok le a földre!…”

Amikor a Nemes Küldött áldott lelke a magasztos világba távozott, anyánk, nagytiszteletű Fátima és a Próféta tiszta feleségei (azvádzs táhirát) (radiyallahu anhunna) csendesen sírni kezdtek.12 Ebben a pillanatban egy hang, amelynek gazdája nem látszott:

„Ó, Fátima! Tudod, ki van az ajtóban? Ő a halál angyala, Azráíl, aki véget vet a gyönyöröknek, szétszakítja a közösségeket, özveggyé teszi az asszonyokat, árvává a gyermekeket, elnépteleníti a házakat, és benépesíti a sírokat” Nemes hadísz

„Esselamu aleykum, ó, Ahl al-bajt! Ve rahmatullahi ve berakatuh” – köszöntötte őket, és elrecitálta az Ál Imrán szúra 185. nemes ájáját, amelynek jelentése: „Tudjátok meg, hogy minden élőlény meg fogja ízlelni a halált. És a Feltámadás Napján teljes egészében megkapjátok jutalmatokat.” Ezután megvigasztalta őket, és ezekkel a szavakkal fejezte ki részvétét: „Bízzatok Allahu teâlâ adományaiban és kegyeiben. Ragaszkodjatok Hozzá, és Tőle reméljetek. Ne jajveszékeljetek! Az az igazán szerencsétlen, aki jutalom (szavab) nélkül marad!”

Minden jelen lévő hallotta ezeket a szavakat, és viszonozták a köszöntését. Aki ezeket mondta, Hidr aleyhisselam volt.13 Amikor a Nemes Küldöttön a halál jelei mutatkoztak, Umm Ajman üzenetet küldött fiának, Uszámának. Amikor Uszáma, nagytiszteletű Omár és Abu Ubajda megkapták ezt a keserű hírt, otthagyták a sereget, és eljöttek a Próféta Mecsetébe (Maszdzsid an-Nabaví). Amikor Áisa asz-Sziddíka és a többi asszony sírva fakadt, a nemes Társak, akik az áldott mecsetben voltak, megzavarodtak. Nem értették, mi történt. Olyanok voltak, mint akiket villám sújtott. Nagytiszteletű Ali mozdulatlanul állt, mint a halott. Nagytiszteletű Oszmánnak elakadt a szava. Nagytiszteletű Abu Bakr ebben a pillanatban otthon volt. Futva érkezett, és azonnal belépett a Hudzsrat asz-szaádába. Felfedte a Világ Büszkeségének arcát, és látta, hogy a túlvilágra távozott. Áldott arca és egész teste finoman és tisztán ragyogott, mint a fény. E szavakkal csókolta meg: „Milyen szép a halálod, akárcsak az életed, ó, Allah Küldötte!” Sokáig sírt. Betakarta áldott arcát. Megvigasztalta a háza népét. Azután eljött az áldott mecsetbe. Felment a minbarra, és hutbát mondott a nemes Társaknak. Hálát és dicséretet (hamd) mondott Allahu teâlânak, szalavátot mondott a Nemes Küldöttre (sallallahu aleyhi ve sellem), és így szólt: „Aki Mohammed aleyhisselamban hitt, tudja meg, hogy Mohammed aleyhisselam a túlvilágra távozott. Aki pedig Allahu teâlât szolgálja, tudja meg, hogy Ő Hajj (Élő) és Bákí (Aki nem hal meg, Örökkévaló).” Ezután elrecitálta az Ál Imrán szúra 144. nemes ájáját, amelynek jelentése: „Mohammed (aleyhisselam) küldött. Előtte is jöttek küldöttek. Ő is meg fog halni. Ha meghal, vagy megölik, elfordultok-e a vallásotoktól? Aki elfordul a vallásától, az semmiben sem árt Allahu teâlânak. Csak magának árt. Azoknak, akik nem fordulnak el a vallásuktól, Allahu teâlâ jutalmat ad.” Intelmeket adott a nemes Társaknak, és helyreállította a rendet.14 Így mindannyian elhitték, hogy Allah Küldötte a túlvilágra távozott. A bánat és a gyász mérgezett tőrként hatolt a nemes Társak szívébe. A szemek sírtak, a könnyek patakzottak, és a vágyódás tüze mindenki bensőjét égette. A nemes Társak (aleyhimurridvan) első dolgukként nagytiszteletű Abu Bakrt választották kalifává, hogy ő irányítsa az ügyeket. Hűségesküt (baj’a) tettek neki, alávetették magukat, és az ő parancsa szerint kezdték intézni a dolgokat.15 A Nemes Küldött a hidzsra utáni tizenegyedik évben (i. sz. 632), rabí al-avval hónap 12. napján, hétfőn délelőtt távozott a túlvilágra. Ekkor holdév szerint 63 (napév szerint 61) éves volt.16

A Prófétát nagytiszteletű Ali, nagytiszteletű Abbász, nagytiszteletű Fadl ibn Abbász és nagytiszteletű Uszáma ibn Zajd mosdatta meg.17

„Bízzatok Allahu teâlâ adományaiban és kegyeiben. Ragaszkodjatok Hozzá, és Tőle reméljetek. Ne jajveszékeljetek! Az az igazán szerencsétlen, aki jutalom (szavab) nélkül marad!” Hidr aleyhisselam

A Próféta (aleyhissalatu vesselam) áldott mecsetének az a része,
amelyet „Rauda mutahhara / a Paradicsom kertje” néven ismernek.
Látható a mihráb, ahol szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) imámként
vezette az imát.
Bár ezen a fényképen nem látszik, balra található áldott sírja
(Hudzsrat asz-szaáda).

Látható a minbar, ahonnan szeretett Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) a pénteki (dzsuma) hutbát mondta. Az akkori áldott minbarnak három lépcsőfoka volt, és egy méter magas volt. A 654. (i. sz. 1256.) évi tűzvészben teljesen leégett. Különböző években különböző minbarokat készítettek. A mai, tizenkét lépcsőfokú, hét méter magas márványminbart III. Murád szultán küldte Isztambulból a hidzsra utáni 998. (i. sz. 1590.) évben.

A mosdatás közben áldott testéből olyan pézsmaillat áradt, amilyet addig soha senki nem érzett. Ezután anélkül, hogy áldott ingét levették volna, háromszor megmosdatták, és három réteg új, fehér halotti lepelbe takarták. Egy hordágyon vitték, és a mecsetbe hozták. Ahogyan szeretett Prófétánk korábban megmondta, mindenki kiment a mecsetből. Az angyalok csapatról csapatra jöttek, és elvégezték felette a halotti imát. Amikor az angyalok befejezték, egy hang, amelynek gazdája nem látszott, így szólt: „Lépjetek be! Végezzétek el Prófétátok halotti imáját!” Erre a nemes Társak beléptek. Ők is csapatról csapatra, imám nélkül végezték el szeretett Prófétánk halotti imáját. Csak szerda estére tudták befejezni. Szeretett Prófétánk áldott sírjának megásásakor a nemes Társak ahhoz a nemes hadíszhoz igazodtak, amelyre nagytiszteletű Abu Bakr emlékeztette őket: „A prófétákat ott temetik el, ahol átadják a lelküket.” A Prófétát abba az áldott sírba temették el, amelyet nagytiszteletű Abu Talha al-Anszárí lahd (oldalüreges sír) formájában ásott, a keddről szerdára virradó éjjel, éjfél felé (szerdára virradó éjjel). Nagytiszteletű Abbász fia, Kuszam, amikor befejezte a munkát a sírban, utolsóként jött ki belőle. Így szólt: „Én láttam utolsóként Allah Küldöttének áldott arcát. Áldott ajka mozgott. Fölé hajoltam, és odafigyeltem. Így könyörgött: »Uram! Az ummám!… Uram! Az ummám!…«”18 Azon a napon, amelyen szeretett Prófétánk a túlvilágra távozott, nagytiszteletű Abdullah ibn Zajd így fohászkodott: „Uram! Ezt a szemet csak azért kívántam, hogy a Te habíbod fénnyel ragyogó, áldott arcát nézhessem. Most, hogy ő már nem látható, mit kezdjek vele! Uram, vedd el a szemem világát!” – és megvakult…

Amikor Allah Küldötte a túlvilágra távozott, tiszteletre méltó (apai) nagynénje, Szafijja bint Abdulmuttalib (radiyallahu anhá) ezt a gyászéneket mondta:

Ó, Allah Küldötte! Te voltál a reményünk,
te voltál, aki mindig jót tett velünk.
Sosem voltál azok közül, akik igazságtalanok,
a könyörületesek közül, az utat mutatók közül voltál.
És a tudás tengere voltál, amelyet szó le nem írhat.
Ma minden síró jajszava teérted szól.
Legyen minden ősöm áldozat a te utadért!
Vagyonom, lelkem, mindenem legyen áldozat.
Ó! Bárcsak most is élnél közöttünk,
mily boldogok lennénk, ha velünk maradtál volna.
Ez Hakk teâlâ döntése, „Türelem!” – mondjuk,
nem tudjuk, mit tegyünk, csak jajgatunk és zokogunk.
Allah szaláma legyen veled, ó, Allah Küldötte!
Lépj be az Adn Paradicsomba, és maradj ott, ó, Allah Küldötte!