PRÓFÉTÁNK CSODÁI
Azok a bizonyítékok, amelyek megmutatják, hogy szeretett Prófétánk, Mohammed aleyhisselam Allahu teâlâ prófétája, megszámlálhatatlanok. Allahu teâlâ így szólt: „Ha te nem lettél volna, nem teremtettem volna meg a világot!”1 Ahogyan minden teremtmény Allahu teâlâ létezését és egyedülvalóságát mutatja, ugyanúgy azt is mutatja, hogy Mohammed aleyhisselam próféta, és hogy mindenkit felülmúl. Az ummájához tartozó valíknál megnyilvánuló karámák mind az ő csodái (mu’dzsiza), mert a karámák azoknál nyilvánulnak meg, akik őt követik, és az ő nyomdokain járnak. Sőt, mivel minden próféta az ő ummájához kívánt tartozni, pontosabban mivel mindannyian az ő fényéből teremtettek, az ő csodáik is Mohammed aleyhisselam csodái közé számítanak. Szeretett Prófétánk, Mohammed aleyhisselam csodái az idő szerint három csoportra oszlanak:
Az elsők azok, amelyek áldott lelkének megteremtésétől a bi’száig, vagyis prófétai küldetése tudtul adásának idejéig történtek. A másodikak a bi’szától a túlvilágra távozásáig tartó időszakba esnek.
A harmadikak azok, amelyek a túlvilágra távozásától a Feltámadás Napjáig történtek és történni fognak. Az elsőket irhásznak nevezik. Mindegyik csoport további kettőre oszlik: a szemmel látott csodákra és azokra, amelyeket nem láttak, hanem értelemmel lehet felfogni. A csodák olyan számosak, hogy sem behatárolni, sem megszámlálni nem lehetett őket. Tudtul adták, hogy a második csoportba tartozó csodák száma mintegy háromezer. Közülük a leghíresebbek közül néhányat az alábbiakban közlünk. 1. Mohammed aleyhisselam legnagyobb csodája a nemes Korán. Minden költő és irodalmár a mai napig tehetetlenül és elámulva áll a nemes Korán szövegének rendje és jelentése előtt. Egyetlen nemes ájához hasonlót sem tudtak alkotni. Utánozhatatlansága (i’dzsáz) és ékesszólása (balága) nem hasonlít az emberi beszédhez. Vagyis ha egyetlen szavát elvennék, vagy egyetlen szót hozzátennének, megromlana szövegének és jelentésének szépsége. Akik más szót kerestek, hogy valamelyik szava helyébe tegyék, nem találtak. Szövegének rendje nem hasonlít az arab költők verseihez. Számos rejtett dolgot tudat, amely a múltban történt, és a jövőben fog történni. Akik hallgatják és olvassák, nem tudnak betelni vele. Ha elfáradnak is, nem unják meg. Számtalan tapasztalat bizonyította, hogy olvasása és hallgatása elűzi a bajokat. Láttak olyanokat is, akiknek szívét, amikor hallották, rémület és félelem fogta el, sőt olyanokat is, akik ebbe belehaltak. Az iszlám sok elvakult ellenségének megenyhült a szíve, amikor a nemes Koránt hallgatta, és hitre jutott. Az iszlám ellenségei és a muszlim nevet viselő, muattalának, mulhidoknak és karmatáknak nevezett zindíkek között voltak, akik megpróbálták a nemes Koránt megváltoztatni, eltorzítani, és hozzá hasonlót mondani, de egyikük sem érte el a célját. A Tavrátot és az Indzsílt viszont az emberek mindig megváltoztatták, és ma is változtatják. Minden szép dolog, amelyhez semmilyen tudással és tapasztalattal nem lehet eljutni, az embereket felemelő szép erkölcs és erények, az evilági és a túlvilági boldogsághoz vezető jótettek, a teremtmények kezdetéről és végéről szóló ismeretek, és minden, ami az embereknek használ és árt – mindez nyíltan vagy rejtetten tudtul van adva a nemes Koránban. Ami rejtett, azt szakavatott ismerői érthetik meg. Minden tudás és minden titok, amely az égi könyvekben – a Tavrátban, a Zabúrban és az Indzsílben – található, tudtul van adva a nemes Koránban. A nemes Koránban lévő tudás egészét egyedül Allahu teâlâ ismeri. Nagyobb részét szeretett Prófétájának (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) tudtul adta. Ali és Huszajn (radiyallahu teâlâ anhumá) közölték, hogy e tudás nagyobb részét ismerik. A nemes Korán olvasása igen nagy adomány. Allahu teâlâ ezt az adományt Habíbja ummájának adományozta. Az angyalok meg vannak fosztva ettől az adománytól. Ezért összegyűlnek ott, ahol a nemes Koránt olvassák, és hallgatják. Minden tafszír a nemes Koránban lévő tudásnak csak igen kis részét adja tudtul. A Feltámadás Napján, amikor Mohammed aleyhisselam felmegy a minbarra, és olvasni kezdi a nemes Koránt, akik hallgatják, megértik majd minden tudását. 2. Mohammed aleyhisselam híres csodái közül az egyik legnagyobb az is, hogy kettéhasította a holdat. Ez a csoda egyetlen más prófétának sem adatott meg. Amikor Mohammed aleyhisselam ötvenkét éves volt, Mekkában eljöttek hozzá a kurajsita hitetlenek kolomposai, és így szóltak: „Ha próféta vagy, hasítsd ketté a holdat!” Mohammed aleyhisselam nagyon szerette volna, hogy mindenki, főként pedig ismerősei és rokonai hitre jussanak. Felemelte a kezét, és fohászkodott. Allahu teâlâ elfogadta fohászát, és kettéhasította a holdat. Egyik fele az egyik hegy fölött, másik fele egy másik hegy fölött látszott. A hitetlenek azt mondták: „Mohammed megbabonázott minket”, és nem jutottak hitre.
„Mohammed aleyhisselam ezer csodáját látták, barát és ellenség – mindenki ezt mondta. Ennyi csoda közül a legértékesebb az volt, hogy tele volt illemmel, és szép erkölcse volt” Rijád an-nászihín
Vers:
Ha a holdat látja, ugat az eb,
de mit vétett ebben a hold?
A kutya mindig is ugatott –
mit ért ebből a bolond?
Bejt:
Ha a száj ízét veszti, az betegség jele:
a legédesebb serbet is keserű a betegnek.
3. Amikor egyes hadjáratokban víz nélkül maradtak, Mohammed aleyhisselam áldott kezét egy edényben lévő vízbe mártotta; ujjai között víz kezdett folyni, és az edény, amelyben a víz volt, szüntelenül túlcsordult. Ebből a vízből hol nyolcvan, hol háromszáz, hol ezerötszáz ember ivott és használt, a tabúki hadjáratban pedig mind a hetvenezer ember az állataival együtt. Amikor áldott kezét kivette a vízből, a víz elapadt. 4. Egy nap elment nagybátyja, Abbász házába, és őt meg a gyermekeit maga mellé ültette. Betakarta őket ihrámjával, és így szólt: „Uram! Ahogyan én betakartam ezt a nagybátyámat és Ahl al-bajtomat, úgy óvd meg őket Te is a Pokol tüzétől!” A falakból háromszor hangzott fel: „Ámin.”2 5. Egy nap azoknak, akik csodát kértek tőle, válaszul odahívott egy távoli fát. A fa gyökereit maga után vonszolva odajött, szalámmal köszöntötte, és így szólt: „Ashhadu an lá iláha illallah, va ashhadu anna Muhammadan abduhu va raszúluh.” Aztán visszament, és ismét a helyére állt. 6. Hajbarnál, amikor mérgezett sült bárányhúst tettek elé, egy hang szólalt meg: „Ó, Allah Küldötte! Ne egyél belőlem, mérgezett vagyok!”
7. Egy nap így szólt egy emberhez, akinek bálvány volt a kezében: „Ha a bálványod megszólal nekem, hitre jutsz?” Az ember így felelt: „Én már ötven éve imádom. Nekem soha semmit sem mondott. Hogyan mondhatna neked valamit?” Amikor Mohammed aleyhisselam megkérdezte: „Ó, bálvány! Ki vagyok én?”, egy hang szólalt meg: „Te Allah prófétája vagy.” A bálvány gazdája azonnal hitre jutott.
8. Medinában, a Próféta Mecsetében (Maszdzsid an-Nabaví) egy datolyapálma törzse állt. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem), amikor hutbát tartott, ehhez az oszlophoz támaszkodott. Hannánának nevezték. Amikor elkészült a minbar, többé nem ment Hannánához. Ekkor az egész gyülekezet (dzsamá’a) hallotta, hogy sír. A Próféta lejött a minbarról, és átölelte Hannánát. A hang elhallgatott. Allah Küldötte így szólt: „Ha nem öleltem volna át, a Feltámadás Napjáig sírt volna a tőlem való elszakadás miatt.”
Ilyen csodákat sokszor láttak, és sokat beszéltek róluk. 9. Sokszor látták, hogy a kavicsok, amelyeket kezébe vett, és az ételfalatok, amelyeket fogott, a méhek zümmögéséhez hasonló hangon taszbíhot mondtak Allahu teâlânak.
10. Jött egy hitetlen, és így szólt: „Honnan tudjam, hogy te próféta vagy?” Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) így felelt: „Ha odahívom azt a fürtöt arról a datolyapálmáról, és az idejön, hitre jutsz?” A hitetlen azt mondta: „Igen, hitre jutok.” Allah Küldötte odahívta a datolyafürtöt, és az ugrálva odajött. Allah Küldötte így szólt: „Menj vissza a helyedre!” A fürt felment a helyére a fán, és ott felfüggesztette magát. A hitetlen, aki ezt látta, hitre jutott. 11. Mekkában néhány farkas birkákat ragadott el egy nyájból, és elhurcolta őket. Amikor a pásztor utánuk eredt, és kiragadta a birkákat a farkasok szájából, az egyik farkas így szólt: „Nem féltél Allahu teâlâtól, amikor kiragadtad a kezünkből az ellátást (rizk), amelyet Allahu teâlâ küldött nekünk?” A pásztor azt mondta: „Milyen különös! A farkas is beszél?” A farkas erre így szólt: „Mondjak neked valami még különösebbet? Medinában Allahu teâlâ prófétája, Mohammed (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) csodákat mutat.” A pásztor elment, elmondta ezt Allah Küldöttének (sallallahu aleyhi ve sellem), és muszlim lett.
12. Amikor Prófétánk, Mohammed (sallallahu aleyhi ve sellem) egy mezőn haladt át, háromszor hallotta ezt a hangot: „Ó, Allah Küldötte!” Arrafelé nézett, és egy megkötözött gazellát látott. Mellette egy ember aludt. Amikor megkérdezte, mit akar, a gazella így szólt: „Ez a vadász elfogott. A szemközti dombon két kicsinyem van. Engedj el! Elmegyek, megetetem őket, aztán visszajövök.” A Küldött aleyhisselam azt kérdezte: „Megtartod a szavadat, és visszajössz?” A gazella így felelt: „Allahra fogadom. Ha nem jövök vissza, sújtson engem Allah büntetése!” Allah Küldötte elengedte a gazellát. Kis idő múlva visszajött. Az ember felébredt, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Parancsolsz nekem valamit?” A Próféta azt mondta: „Engedd szabadon ezt a gazellát!” Az ember eloldozta a gazella kötelét, és elengedte. A gazella így szólt: „Ashhadu an lá iláha illallah, va annaka raszúlullah”, és elment.
13. Egy nap egy beduint hívott a hitre. Az így szólt: „Ha feltámasztod muszlim szomszédom elhunyt lányát, hitre jutok.” Elmentek a lány sírjához, és Allah Küldötte a nevén szólította a lányt. Előbb egy hang hallatszott a sírból, aztán a lány kijött. „Vissza akarsz térni erre a világra?” – kérdezte Allah Küldötte. A lány így felelt: „Ó, Allah Küldötte! Nem akarok visszatérni erre a világra. Itt jobb sorom van, mint apám házában. A muszlimnak a túlvilága jobb, mint ez a világa.” Amikor a beduin ezt látta, azonnal hitre jutott. 14. Dzsábir ibn Abdullah (radiyallahu teâlâ anh) megfőzött egy birkát. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) a Társaival együtt evett belőle. „Ne törjétek el a csontjait!” – mondta. Aztán összegyűjtötte a csontokat, rájuk tette áldott kezét, és fohászkodott. Allahu teâlâ feltámasztotta a birkát. 15. Allah Küldöttéhez egy gyermeket hoztak, aki bár már nagyocska volt, soha nem szólalt meg. „Ki vagyok én?” – kérdezte tőle. A gyermek így felelt: „Te Allah Küldötte vagy.” És attól fogva haláláig beszélt.
„Uram! Ahogyan én betakartam ezt a nagybátyámat (Abbászt) és Ahl al-bajtomat, úgy óvd meg őket Te is a Pokol tüzétől!” Nemes hadísz
16. Egy ember rálépett egy kígyótojásra, és mindkét szemére megvakult. Allah Küldöttéhez (sallallahu aleyhi ve sellem) vitték. Amikor a Próféta áldott nyálával megkente a szemét, az ember visszanyerte látását. Még nyolcvanévesen is be tudta fűzni a cérnát a tűbe.
17. Mohammed ibn Hátib elbeszéli: „Kicsi voltam. Forró víz ömlött rám, és megégette a testemet. Apám elvitt Allah Küldöttéhez (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem). Ő áldott kezével a nyálát a megégett helyekre kente, és fohászkodott. Az égési sebek azonnal begyógyultak.”
18. Egy asszony elhozta kopasz fiát. Allah Küldötte áldott kezével megsimogatta a fejét. A fiú meggyógyult, és nőni kezdett a haja.
19. Tirmizí és Naszáí „Szunan” című könyvében ez áll: Egy mindkét szemére vak ember jött, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Fohászkodj, hogy megnyíljon a szemem!” A Próféta megkönyörült rajta, és azt mondta neki, hogy végezzen hibátlan mosakodást (abdeszt), aztán ezzel a fohásszal fohászkodjon: „Uram! Téged kérlek. Szeretett Prófétádat, Mohammed aleyhisselamot közénk állítva Tőled kérek. Ó, nagyon szeretett Prófétám, nagytiszteletű Mohammed! Téged közvetítőül (vaszíla) véve kérem Uramat. Azt kérem Tőle, hogy a te kedvedért fogadja el fohászomat. Uram! Tedd ezt a magasztos Prófétát közbenjárómmá! Az ő becsületéért fogadd el fohászomat!” Az ember megmosakodott, ezzel a fohásszal fohászkodott, és megnyílt a szeme. A muszlimok mindig ezzel a fohásszal fohászkodtak, és elérték kívánságukat. 20. Allah Küldötte Abu Tálibbal együtt egy sivatagon haladt át. Abu Tálib azt mondta, hogy nagyon szomjas. Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) leszállt az állatról, amelyen utazott, megkérdezte: „Szomjas vagy?”, és áldott lábának sarkával a földre dobbantott. A földből víz tört elő. „Nagybátyám, igyál ebből a vízből!” – mondta. 21. Hudajbijja felé menet egy kevés vizű kútnál ütöttek tábort. A katonák a szomjúságra panaszkodtak. Allah Küldötte kért egy vödör vizet. Megmosakodott belőle, beleköpött, és megparancsolta, hogy ezt a vizet öntsék a kútba. Aztán fogott egy nyilat, és a kútba dobta. Nem sokkal később látták, hogy a kút egészen a pereméig megtelt vízzel.
22. Az egyik hadjáratban a sereg a szomjúságra panaszkodott. A Küldött aleyhisselam elküldött két katonát vizet keresni. Megláttak egy asszonyt, aki tevén ült két, vízzel teli tömlővel, és odavezették. A Küldött aleyhisselam egy kis vizet kért az asszonytól. Megparancsolta, hogy öntsék egy edénybe. Az egész sereg sorban odajött, és megtöltötte edényeit és tömlőit. Az asszonynak adtak egy kis datolyát, és az ő tömlőit is megtöltötték vízzel.
Allah Küldötte így szólt hozzá: „Nem vettünk el a vizedből. A vizet Allahu teâlâ adta nekünk.”
23. Amikor Medinában a minbaron hutbát tartott, egy ember így szólt: „Ó, Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem)! A szárazság miatt pusztulnak gyermekeink, állataink és földjeink. Segíts rajtunk!” Felemelte a kezét, és fohászkodott. Az égen egy felhőfoszlány sem volt, de még mielőtt áldott kezével végigsimította volna az arcát, összegyűltek a felhők. Azonnal eleredt az eső. Napokig tartott. Amikor ismét a minbaron hutbát tartott, ugyanaz az ember így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Elpusztulunk az esőtől!” A Küldött aleyhisselam erre elmosolyodott, és így szólt: „Uram! Add irgalmadat más szolgáidnak is!” A felhők szétoszlottak, és kisütött a nap. 24. Dzsábir ibn Abdullah (radiyallahu teâlâ anh) elbeszéli: Sok adósságom volt. Elmondtam ezt Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem). Eljött a kertembe, és háromszor körbejárta a datolyarakást. Aztán így szólt: „Hívd ide a hitelezőidet, jöjjenek el!” Mindegyiküknek kifizették, ami járt neki, és a rakásból semmi sem fogyott. 25. Egy asszony mézet küldött ajándékba. A Küldött aleyhisselam elfogadta a mézet, és visszaküldte az üres edényt. Allah hatalmából az edény mézzel telve ért vissza. Az asszony eljött, és így szólt: „Ó, Allah Küldötte! Mit vétettem? Miért nem fogadtad el az ajándékomat?” Ő így felelt: „Elfogadtuk az ajándékodat. Az a méz, amelyet látsz, áldás (baraka), amelyet Allahu teâlâ az ajándékodért adott.” Az asszony megörült, és hazavitte a mézet. Gyermekeivel együtt hónapokig ette, és a méz egyáltalán nem fogyott. Egy nap tévedésből átöntötték a mézet egy másik edénybe. Abból ettek, és hamar elfogyott. Amikor ezt elmondták Allah Küldöttének, így szólt: „Ha abban az edényben maradt volna, amelyet én küldtem, a világ végezetéig ehettétek volna, és soha nem fogyott volna el.”
26. Abu Hurajra elbeszéli: Néhány datolyát vittem Allah Küldöttének, és megkértem, fohászkodjon, hogy áldást kapjanak. Fohászkodott, hogy áldás legyen bennük, és így szólt hozzám: „Vedd és tedd őket az edényedbe! Valahányszor venni akarsz belőle, nyúlj bele a kezeddel, de ne öntsd ki, hogy a földről szedd!” A zsákot, amelyben a datolya volt, sem éjjel, sem nappal nem tettem le magamtól, és Oszmán (radiyallahu anh) idejéig ettem belőle. Azokat is etettem belőle, akik velem voltak, és marokszám osztogattam adományként (szadaka). Azon a napon, amikor Oszmán (radiyallahu anh) sahídként halt meg, elveszett a zsákom. 27. Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem), akárcsak Szulajmán aleyhisselam, értette minden állat beszédét. Sokszor látták, hogy az állatok odamennek hozzá, és gazdáikra vagy másokra panaszkodnak neki. Allah Küldötte ezt elmondta a nemes Társaknak. Hunajnnál így szólt „Duldul” nevű fehér nőstény öszvéréhez, amelyen ült: „Feküdj le a földre!” Amikor Duldul azonnal lefeküdt, egy marék homokot vett fel a földről, és a hitetlenekre szórta.
28. Egy nap így szólt feleségéhez, Hafszához (radiyallahu anhá): „Abu Bakr és az apád veszi majd kezébe ummám irányítását.” E szavaival azt az örömhírt adta, hogy Abu Bakr és Hafsza apja, Omár (radiyallahu anhumá) kalifák lesznek.
„Ó, Hafsza! Abu Bakr és az apád veszi majd kezébe ummám irányítását” Nemes hadísz
29. Abu Hurajrát (radiyallahu teâlâ anh) jelölte ki, hogy Medinában őrizze a zakátként érkezett datolyát. Abu Hurajra elfogott egy embert, aki datolyát lopott, és így szólt hozzá: „Elviszlek Allah Küldöttéhez.” De amikor a tolvaj könyörögni kezdett: „Szegény vagyok, sok gyermekem van”, Abu Hurajra elengedte. Másnap Allah Küldötte hívatta Abu Hurajrát, és megkérdezte: „Mit tett az az ember, akit tegnap éjjel elengedtél?” Amikor Abu Hurajra elmondta neki, mi történt, így szólt: „Becsapott téged. Újra eljön.” A következő éjjel valóban újra eljött, és elfogták. Ismét könyörgött: „Allah kedvéért, engedj el!”, és ismét kiszabadult. Amikor a harmadik éjjel is eljött, és elfogták, a könyörgés már nem segített rajta. Ekkor így szólt: „Ha elengedsz, megtanítok neked valamit, ami nagy hasznodra lesz.” Abu Hurajra beleegyezett. „Ha éjjel, amikor lefekszel, elmondod az Ájat al-Kurszít, Allahu teâlâ megóv téged, és a sátán nem közelít hozzád” – mondta az ember, és elment. Másnap, amikor Allah Küldötte ismét megkérdezte Abu Hurajrát, és megkapta a választ, így szólt: „Ezúttal igazat mondott. Pedig ő maga nagy hazug. Tudod, kivel beszéltél három éjjel?” Amikor Abu Hurajra azt felelte: „Nem, nem tudom”, így szólt: „A sátán volt az.”
30. Sereget küldött a Mu’ta nevű helyre, hogy a bizánci császár serege ellen harcoljon. A három parancsnok a Társak közül (Zajd ibn Hárisza, Dzsa’far ibn Abí Tálib és Abdullah ibn Raváha) egymás után sahídként halt meg, és ő, bár akkor Medinában a minbaron állt, látta ezt, mert Allahu teâlâ megmutatta neki, és tudatta azokkal, akik vele voltak. 31. Amikor Muáz ibn Dzsabalt (radiyallahu teâlâ anh) helytartóként Jemenbe küldte, egészen Medinán túlra kísérte, sok tanácsot adott neki, és így szólt: „A Feltámadás Napjáig nem találkozunk többé.” Amíg Muáz Jemenben volt, Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) Medinában túlvilágra távozott.
32. Túlvilágra távozása előtt így szólt lányához, Fátimához: „Rokonaim közül te csatlakozol hozzám elsőként.” Hat hónap múlva Fátima (radiyallahu anhá) túlvilágra távozott. Rokonai közül senki sem hunyt el előtte.
33. Kajsz ibn Sammásznak (radiyallahu anh) így szólt: „Szép életed lesz, és sahídként halsz meg.” Abu Bakr (radiyallahu teâlâ anh) kalifasága idején Kajsz a jamámai csatában, a Muszajlima al-Kazzáb elleni harcban sahídként halt meg. Azt is tudatta, hogy nagytiszteletű Omár al-Fárúk, nagytiszteletű Oszmán és nagytiszteletű Ali (radiyallahu teâlâ anhum ecmain) sahídként halnak meg. 34. Azt az örömhírt adta, hogy a perzsa császár (kiszrá) és a bizánci császár (kajszar) országai a muszlimok kezére kerülnek, és kincseiket Allah útján osztják szét. 35. Tudatta, hogy ummájából sokan tengeren indulnak hadjáratba, és hogy ebben a hadjáratban részt vesz egy Umm Harám nevű nő is a Társak közül. Nagytiszteletű Oszmán kalifasága idején a muszlimok hajókon Ciprus szigetére keltek át, és ott harcoltak. Ez az asszony is velük volt. Ott halt meg sahídként.3
36. Egy nap a Küldött aleyhisselam egy magaslaton ült. Azokhoz fordult, akik vele voltak, és így szólt: „Ti is látjátok, amit én látok? Esküszöm, látom a viszályokat (fitna), amelyek házaitok között és az utcákon törnek ki.” Azokban a napokban, amikor Oszmánt (radiyallahu anh) sahídként megölték, majd Jazíd idejében Medinában nagy viszályok törtek ki, és az utcákon sok ember vére folyt.
37. Egy nap tudatta, hogy egyik felesége fellázad a kalifa ellen. Amikor Áisa (radiyallahu teâlâ anhá) nevetett ezen a szaván, így szólt: „Ó, Humajrá4! Ne felejtsd el ezt a szavamat! Csak nehogy te legyél az az asszony!” Aztán Alihoz (radiyallahu anh) fordult, és így szólt: „Ha az ő ügye a kezedbe kerül, bánj vele kíméletesen!” Harminc évvel később Áisa (radiyallahu anhá) harcolt Ali (radiyallahu anh) ellen, és fogságába esett. Ali (radiyallahu anh) tisztelettel és megbecsüléssel küldte vissza Baszrából Medinába.
38. Nagytiszteletű Muávijának így szólt: „Ha egy nap te uralkodsz ummám felett, jutalmazd meg azokat, akik jót tesznek, és bocsáss meg azoknak, akik rosszat tesznek!” Nagytiszteletű Muávija nagytiszteletű Omár és nagytiszteletű Oszmán idejében húsz évig volt helytartó Damaszkuszban, aztán húsz évig kalifa. 39. Egy nap így szólt: „Muávija soha nem szenved vereséget.” Amikor Ali (radiyallahu teâlâ anh) a siffíni csatában meghallotta ezt a hadíszt, így szólt: „Ha korábban hallottam volna, nem harcoltam volna Muávija (radiyallahu teâlâ anh) ellen.” 40. Ammár ibn Jászirnak (radiyallahu teâlâ anh) így szólt: „Lázadó és engedetlen emberek ölnek meg téged.” Ammár akkor halt meg sahídként, amikor Alival (radiyallahu anh) együtt Muávija (radiyallahu anh) ellen harcolt. 41. Lánya, Fátima fiáról, Haszanról (radiyallahu teâlâ anhumá) így szólt: „Ez a fiam csupa jóság (hajr). Allahu teâlâ általa békíti ki a muszlimok két nagy seregét.” Amikor Haszan nagy sereggel Muávija (radiyallahu anh) ellen készült harcolni, hogy elhárítsa a viszályt, és ne folyjon muszlim vér, átadta Muávijának (radiyallahu anh) a kalifaságot, amely őt illette. 42. Abdullah ibn Zubajr (radiyallahu teâlâ anhumá) megitta Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) vérét, amely köpölyözésekor (hidzsáma) távozott. Amikor a Próféta ezt látta, így szólt: „Tudod, mi minden ér majd téged az emberektől? Tőled is sok minden éri majd az embereket. A Pokol tüze nem éget meg téged.” Amikor Abdullah ibn Zubajr Mekkában kalifává kiáltotta ki magát, Abdulmalik ibn Marván Damaszkuszból nagy sereggel küldte Haddzsádzsot Mekka ellen. Elfogták Abdullahot, és megölték. 43. Abdullah ibn Abbász anyjára nézve így szólt: „Fiad születik. Amikor megszületik, hozd el hozzám!” Amikor elhozták hozzá a gyermeket, elmondta a fülébe az azánt és az ikámát, és áldott szájának vizével megkente a száját. Az Abdullah nevet adta neki, anyja ölébe tette, és így szólt: „Vidd el a kalifák atyját!” Amikor a gyermek apja, nagytiszteletű Abbász ezt meghallotta, eljött, és megkérdezte, ő pedig így felelt: „Igen, ezt mondtam. Ez a gyermek a kalifák atyja. Közöttük lesz Szaffáh, Mahdí, és az, aki Ísza aleyhisselammal imádkozik majd.” Az Abbászida állam élére sok kalifa került. Mindannyian Abdullah ibn Abbász leszármazottai voltak.
„Ó, Muávija! Ha egy nap te uralkodsz ummám felett, jutalmazd meg azokat, akik jót tesznek, és bocsáss meg azoknak, akik rosszat tesznek!” Nemes hadísz
44. Egy nap így szólt: „Ummámban sok olyan ember támad, akiket ráfidítáknak neveznek. Ők elszakadnak az iszlám vallástól.”
45. Sok Társáért mondott jó fohászt; minden fohásza elfogadást nyert, és látták hasznát. Ali (radiyallahu teâlâ anh) elbeszéli: Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) kádinak (bírónak) akart küldeni Jemenbe. Azt mondtam: „Ó, Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem)! Nem értek az ítélkezéshez.” Áldott kezét a mellemre tette, és így szólt: „Uram! Add, hogy szíve felismerje, mi a helyes! Ajándékozd meg azzal, hogy mindig az igazat mondja!” Attól fogva azonnal megértettem, kinek van igaza azok közül, akik panasszal jöttek hozzám, és igazságosan ítélkeztem.
46. Azt a tíz embert, akiknek Allah Küldötte azt az örömhírt adta, hogy a Paradicsomba jutnak, al-Asara al-mubassarának nevezik. Az uhudi csatában egyikükről, Sza’d ibn Abí Vakkászról (radiyallahu anh) így szólt: „Uram! Add, hogy nyilai célba találjanak, és fogadd el fohászait!” Attól fogva Sza’d minden fohásza elfogadást nyert, és minden nyila, amelyet kilőtt, eltalálta az ellenséget.
47. Áldott kezét nagybátyja fiának, Abdullah ibn Abbásznak a homlokára tette, és így szólt: „Uram! Tedd őt a vallás mélyreható tudósává és a bölcsesség (hikma) birtokosává! Ajándékozd meg a nemes Korán tudásával!” Attól fogva Abdullah ibn Abbász korában páratlanná vált minden tudományban, főként a tafszírban, a hadíszban és a fikhben. A Társak és a tábi’ún mindent tőle tanultak. „Tardzsumán al-Kur’án”, „Bahr al-ilm” és „Raísz al-mufasszirín” néven vált híressé, és az iszlám országok megteltek tanítványaival.5
48. Szolgájáért, Anasz ibn Málikért így fohászkodott: „Uram! Szaporítsd meg vagyonát és gyermekeit, hosszabbítsd meg életét, és bocsásd meg bűneit!” Ahogy telt az idő, vagyona és birtoka egyre gyarapodott. Fái és szőlői minden évben termést hoztak. Igen sok gyermeke lett. Száztíz évig élt. Élete vége felé, amikor így szólt: „Uram! A fohászok közül, amelyeket Habíbod értem mondott, hármat elfogadtál, és megajándékoztál velük! Hát a negyedikkel, bűneim megbocsátásával mi lesz?”, egy hangot hallott: „A negyediket is elfogadtam. Légy nyugodt!”
„Uram! Tedd őt (Abdullah ibn Abbászt) a vallás mélyreható tudósává és a bölcsesség (hikma) birtokosává! Ajándékozd meg a nemes Korán tudásával!” Nemes hadísz
49. Málik ibn Rabí’áért (radiyallahu teâlâ anh) ezekkel a szavakkal fohászkodott: „Legyen áldás az utódaidban!” Máliknak nyolcvan fia lett.
50. Amikor a híres Nábiga nevű költő elmondta néhány versét, a Próféta az arabok között ismert fohásszal fohászkodott érte: „Allahu teâlâ tartsa meg a fogaidat!” Nábiga megélte a száz évet, és fogai fehérek és fényesek voltak, sorban, mint a gyöngyszemek. 51. Urva ibn Dzsa’dról (radiyallahu teâlâ anh) így szólt: „Uram! Áldd meg a kereskedését!” Urva elbeszéli: „Attól fogva minden üzletem hasznot hozott. Soha nem volt veszteségem.” 52. Egy nap eljött hozzá lánya, Fátima (radiyallahu teâlâ anhá). Az éhségtől sárga volt az arca. A mellére tette a kezét, és így szólt: „Uram, Te, aki jóllakatod az éhezőket! Ne hagyd éhezni Mohammed lányát, Fátimát!” Fátima arca azonnal kipirult, és életre kelt. Haláláig nem érzett többé éhséget.
53. Az al-Asara al-mubassara egyikéért, Abdurrahmán ibn Aufért áldásért fohászkodott. Vagyona annyira megsokasodott, hogy szájról szájra járt a híre.
54. Így szólt: „Minden próféta fohásza elfogadást nyer. Minden próféta ezen a világon fohászkodott ummájáért. Én viszont azért fohászkodom, hogy a Feltámadás Napján közbenjárhassak ummámért. Ha Allah is úgy akarja (insallah), fohászom elfogadást nyer. Mindazokért közbenjárok majd, akik nem társítók.”
55. Elment néhány Mekka környéki faluba, és nagyon igyekezett, hogy hitre jussanak. Nem jutottak hitre. Ekkor azért fohászkodott, hogy olyan csapás érje őket, mint az éhínség, amely Júszuf próféta (aleyhissalatu vesselam) idejében Egyiptomban volt. Abban az évben akkora éhínség támadt azon a vidéken, hogy még a dögöt is megették. 56. Utajba, nagybátyja, Abu Lahab fia, bár Allah Küldöttének (aleyhissalatu vesselam) veje volt, nem hitt Allah Küldöttében, és mélyen elszomorította a Világok Vezetőjét (sallallahu aleyhi ve sellem). Elvált áldott lányától, Umm Kulszúm asszonytól, és csúnya szavakat mondott. A Próféta ezért nagyon elszomorodott, és így szólt: „Uram! Küldd rá egyik kutyádat!” Amikor Utajba kereskedni utazott Sámba, egy éjjel társai között aludt. Jött egy oroszlán, megszaglászta társait, és békén hagyta őket. Amikor Utajbára került a sor, megragadta, és széttépte. 57. Egy ember a bal kezével evett. A Próféta így szólt hozzá: „A jobb kezeddel egyél!” Az ember hazudott, amikor azt mondta: „A jobb kezemet nem tudom megmozdítani.” A Próféta így szólt: „Akkor ne is mozduljon többé a jobb kezed!”6 Haláláig nem tudta a szájához emelni a jobb kezét.
58. Levelet küldött Huszrau Parvíz perzsa császárnak, hogy jusson hitre. Az aljas Huszrau széttépte a levelet, és megölte a követet, aki hozta, így az sahídként halt meg. Amikor a Küldött aleyhisselam ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és így szólt: „Uram! Ahogyan ő széttépte a levelemet, úgy tépd Te darabokra az ő birodalmát!” Még Allah Küldöttének életében Huszraut saját fia, Sírúja szúrta le tőrrel. Amikor pedig Omár (radiyallahu teâlâ anh) volt a kalifa, a muszlimok meghódították egész Perzsiát, és Huszrauból nem maradt sem nemzetség, sem birodalom.
59. Amikor a Küldött aleyhisselam a piacon a jóra intett és a rossztól tiltott (amr bil-ma’rúf va nahj an al-munkar), és tanácsokat adott, egy Hakam ibn Ász nevű gazember, Marván apja, Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) mögött járt, a szemét nyitogatta és csukogatta, az arcát fintorgatta, és így gúnyolta. Amikor a Küldött aleyhisselam megfordult, és meglátta ezt a csúnya viselkedését, így szólt: „Maradj olyan, amilyennek mutattad magad!” Haláláig rángatózott az arca és a szeme. 60. Allahu teâlâ megóvta Habíbját a bajoktól. Abu Dzsahl volt Allah Küldöttének (sallallahu aleyhi ve sellem) legnagyobb ellensége. Amikor felemelt egy nagy követ, hogy áldott fejére sújtson vele, Allah Küldöttének mindkét vállán egy-egy kígyót látott; a kő kiesett a kezéből, és elmenekült.
61. Amikor a Próféta a Kába al-Muazzamánál imádkozott, az aljas Abu Dzsahl ismét, ezekkel a szavakkal: „Most van itt a megfelelő idő”, késsel akart rárontani, de hirtelen megfordult, és elmenekült. Amikor társai megkérdezték: „Miért ijedtél meg?”, így felelt: „Mohammed (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) és magam között egy tűzzel teli árkot láttam. Sokan vártak ott rám. Ha egy lépést tettem volna, megragadtak volna, és a tűzbe dobtak volna.” Amikor a muszlimok ezt meghallották, és megkérdezték Allah Küldöttét (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem), így szólt: „Allah angyalai megragadták és széttépték volna.”
62. A hidzsra utáni negyedik évben, a Banú Nadír törzsnél, amikor Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) Társaival egy zsidó erőd falai alatt beszélgetett, egy zsidó egy nagy malomkövet akart fentről rádobni. Amikor kinyújtotta a kezét a kő felé, mindkét keze megbénult. 63. A hidzsra utáni kilencedik évben távoli vidékekről csoportosan érkeztek az emberek, és hitre jutottak. Két hitetlen, Ámir és Arbad, csatlakozott az érkezőkhöz. Amíg Ámir azt mondta Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem), hogy hitre jutni jöttek, Arbad a háta mögé került, és ki akarta rántani kardját a hüvelyéből. A keze nem engedelmeskedett. Amikor Ámir a szemközti oldalról jelt adott neki, mintha azt mondaná: „Mire vársz?”, a Küldött aleyhisselam így szólt: „Allahu teâlâ megóvott kettőtök gonoszságától.” Amikor elmentek onnan, Ámir megkérdezte Arbadot: „Miért nem tartottad meg a szavadat?” Az így felelt: „Mit tehettem volna? Ahányszor ki akartam rántani a kardot, mindannyiszor téged láttalak kettőnk között.” Néhány nap múlva, derült időben, hirtelen felhők borították be az eget. Villám csapott Arbadba, és tevéjével együtt elpusztult.
64. Egy nap a Küldött aleyhisselam megmosakodott, és felhúzta egyik bőrzokniját (meszt), és amikor a másikért nyúlt, egy madár elragadta ezt a zoknit, és megrázta a levegőben. Egy kígyó esett ki belőle. Aztán a madár leejtette a zoknit a földre. Attól a naptól szunna lett a lábbelit felhúzás előtt előbb kirázni. 65. A Küldött aleyhisselam a hadjáratokban és a sivatagban néhány Társát őrként jelölte ki, hogy őrizzék. Amikor kinyilatkoztatták az al-Máida szúra hatvanhetedik ájáját, amelynek jelentése: „Allah megóv téged az emberek gonoszságától”, felhagyott ezzel. Egyedül járt az ellenségek között, egyedül aludt, és egyáltalán nem félt.
„Ó, dicső Próféta! Allah megóv téged az emberek gonoszságától” Máida: 67
66. Nagytiszteletű Anasz elbeszéli: Allah Küldöttének volt egy kendője, amellyel áldott arcát törölgette. Ezzel törölte meg az arcát, és amikor bepiszkolódott, a tűzbe dobta. A piszok elégett, a kendő azonban nem, hanem teljesen tisztává vált. 67. Egy kútból felhúztak egy vödör vizet, ő ivott a vödörből, a maradékot pedig visszaöntötték a kútba. Attól fogva abból a kútból mindig pézsmaillat áradt. 68. Utba ibn Farkad (radiyallahu anh) testén csalánkiütésnek (urtikária) nevezett betegség jelent meg. A Küldött aleyhisselam levetkőztette, áldott tenyerébe köpött, és kezével bekente a testét. A beteg meggyógyult. Teste pézsmaillatú lett, és ez az állapot sokáig tartott. 69. Amikor a Küldött aleyhisselam imádkozott, eljött a sátán azzal a szándékkal, hogy elrontsa az imáját. A Próféta megragadta áldott kezével. Csak azután engedte el, hogy megígértette vele, többé nem jön elrontani az imát.
70. A medinai képmutatók (munáfik) vezetője, Abdullah ibn Ubajj ibn Szalúl halála előtt hívatta Allah Küldöttét. Így kérte: „Az ingedet, amelyet viselsz, add nekem halotti lepelnek (kafan)!” Mivel a Próféta szokása volt, hogy mindent megadott, amit kértek tőle, neki ajándékozta az ingét. Sőt a halotti imát (dzsanáza) is elvégezte felette. Az ezer képmutató, aki Medinában élt, elámult Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) e jótéteményén, és mindannyian hitre jutottak. 71. A kurajsita hitetlenek közül Valíd ibn Mugíra, Ász ibn Váil, Hárisz ibn Kajsz, Aszvad ibn Jagúsz és Aszvad ibn Muttalib másoknál jobban túllépett minden mértéket Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) gyötrésében és zaklatásában. Eljött Dzsibríl aleyhisselam, elhozta az al-Hidzsr szúra kilencvenötödik ájáját, amelynek jelentése: „A gúnyolódóknak, akik kigúnyolnak téged, Mi megadjuk büntetésüket…”, és rámutatott Valíd lábfejére, a második sarkára, a harmadik orrára, a negyedik fejére és az ötödik szemére. Valíd lábfejébe egy nyílvessző fúródott. Mivel nagyon gőgös volt, megalázónak tartotta, hogy lehajoljon, kihúzza és eldobja. A vashegy a sarka erébe fúródott, és isiászt kapott. Ász sarkába tüske szúródott, és a lába felpuffadt, mint egy tömlő. Hárisz orrából szüntelenül folyt a vér. Aszvad, miközben vidáman ült egy fa alatt, a fejét a fába verte, a másik Aszvad pedig megvakult, és mindannyian elpusztultak.
72. Medinában, a Banú Naddzsár törzsben élt egy rendkívül szép asszony. Egy dzsinn beleszeretett, és folyton hozzá járt. Amikor a Küldött aleyhisselam Medinába jött, egy nap, amikor az a dzsinn az asszony ajtaja előtti falon ült, az asszony felismerte, és így szólt: „Miért nem jársz már hozzám?” A dzsinn így felelt: „Allahu teâlâ prófétája (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) megtiltotta a paráznaságot és mindent, ami harám.”
73. A Bi’r Ma’úna néven ismert csatában a hitetlenek megszegték adott szavukat, és egy-kettő kivételével megölték mind a hetven Társat, akik így sahídként haltak meg. Köztük volt Ámir ibn Fuhajra (radiyallahu teâlâ anh) is, akit Abu Bakr (radiyallahu anh) szabadított fel a rabszolgaságból, és aki az elsők között jutott hitre. Amikor Ámir ibn Fuhajrát lándzsával megsebesítették, az angyalok a hitetlenek szeme láttára felemelték az égbe. Amikor ezt tudatták Allah Küldöttével (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem), így szólt: „A Paradicsom angyalai temették el, és lelkét a Paradicsomba emelték.”
74. Sza’d ibn Muáz (radiyallahu teâlâ anh) az Árok csatájában (Handak) megsebesült, és egy idő múlva túlvilágra távozott. Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) tudatta, hogy halotti imáján (dzsanáza) hetvenezer angyal volt jelen. Amikor a sírját ásták, mindenfelé pézsmaillat terjengett. 75. A Társak egyike, Szafína, akit Umm Szalama (radiyallahu teâlâ anhá), Allah Küldöttének (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) egyik felesége szabadított fel, soha nem szakadt el Allah Küldöttének szolgálatától. A bizánciak elleni hadjáratban elszakadt a seregtől, és a hitetlenek fogságába esett. Amikor megszökött, és visszafelé tartott, egy félelmetes oroszlán jött vele szembe. Így szólt: „Én Allah Küldöttének szolgája vagyok”, és elmondta az oroszlánnak, mi történt vele. Az oroszlán arcát és szemét hozzádörgölte, és mellette lépkedett. Nem tágított mellőle, hogy az ellenség semmi kárt ne tehessen benne. Amikor feltűnt az iszlám sereg, megfordult, és elment. 76. Egy bizonyos Dzsahdzsáh Gifárí fellázadt Oszmán (radiyallahu teâlâ anh) kalifa ellen. A botot, amelyet Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) mindig a kezében hordott, a térdén eltörte. Egy év múlva a térdén sírpencse (antrax) nevű betegség jelent meg, és a halálát okozta.
77. Muávija (radiyallahu teâlâ anh) Damaszkuszból zarándoklatra jött, és Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) áldott minbarját áldásért el akarta vinni Medinából Damaszkuszba. Amikor a minbart elmozdították a helyéről, elsötétült a nap. Mindenütt sötétség lett, és előtűntek a csillagok. Felhagyott ezzel a szándékával. 78. Az uhudi csatában Abu Katáda egyik szeme kiesett, és az arcára hullott. Allah Küldöttéhez vitték. Ő áldott kezével visszatette a szemét a helyére, és így szólt: „Uram! Tedd széppé a szemét!” Ez a szeme szebb lett a másiknál, és jobban látott vele, mint a másikkal. Abu Katáda egyik unokája eljött Omár ibn Abdulazíz kalifához. A kalifa megkérdezte: „Ki vagy?” Ő egy bejtet mondott el, és tudtára adta, hogy annak az embernek az unokája, akinek szemét Allah Küldötte áldott kezével visszatette a helyére. Amikor a kalifa meghallotta ezeket a verssorokat, nagy tisztességgel fogadta, és bőkezűen megajándékozta. 79. Ijász ibn Szalama elbeszéli: Hajbarnál Allah Küldötte elküldött, hogy hívjam Alit (radiyallahu anhumá). Alinak fájt a szeme. Kézen fogtam, és nagy nehezen odavezettem. Allah Küldötte áldott ujjaira köpött, és bekente Ali szemét. A kezébe adta a zászlót, és elküldte harcolni Hajbar kapuihoz. Ali (radiyallahu anh) kiszakította sarkaiból a kaput, amelyet sokáig nem tudtak kinyitni, és a nemes Társak behatoltak az erődbe. 80. Egy nap Prófétánk betért lánya, nagytiszteletű Fátima házába, és megkérdezte, hogy vannak. Nagytiszteletű Fátima így felelt: „Édesapám! Már három napja, hogy sem én, sem a gyermekeim nem ettünk és nem ittunk semmit. Türelemmel viseljük az éhséget. Én nem számítok. De Haszan és Huszajn állapota nagyon elszomorít.” Ekkor a Világok Vezetője, Prófétánk így szólt: „Ó, Fátima! Drága lányom! Te három napja éhezel. Én pedig már négy napja vagyok éhes.” Nagyon elszomorította, hogy áldott unokái, nagytiszteletű Haszan és nagytiszteletű Huszajn éheznek… 81. Nagytiszteletű Ali útra kelt, hogy dolgozzon és keressen valamit, amiből áldott gyermekeinek ennivalót vehet, és jóllakathatja őket. Amikor kiért Medinából, egy kútnál egy beduint látott, aki a tevéit próbálta megitatni. Nagytiszteletű Ali odalépett hozzá, és így szólt: „Ó, arab! Szükséged van valakire, aki bérért megitatja a tevéidet?” A beduin így felelt: „Igen. Én is éppen ilyen embert kerestem. Ha akarod, gyere, és itasd meg a tevéimet! Minden vödörért, amelyet felhúzol, három datolyát adok.” Nagytiszteletű Ali beleegyezett, és húzni kezdte a vizet. Kilenc vödröt húzott fel, amikor a vödör kötele hirtelen elszakadt, és a vödör a kútban maradt. Amikor a beduin ezt látta, dühösen felugrott a helyéről, és szerencsétlenségére kézzel arcul ütötte nagytiszteletű Alit. Aztán nyolc vödör vízért huszonnégy datolyát adott neki. Nagytiszteletű Ali nagyon elszomorodva a kútba nyúlt a kezével. Kivette a vödröt, amely odalent volt, a kút peremére tette, és elment onnan. A beduin megdermedt az ámulattól! Hogyan ért le a keze egy ilyen mély kút fenekéig?! Nem annak a vallásnak a követője ez az ember, amelynek eljöveteléről előre örömhírt adtak? E gondolatoktól eltelve és elámulva a beduin így szólt: „Az ő prófétája igaz próféta. Hiszek!” Megbánta a tiszteletlenséget, amelyet az imént tanúsított, és a nagy vétket, amelyet elkövetett. Ezekkel a szavakkal: „Azt a kezet, amely egy ilyen emberre emelkedik, le kell vágni, és a csontjait össze kell törni!”, az egyik kezébe vette a kardját, és erősen lesújtott vele a másik csuklójára… Megtette, amit akart. Igen nagy fájdalmat érzett, de a szíve most nyugodt volt. Levágott kezét a másik kezébe vette, és egyenesen a Próféta Mecsetébe ment. Megkérdezte a nemes Társakat, hol van a Prófétájuk. Azt mondták neki, hogy a lányához ment. Nagytiszteletű Fátima háza felől tudakozódott, és odament. Prófétánk abban a pillanatban áldott térdére ültette unokáit, nagytiszteletű Haszant és nagytiszteletű Huszajnt, és a datolyával etette őket, amelyet hozott. Valahányszor a beduin arra gondolt, milyen nagy hibát követett el, közel járt ahhoz, hogy elveszítse az eszét, és szeméből patakként folyt a könny. Ebben az állapotban érkezett nagytiszteletű Fátima házához, és bekopogott. Bentről a Világok Vezetője lépett ki, napként ragyogva a fénytől. Amint a beduin meglátta a Prófétát, így könyörgött: „Hiszek, te vagy Allah Küldötte! Megbántam, amit tettem, bocsáss meg nekem, ó, Allah Küldötte!” Amikor szeretett Prófétánk megkérdezte tőle: „Miért vágtad le a kezedet?”, a beduin így felelt: „Mert szégyelltem viselni ezt a kezet, amely arcul ütötte annak áldott arcát, aki hisz benned!… Legyen a lelkem áldozatod, ó, Allah Küldötte!” Szeretett Prófétánk, az irgalom tengere, elvette a beduintól a levágott kezet, és ezekkel a szavakkal: „Bismillahirrahmanirrahim”, a vérző csuklóhoz illesztette. Allah engedelmével és Prófétánk csodájaként a kéz olyan lett, amilyen volt. Allahu teâlâ mindenre képes, hatalma mindenre kiterjed.
„Uram! Ez a nagybátyám, apám fivére. Ezek pedig az én Ahl al-bajtom. Ahogyan én betakartam őket ezzel a takarómmal, úgy takard be Te is őket, és óvd meg a Pokol tüzétől!” Nemes hadísz