AZ IGAZ MUSZLIMMÁ VÁLÁS FELTÉTELEI

Az „iszlám” szó arabul azt jelenti: „átadni magát, alávetni magát, üdvösségre jutni”, és azt is: „béke”. Imám A’zam (rahimahullahu teâlâ) az iszlámot így határozta meg: „átadni és alávetni magát Allahu teâlâ parancsainak”.

Ebből magától értetődik, milyennek kell lennie egy jó muszlimnak. Tudósaink így magyarázták el azokat a tulajdonságokat, amelyekkel egy muszlimnak rendelkeznie kell: a jó muszlim mindenekelőtt testben és lélekben tiszta.

Allahu teâlâ a nemes Korán több helyén ezt mondja: „Szeretem azokat, akik megtisztulnak!” A muszlimok nem lépnek be cipőben a mecsetekbe és a házakba. Szőnyegeik és padlójuk tiszta, pormentes. Minden muszlim házában van hely a mosakodásra. Ők maguk, alsóneműjük és ételük mindig tiszta. Ezért nincsenek köztük kórokozók és betegségek.

Az igaz muszlim tudja óvni az egészségét. Nem fogyaszt szeszes italt, amely tilos (harám) és méreg. Nem eszi a disznóhúst, amely igen sok veszélyt rejt, és amelyet megtiltottak, tilosnak nyilvánítottak.

Prófétánk (sallallahu aleyhi ve sellem) többféleképpen dicsérte az orvostudományt. Például ezt mondta: „A tudomány kétféle: a test tudománya és a vallás tudománya.” Vagyis azzal, hogy a tudományok közül a legszükségesebbnek a lelket óvó vallástudományt és a testet óvó egészségtudományt mondta, azt parancsolta, hogy mindenekelőtt a lélek és a test erejéért fáradozzunk. Az iszlám azt parancsolja, hogy a test tudományát a vallás tudománya előtt tanuljuk meg. Mert minden jót csak egészséges testtel lehet véghezvinni. Szeretett Prófétánk levelet írt Hérakleiosz bizánci császárnak, és az iszlámra hívta. Hérakleiosz válaszolt a levélre, és sok ajándékot küldött. Egyikük egy orvos volt. Amikor az orvos megérkezett, így szólt: „Ó, vezetőm! A császár azért küldött, hogy szolgáljalak. Ingyen gyógyítom a betegeidet!” Szeretett Prófétánk elfogadta. Parancsára házat adtak az orvosnak. Minden nap ízletes ételeket és italokat vittek neki. Teltek a napok és a hónapok. Egyetlen muszlim sem kereste fel az orvost. Az orvos szégyenkezve megjelent előtte, és így szólt: „Ó, vezetőm! Azért jöttem ide, hogy szolgáljak. A mai napig egyetlen beteg sem jött. Tétlenül üldögéltem. Ettem, ittam és pihentem. Most távozni szeretnék.” Amikor engedélyt kért, szeretett Prófétánk így szólt: „Ahogy kívánod. Ha tovább maradsz, a vendég szolgálata és megbecsülése a muszlimok kötelessége. Ha elmész, menj békével. De tudd meg: még ha évekig maradsz is itt, senki sem fog felkeresni. Mert Társaim nem betegszenek meg! Az iszlám vallás megmutatta az utat, hogyan ne betegedjünk meg. Társaim nagyon ügyelnek a tisztaságra. Nem esznek semmit, amíg meg nem éheznek, és felkelnek az asztaltól, mielőtt jóllaknának.”

Ez nem azt jelenti, hogy a muszlim soha nem betegszik meg. De az a muszlim, aki ügyel az egészségére és a tisztaságára, sokáig egészséges marad. Nem betegszik meg könnyen. A halál valóság. Senki sem kerülheti el a halált, és mindenki valamilyen betegség következtében fog meghalni. De ha addig az óráig meg tudja őrizni az egészségét, az csakis annak köszönhető, hogy betartja az iszlámban parancsolt dolgokat és a tisztaságot. Ahogyan a jó muszlim ügyel a test tisztaságára, ugyanúgy nagyon ügyel a lélek tisztaságára is. Prófétánk így szólt: „Azért küldtek el, hogy tökéletessé tegyem a jó tulajdonságokat, és elterjesszem a világon a szép erkölcsöt.” Egy nemes hadíszban ez áll: „Az közületek a legmagasabb hitű, akinek a legszebb az erkölcse.” Még a hitet is az erkölcs alapján mérik.

A muszlim számára a lélek tisztasága a lényeg. Aki hazudik, csal, félrevezeti az embereket, elnyom másokat, igazságtalanságot követ el, nem segít hittestvérein, gőgösen viselkedik, és csak a saját érdekére gondol, azt nem lehet igaz muszlimnak tekinteni, bármennyit végez is istenszolgálatot. Az al-Má’ún szúra első három ájájában jelentése szerint ez áll: „Ó, Küldöttem! Láttad-e azt, aki meghazudtolja az Ítélet Napját, aki rosszul bánik az árvával, és elveszi a jogát, aki nem lakatja jól a szegényt, és nem buzdít másokat arra, hogy jót tegyenek a szegénnyel?” Az ilyen emberek istenszolgálatát nem fogadják el. Az iszlám vallásban a tilalmaktól való tartózkodás megelőzi a parancsok teljesítését. Az igaz muszlim mindenekelőtt teljes és tökéletes ember. Mosolygós az arca, kedves a szava, és igazat mond. Nem ismeri a haragot.

Szeretett Prófétánk, Allah Küldötte (sallallahu teâlâ aleyhi ve sellem) így szólt: „Akinek szelídséget adtak, annak e világ és a túlvilág javait adták.”

A muszlim rendkívül alázatos. Mindenkit meghallgat, aki felkeresi, és amikor csak tud, segít. A muszlim méltóságteljes és udvarias. Szereti a családját és a hazáját. Egy nemes hadíszban ez áll: „A haza szeretete a hitből fakad.”

Allahu teâlâ a nemes Koránban így magyarázza el, milyennek kell lenniük szolgáinak. Az al-Furkán szúra 63–69. ájájának magasztos jelentése ez: „A Könyörületes (vagyis a szolgái iránt igen könyörületes Allahu teâlâ) (erényes) szolgái alázattal és méltósággal járnak a földön. Amikor a tudatlanok kötekednek velük, olyan szép szavakat mondanak nekik, mint (béke és üdvösség nektek), és egyenességgel és szelídséggel óvakodnak a bűntől. Az éjszakát Uruk előtt leborulva és állva (imádkozva) töltik (dicsérve Őt). Azt mondják: »Urunk! Fordítsd el tőlünk a Pokol büntetését! Bizony, annak büntetése állandó és keserves. Kétségtelenül milyen rossz hely és milyen rossz lakhely az!« Amikor adakoznak, nem pazarlók és nem fösvények, hanem a kettő közötti középutat követik, és senki jogát nem csorbítják. Nem állítanak társat Allahu teâlâ mellé. Nem oltják ki az életet, amelyet Allahu teâlâ szentté tett, nem ölnek meg senkit. (Csak a bűnösöket büntetik.) Nem paráználkodnak.” És a 72–74. ájában: „Nem tesznek hamis tanúvallomást. Távol tartják magukat a haszontalan és ártalmas dolgoktól. Ha esetleg belekeverednek az ilyen haszontalan és ártalmas, vagy erőszakkal rájuk kényszerített dolgok valamelyikébe, elfordítják arcukat, és méltósággal távoznak. Amikor Allahu teâlâ ájáira emlékeztetik őket, nem tettetik magukat vaknak és süketnek, mintha nem látnának és nem hallanának. Így fohászkodnak: »Urunk! Adj nekünk feleségeinkből és gyermekeinkből jámbor (szálih) embereket (akik örököseink és legjobb utódaink lesznek), akik szemünk öröme lesznek! Tégy minket azoknak a vezetőivé, akik óvakodnak attól, hogy szembeszegüljenek Allahu teâlâval!«”

Ezenkívül az asz-Szaff szúra második és harmadik ájájának magasztos jelentése ez: „Ó, ti, akik hisztek! Miért mondjátok azt, amit nem tesztek? Ha azt mondjátok, hogy megtettétek, amit nem tesztek, az nagy harag oka Allahnál.” Ez azt mutatja, hogy ha valaki olyasmire tesz fogadalmat, amit nem tud teljesíteni, vagy olyasmit ígér, amit nem tud megtenni, az Allahnál rossz emberré teszi.

„Allahu teâlâra esküszöm: ha valaki nem kívánja hittestvérének azt, amit önmagának kíván, nem lesz teljes a hite” Nemes hadísz

Az igaz muszlim rendkívül tisztelettudó vallása, anyja, apja, tanára, elöljárója, az ország méltóságai és a törvények iránt. Nem foglalkozik haszontalan dolgokkal. Csak hasznos dolgokkal foglalkozik. Nem hódol szerencsejátéknak. Nem pazarolja az idejét.

Az igaz muszlim elvégzi istenszolgálatát. Lerója hálaadósságát Allahu teâlâ iránt. Az istenszolgálatot nem puszta formaságból, nem is csak azért végzik, hogy egy kötelezettségtől megszabaduljanak. Az istenszolgálatot Allahu teâlâ elégedettségéért kell végezni. Félni Allahu teâlâtól annyit jelent, mint nagyon szeretni Őt. Ahogyan az ember nem akarja elszomorítani azt, akit nagyon szeret, és fél attól, hogy szomorúságot okoz neki, úgy Allahu teâlâ szolgálatát is úgy kell végezni, hogy az bizonyítsa iránta való szeretetünket. Az adományok, amelyekkel Allahu teâlâ megajándékozott bennünket, oly nagyok, hogy csak úgy tudjuk viszonozni őket, ha nagyon szeretjük Őt, és teljes szívünkből szolgáljuk.

Ezek az istenszolgálatok többfélék. Egy részük Allahu teâlâ és a szolga között van. Allahu teâlâ talán megbocsát azoknak, akik mulasztanak az Ő szolgálatában. Mások jogának tiszteletben tartása is istenszolgálat. Azoknak, akik rosszat tesznek másokkal, és akiket mások joga terhel, soha nem bocsát meg, amíg e jogok birtokosai meg nem bocsátanak nekik. A nemes hadíszokban ez áll:

„Allahu teâlâ nem könyörül azon, aki nem könyörül az embereken.”

„Segítsetek az elnyomónak és az elnyomottnak is, megakadályozva az elnyomást.”

„Ha egy megvásárolt ingért fizetett pénz kilenctizede megengedett (halal), egytizede pedig tiltott (harám) pénz, Allahu teâlâ nem fogadja el az abban az ingben végzett imát.”

„A muszlim a muszlim testvére. Nem nyomja el. Segítségére siet. Nem tartja kicsinek és magánál alábbvalónak. Tilos (harám) kárt tenni a vérében, a vagyonában, a méltóságában és a becsületében.”

„Allahu teâlâra esküszöm: ha valaki nem kívánja hittestvérének azt, amit önmagának kíván, nem lesz teljes a hite.”

„Allahra esküszöm: akinek a szomszédja nincs biztonságban az ő rosszaságától, annak nincs hite (vagyis nem igaz hívő).”

Ahhoz, hogy az ember ezen a világon elnyerje a boldogságot, a javakat és a békét, a túlvilágon pedig megmeneküljön a gyötrelmektől, két dolgot kell tennie.

Az első az, hogy teljesíti Allahu teâlâ parancsait. A második az, hogy tartózkodik azoktól a dolgoktól, amelyeket Ő megtiltott. A második fontosabb és hasznosabb az elsőnél. Ahhoz, hogy a tilalmaktól való tartózkodás kötelességét maradéktalanul teljesíteni tudja, nem szabad túlzásba vinnie a megengedett (mubáh) dolgokat, és nem szabad túllépnie a szükséges mértéket. Mert a megengedett dolgok túlzásba vitele a tiltott dolgok elkövetésébe sodorja az embert. Az iszlám tudósai azt mondták: „A bűnt elkövetők lehajtott feje kedvesebb, mint a parancsokat teljesítők dicsekvése.”

A bűnöktől való tartózkodás is kétféle. Az első az Allahu teâlâ jogaira vonatkozó tilalmaktól való tartózkodás. A második azoktól a tilalmaktól való tartózkodás, amelyekben az emberek jogai (hukúk al-ibád) is érintettek. A második fontosabb. Mert Allahu teâlâ nem szorul semmire, és igen könyörületes. Az emberek viszont nagyon rászorulók és fösvények. Szeretett Prófétánk, Allah Küldötte (sallallahu aleyhi ve sellem) ezt mondja:

„Akit mások joga terhel, aki a teremtmények vagyonához és becsületéhez nyúlt, kérjen bocsánatot, és fizessen meg, mielőtt meghal! Ne menjen mások jogát cipelve az Ítélet Napjára, amikor a pénznek és a vagyonnak nem lesz értéke! Azon a napon a világon végzett istenszolgálatait a jog birtokosának adják. Ha nincsenek istenszolgálatai, vagy elfogynak, a jog birtokosának bűneit rakják rá.” Egy alkalommal azt mondta a körülötte lévőknek: „Tudjátok-e, ki a csődbe jutott?” Azt felelték: „Az, akinek elfogyott a pénze és a tőkéje.” Ekkor így szólt: „Jól tudjátok meg: csődbe jutott az, aki bár imádkozott, böjtölt és zakátot fizetett a világon, szidalmazta az embereket, a hátuk mögött megszólta őket, felélte mások vagyonát, életeket oltott ki, vert és sebesített. A túlvilágon jutalmait a jogok birtokosainak adják; ha jutalmai elfogynak, a jogok birtokosainak bűneit rakják rá, és a Pokolba vetik.”

Mohammed Ma’szúm Fárúkí Szirhindí a „Maktúbát” című könyv második kötetének 110. levelében ezt mondja: „Amikor bűnt követnek el, azonnal bűnbánatot (tauba) kell tartani. A titkos bűn megbánása titkos, a nyíltan elkövetett bűné nyílt. A bűnbánatot nem szabad halogatni. A Kirámán kátibín angyalok nem írják le azonnal a bűnt. Ha bűnbánat következik, egyáltalán nem írják le. Ha nincs bűnbánat, leírják. Dzsa’far ibn Szinán (kuddisa sirruhu) azt mondta: »Aki nem bánta meg a bűnét, bánja meg, mielőtt meghal.« Nem szabad felhagyni a vara’-val és a takvával. A takvá azt jelenti, hogy nem tesszük azt, amit nyíltan megtiltottak, a vara’ pedig azt, hogy a kétes dolgokat sem tesszük. A tiltott dolgoktól való tartózkodás hasznosabb, mint a parancsoltak teljesítése. A vallás nagyjai azt mondták: »Jót a jók és a rosszak egyaránt tesznek. De a bűntől csak a sziddíkok, a jók tartózkodnak…« Egy nemes hadíszban ez áll: »Az Ítélet Napján azok jutnak Allahu teâlâ színe elé, akik a vara’ és a zuhd birtokosai.« Egy másik nemes hadíszban: »A vara’ birtokosának imáját elfogadják«, egy másikban pedig: »A vara’ birtokosával lenni istenszolgálat. A vele való beszélgetésért olyan jutalom jár, mint az adományért (szadaka).« Azokban a dolgokban, amelyekben kételkedsz, kérdezd meg a szívedet! Ne tedd azokat a dolgokat, amelyek nyugtalanítják a szívedet! Ne kövesd a vágyaidat (nafsz)!”

„A bölcsesség tíz részből áll. Kilenc része a visszavonultságban (uzla), egy része a kevés beszédben van” Nemes hadísz

A nemes hadíszokban ez áll: „A jó cselekedet az, amely nyugalmat ad a léleknek (nafsz) és megkönnyebbülést a szívnek. Az a cselekedet, amely felkavarja a lelket, és nyugtalanítja a szívet, bűn.” „A megengedett dolgok világosak, és a tiltottakat is kinyilvánították. Óvakodjatok a kétesektől. Azt tegyétek, amiben nem kételkedtek!” Ezek a nemes hadíszok azt mutatják, hogy nem szabad megtenni azt, amiben kételkedünk, és ami nyomasztja a szívet. Azt viszont, amiben nem kételkedünk, megengedett megtenni. Egy nemes hadíszban ez áll: „Amit Allahu teâlâ a nemes Koránban megengedetté tett, az megengedett. Amit a nemes Koránban nem nyilvánított ki, azt megbocsátja.” Ha valaki kétes dologgal találkozik, tegye a kezét a mellére. Ha a szíve nem dobog erősebben, megteheti. Ha erősebben dobog, ne tegye meg. Egy nemes hadíszban ez áll: „Tedd a kezed a melledre! A megengedett dolognál a szív nyugodt. A tiltott dolognál szívdobogás van. Ha kételkedsz, ne tedd meg. Még ha a vallás emberei jogi véleményt (fatva) adnak is, ne tedd meg!”

Akiben hit van, még a kis bűntől is menekül, hogy ne essen súlyos bűnbe. Minden istenszolgálatát és jó cselekedetét hiányosnak kell tartania. Arra kell gondolnia, hogy nem teljesítette maradéktalanul Allahu teâlâ parancsait. Abu Mohammed Abdullah ibn Manázil (kuddisa sirruhu) így szólt: „Allahu teâlâ különféle istenszolgálatokat tanított. Megparancsolta a türelmet, az őszinteséget, az imát, a böjtöt és a hajnali órákban (szahar) a bocsánatkérést (isztigfár). A bocsánatkérést említette utoljára. Így szükségessé vált, hogy a szolga hiányosnak tartsa istenszolgálatait és jó cselekedeteit, és mindegyikükért bocsánatot és elnézést kérjen.”

Dzsa’far ibn Szinán így szólt: „Ha azok, akik istenszolgálatot és jót tesznek, magukat a bűnt elkövetők fölé helyezik, az rosszabb ezek bűneinél.”

Ali Murta’is, miután az áldott ramadán hónap huszadik napja elmúlt, felhagyott az i’tikáffal, és kijött a mecsetből. Amikor megkérdezték tőle: „Miért jöttél ki?”, így felelt: „Amikor láttam, hogy a háfizok tagannival recitálnak, és dicsekednek vele, nem tudtam bent maradni.”

Dolgozni kell azért, hogy megengedett úton megkeressük a magunk és a családunk ellátását. Ehhez kereskedelemmel vagy mesterséggel kell foglalkozni. Az igaz elődök (szalaf szálihún) (rahmatullahi teâlâ aleyhim ecmain) mindig így, munkával kerestek. Igen sok nemes hadísz hirdeti a megengedett kereset jutalmait. Amikor Mohammed ibn Szálimot megkérdezték: „Dolgozzunk és keressünk, vagy csak istenszolgálatot végezzünk, és bízzunk Allahban (tavakkul)?”, így szólt: „Az Allahba vetett bizalom (tavakkul) Allah Küldöttének állapota. A munka és a kereset az ő szunnája (sallallahu aleyhi ve sellem). Dolgozzatok, és bízzatok is!”

Abu Mohammed ibn Manázil így szólt: „Dolgozni és Allahban bízni jobb, mint egy sarokba visszavonulva istenszolgálatot végezni.” Az evésben és az ivásban meg kell tartani a középutat. Nem szabad annyit enni, hogy elernyedést okozzon. Annyira sem szabad koplalni, hogy ne tudjunk istenszolgálatot végezni. Sáh-i Naksband (kuddisa sirruhu), Allah barátainak egyik nagyja így szólt: „Egyél jól, dolgozz jól!” Röviden: minden jó és áldott, ami segít az istenszolgálatban és a jó cselekedetekben. Minden jó cselekedetnél ügyelni kell a szándékra. Amíg nincs jó szándék, nem szabad azt a cselekedetet végezni.

Távol kell tartani magunkat azoktól, akik nem követik az iszlámot, és akik vallási újításokat (bid’a) és bűnöket követnek el, és nem szabad érintkezni velük. Egy nemes hadíszban ez áll: „A bölcsesség tíz részből áll. Kilenc része a visszavonultságban (uzla), egy része a kevés beszédben van.”

Az ilyen emberekkel csak a szükséges mértékben szabad érintkezni. A szórakozás ideje a halál után van. A jámbor és tiszta muszlimokkal (rahmatullahi teâlâ aleyhim ecmain) kell együtt lenni, hasznára kell lenni nekik, és hasznot kell meríteni belőlük. Nem szabad szükségtelen és haszontalan szavakkal vesztegetni az időt.

Mindenkinek, jóknak és rosszaknak egyaránt, mosolygós arcot kell mutatni. Nem szabad viszályt (fitna) szítani, sem ellenségeket szerezni. Háfiz Sírází szavait kell követni: „A barátoknak igazat kell mondani, az ellenségekkel pedig mosolygós arccal és kedves szóval kell bánni.” Meg kell bocsátani azoknak, akik bocsánatot kérnek. Mindenkivel szemben jó erkölcsűnek kell lenni. Senkinek a szavának nem szabad ellentmondani, és nem szabad vitatkozni. Mindenkivel szelíden kell beszélni, nem nyersen.

Sajh Abdullah Bajál (kuddisa sirruhu) így szólt: „A taszavvuf nem az ima, a böjt és az éjszakai istenszolgálat. Ezek elvégzése minden ember szolgálati kötelessége. A taszavvuf az, hogy nem bántjuk meg az embereket. Aki ezt elérte, elérte célját.”

Mohammed ibn Szálimot megkérdezték, hogyan lehet megkülönböztetni Allah barátait (aulijá) a többi embertől. Így szólt: „Szavaik szelídségéről, erkölcsük szépségéről, mosolygós arcukról, bőkezűségük bőségéről, arról, hogy beszéd közben nem mondanak ellent, hogy megbocsátanak azoknak, akik bocsánatot kérnek, és hogy mindenkivel könyörületesek, ismerhetők fel.”

Abu Ahmad Makkárí is így szólt: „A lovagiasság (futuvva) az, hogy jót teszel azzal, aki megbántott, bőkezű vagy azzal, akit nem szeretsz, és mosolygós arcot mutatsz annak, aki bosszant.”

Keveset kell beszélni, keveset kell aludni, és keveset kell nevetni. A hahotázó nevetés elsötétíti a szívet. Dolgozni kell, de a jutalmat Allahu teâlâtól kell várni. Örömöt kell találni parancsainak teljesítésében. Ha az ember egyedül Benne bízik, Ő megad mindent, amit kíván. Egy nemes hadíszban ez áll: „Allahu teâlâ annak, aki egyedül Benne bízik, megad mindent, amit kíván, és minden embert a segítőjévé tesz.”

Jahjá ibn Muáz Rází így szólt: „Minél jobban szereted Allahu teâlât, annál jobban szeret téged mindenki. Minél jobban félsz Allahu teâlâtól, annál jobban fél tőled mindenki. Minél jobban szolgálod Allahu teâlât, annál jobban segít téged mindenki. Ne fuss a saját érdeked után.”

Abu Mohammed Abdullah Rásí (rahmatullahi teâlâ aleyh) így szólt: „A legnagyobb fátyol Allahu teâlâ és az ember között az, ha az ember a saját vágyaira (nafsz) gondol, és egy hozzá hasonló tehetetlen szolgában bízik. Arra kell gondolni, hogy Allahu teâlâ szeretetét nyerjük el, nem az emberekét.” A családdal és a gyermekekkel kedves szóval és mosolygós arccal kell bánni. Annyit kell velük lenni, amennyi jogaik teljesítéséhez elegendő. De nem helyes annyira kötődni hozzájuk, hogy elforduljunk Allahu teâlâtól.

Vallási ügyekben nem szabad tudatlan és bűnös (fászik) vallási emberekkel tanácskozni. Nem szabad azokkal lenni, akik átadják magukat a világnak. Mindenben követni kell a szunnát, és tartózkodni kell a vallási újítástól. Az öröm pillanataiban nem szabad kilépni az iszlám határai közül, a nehéz pillanatokban pedig nem szabad elveszíteni a reményt Allahu teâlâban. Nem szabad elfelejteni, hogy minden nehézség mellett ott van a könnyebbség. Örömben és bánatban nem szabad megváltoznia az ember állapotának; bőségben és szűkösségben ugyanabban az állapotban kell lennie. Sőt: szűkösségben nyugalmat, bőségben nyugtalanságot kell éreznie. Az események változása nem változtathatja meg az embert.

„Akinek népes a családja és kevés az ellátása, jól végzi imáit, és nem szól meg másokat a hátuk mögött, az Ítélet Napján mellettem lesz” Nemes hadísz

Senkinek a hibáit nem szabad nézni; a saját hibáinkat kell látnunk. Senki se tartsa magát egyetlen muszlimnál sem különbnek. Minden muszlimot magunknál különbnek kell tartanunk. Hinni kell abban, hogy bármelyik muszlim fohásza által boldogságra juthatunk. Olyanná kell válnunk, mint azoknak a szolgája, akiknek jogaik vannak rajtunk. Egy nemes hadíszban ez áll: „Annak a muszlimnak tökéletes a hite, aki három dolgot tesz: szolgálja a családját, a szegények között ül (nem a koldusok között) és a szolgájával együtt eszik.” Azt, hogy ez a három dolog a hívők ismertetőjele, a nemes Korán tudtul adta. Meg kell ismerni az igaz elődök (szalaf szálihún) állapotát, és igyekezni kell hozzájuk hasonlóvá válni. Senkit sem szabad a háta mögött megszólni (gíba), és meg kell akadályozni azt, aki ezt teszi. (Ha valakiről a háta mögött olyasmit mondanak, ami fájna neki, ha hallaná, és a szó igaz, az megszólás; ha hamis, az rágalom. Mindkettő súlyos bűn.) A jóra buzdítást és a rossztól való eltiltást (amr bil-ma’rúf va nahj anil-munkar) szokásunkká kell tennünk.

Egy nemes hadíszban ez áll: „Akinek népes a családja és kevés az ellátása, jól végzi imáit, és nem szól meg másokat a hátuk mögött, az Ítélet Napján mellettem lesz.” A muszlim teljesíti muszlim testvére szükségleteit, és megörvendezteti. Prófétánk így szólt: „A muszlim a muszlim testvére. Nem bántják meg és nem szomorítják el egymást. Aki egy ügyében segít hittestvérének, annak Allahu teâlâ is megkönnyíti az ügyeit. Aki elhárítja egy muszlim gondját, és megörvendezteti, azt Allahu teâlâ megszabadítja a gondtól az Ítélet Napjának legnehezebb óráiban. Aki eltakarja egy muszlim hibáját és fogyatékosságát, annak a hibáját Allahu teâlâ eltakarja az Ítélet Napján.” „Aki segítőjévé válik hittestvérének, annak Allahu teâlâ is segítőjévé válik.”

„Allahu teâlâ szolgái közül némelyeket azért teremtett, hogy szolgái szükségleteit teljesítsék, és segítőik legyenek. A rászorulók hozzájuk fordulnak. Nekik nem kell félniük a túlvilági büntetéstől.”

„Aki elmegy, hogy hittestvérének egy ügyét elintézze, annak minden lépéséért sok bűnét megbocsátják, és hetven jutalmat kap. Így folytatódik, amíg az ügy véget nem ér. Amikor az ügy elintéződött, minden bűnét megbocsátják. Ha az ügy intézése közben hal meg, kihallgatás és számadás nélkül lép be a Paradicsomba.”

„Aki elmegy a kormányzat embereihez, és fáradozik azért, hogy hittestvére megkönnyebbüljön, vagy megszabaduljon egy gondtól, annak az Ítélet Napján, amikor mindenkinek megcsúszik a lába, Allahu teâlâ segít, hogy gyorsan átkeljen a Szirát hídon.”

„Mosolygós arcot mutatni hittestvérednek, jóra tanítani őt, visszatartani a rossztól, megmutatni az idegennek a helyet, amelyet keres, eltávolítani az útról a köveket, töviseket, csontokat és más hasonló, ártalmas, csúnya és piszkos dolgokat, és vizet adni másoknak – mindez adomány (szadaka)” Nemes hadísz

„Az a cselekedet, amelyet Allahu teâlâ a legjobban szeret, ha egy hívőt megörvendeztetünk azzal, hogy ruhát adunk neki, jóllakatjuk, vagy más szükségletét teljesítjük.”

„Ha valaki jót tesz egy hívővel, Allahu teâlâ teremt egy angyalt. Ez az angyal szüntelenül istenszolgálatot végez. Istenszolgálatainak jutalmát annak az embernek adják. Amikor ez az ember meghal, és a sírba helyezik, ez az angyal fényes és kedves alakban eljön a sírjához. Az angyalt látva az ember megkönnyebbül és megörül. Megkérdezi: »Ki vagy te?« Az angyal így felel: »Én vagyok az a jó, amelyet ennek és ennek az embernek tettél, és az az öröm, amelyet a szívébe vittél. Allahu teâlâ azért küldött ma, hogy megörvendeztesselek, közbenjárjak érted, és megmutassam a helyedet a Paradicsomban.«”

„Az ember szép erkölcse által éri el a Paradicsom legmagasabb fokait. Az (önkéntes) istenszolgálatok nem juttathatják el az embert ezekre a fokokra. A rossz erkölcs a Pokol legmélyebb gödreibe rántja az embert.” „Aki köszönéskor (szalám) mosolygós arcot mutat, az olyan jutalmat kap, amilyet az adakozók nyernek el.”

„A Paradicsomban olyan paloták vannak, hogy aki bennük van, minden helyet lát, amelyet látni kíván, és minden helynek megmutatja magát, amelynek kívánja.” Amikor Abu Málik al-As’arí megkérdezte: „Kiknek adják majd az ilyen palotákat?”, Prófétánk így szólt: „Azoknak adják, akiknek kedves a szavuk, akik bőkezűek, és akik, amikor mindenki alszik, Allahu teâlâ létezéséről és nagyságáról elmélkednek, és Hozzá könyörögnek.”

Az igaz muszlim nem hisz babonákban. Nem ad hitelt a varázslásnak, a rossz előjeleknek, a jövendőmondásnak, a ráolvasásoknak, az olyan amuletteknek, amelyekre a nemes Koránon kívül más dolgokat írnak, a kék gyöngyszemeknek, a jóslásnak és más hasonló dolgoknak, és nem hiszi, hogy ezek minden bizonnyal hatást gyakorolnak; nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy gyertyát gyújtsanak a sírokon, vagy pálcikákat és fonalakat kötözzenek fel, és nem hagyja, hogy rászedjék azok a csalók, akik azt mondják magukról, hogy karámájuk van. E hamis, romlott dolgok többsége valójában más vallásokból került át hozzánk. Azoknak, akik egyes vallási emberektől „karámát” várnak, az iszlám nagy tudósa, Imám Rabbání (rahimahullahu teâlâ) ezt mondja: „Az emberek karámát várnak a vallási emberektől. Némelyiküknek nincs karámája, mégis közelebb állnak Allahu teâlâhoz, mint mások. A legnagyobb karáma az, ha valaki megtanulja az iszlámot, és annak megfelelően tud élni.”

A nemes Korán azt parancsolja, hogy mindig kedves szóval és megértéssel szóljunk az emberekhez, még ha más vallásúak is. A jogtudományi (fikh) könyvekben az áll, hogy bűn megbántani egy nem muszlim ember szívét azzal, hogy a szemébe „hitetlennek” vagy „vallástalannak” nevezik, és hogy azt, aki így beszél, meg kell büntetni. A cél az, hogy mindenkinek elmagyarázzuk az iszlám vallás nagyságát. Ez a dzsihád is csakis kedves szóval, türelemmel, tudással és hittel történik. Aki el akar hitetni valakivel valamit, annak először neki magának kell hinnie benne. A hívő pedig soha nem veszíti el a türelmét, és nem jelent számára nehézséget elmagyarázni azt, amiben hisz. Nincs olyan világos és logikus vallás, mint az iszlám vallás. Könnyen bebizonyítható, hogy ez a vallás az egyetlen igaz vallás. Röviden: az igaz muszlim olyan tökéletes ember, aki minden jó tulajdonsággal rendelkezik, méltóságteljes, szép erkölcsű, testben és lélekben tiszta, és minden tekintetben bizalomra méltó. Ha minden ember elfogadná az iszlám vallást, nem maradna a világon sem gonoszság, sem csalás, sem háború, sem erőszak, sem elnyomás. Ezért minden muszlim vállán ott a kötelesség, hogy igyekezzen teljes és tökéletes muszlimmá válni, és az iszlámot alapjait és finomságait elmagyarázva az egész világon elterjessze.