A TÚLVILÁGI ÉLET

A túlvilági élet a halállal kezdődik

Meghalni nem azt jelenti, hogy megszűnünk létezni. A halál olyan esemény, amely nem rombolja le a létezést. A halál a lélek és a test közötti kötelék megszűnése. A lélek elválása a testtől. A halál az ember átmenete egyik állapotból a másikba. Költözés egyik házból a másikba. Omár ibn Abdulazíz (rahmatullahi aleyh) így szólt: „Ti csakis az örökkévalóságra, a végtelenre teremtettetek! Csupán egyik házból a másikba költöztök!” A halál a hívő számára ajándék, adomány. Azok számára, akiknek bűneik vannak, csapás. A szegényeknek nyugalom, a gazdagoknak gyötrelem. Az értelem Allahu teâlâ ajándéka. Az ember nem kívánja a halált. Pedig a halál jobb a viszálynál (fitna). Az ember szeret élni. Pedig a halál jobb neki. Az igaz (szálih) hívő a halállal megszabadul a világ gyötrelmeitől és fáradalmaitól. A hívő lelkének elválása a testétől olyan, mint a fogoly kiszabadulása a börtönből. Halála után a hívő nem kíván visszatérni erre a világra. Csak a sahídok kívánnak visszatérni a világra, hogy még egyszer sahídként haljanak meg. A világ java elmúlt. Csak a bánata maradt. Ezért a halál minden muszlim számára ajándék. Az ember vallását egyedül a sírja óvja meg. Az első megtisztelés, amelyben a hívők részesülnek, a halál órájában érzett öröm. A hívőnek egyedül az ad nyugalmat, ha Allahu teâlâhoz jut. Minden hívő számára jobb a halál az életnél. A hitetlenek számára is hasznos a halál.

A muszlim asszonyok haláláról

Amikor haldoklik az az asszony, aki nem mutatkozott fedetlenül idegen férfiak előtt, és akivel a férje elégedett volt – akár gyermekágyas vagy várandós, akár pestisben (tá’ún) vagy belső fájdalomban hal meg, vagy ezek egyike nélkül –, eljönnek hozzá a Paradicsom angyalai, sorokba állnak előtte, tisztelettel és megbecsüléssel köszöntik, és így szólnak: „Ó, Allahu teâlâ szeretett, sahíd szolgálója, jöjj, lépj ki! Mit keresel a világ palotájában? Allahu teâlâ elégedett veled; e betegségedet okul véve megbocsátotta bűnödet, és a Paradicsommal ajándékozott meg. Jöjj, add át a rád bízott letétet (amána)!” Ez az asszony, látva ezt a magas rangot, át akarja adni a lelkét. De körülnéz, és ezt mondja: „Bocsásson meg Ő azoknak, akik a barátaim voltak, és könyörüljön rajtuk; azután átadom.” Az angyalok előadják kérését a Magasságos Allahnak. Ekkor elhangzik a Fenség szava: „Fenségemre mondom, elfogadtam szolgálóm minden fohászát.” Az angyalok is örömhírt adnak neki. Ezután eljön a halál angyala százhúsz könyörületangyallal. Arcuk fénye az Arsig ér; fejükön korona, hátukon fényből szőtt ruha, lábukon arany papucs, és zöld szárnyaik vannak.

Kezükben a Paradicsom gyümölcseit hozzák, amelyeknek illata olyan, mint a pézsmáé. Megérkeznek, tisztelettel és megbecsüléssel köszöntik, és így szólnak: „A világ Teremtője (Hallák-i álam) üdvözletét küldi neked, a Paradicsommal ajándékoz meg, habíbja, Mohammed aleyhisselam szomszédjává és Áisa beszélgetőtársává tesz.”

Amikor ez a hívő asszony meghallja ezeket a szavakat, fellebben a fátyol a szeme elől, és meglátja a hit népének asszonyait, valamint azokat is, akiket bűneik miatt büntetnek, és így könyörög: „Bocsásd meg az ő bűneiket, Uram!” A Fenség részéről szózat érkezik: „Ó, szolgálóm! Minden kívánságodat teljesítettem; add át a letétedet. Szeretettem felesége és leánya vár rád.” Alighogy meghallja ezt a szózatot, megremeg a lelke, megrándul a lába, verejtékben fürdik, és amikor éppen átadná a lelkét, két angyal érkezik. Kezükben tűzből való bot van. Egyikük a jobbjára, a másik a baljára áll. Odasiet a sátán is – legyen átkozott! –, és így szól: „Bár ebből nem lesz hasznunk, azért megnézem”; drágakövekkel kirakott csészét vesz a kezébe, benne jeges vízzel, így lép oda, és megmutatja neki a vizet. Az angyalok, meglátva ezt a gonoszt, megütik a kezükben lévő botokkal, összetörik a kezében tartott csészét, és elkergetik. A muszlim asszony ezt látva elmosolyodik. Ezután a húrik drágakövekkel kirakott pohárban a Kausar italát nyújtják neki, és ő iszik. A paradicsomi ital gyönyörétől lelke felszökken, és a pohárhoz tapad, a halál angyala pedig abból a pohárból veszi el a lelkét. Az angyalok szólongatják egymást, és ezt mondják: „Inná lillahi va inná ilajhi rádzsi’ún.” A lelket magukhoz véve megmutatják neki az egeket, a Paradicsomba viszik, megmutatják ott a lakhelyét, és azonnal visszahozzák az elhunyt feje mellé. Amikor leveszik róla a ruháit, és kibontják a haját, a lélek nyomban a test feje mellé jön, és így szól: „Ó, te, aki mosdatsz! Bánj velem gyengéden! Mert testem Azráíl karmaitól halálos sebet kapott, nagyon sokat szenvedett, és megrendült.” Amikor a mosdatóasztalra fektetik, a lélek újra eljön, és így szól: „Ne melegítsétek túl a vizet! Testem nagyon gyenge. Szabadítsatok meg mihamarabb a kezetekből, hogy megnyugodjak.” Miután megmosdatták és halotti lepelbe csavarták, a lélek vár egy kicsit, majd újra szólít, és így szól: „Most látom utoljára ezt a világot. Hadd lássam rokonaimat és hozzátartozóimat, és ők is lássanak engem, és vegyenek tanulságot. Hiszen ők is hamarosan meghalnak, mint én; ne jajveszékeljenek utánam. Ne feledjenek el, és mindig a nemes Korán recitálásával emlékezzenek meg rólam. Ne veszekedjenek egymással az örökségem miatt, hogy ne szenvedjek büntetést a sírban. Péntekenként és ünnepeken is emlékezzenek meg rólam.”

Ezután, amikor a muszallá kövére helyezik, a lélek újra szólít: „Maradjatok békében, fiam és leányom, anyám és apám! Nincs olyan elválás napja, mint ez. Áhított viszontlátásunk a Feltámadás Napjára maradt. Ég veletek, ti, akik könnyeket hullattok utánam!”

Miután elvégezték a halotti imáját, és vállra emelték, újra szólít, és így szól: „Lassan vigyetek! Ha jutalomra törekszetek, ne okozzatok nekem szenvedést! Hadd vigyem Allahu teâlâ elé, hogy elégedett vagyok veletek!”

Amikor a sír szélére helyezik, újra szólít, és így szól: „Nézzétek állapotomat, és vegyetek tanulságot! Most sötét helyre tesztek, és elmentek. Én a tetteimmel maradok. E pillanatokat látva ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket a hűtlen és hazug világ csalárdsága!”

„Dolgozzatok a világért annyit, amennyi ideig benne maradtok, és a túlvilágért annyit, amennyi ideig ott maradtok!” Nemes hadísz

Amikor a sírba helyezik, a lélek a feje mellé jön. Egyetlen halottat sem szabad talkín nélkül hagyni. [Szunna, hogy a temetés után egy igaz (szálih) férfi végezze el a talkínt. A vahhábiták nem hiszik, hogy a talkín szunna. Azt mondják, hogy vallási újítás (bid’a). Azt mondják, hogy a halott nem hall és nem érez. Az Ahl as-sunna tudósai (rahimahumullahu teâlâ) különféle könyvekben bebizonyították, hogy a talkín szunna.] Allahu teâlâ parancsára az elhunyt asszony úgy ébred fel a sírban, mint aki álmából ébred, és látja, hogy sötét helyen van. Szólítja szolgáját, szolgálóját vagy azt, aki mindig segítette, és így szól: „Hozzatok nekem gyertyát!” Semmi hang, semmi nesz nem érkezik. A sír megnyílik, és megjelenik a két kérdező angyal [Munkar és Nakír]. Szájukból láng csap ki, orrukból fekete füst. Így lépnek oda hozzá, és így szólnak: „Man rabbuka va má dínuka va man nabijjuka (vagyis: Ki a te Urad, mi a vallásod, és ki a prófétád)?” Ha helyesen válaszol, az angyalok örömhírt adnak neki Hakk teâlâ iránta való könyörületéről, és távoznak. Ugyanabban a pillanatban a sír jobb oldalán ablak nyílik, és abból valaki, akinek arca olyan, mint a hold, kilép, és odajön hozzá. Ez a hívő asszony ránéz, és megörül. Megkérdezi: „Ki vagy te?” Az így felel: „A világon tanúsított türelmedből és hálaadásodból teremtettem. A Feltámadás Napjáig a társad leszek.”

A hitetlenek haláláról

Amikor haldoklik egy hitetlen, egy hitehagyott (murtadd) – egy esztelen, akinek nem tetszik az iszlám; aki a nemes Koránt „a sivatag törvényének” nevezi; aki annyira híján van a tudásnak és az erkölcsnek, hogy Mohammed aleyhisselamot, az emberek legmagasztosabbikát és legnemesebbikét, a próféták vezetőjét „tevepásztornak” nevezi (Allah óvjon ettől!); aki, mivel mocskos fejével (amely nem más, mint lélektelen dögöt rejtő láda) nem tudja összeegyeztetni az iszlámot, amely békét és boldogságot ad az emberiségnek, amely a tudás, az erkölcs, a tisztaság, az egészség és az igazságosság forrása, és fényt áraszt a civilizációra, olyan mélyre süllyedt, hogy azt mondja: „nincs szükség vallásokra”; és aki a gyeplőt vágyai (nafsz) kezébe adta –, akkor lehull a fátyol a szeme elől. Megmutatják neki a Paradicsomot. Egy szép angyal így szól hozzá: „Ó, hitetlen! Ó, te alávaló, aki a muszlimokat »maradiaknak«, azokat pedig, akik vágyaik után futnak, és lábbal tiporják az erkölcs elveit, »felvilágosultaknak, haladóknak« nevezted! Rossz úton jártál. Nem tetszett neked az iszlám vallás, amely az igaz vallás. Akik hisznek abban a tudásban, amelyet Mohammed aleyhisselam Allahu teâlâtól hozott, és tisztelik azt, belépnek ebbe a Paradicsomba.” Látja a Paradicsom adományait. A Paradicsom húrijai is így szólnak: „Akik hittek, megmenekülnek Allahu teâlâ büntetésétől.” Kis idő múlva a sátán egy pap alakjában jelenik meg, és így szól: „Ó, te, ennek és ennek a fia! Akik jöttek, hazudtak. Minden adomány, amit láttál, a tiéd lesz.” Ezután megmutatják neki a Poklot. Tűzhegyek vannak ott, öszvérnyi skorpiók és százlábúak. Látja azokat a büntetéseket, amelyekről a nemes hadíszok beszélnek. A Pokol büntető angyalai, akiket zabániknak neveznek, tűzből való botokkal ütik. Szájukból láng csap ki. Termetük akkora, mint egy minaret, fogaik olyanok, mint az ökör szarva. Úgy ordítanak, mint a mennydörgés. A hitetlen hangjukat hallva reszketni kezd, és a sátán felé fordítja arcát. A sátán nem bírja a félelmet, és elmenekül. Az angyalok megragadják a sátánt, és a földhöz vágják. Ezután odamennek a hitetlenhez, és így szólnak: „Ó, az iszlám ellensége! A világon nem hittél Allah Küldöttében (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem). Most sem hittél az angyaloknak, és ismét hagytad, hogy rászedjen az átkozott sátán.”

Tűzből való láncot tesznek a nyakába, lábait a feje fölé hajlítják, jobb kezét a bal oldalába, bal kezét a jobb oldalába döfik, és a hátán át kihúzzák. Egy nemes ája leírja ezt az állapotot.1 Kiabál, és szólítja világbeli hízelgőit. A zabáni így felel neki: „Ó, hitetlen, ó, esztelen, aki a muszlimokat gúnyoltad! Elmúlt a könyörgés ideje. Most már nem fogadják el a hitet, nem fogadják el a fohászt. Eljött az ideje, hogy elszenvedd hitetlenséged (kufr) büntetését.” Nyelvét a tarkóján át kitépik. Szemeit kivájják. Sokféle, igen fájdalmas büntetéssel sújtják, azután elveszik mocskos lelkét, és a Pokolba vetik.

Adja meg nekünk Allahu teâlâ, hogy Mohammed aleyhisselam vallásában és abban a hitben adjuk át a lelkünket, amely az Ahl as-sunna tudósainak könyveiben áll, akik helyesen adták át nekünk a magasztos Próféta vallását! Ámin.

Minden hívőnek, bűnösnek és bűntelennek egyaránt, lesz sírbeli kihallgatása. Sírbeli büntetés csak azoknak lesz, akiknek bűneit nem bocsátották meg, valamint minden hitetlennek. Azok, akik pletykát hordanak a muszlimok között, és azok, akik az illemhelyen magukra fröcskölik a vizeletet, büntetést szenvednek a sírban. [A sírbeli büntetés nem csak a lelket éri, hanem a lelket és a testet egyaránt. Nem szabad az értelemmel megpróbálni megfejteni azokat a dolgokat, amelyeket az értelem nem ér fel.]

Ha ez az ember hit nélkül halt meg, súlyos büntetéseket szenved a gyülekezés napjáig (mahsar) [és azután örökké a Pokolban].

„Az emberek alszanak; amikor meghalnak, felébrednek” Nemes hadísz

Képtelenek vagyunk elmondani igazi értékét;
ebben jobb hallgatnunk, mint dicsérnünk őt.
Tudjátok meg: Vezetőnk, a Próféta olyan, mint a nap,
tőle kapják fényüket a küldöttek csillagai.
Allah szép erkölccsel ékesítve teremtette,
szép jellemmel és mosolygó arccal díszítette.
Gyengédnek teremtetett, mint a rózsa és a virág,
ragyogó és nemes, mint a tizennegyedik éj holdja.
Szorgos és buzgó ez a Próféta, végtelen, mint az idő;
bőkezűsége mellett az óceánok csupán cseppek.
A föld, amely áldott testét öleli,
higgyétek el, kellemes illatú, mint a pézsma és az ámbra.
Boldogok, akik e földet megszagolják és megcsókolják,
akik e szent illatot keblükbe szívják!
Minden ember fölött, arab és nem arab fölött
ő a világ vezetője és büszkesége.
Tiltja a rosszat, parancsolja a jót;
parancsai és tilalmai isteni rendelkezések.
Kaszídat al-Burda