HILJAT ASZ-SZAÁDA

A Legkedvesebb Küldött (sallallahu aleyhi ve sellem) külső megjelenését „Hiljat asz-szaáda”-nak nevezik. Az iszlám tudósok világosan, hiteles elbeszélésekkel és bizonyítékokkal leírták Mohammed aleyhisselam minden látható testrészét, alakját, tulajdonságait, szép jellemvonásait és egész életét a legapróbb részletekig. Ezeket az ismereteket a nemes hadíszokból – vagyis magának a Prófétának a szavaiból – és a Társai által elbeszélt hírekből gyűjtötték össze. Az ezeket tartalmazó műveket szíra-könyveknek nevezik. A szíra-könyvek ezrei közül a Próféta hiljáját (külső megjelenését) leíró leghíresebb könyvek: Imám Tirmizí „as-Samá’il ar-Raszúl” című műve, Kádí Ijád „Sifá saríf”-je, Imám Bajhakí és Abu Nu’ajm Iszfahání „Dalá’il an-nubuvva” című művei, valamint nagytiszteletű Imám Kasztallání „Maváhib al-ladunnijja” című műve. A nemes hadíszokban és a nemes Társak elbeszéléseiben szeretett Prófétánk hiljáját így írják le: „A Világegyetem Büszkeségének áldott arca, minden nemes testrésze és áldott hangja szebb volt minden ember arcánál, testrészeinél és hangjánál.

Áldott arca kissé kerek volt, és amikor jókedvű volt, úgy ragyogott, mint a Hold.1 Ha megörült valaminek, az meglátszott áldott homlokán.

Allah Küldötte éjjel is úgy látott, ahogy nappal. Azokat, akik mögötte voltak, ugyanúgy látta, mint azokat, akik előtte voltak. Amikor oldalra vagy hátra akart nézni, egész testével fordult meg. Többet nézett a földre, mint az égre. Áldott szemei nagyok voltak, szempillái hosszúak. Áldott szemében volt egy kis pirosság, szembogara nagyon fekete volt, és éjszakánként szurmát (szemfestéket) tett a szemébe. A Világ Büszkeségének (sallallahu aleyhi ve sellem) homloka széles volt.

Áldott szemöldöke vékony volt, a két szemöldöke között szabad hely volt. A két szemöldöke közti ér megduzzadt, amikor haragra gerjedt. Áldott orra nagyon szép volt, a közepén kissé kiemelkedő. Áldott feje nagy volt. Áldott szája nem volt kicsi. Áldott fogai fehérek voltak, az elülsők kissé ritkásan álltak. Amikor beszélt, mintha fény áradt volna a fogai közül. Allahu teâlâ szolgái között nem láttak nála ékesszólóbbat és kedvesebb beszédűt.

Amikor a Világ Büszkesége negyvenéves lett,
a prófétaság koronáját tették a fejére.
Újra meg újra hang hallatszott: „Ó, Amín,
Én tettelek téged könyörületté a világok számára.”

„Minden templom püspökét, amely mellett elhaladtam, kikérdeztem Allah Küldöttének (sallallahu aleyhi ve sellem) tulajdonságairól és hiljájáról (külső megjelenéséről), és egyenként mind az emlékezetembe véstem. Amikor visszatértem Medinába, mindet elbeszéltem Allah Küldöttének (sallallahu aleyhi ve sellem). Tetszett neki” Mugíra ibn Su’ba (radiyallahu anh)

A nemes Korán ájáról ájára szállt le világos bizonyítékokkal,
sokféle csoda mutatkozott meg.
Bár az a tiszta ember csupa fény volt,
minden testrészében csoda rejlett.
Először is: áldott testének árnyéka
sohasem vetült a földre.
Tetőtől talpig fény volt a teste,
és világos, hogy a fénynek nincs árnyéka.
Ezenkívül áldott feje fölött
mindig felhő lebegett, amely árnyékot adott neki.
Bárhová ment, a felhő is vele ment,
mindig a feje fölött állt.
Hogy milyen csoda volt áldott szemében,
azt is elmondom nektek.
Ahogy világosan látta, ami előtte volt,
úgy látta azt is, ami mögötte volt.
Halljátok áldott orráról is,
nézzétek, miféle csoda volt benne.
Amikor Dzsibríl al-Amín a kinyilatkoztatással leszállt,
abban a pillanatban, amikor Dzsibríl elvált az égtől,
a Próféta megérezte az illatát,
és tudta, hogy a kinyilatkoztatással száll le.
Amikor a holdarcú megmozdította ajkát,
az égen a napkorong is megmozdult.

Áldott szavait nagyon könnyű volt megérteni, megnyerték a szíveket, és vonzották a lelkeket. Amikor beszélt, a szavak úgy sorakoztak, mint a gyöngyök. Ha valaki meg akarta volna számolni őket, megszámolhatta volna. Néha, hogy jól megértsék, háromszor is megismételte, amit mondott. (A Paradicsomban úgy fognak beszélni, ahogy Mohammed aleyhisselam beszélt.) Áldott hangja oda is elhatolt, ahová senki más hangja nem ért el. A Világ Büszkeségének (sallallahu aleyhi ve sellem) derűs arca volt. Szelíden mosolygott, és ilyenkor kilátszottak áldott elülső fogai.

Amikor mosolygott, fénye visszaverődött a falakról. Sírása is olyan halk volt, mint a nevetése. Nem nevetett hangosan, és nem sírt fennhangon, de amikor elszomorodott, áldott szeméből könnyek folytak, és áldott kebléből zokogás hallatszott. Sírt, amikor ummája bűneire gondolt, sírt Allahu teâlâ iránti félelmében, amikor a nemes Koránt hallgatta, és néha ima közben is. A Világ Büszkeségének áldott ujjai nagyok, áldott karjai húsosak voltak. Áldott tenyere széles volt. Egész testének illata szebb volt a pézsmánál. Áldott teste egyszerre volt puha és erős. Anasz ibn Málik így beszél: »Tíz évig szolgáltam Allah Küldöttét. Áldott keze puhább volt a selyemnél.«

Áldott bőre szebb illatú volt a pézsmánál és a virágoknál. Áldott karjai, lábai és ujjai hosszúak voltak. Áldott lábujjai nagyok voltak, a talpa nem volt nagyon homorú, és puha volt. Áldott hasa széles volt, egy vonalban a mellével. Vállcsontjai nagyok voltak, áldott mellkasa széles. Allah Küldöttének nemes szíve az isteni tekintet helye volt. A Nemes Küldött sem nagyon magas, sem alacsony nem volt. Ha egy magas ember állt mellé, a Nemes Küldött magasabbnak látszott nála. Amikor ült, áldott válla minden ülő válla fölé emelkedett.

Áldott haja és szakálla sem nagyon göndör, sem egészen egyenes nem volt, hanem természettől fogva hullámos. Áldott haja hosszú volt; eleinte a homlokába fésülte, később kettéválasztva kezdte viselni. Áldott haját néha megnövesztette, néha levágatta, megrövidítette. Haját és szakállát nem festette. Amikor elhunyt, hajában és szakállában húsznál kevesebb ősz szál volt. Áldott bajuszát rövidre nyírta. Bajusza hossza és alakja olyan volt, mint áldott szemöldökéé. Saját borbélyai voltak.

Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) nem vált meg miszvákjától (fogtisztító pálcájától) és fésűjétől. Amikor áldott haját és szakállát fésülte, tükörbe nézett. A Világegyetem Büszkesége maga elé tekintve sebesen járt, és kellemes illatáról tudni lehetett, hogy valahol arra járt. Allah Küldötte arab volt. Vagyis arca rózsaszínnel vegyült fehér, nagyon szép, fénnyel teli és kedves volt.” Aki azt mondja a Prófétáról, hogy fekete volt, hitetlenné (káfirrá) válik. Az „arab” szó a szótár szerint „szépet” jelent. Például a „liszán al-arab” „szép nyelvet” jelent. Szakkifejezésként, vagyis a földrajzban, arab az az ember, aki az Arábiának nevezett félszigeten született és nőtt fel, az ottani éghajlaton, az ottani levegőn, vízen és táplálékon nevelkedett, és az ő vérükből való. Ahogyan az Anatóliában élő, török vérből származókat törököknek, a Bulgáriában születetteket és felnőtteket bolgároknak, a Németországban élőket pedig németeknek nevezik, úgy Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) is arab, mert az Arab-félszigeten született. Az arabok fehér vagy búzabarna bőrűek. Különösen Prófétánk nemzetsége volt fehér és nagyon szép. Mert őse, Ibráhím aleyhisselam is fehér arcú volt, és egy Tárúh nevű, fehér bőrű, Baszra városából való hívő fia volt. A hitetlen Ázar nem apja volt Ibráhím aleyhisselamnak, hanem nagybátyja és mostohaapja.

„Tíz évig szolgáltam Allah Küldöttét. Áldott keze puhább volt a selyemnél. Áldott bőre szebb illatú volt a pézsmánál és a virágoknál” Anasz ibn Málik (radiyallahu anh)

Szeretett Prófétánk apjának, Abdullahnak a szépsége egészen Egyiptomig híres volt, és a homlokán ragyogó fény miatt csaknem kétszáz lány jött Mekkába, hogy hozzámenjen feleségül. Mohammed aleyhisselam fénye azonban Áminának volt rendelve. Nagybátyja, Abbász és Abbász fia, Abdullah is fehérek voltak. Prófétánk utódai is szépek és fehérek a Feltámadás Napjáig. Allah Küldöttének Társai is fehérek és szépek voltak. Oszmán (radiyallahu anh) fehér és szőke volt. Dihja al-Kalbí, a követ, akit Allah Küldötte Hérakleiosz bizánci császár udvarába küldött, nagyon szép volt, és amikor az utcákon járt, a bizánci lányok kijöttek az utcára, hogy lássák az arcát. Dzsibríl aleyhisselam gyakran Dihja (radiyallahu anh) alakjában jött el. Egyiptom, Sám (Szíria), Afrika, Szicília és Spanyolország őslakói nem arabok. Mivel azonban az arabok, hogy az iszlámot elterjesszék a világban, kivonultak az Arab-félszigetről, és ezekre a vidékekre jöttek, ma ott is élnek. Így élnek Anatóliában, Indiában és más országokban is. Ma azonban nem volna helyes e vidékek bármelyikének lakóit arabnak nevezni.

Egyiptom lakói sötét bőrűek. Abesszínia lakói feketék; őket abesszineknek nevezik. Zanzibár lakóit zandzsoknak nevezik; ők is feketék. Prófétánk rokonainak és utódainak szeretete és tisztelete istenszolgálat (ibáda). Minden muszlim szereti őket. Az Anatóliába vendégként érkező fekete fellahok, abesszinek és zandzsok arabnak mondták magukat, hogy tiszteletet és figyelmet tanúsítsanak irántuk, Anatólia tiszta szívű muszlimjai pedig hittek szavuknak, és megszerették őket. Mert ebben a szeretetben nincs különbség fekete és fehér között. Egy fekete muszlim sokszorta nemesebb, értékesebb és kedvesebb, mint egy fehér hitetlen. Az, hogy valaki fekete, semmit sem von le a hit méltóságából. Nagytiszteletű Bilál al-Habasí és Uszáma, akit Allah Küldötte nagyon szeretett, feketék voltak. A hitetlen Abu Lahab és Abu Dzsahl, akiknek gaztettei és aljassága mindenki előtt ismertek, fehérek voltak. Allahu teâlâ nem az emberi bőr színét becsüli, hanem az ember hitének erejét és istenfélelmét (takvá). Az azonban, hogy a feketék arabnak mondták magukat, az iszlám ellenségeinek, a zsidóknak a kezére játszott. Egyrészt a fekete embereket alacsonyabb rendűnek és visszataszítónak tüntették fel. Rabszolgaként használták őket.

Másrészt azzal, hogy a fekete macskákat és kutyákat „arab, arab” szavakkal hívták, és az újságokban, folyóiratokban közölt fekete képeket és karikatúrákat arabnak nevezték, igyekeztek az arabot négerként feltüntetni a fiatalok előtt, és így eltávolítani a muszlim gyermekeket Prófétánktól (sallallahu aleyhi ve sellem).

Szeretett Prófétánkban minden szép erkölcs egyesült. Szép erkölcse Allahu teâlâ ajándéka volt (vahbí), és nem fáradsággal szerzett tulajdonság (kaszbí). Soha egyetlen muszlimot sem átkozott meg úgy, hogy a nevét kimondta volna, és áldott kezével soha senkit sem ütött meg. Allahért bosszút állt, de önmagáért soha senkin nem állt bosszút. Rokonaival, Társaival és szolgáival szépen és szerényen bánt. Otthon nagyon szelíd és derűs arcú volt. Meglátogatta a betegeket, és részt vett a temetéseken. Segített Társainak a munkájukban, és ölbe vette gyermekeiket. Szívét azonban ez nem kötötte le. Áldott lelke az angyalok világában volt. Aki hirtelen megpillantotta Allah Küldöttét, azt félelem fogta el. Ha ő maga nem viselkedett volna szelíden, prófétaságának állapota miatt senki sem tudott volna mellette ülni, és senkinek sem lett volna ereje hallgatni a szavait. Ő maga pedig szemérmességből (hajá) senkinek sem nézett áldott szemével az arcába.

A Világ Büszkesége (sallallahu aleyhi ve sellem) volt az emberek legbőkezűbbje. Soha senki sem látta, hogy azt mondta volna: „nincs”, amikor valaki kért tőle valamit. Ha a kért dolog megvolt, odaadta, ha nem, hallgatott.

Annyi jót tett és annyi ajándékot osztott szét, hogy sem a bizánci császárok, sem az iráni sahok, sem semmilyen más uralkodó nem tudott annyit adni, mint ő. Ő maga azonban szívesen élt szűkösen; úgy élt, hogy sem az étel, sem az ital nem jutott eszébe. Soha nem mondta: „Hozzatok ételt, hadd együnk!” vagy: „Főzzetek ilyen és ilyen ételt!” Ha ételt hoztak neki, evett, és bármilyen gyümölcsöt adtak neki, elfogadta. Néha hónapokig keveset evett, és szerette az éhséget. Néha sokat is evett. Étkezés után nem ivott vizet. Ülve ivott vizet.2 Amikor másokkal evett, ő hagyta abba utolsóként az evést.3 Mindenkitől elfogadta az ajándékot. Annak, aki ajándékot hozott neki, sokszorosan viszonozta.

Szokása volt, hogy különféle ruhákat viselt. Amikor idegen országok követei érkeztek, felékesítette magát, drága és szép ruhát öltött, és megmutatta szép arcát. Akík (achát) kővel díszített ezüstgyűrűt viselt, és pecsétként használta. A gyűrűre ez volt vésve: „Muhammadun raszúlullah”. Fekhelye datolyapálma-rosttal tömött bőrből készült. Néha ezen a fekhelyen aludt, néha a földre terített bőrön, néha gyékényen vagy a puszta földön. Jobb oldalán feküdve aludt, és áldott tenyerét jobb arca alá tette.4 Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) nem fogadott el zakát-vagyont, nem evett nyers hagymát, fokhagymát és hasonlókat, és nem költött verset. A Próféta áldott szeme aludt, de nemes szíve nem aludt. Éhesen feküdt le, és jóllakottan kelt fel. Soha nem ásított. Áldott teste fénnyel volt teli, és árnyéka nem vetült a földre. Ruhájára nem szállt légy, és a szúnyogok meg más rovarok nem szívták áldott vérét.

Mivel Allahu teâlâ tudtul adta, hogy ő Allah Küldötte, a sátánok többé nem tudtak felszállni az egekbe, hogy híreket hozzanak, és a jósok sem tudtak többé jósolni. A Világok Vezetője (sallallahu aleyhi ve sellem) most is él, olyan élettel, amelyet mi nem ismerünk. Nemes teste soha nem bomlik el. Sírjánál egy angyal áll, és tudtára adja a nemes szalavátokat, amelyeket ummája mond érte. Minbarja és nemes sírja közötti helyet Rauda mutahharának nevezik. Ez a hely a Paradicsom kertjeinek egyike. Nemes sírjának meglátogatása minden engedelmesség közül a legnagyobb, és minden istenszolgálat közül a legértékesebb. A nemes Társak nagyjai így írták le a Próféta szépségét. Abu Hurajra így szólt: „Nem láttam Allah Küldötténél szebb embert. Mintha a Nap teljes ragyogásával az arcán sütött volna. Amikor mosolygott, fogai beragyogták a falakat.”

„Ummámban azok szeretnek engem a legjobban, akik utánam jönnek, és akik családjukat és vagyonukat is feláldoznák, csak hogy láthassanak engem” Nemes hadísz

Ibn Abí Hála így szólt: „A Próféta áldott arca úgy ragyogott, mint a telihold a tizennegyedik éjszakán.” Nagytiszteletű Ali így szólt: „Aki hirtelen megpillantotta, azt fenségétől félelem fogta el. Aki azonban vele ült, és megismerte, szívével azonnal közel került hozzá, és megszerette.”

Dzsábir ibn Szamura így szólt: „Allah Küldötte áldott kezével végigsimította az arcomat. Olyan kellemes illatot és frissességet éreztem a kezén, mintha éppen most húzta volna ki egy attár, vagyis illatszerárus zsákjából. Amikor Allah Küldötte kézfogáskor megérintette valakinek a kezét, annak kezéről egész nap nem múlt el a kellemes illat.”5

Anyánk, nagytiszteletű Áisa így szólt: „Amikor Allah Küldötte megsimogatta egy gyermek fejét, azt a gyermeket a többi gyermek között azonnal meg lehetett ismerni a kellemes illatáról.”6

Egyszer Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) a házában aludt. Eljött Umm Szulajm, Anasz ibn Málik anyja. Alvás közben Allah Küldöttének áldott arcán verejtékcseppek jelentek meg. Umm Szulajm gyűjteni kezdte a Próféta áldott verejtékét. Amikor a Próféta felébredt, és megkérdezte az okát, Umm Szulajm, aki tejrokonsága révén a nagynénje volt, így szólt: „Az illatszereinkhez keverjük. A te verejtéked a legszebb és a legillatosabb minden illat közül.”7

Abu Hurajra így szólt: „Nem láttam senkit, aki sebesebben járt volna, mint Allah Küldötte. Mintha a föld összegöngyölődött volna előtte. Amikor vele mentünk, minden erőnket megfeszítettük, és megerőltettük magunkat.”

A Próféta rendkívül szépen beszélt. A legtökéletesebb módon tudta, hol kell a beszédet kezdeni, és hol kell befejezni. Szavai tisztán csengtek, felettébb ékesszólók és hatásosak voltak. Szavaiban mindig megmutatkozott a jelentés helyessége. Mivel kifejezőképessége rendkívül nagy volt, beszéd közben soha nem fáradt el, és nem erőlködött.